Az LMP már javaslatot is készített
– Ha a polgármester nem mond le, oszlassa fel magát a pécsi közgyűlés! – írta közleményében az LMP.
SAJTÓKÖZLEMÉNY
“Az utóbbi hónapokban sokszor kimondtuk: Pécs polgármestere, Páva Zsolt már megbukott, csak formailag van hatalmon. Politikai felettesei – a város sorsát a fideszes pártérdekeknek alárendelve – nem engedik meg, hogy jogi értelemben is lemondjon. De a valós hatalmi struktúra immár mindenki számára világos lehet: Csizi Péter bejelentette, hogy egy gyalázatos és illegitim eljárással “hivatalosan” is átveszi az irányítást Pécs felett.
A volt alpolgármester, most országgyűlési képviselő nyilatkozta tökéletesen hiteltelen, válaszra sem méltó. Ha Páva Zsolt polgármesterben a pártpolitikai hűség mellett van még felelősségérzet, akkor figyelmen kívül hagyja politikai felettesei döntéseit, és a szeptember 7-én tartandó testületi ülés előtt bejelenti a lemondási szándékát.
Amennyiben ezt nem teszi meg, a közgyűlés feloszlatásával kell eltávolítani a polgármesteri székből. Ennek érdekében megfogalmaztam, és megküldtem a testület feloszlatására vonatkozó határozati javaslatot, kérve annak napirendre vételét”.
Keresztes László Lóránt
önkormányzati képviselő, LMP
hírek innen, onnan
Szijjártó Péter „egyes európai országokat” hibáztatott, amiért csak kitérőkkel tudtak Paksra megérkezni a fűtőelemek
Most egy jó ideig nem kell ilyen problémákkal szembenézni.
Veszel egy kamerát a kiskutyád felügyeletére, aztán másnap már a rólad készült felvételt árulják a hekkerek
120 ezer otthoni kamerát törhettek fel hekkerek Dél-Korában, a sokszor szexuális aktusról készült felvételeket pedig a neten árulták. Az...
Orbán Viktor a török elnök meghívására Isztambulba utazott
A honvédelmi miniszter is elkíséri.
Egy nő attól tart, tönkreteszi a karácsonyt, ha elmondja a gyerekeinek, hogy 40 év után elvált a hűtlen apjuktól
Egy nő története kavart nagy visszhangot a Mumsnet közösségi fórumán, ahol arról írt, hogy hosszú évek után szakított...
Halál a Balatonnál, a kisablakon másztak be a tűzoltók
Holtan találtak egy idős férfit balatonlellei otthonában, miután a hozzátartozók egy ideje nem kaptak tőle életjelet.
Mozgás az ingatlanpiacon – nagyot ment az Otthon Start
Pörög a piac.
Fuldokló halakat kellett menteni a balatonaligai kikötőben, a jelenség pontos oka egyelőre nem tisztázott
A süllők közül több a partra sodródott.
„A remény nálam végleg kifogyott” – Krasznahorkai László a Svéd Királyi Akadémián mondott beszédet
A Stockholmi beszéd hétfőn könyv formájában is megjelenik a Magvető gondozásában. Krasznahorkai december 10-én veszi át a Nobel-díjat.
Itt a hivatalos magyarázat, miért nem büntették meg Norrist a futam során
A mindent eldöntő szezonzáró Abu-dzabi Nagydíjon könnyen úgy alakulhatott volna, hogy Lando Norris időbüntetést kap, ám végül...
A Kreml nagyon elégedett Trump új nemzetbiztonsági stratégiájával: „megfelel a mi elképzeléseinknek is”
Csak a deep state-től tartanak.
Brutálisat mondott a Ferencvárosról Puzsér Róbert, kikerült a felvétel az internetre
A publicista nem fogta vissza magát.
A cseh elnök bekeményítene: Le kell lőni a NATO légterébe behatoló orosz gépeket
Petr Pavel szerint Moszkva csak az erőből ért, a Nyugat pedig túl gyáva a cselekvéshez. Azt mondta, ha folytatódnak a provokációk, nem...
Sport
A világ egyik leggazdagabb klubja akarja leigazolni a Fradi magyar tehetségét
Már akár télen eligazolhat.
Kifakadt a Szpari edzője: Húszan ülnek a VAR-szobában... ha az kiállítás, akkor ez tizenegyes
Az NB I 16. fordulójában a Diósgyőr 2–0-ra nyert a Nyíregyháza ellen, a találkozót követően a két vezetőedző értékelte a látottakat az M4 Sportnak.
Lamine Yamal apját kivezették a nézőtérről, mielőtt megverték volna a Betis szurkolói
Nem nyugszik az izgága szülő.
Mohamed Szalah állítja, valaki nagyon nem szeretné, hogy a Liverpool játékosa maradjon
„A klub egyszerűen a busz alá dobott engem” – mondta a rendkívül csalódott egyiptomi támadó.
Történelmet írtak a női kézilabda-vb-n, de ezt a magyar válogatott és Budapest is lepipálja
Németországban nézőszám-rekordot ünnepelnek a világbajnokságon, ami sehol sincs a magyar csúcshoz képest.
A padra száműzütt Mohamed Szalah kifakadt: Meg akarnak szabadulni tőlem
Mohamed Szalah, a Liverpool egyiptomi gólvágója a Leeds United elleni bajonki találkozó után, amelyen egy percet sem kapott, nyilvánosan élesen bírálta a klubot és Arne Slot vezetőedzőt.
