Az Év Fürdője 2018 – Büszke lehet Baranya megye a fürdőire
Ezen a nyáron már negyedik alkalommal versengtek a hazai fürdők egymással. Az Év Fürdője közönségszavazáson 2018-ban is három kategóriában kerestek győztest. Idén bravúrral végződött a legnagyobbak csatája, de a megmérettetésben előkelő helyen végzett három Baranya megyei fürdő is.
Az Év Fürdője a magyarországi fürdők legnagyobb megmérettetése. A közönségszavazásban 2018. június 1. és augusztus 31. között, három kategóriában, közel 200 fürdő versenyzett. A szavazást a termalfurdo.hu szervezte a Magyar Fürdőszövetség szakmai támogatásával. Rekordszámú, közel 170 ezer szavazó voksolt, a versenyben összesen 176 ezer szavazat érkezett.
Minden évben meglepetés
Tavaly a Hungarospa Hajdúszoboszló írt történelmet, amikor 2015 után másodszorra is elnyerte Az Év Fürdője címet. Idén nagy meglepetésre e kategóriának nyertese egy olyan fürdő lett, amely már korábban egy másik kategóriában győzött.
Az Év Fürdője 2018 verseny győztesei
Az Év Fürdője 2018-ban a Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő lett, amely 2016-ban, Az Év Feltörekvő Fürdője kategóriában már behúzta az első helyet. A fürdő népszerűségét leginkább családbarát jellegének, valamint a folyamatos, környezettudatos és vendégbarát fejlesztéseinek köszönheti. 2017. év végére a fürdő új épületszárnnyal gazdagodott.
A mórahalmi fürdőben négyféle gyógyvíz, nyáron 21, télen 16 medence, óriási szaunaparkjában 14 kabin várja a vendégeket. Nyáron 15 000 m2-es parkosított zöldfelületén igazi mediterrán a hangulat. A fürdő része egy sajátosan gyermekek számára tervezett, több mint 3000 m2-es fedett élményfürdő is. A gyógyfürdőben számos gyógyászati szolgáltatás is elérhető.
Az Év Feltörekvő Fürdője 2018-ban az Orosháza - Gyopárosfürdő Gyógy-, Park- és Élményfürdő lett. A Békés megyei fürdőkomplexum sikerét ugyancsak a sokoldalúságának köszönheti: Gyopárosfürdő egyszerre strand, élményfürdő, gyógyfürdő, sportközpont és szabadvízi programokat kínáló természeti érték. 19 medence, 2 csúszda áll a fürdőzők rendelkezésére, akik szaunaparkjának 10 kabinjában is lazíthatnak. Gyopárosfürdő 2016-ban hivatalosan is megkapta a gyógyhely minősítést.
A Helyiek Kedvenc Fürdője címet a Tiszavasvári Strandfürdő szerezte meg. A szezonálisan nyitva tartó fürdő 7 medencéje között termál-, úszó-, gyermek-, hullám-, és tanmedence is található, de a strandon egy 100 méteres óriáscsúszda is kanyarog. A termálmedence gyógyvize mozgásszervi és reumatikus betegségek kezelésére ajánlott.
Szépen szerepeltek a megyei fürdők
Kilenc Baranya megyei fürdő mérkőzött meg a versenyben. Közülük a Harkányi Gyógy- és Strandfürdő Az Év Fürdője kategóriában, akárcsak tavaly, most is 6. lett. Az Orfű Aquapark, amely 2016-ban A Helyiek Kedvenc Fürdője kategóriának győztese volt, idén az 5. helyen tért vissza a versenybe. Az élbolyban végzett még a Thermal Spa Siklós is, ami Az Év Feltörekvő Fürdője 2018 kategóriában lett 11.,hármat javítva múlt évi helyezésén.
hírek innen, onnan
Megszólalt a szakértő, itt helyezd el a routert, hogy gyors internetet szeretnél
Jobb, ha erről te is tudsz
Egy 5 éves kisfiú hirtelen rosszul lett egy családi nyaraláson, és napokkal később egy rendkívül ritka betegségben meghalt
Egy amerikai édesapa, Viet Vu szólalt meg, miután ötéves fia, Justin egy rendkívül ritka betegségben, a szisztémás kapilláris...
