Az ÜnnepKörSzín társulattal együtt készültek a gyerekek a farsangra - képgaléria
Nemsokára itt a farsang és akkor állni fog a bál. Nem csak a kanál fog keringőzni, ahogy a dalocska mondja de a gyerekek is hiszen nekik egy hatalmas buli a farsang. Az ÜnnepKörSzín szabad társulata szervezett ezért egy maszkkészítő foglalkozást a Széchenyi téri P'ARTISAN art és design terében.
Az ÜnnepKörSzín szabad társulatának jóvoltából február másodikán megszervezett maszkkészítő foglalkozásán nem habos fánk volt a jutalom mint farsangkor, de azért jutott csokoládé mindenkinek!
A MASKALÉPÉS címet kapó fogalkozás zárt körű volt olyan tekintetben, hogy csupán a Szent Mór Iskolaközpont egyik negyedikes osztálya vehetett részt rajta és az ő kőzreműködésükkel készültek el a különböző kreatív és színes farsangi maszkok. A helyszínt a nemrégiben sajnálatos módon elhunyt, holland Antoni Hendrix egykori boltja biztosította, amely most P'ARTISAN néven funkcionál egyfajta art, desing és co-space térként. A SzabadKörSzínnek ez volt az első kollaborációs fogalkozása a P'ARTISAN-nal.
Tekintse meg képgalérinákat:
| Az ÜnnepKörSzín társulat által szervezett maszkkészítő foglalkozás (A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!) |
| Az ÜnnepKörSzín társulatról röviden
Ez a szabad, pécsi társulat 2017. tavaszán alakult, és a Könyvből kélt Napocska című mesejátékkal debütált a megye közönsége előtt. Ezt követte 2017. augusztus 20-án egy játékfűzés az aratás témáját állítva a középpontba autentikus népi hangszerekkel kísérve. A télen betlehemes is készült, melyet nemcsak Pécsett, de a közeli Keszüben is nagy sikerrel játszottak a színészek és a zenészek. Az előzőekből, valamint a társulat nevéből is kiderül, hogy szellemi fókuszában elsősorban a kulturális és művészeti értelemben vett hagyomány áll - mindenek előtt a magyar nyelvterületet illetően, de az ÜnnepKörSzín felvállalja más népek meséinek, mítoszainak, történeteinek felkutatását és színpadra állítását is. Színházi és zenei módszerekkel operál elsősorban a csapat, de egyéb társművészeteket is használ inspirációként, valamint önfejlesztés céljából. Az előadások és foglalkozások célja, hogy a tér és az idő, amelyben zajlanak, néprajzi értelemben vett szakrális térré és idővé váljon - szakrális alatt itt életvidámat és elmélyültet értve. Vagyis ha jól sikerül egy megmozdulás, az egyben egy művészeti értelemben vett terápia is minden résztvevő számára. Az ÜnnepKörSzín számára a legfőbb értékek tehát az alkotói létmód, a közösség és a természet maga. |
A foglalkozást két iparművész, Csépke Zsuzsanna és Gergely Orsolya vezette. A gyerekek különböző anyagokból készíthették el maszkjaikat, így egyfajta újrahasznosítási tevékenység is zajlott a szórakozás és a kreatív feladatok mellett. Terítékre került a tejesdoboz és más egyéb háztartási anyagok, amelyeket fehasználták a gyerekek a maszkok elkészítéséhez. A negyedik osztályos gyerekek az elkészített maszkokat megkapták ajándékba.
Lesz egy második alkalom is, egy matiné, amely eseményre viszont már belépőjegyet kell váltani. Ezt február 4-én, vasárnap szervezik meg 9.30-tól délig szintén a Széchenyi tér 15. szám alatt található P'ARTISAN-ban. AZ ÜnnepKörSzín szeretettel vár minden érdeklődőt.
A foglalkozás után az ÜnnepKörSzín társulat tartott egy sajtótájékozatót, amelyből kiderült milyen programokat terveznek megvalósítani még a jövőben. Ilyen lesz például az áprilisban tervezett relaxácios irodalmi est, amelyet a Művészetek Házában rendeznek meg középiskolásoknak "Legálisan be lehet aludni" címmel. Ezt az irodalmi estet főleg a költészet napja köré fogják építeni és annak alkalmából is rendezik meg. Ezenkívül pedig bábelőadást is szeretnének szervezni a fiataabb korcsoportok számára.