Már azt hittük, győztes gólt lőtt Szoboszlai Dominik, a mezőny talán legjobbja
Válogatottunk csapatkapitánya gyilkos kritikát fogalmazott meg.
Szoboszlai Dominik: Az előző idényben bajnokok voltunk, most azt sem tudom, hányadik helyen állunk...
Mint ismert, Szoboszlai Dominik a 80. percben gólt szerzett az angol Premier League 15. fordulójának szombati játéknapján, de a Liverpool csak 3–3-as döntetlen ért el a Leeds United vendégeként. A magyar labdarúgó-v
Szalah megkapja a magáét a liverpooli buszozásért, a drukkerek a távozását követelik
Nem maradt reakció nélkül a Vörösök klasszisának szombati kifakadása.
Drámai hajrá után kapott ki az angol listavezető
Birminghamben maradt pont nélkül az Arsenal.
Hiába Szoboszlai Dominik gólja, a Liverpool megint a hajrában veszített pontokat
A Liverpool 3–3-as döntetlent játszott a Leeds Uniteddel a Premier League 15. fordulójában. A találkozó a második félidőre tartogatta az izgalmakat, minden gól ebben a játékrészben született. Ekitiké duplázott, S
Nézze meg Szoboszlai Dominik gólját, amely a Liverpool harmadik találata volt a Leeds elleni mérkőzésen.
Szoboszlai Dominik szerezte csapata harmadik gólját a Liverpool Leeds United elleni szombat esti mérkőzésén. A Premier League tavalyi bajnoka egy hosszabbításban kapott találatnak köszönhetően azonban csak 3–3-as dö
Bulvár
„Az orvos az ujjait bennem tartva kérdezte az asszisztenst: ennek most mi baja van?”
Egy nő, aki segítséget kérni érkezik, de megaláztatással, értetlenséggel és falakkal találkozik. Dóra története nem egyedi – mégis megrázó abban a részletességben, ahogyan megmutatja, hogyan tud szétesni egy
Politikai földrengés Észak-Korában, új vezetője lesz az országnak, nem is akárki
A Kim-dinasztia hatalma megingathatatlan, de érdekes az utódlás kérdése.
Sokkot kapott a vőlegény, mikor a menyasszonya elárulta neki a családja nászéjszakai tradícióját
A vőlegény teljesen ledöbbent, amikor a menyasszonya elárulta, milyen furcsa családi hagyományt várnak el tőlük a nászéjszakán.
Drámai felvételek a Balatonról – nincs egyértelmű magyarázat a történtekre
Szerencsétlen küszök és keszegek tömegbe verődve próbáltak a levegőből oxigénhez jutni. A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. szakemberei azonnal a halak segítségére siettek.
Halálos dróntámadás ért egy óvodát – 33 gyermek életét vesztette
Szudán déli részén, a Kordofán államban fekvő Kalogi városában tragikus dróntámadás érte az egyik óvodát, amiben 50 ember vesztette életét, köztük 33 gyermek – közölte a Sudan Doctors’ Network orvosi szerv
Tóth Andi meztelenruhája az X-Faktor történelmének legbátrabb megjelenése
Az X-Faktor 2025-ös szériáját Belano nyerte, vele együtt pedig a fiatal tehetség mentora, Tóth Andi, aki minden fronton bebizonyította: merész, megállíthatatlan, aki maga hozza a szabályokat, és sosem kér érte elné
Megdöbbentő, mi történik, amikor rákattintasz a neten, hogy „Nem vagyok robot”
A legtöbb ember nem is tud arról, milyen összetett kockázatelemzés zajlik, amikor bejelöli, hogy „Nem vagyok robot”. Igazából nem a kattintás számít.
Rendkívüli, mit kapott Orbán Viktortól Szabó Zsófi, erre elfogynak a szavak már
Újabb DPK gyűlést tartottak, ismét volt meglepetés.
„Nincsenek Tisza-szimpatizánsok, csak annyira utálják Orbánt, hogy Magyar Péterrel szövetkeznek”
Az Index mindkét helyszínen a legújabb közvélemény-kutatási adatokról kérdezte a részvevőket.
Ide inkább ne menj, ebben a 3 európai városban ki nem állhatják a magyar turistákat
A magyarok számára is vonzóak azok a nagy európai városok, amelyek ikonikus látnivalóikkal minden évben óriási turistatömegeket vonzanak.
Íme a fűszer, ami székrekedés ellen, gyomorbajokra csodás, és olcsó is
A fűszerek nem csak csodát tesznek az ételekkel, de egészségesek is, pláne, ha frissen használod fel őket. A koriander főleg az egzotikus ételek egyik fontos eleme, de neked se ártana beépíteni a mindennapjaidba!
Brutális dolog hangzott el a Kossuth rádióban vasárnap reggel
A Kossuth rádió műsorában tett kemény kijelentést az EP-képviselő.
blogmorzsák
Szomszédoljunk télen is - Pozsonyi adventi vásárok
Több helyszínen vannak Pozsonyban is adventi vásárok, amik bár nem olyan fényűzőek, mint a bécsiek, de azért itt is találhatunk varázslatos részleteket.
ChatGPT 3 éves: közeleg az első valódi kódpiros válság?
A ChatGPT fejlődése felgyorsult, de ezzel együtt nőtt a kockázat és a bizonytalanság. Vajon valódi válság közeleg?
A zongoristák Mount Everest-je: a Wohltemperiertes Klavier
Kevesen és ritkán vállalkoznak rá, hogy bemutassák Bach mesterművét, de Borbély László ezt is bevállalta.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