Nyomáspróba – Jaha Koo vizsgálja a dél-koreai társadalmat
Jaha Koo beszélő rizsfőzőkkel, személyes veszteségekkel és történelmi traumákkal vizsgálja a dél-koreai társadalmat két, egymással...
Belép a magyar piacra a görög energiaóriás, egyből egy hatalmas bevásárlással indítanak
A görög PPC Group belép a magyar energiapiacra: a vállalat megújuló energiával foglalkozó leányvállalata megállapodott a Greenvolt...
Nem a Maldív-szigetek az idei nyár slágere: egyre többen választják ezt az afrikai paradicsomot
Miközben sokan a görög vagy horvát tengerpartot keresik a nyári hónapokban, egy különleges szigetcsoport egyre gyorsabban tör előre az...
8 halottat találtak egy lángoló házban, az amerikai család több tagján lőtt sebek is voltak
Egy nyolctagú család, köztük hat gyermek holttestére bukkantak a tűzoltók egy Grand Haven Township-i házban Michiganben. A hatóságok...
A földön kívüli civilizációk rádiójelei talán végig ott hevertek előttünk, csak rossz frekvenciákon kerestük őket
Évtizedek óta ugyanazt a rádiófrekvencia-tartományt figyeljük, hátha egyszer egy földön kívüli civilizáció jeleit észleljük....
Tuzson Bence nyílt levelet írt a Tisza kiszemeltjének, hogy ne fogadja el az alkotmánybírói jelölést
Vegyen példát Polgár Juditról, javasolta.
Ausztriába készülsz autóval? 2027-től egyetlen szabályszegés is milliókba kerülhet
Ha autóval készülsz Ausztriába, érdemes már most megismerned az új szabályokat. 2027. január 1-jétől jelentősen szigorodnak a...
Állami kamattámogatás indul a tejipari válság enyhítésére
Akár 100 százalékos kamattámogatást kaphatnak a tejhasznú szarvasmarha-tenyésztők.
Orbán Viktor Magyar Péterről: Ezt az embert csak elviselni lehet
A volt kormányfő a vereségről és a Fidesz hibáiról is beszélt.
Kétszeres BL-győztessel erősített az Atlético, Rodri érkezéséről és Vinícius távozásáról írnak Madridban - külföldi körkép
A legfontosabb és legérdekesebb szombati hírek a külföldi foci világából és a nemzetközi átigazolási piacról. Körkép.
Sport
Nemrég a világ legjobb teniszezője volt, mára elvesztette 13 milliárd forintos vagyonát
Arantxa Sánchez Vicario neve egykor egyet jelentett a női tenisz elitjével. Grand Slam-címeket nyert, világelső volt, és öt olimpián képviselte hazáját, Spanyolországot. Az utóbbi években azonban már súlyos pénz
Tényleg kipucolja keretét a Ferencváros, megvan a 11. távozó
Kubatov Gábor előre szólt, hogy ez lesz.
Rendkívüli beavatkozásra volt szükség a Hungaroringen
Több pilóta is panaszkodott, a szervezők gyorsan léptek.
Ennyiért nézheted meg a Real Madridot Budapesten a Fradi ellen
A Real Madrid a Ferencvárossal játszik felkészülési meccset.
Őrült hibák az Újpest első meccsén, nem jött be Dárdai jóslata - A magyar válogatott kapus a bűnbak
Szappanos Péter elképesztő hibát mutatott be első újpesti bajnokiján, ez a válogatottban nem fért volna bele.
Xabi Alonso megállíthatatlan: megvan az új sztár, 318 millió eurót költött a Chelsea
És még nincs vége...
