Ezt olvasta már?

Élő tv-sportközvetítések - Kedd, szerda

A keddi és szerdai élő sportközvetítések a hazai televíziókban:

0

Az FBI segítségével fogták el egy miskolci rablás feltételezett elkövetőjét az Egyesült Államokban

A Szövetségi Nyomozó Irodával (FBI) együttműködve fogták el egy tavaly Miskolcon történt rablás egyik gyanúsítottját az Egyesült Államokban - hangzott el a bűncselekmény részleteiről tartott sajtótájékoztatón csütörtökön a borsodi vármegyeszékhelyen.


hirdetés

 

Ismeretlenek tavaly január 23-án este behatoltak egy miskolci ingatlanba, arcukat símaszkkal fedték el, kezükben baseballütőt tartottak és a bejárati ajtón dörömbölve azt kiabálták, hogy "rendőrség, házkutatás". Amikor bejutottak a házba, az ott lévő embert a földre nyomták és értékeket követeltek tőle, majd a fürdőszobába zárták. Ezután átkutatták az ingatlant és 19 ezer eurót, értékes karórákat, parfümöket vittek el több millió forint értékben.

Az egyik feltételezett elkövetőt néhány nappal az eset után elfogták és letartóztatták. A férfi ellen jelentős értékre, felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette miatt indult eljárás.

A csütörtöki sajtótájékoztatón Bodnár Gábor alezredes, a Miskolci Rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetője elmondta: a rablás után rövid időn belül azonosították a két férfit, és egyiküket sikerült elfogni, azonban a társa elmenekült, ellene nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.

Boczán József, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Életvédelmi és Célkörözési Főosztály célkörözési osztályvezetője elmondta: az FBI huszonhárom éve üzemeltet a Nemzeti Nyomozó Irodán belül közös nyomozóegységet, amelynek fő feladata a szervezett bűnözés elleni harc, egyik fontos területe pedig a körözött személyek felkutatása.

Miután a miskolci rendőröktől megkapták az arra utaló információkat, hogy a körözött személy feltehetőleg az Egyesült Államokba menekült, felvették a kapcsolatot az FBI Magyarországra delegált attaséjával; a Szövetségi Nyomozó Irodával együttműködve sikerült elfogni a körözött személyt.

Az elfogás részleteiről és a hazaszállításról Lance Rollins, az FBI helyettes jogi attaséja beszélt. Tavaly októberben kaptak információt arról, hogy a miskolci rablás miatt körözött személy Amerikában tartózkodhat. Megállapították, hogy valóban belépett az Egyesült Államok területére tavaly márciusban; októberben kiderült, hogy a férfi átlépte a vízumában meghatározott határidőt. A férfi ellen az Interpol is kiadott egy nemzetközi elfogatóparancsot és Budapestről együttműködve New York-i kollégáikkal azonosítani tudták személyazonosságát, meghatározták a címét is és decemberben elfogták.

Lance Rollins közölte, a körözött férfi az elfogása után beleegyezett abba, hogy rendőri kíséret mellett elhagyja az Amerikai Egyesült Államokat, mivel ellenkező esetben a bevándorlási szabályok megsértése miatt ott is eljárás indult volna ellene; február végén került Magyarországra.

Bodnár Gábor elmondta, hogy a férfit Miskolcra szállították, majd gyanúsítottként kihallgatták. Kezdeményezték letartóztatását a Miskolci Törvényszéken, amit a bíróság el is rendelt, így a férfi jelenleg is letartóztatásban van.

 

 

MTI







0
0
0

hírek innen, onnan

Kulcsfontosságú lépésre készül Ukrajna

Az ukrán kormány még az idén meg akarja kezdeni a Duna-delta Ukrajnához tartozó részén lévő Bisztroje-csatorna medrének mélyítését...

Erősödött kedden a forint, nem is kevéssel

Erősödött kedden a forint a főbb devizákkal szemben a bankközi devizapiacon: 0,4 százalékkal az euró, 0,5 százalékkal a dollár és 0,6...

Hat jelölt: Közülük kerülhet ki a Real Madrid új 9-ese

Fiatal csillagok és veterán játékosok is szerepelnek a listán.

Újabb tiltakozóakció kezdődött a Novák Katalin hivatalnál

Az Egységes Diákfront virrasztásba kezdett, azt tervezik, hogy napokig ott lesznek a Sándor-palotánál. Azt akarják elérni, hogy Novák...

Ötödénél is kevesebb a gáz a tőzsdén, mint amennyibe a magyar családoknak kerül – átlagfogyasztás felett

Kétéves mélypontra zuhant a gáz ára a tőzsdén, csak 100 forint köbmétere. Kedden az RTL Híradó megkérdezte a pénzügyminisztert,...

PDSZ: a kistelepüléseken élő tanárok közül sokan nem mernek tüntetni vagy sztrájkolni, mert félnek, hogy emiatt elveszítik a munkájukat

Az Egységes Diákfront szerint a diákok érdeklődése a megmozdulások iránt nem a lakhelyüktől függ. Azon dolgoznak, hogy az akcióik híre...

A Honvéd Kórházban lábadozik 12 magyar békefenntartó – Orbán Viktor még nem szólalt meg az ügyben

A magyarok olasz parancsnokság alatt szolgálnak, olasz katonák is megsérültek. Orbán Viktor miniszterelnök egy napja nem szólalt meg az...

Csúcsteljesítmény: megint 370 forint alá süllyedt az euró

Kedd reggelre csekély mértékben még gyengülést mutatott a forint, azonban estére összeszedte magát.

Orosz rulettbe kezdett a spanyol kormányfő

A helyhatósági választásokon elszenvedett vereség után látszólag merész lépésre szánták el magukat a Spanyolországban kormányzó...