A programok mindig valamiyen csoport, korosztály köré szerveződnek és a jövőbeni eseményeket is ezen tendencia mentén tervezi megvalósítani a társulat.
lockkerdee/PNL
hírek innen, onnan
Monumentális látvány, amint leszáll Budapesten a világ egyik legnagyobb sorozatban gyártott teherszállító repülője
A gép a gyártó, az Antonov flottájához tartozik, és Lipcséből érkezett Budapestre.
444: A NAV belső jelentése szerint jogsértően járhatott el a Legfőbb Ügyészség az ukrán pénzszállítók ügyében
A NAV több munkatársát meghallgatták, új részletekre derült fény az akcióval kapcsolatban.
A láthatatlan kéz sem talál fogást a tőkefelhalmozáson
Mindennek van ideális formája. A tőkés termelésnek is. Vállalkozók kisebb cégeket alakítanak létező igények kielégítésére, ha...
Megszólalt a miniszter: védik az érdekeket, ezért maradnak a vendégmunkások
Az agrárágazatban és az iparban zavartalan marad a munkaerő-ellátottság – közölte Bóna Szabolcs annak kapcsán, hogy a harmadik...
Tragikus hír jött! Szörnyen fiatalon meghalt a háromszoros NBA bajnok kosárlabdázó: Michael Jordan volt csapattársa
Nyugodjon békében!
Még mindig itt vagyok: Egy nehéz kijózanodás margójára
Ülj csak le ide mellém, kisunokám. Ne nézz így rám, nem szidni akarlak. Csak… néha az embernek el kell mondania dolgokat, amiket eddig...
Több mint saláta: 5 könnyed ebéd, amit imádni fogsz
Az egészséges, tápanyagban gazdag étkezés a melegben is elengedhetetlen, hiszen a szervezetünk ilyenkor is igényli a megfelelő vitaminokat...
Vitaminból is lehet túl sok: ezeket a hibákat sokan elkövetik az étrend-kiegészítőkkel
A vitaminok és étrend-kiegészítők sokaknál ott vannak a konyhapulton, a táskában vagy az éjjeliszekrényen. A gond ott kezdődik, amikor a...
Tóth Flóra: 40 évesen megszerezni az első diplomádat
Egy anyámnak tett ígéret miatt ültem vissza az iskolapadba. Tanmese és érzelmi feldolgozás.
Három világ ér össze ezen a szlovén tengerparton: Portorožtól egy karnyújtásnyira az olasz és a horvát határ
Ha lehet azt mondani egy országra, hogy ezer arca van, akkor Szlovéniára ez hatványozottan igaz. Egészen különleges, hogy az alig több mint...
Kudlik Júlia nyolcvan évesen is remekül néz ki, több évtizedet letagadhatna: a Könyvhéten dedikálta regényét
Kudlik Júliát hosszú idő után láthatták újra nyilvános eseményen rajongói. A magyar újságíró, televíziós személyiség, egykori...
Hamarosan másképp fizetünk a boltokban: mesterséges intelligencia érkezik a pénztárakhoz
Változik a bolti fizetés: a kasszáknál is megjelenik a mesterséges intelligencia, hogy egyszerűbb legyen a vásárlás.
Sport
Lázonganak a szurkolók a foci-vb-n, már most sokan gyűlölik ezt az újítást
Attól tartanak, hogy megtörik a játék ritmusa és ezzel együtt a futballélmény.
Távozik a Ferencváros második legértékesebb játékosa – hivatalos
Bejelentés a zöld-fehérek honlapján.
Beindult az őrület a futball-vb-n, három meccsen is komoly meglepetés született
Az esélyesek pontokat buktak.
Jürgen Klopp újabb jogos kritikát fogalmazott meg a futball-vb-vel kapcsolatban
A világbajnokságon szakértőként dolgozó Jürgen Klopp szavaira ismét érdemes figyelni.
Horror a vb-n: oszlásnak indult holttestet találtak az egyik válogatott edzőközpontja mellett
Arra lettek figyelmesek, hogy elviselhetetlen szag terjeng egy autóból.
Harmincadjára is veretlenül: Katar meglepetéscsapata Brazília méregfogát is kihúzta
Vinícius egyéni villanása csak a pontmentésre volt elég Marokkó ellen New Jerseyben.
Összejön az álomigazolás a Manchester Unitednek, már zajlik az orvosi vizsgálat
A játékos jelenleg is a vb-n szerepel.