A Magyar Nagydíj időmérője előtt teljesen elfogyott a Ferrari döbbenetes előnye
A világbajnoki címvédő Lando Norris hangolt legjobban a kvalifikációra.
100 millió eurós hivatalos ajánlatot küldött a Real Madrid, pánikol a PSG
Ez meglepetés a javából.
Frenkie de Jong már a múlt, ezt a játékost igazolja helyére az FC Barcelona
A katalánok megtalálták az ideális labdarúgót.
A Real Madrid elleni meccs miatt elhalasztják a Ferencváros hazai rangadóját
Biztosan csúszik az ETO elleni rangadó, egyelőre nem tudni, hogy mennyit.
A magyar válogatott nyolc év után ismét bejutott a világkupa döntőjébe
A mieink nagy csatában múlták felül a házigazdát a négy között.
Lehet a kasszához vonulni – megkapták a világbajnokok az amerikai hatóságok „búcsúajándékát”
Újabb ponton borult az eddig megszokott rendszer.
Bulvár
Rákaptak a rave-ekre a 40 pluszos nők, és egy kutatás szerint ezt nagyon jól teszik
Menj el abba a buliba, jót tesz a mentális egészségednek!
„Ha nem fordulok vissza a telefonomért, most nem élek” – Hihetetlen véletlenek, amelyek megváltoztatták az életünket
Az élet néha különös véletlenekkel ajándékoz meg minket. Három történet következik, ahol az apró döntések szó szerint átírták valaki életét.
„Szép dolog ez, hogy fölvállaltad a homoszexualitásodat” – Majkának üzent Dopeman öccse a botrányos koncert után
Dopeman öccse szerint a rapper megtalálta a helyét az Lmbtq-világban. Kicsi Dope már azt is tudni véli, hogyan fogadja mindezt Majka felesége és két gyereke.
Az augusztusi hőkupola legforróbb pontja Magyarország lesz: izzó katlanná válik a Kárpát-medence
A jelenlegi előrejelzések szerint augusztus 3-án Közép-Európában Magyarországon lesz a legmelegebb. Ezen a napon 36–39 Celsius-fok közötti csúcsértékekre lehet számítani.
Súlyos árat fizethet az elképesztő átalakulásért Falusi Mariann: rámehet a karrierje a több mint 30 kilós fogyásra?
Lang Györgyi halála óta az énekesnő rengeteget dolgozik és utazik, közben pedig elképesztő formába hozta magát. Bár remekül érzi magát a bőrében, a szakemberek szerint egy váratlan veszély fenyegetheti a karrier
Juhász Hajnalka: A Bruti-féle támadás után három nap alatt közel tízezren letranszvesztitáztak
A KDNP országgyűlési képviselője elmondta, hogy folyamatosan érik személyeskedő támadások.
Kiskorúval folytatott szexuális kapcsolat miatt elítélt férfi van a tusványosi közönségben Szabó Tímea szerint
A férfit márciusban első fokon több év börtönre ítélte a sepsiszentgyörgyi bíróság.
Egy balatoni büfés szerint az még nem átverés, ha ezt hazudják a vendégnek
Lehet kicsit tréfásan venni, de elvileg ez megtévesztésnek számít bármelyik balatoni büféstől.
Magyar Péter és Varga Judit közös fotójával üzent Forsthoffer Ágnesnek Ókovács Szilveszter
A Magyar Állami Operaház főigazgatója azért bírálta a köztársasági elnök jogköreit gyakorló házelnököt, mert visszautasította az Anna-bál fővédnöki tisztségére szóló felkérést.
Orbán Viktor beszéde után azonnal reagált Magyar Péter
A miniszterelnök szerint maffiafőnökökkel felesleges foglalkozni.
Most jön a hideg zuhany, milliókat bukhatnak a családok
Felvették a gyereket az egyetemre? Akkor most kezdődik az igazán drága része.
Átaludta a nő gyermeke születését – amikor felébredt, a kisbabája egy takarókupac alatt volt
Először senki sem vette észre, hogy a kisbaba már megszületett.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