Nem a családjával ünnepeli hatvanadik születésnapját Orbán Viktor

Inkább a Puskás Arénába megy, hogy focimeccset nézzen. Munkanap ez is – a hévége a családé.

A pénzváltók örülhettek: milyen napja volt ma a forintnak?

Emelkedett a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben.

Sport

Kiderült, mikor dőlt el Suhajda Szilárd sorsa

Már az eltűnése pillanatában tudták a hegymászók, hogy nagy a baj.

Mindössze 17 évesen világbajnok lett Márton Luana

Ez volt az első felnőtt világbajnoksága.

19 évesen meghalt a magyar focikapus

Küzdött, ameddig csak tudott.

Vérig sértődött Oliver Kahn, miután a Bayern München kirúgta

De nemcsak az egykori csodakapus, hanem a sportigazgató Haszan Szalihamidzsics is lapátra került. Mi volt a bűnük? Elmondjuk.

Olaszországban lett edző az NB I történetének egyik legnagyobb botrányhőse

Az NB I kétszeres gólkirálya Magyarországon kezdte meg edzői pályafutását.

Benzemát vonzza a szaúdi csábítás, egy kieső csapatból pótolhatja a Real Madrid

Újabb topcsatár, sőt aranylabdás köthet ki Szaúd-Arábiában.

Mbappé kimondta melyik klubban játszik a következő szezonban

A Real Madrid állítólag továbbra is örömmel látná soraiban.

70 millióért igazolhat világbajnokot a Liverpool

A Liverpoolnak meg kell erősítenie a középpályáját, és úgy tűnik, rögtön a transzferszezon elején lépnek a vörösök.

Lando Norris azzal viccelődött, hogy Max Verstappen kék zászlót kap miatta

Max utálta volna a helyzetet, Norris pedig pont ezért imádná.

Legutóbb 0–4-ről fordítottak, most pedig egy 123. perces góllal feljutottak

Óriási menetelés után jutott fel a Sheffield Wednesday.

Bulvár

Ennyibe kerül egy Everest-expedíció

70 éve jutott fel először ember a világ legmagasabb hegycsúcsára. A legendás helyet már rengetegen meghódították, nem keveset fizetve az élményért. Akár több tíz milliót is elkérhetnek a serpák egy expedíción

Parkinson-kórt okozhatnak ezek a szerek: sokan használják őket

A kutatók különös kapcsolatot véltek felfedezni a Parkinson-kór és bizonyos szerek használata között.

Brutális vihar csap le ma az országra: Ezekre a megyékre adtak ki riasztást, itt kell készülni az ítéletidőre

Ismét nem ússzuk meg szárazon a napot, az ország túlnyomó területén brutális zivatarra kell készülni, mutatjuk a térképet.

Ha letöltötted, most azonnal töröld. Lehallgatja a telefonokat ez az alkalmazás, 15 percenként készít felvétel...

Ha ez az alkalmazás rajta van a telefonodon, jobban teszed, ha most azonnal letörlöd.

Tágra nyitotta a kaput Magyarország az oroszok legszorosabb szövetségese előtt

Úgy utazgatnak az EU-ba az oroszok, mintha nem is lenne háború Ukrajnában, és ez nem a magyar vízumkiadásnak köszönhető. Azért így is megtaláltuk a különutas magyar külpolitika lenyomatát.

Így rendelkezett a lakásáról Lang Györgyi

Az énekesnő haláláig egy 110 négyzetméteres, három szobás, a Hősök tere közelében található ingatlanban lakott. A számára érzelmileg fontos ingóságok sorsát is előre elrendezte.

Lagzi Lajcsi mellé került a toplistás magyar bűnöző, akit most kapcsoltak le

Szabadnapos rendőr lépett akcióba egy vidéki kocsmában.

Nem fogod elhinni, hogyan rendelkezett Lang Györgyi a vagyonáról: Mindenét rájuk hagyta

A Pa-Dö-Dö énekesnője 2023. május 20-án hunyt el, közeli hozzátartozói nem voltak, azonban mint kiderült, a távoliak sem részesülnek majd örökségéből, az énekesnő ugyanis másképp rendelkezett.

Nem véletlen, hogy magyar katonák kerültek főszerepbe a koszovói összecsapásban

A magyar kontingens mostanra a harmadik legnagyobb Koszovóban, a tömegoszlatásra kiképzett és a hétvégében bevetett egység pedig csak magyarokból áll.

Jön az utassúly-ellenőrzés: mérlegre tesznek mindenkit, mielőtt felszállhatnának a repülőgépre

Az új-zélandi polgári légiközlekedési hatóság előírja, hogy a nemzeti légitársaság megmérje azon utasok testsúlyát, akik az aucklandi nemzetközi repülőtérről indulnak a nemzetközi járatokon.

Ezért nem találhatták meg Suhajda Szilárdot a serpák a szakértő szerint

Kollár Lajos szerint könnyen elképzelhető, hogy a magyar hegymászó rossz irányba indult el az agyi ödéma miatt és lezuhanhatott.

Ezért halhatott meg Suhajda Szilárd a Mount Everesten

Nem véletlenül életveszélyes a világ legmagasabb hegye.

blogmorzsák

Így nyaralt Kádár és Castro a Balatonon

Aliga II-re a pártvezetésen kívül szinte csak Hofi Géza léphetett be. Miközben óriási cigányzenés, ökörsütéses bulik folytak, Kádár a klímás villájában ette a krumplis tésztát.

Nézd meg, ezt érdemes - a hét legjobb kínai kütyüs akciói

Pizzasütőtől az fejhallgatón át a robotporszívóig minden van!

0







0