Hollandiáig repülhet a Barca kegyvesztett játékosa, Rashford a Bayern kiszemeltjei között - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb szombati hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Eladását kérte a Liverpool FC csillaga, nem kíváncsi Andoni Iraolára
Jelezte a klubvezetésnek, hogy a nyáron szeretne új csapatot találni.
Szoboszlai Dominik könnyek között tűnt fel Mexikóban
Mexikóváros utcáin kapták lencsevégre a jelenetet.
Az FC Barcelona hivatalos ajánlatot tett a PSG sztárjáért
Hansi Flick nagyon szeretné a csapatában tudni Bradley Barcolát.
Máris bukott a világbajnokság főesélyese, Szoboszlai haverja kevés volt a brazil sikerhez
A Real Madrid sztárja igyekezett, de egy Vinícius még nem csinál nyarat.
Bulvár
Kiadós felhőszakadás és jég jön: mutatjuk, melyik országrészben lesz a legnagyobb baj
Hűvös hajnalra ébredünk a jövő hét elején, 10 fok alá is benézhet a hőmérő higanyszála.
A borravaló-őrület elérte a csúcspontját, egy elvitelre kért étel kifizetése után az étterem felhívta a vendéget
Kitálalt a férfi a vendéglátóhely felháborító akciójáról.
Mindennap szunyókálsz? Egy kutatás szerint összefüggésben állhat a magasabb halálozási kockázattal
Egy új kutatás szerint a napi szunyókálás összefügghet az általános halálozási kockázattal. Fontos megérteni, hogy ez összefüggés, nem okozati kapcsolat.
A laminált padló ideje lejárt? Egyre többen választják ezt helyette a nappaliba
Évekig szinte elképzelhetetlen volt új otthont vagy felújítást laminált padló nélkül elképzelni. Most azonban egy új trend kezd egyre látványosabban terjedni a lakberendezés világában. Sokan már azt mondják, hog
A szexlátványtól az ongai horgászok is dobtak egy hátast – Kamera előtt hagyták a kellékeket
Sajátos közleményt tett közzé az Ongai Horgászok Egyesülete (OHE) a közösségi médiában, miután egy szerelmespár jelentős mennyiségű hulladékot hagyott hátra a helyi VIII-as tó partján.
„Ez az irány a teljes bukás tankönyvi esete” – Galgóczi Eszter és Kéri László a Fidesz-kongresszus tanulságairól
Az elemzők a Fidesz tisztújító kongresszusán elhangzottak alapján értékelték a 24.hu-nak az ellenzék valós helyzetét és lehetőségeit.
Új módszereket alkalmaznak a betörők, rettegnek a háztulajdonosok
Fejlődik a technika, amit sajnos a betörők is elég ügyesen ki tudnak használni.
Megérkezett a NASA riasztása, ijesztő fordulatot vesz a nyár Európa közepén, Magyarországon is
Az El Nino rálépett a gázpedálra, hetekig tartó hőhullám érkezik fölénk.
Olyan eszközökkel figyelnek meg minket Magyarországon a mindennapok során, amelyek más nyugati országokban tiltva vannak
A mesterséges intelligencia megjelenésével a kamerák már nem csupán rögzítenek, hanem értelmezni is tudják a látottakat. A szálak pedig egészen a kínai megfigyelőállamig vezetnek.
Ferencz Orsolya: A kongresszus előtt néhány órával kaptuk meg a lényegesen újraírt, szavazásra bocsátani kívánt alapszabály tervezetét
A Fidesz egykori képviselője, aki a választás óta több ízben éles kritikát fogalmazott meg a pártjával kapcsolatban, most a tisztújító kongresszus lebonyolítását is kritikával illette, és elmondta: az Orbán „
Navracsics Tibor: Nem jó hír, hogy ez a kongresszus biztosan nem az áttörés kongresszusa volt
Az egykori miniszter megfogalmazta, szerinte mik voltak a kongresszus pozitívumai, ezek között nem említette azt, hogy ismét Orbánt választották a Fidesz elnökévé.
Kijev retteg Putyin üzenete óta? Három célpontot nevezett meg az orosz tábornok
Orosz katonai szakértő szerint hamarosan újabb nagy csapás érheti Ukrajnát, és azt is elárulta, mely célpontok fájnának Kijevnek. A Kijev retteg Putyin üzenete óta? Három célpontot nevezett meg az orosz tábornok be

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






