Ezt olvasta már?

0

Az agy gyógyulását segítő új idegsejttípust fedeztek fel a Semmelweis Egyetem kutatói

Az agysérülés gyógyításának lehetőségeit segítheti a Semmelweis Egyetem kutatóinak felfedezése, akik olyan új idegsejtcsoportot írtak le az agyvelőben, amelyek arra szolgálnak, hogy egy adott célterület felé irányítsák az újonnan képződő sejteket - közölte az egyetem és az MTA kedden az MTI-vel.

Az új típusú sejtek "alagutakat" képezve segítik a születő idegsejtek célba jutását egy olyan fehérje segítségével, amelyet a daganatsejtek egyik félelmetes fegyvereként ismertek korábban - olvasható a Magyar Tudományos Akadémia honlapján.

Az ELTE Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézete docensének, Alpár Alánnak a vezetésével a Nemzeti Agykutatási Program keretében végzett kutatás eredményeit a Proceedings of the National Academy of Sciences (PNAS) című rangos multidiszciplináris folyóiratban tették közzé.

Az emberi agy regenerációs képessége a test más szöveteihez képest kicsi, azonban ma már közismert, hogy kevés helyen és korlátozott számban ugyan, de születnek benne új idegsejtek. Ezek a sejtek miután megszülettek, rendeltetési helyükre vándorolnak.

Az ELTE kutatói e vándorlás folyamatát vizsgálták. Ehhez a patkány szaglórendszerében leltek kísérleti modellre: itt az agykamrák falában viszonylag nagy mennyiségben születnek új idegsejtek, amelyek a megfigyelések szerint csőszerű "alagutakban" jutnak el rendeltetési helyükre.

A szakemberek felfedezték, hogy az új sejtek vándorlását egy külön erre a célra specializálódott idegsejttípus segíti: ilyen sejtek veszik körbe hagymahéjszerűen a vándorlási útvonalat, vagyis ezek alkotják a megfigyelt "alagutakat".

Ezekről az újonnan felfedezett sejtekről az is kiderült, hogy külső ingerekre igen erősen reagálnak, a secretagonin nevű fehérje jóvoltából. Ez a fehérje igen érzékeny az idegrendszerben fontos szerepet betöltő kalciumionok koncentrációjának változásaira, és képes a sejtben lejátszódó válaszfolyamatokat szabályozni.

A kutatók azt is észrevették, hogy e sejtek többen vannak, mint azt korábban gondolták, azonban nagy részük egyfajta készenléti állapotban várja, hogy szükség legyen a segítségére. Amikor az agyszövetben sérülés történik, és az újonnan születő idegsejteknek gyorsan rendeltetési helyükre kell jutniuk, a secretagonin mennyisége megnő ezekben a vándorlást segítő sejtekben, vagyis érzékenyebbek lesznek a környezetükre.

A kutatók megfigyelték, hogy e különleges sejtek ilyenkor nemcsak az "alagút" falában, de a belsejében is felbukkannak, mintegy útjelző rendszert alkotva a vándorló új idegsejtek számára.

A szakemberek kimutatták, hogy az azonosított speciális idegsejttípus különösen nagy számban van jelen emberi magzatokban, és arra is fény derült, hogy az emberi szaglórendszerben még időskorban is megtalálhatók.

Most azt vizsgálják, megtalálható-e, beindítható-e ez a vándorlást segítő mechanizmus az agyvelő más területein is. Ha egy erre alkalmas mesterséges mikrokörnyezetet tudnának létrehozni, az a kutatók szerint új távlatokat nyithatna a sérült agyszövet helyreállításában.







0
0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Örök vegyi anyagot találtak a gabonapelyhekben is

A TFA-nak nevezett vegyszer a szaporodási képességeket és a magzatfejlődést is károsíthatja.

A boszorkányok titkos védelmi eszköze, a fekete só: így készítsd el otthon

Sokan keresnek valódi védelmet adó mágikus eszközöket.

Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet

Hiába tiltakozott ellene a Bankszövetség, a parlament törvényalkotási bizottsága elfogadta azt a javaslatot, amelynek értelmében kétszer...

Ez a fő aranyszabály. Tedd meg most a mikulásvirággal, hogy december 24-én virágozzon

Hogyan gondozzuk a színes felleveleiről ismert növényt? A növények szakértője erre kér.

7 növény, amit tilos metszeni decemberben a szakértők szerint

A december különös hónap a kertben. Tél van, a fák és cserjék nyugalmi állapotban pihennek, és sok kertbarát hajlamos azt hinni, hogy...

Tovább robog a forint, csak éppen a rossz irányba

A forint a csütörtök reggeli stabil ármozgást követően délutánra már egyértelműen gyengülő pályára állt: az euróval szemben 382,5...

A Mol szólt a Trump-adminisztrációnak, hogy megvenné az amerikai szankciók alatt álló orosz Lukoil nemzetközi érdekeltségeit

A Reuters egyik forrása szerint Orbán Viktor november 7-i washingtoni látogatásán már tárgyalt Donald Trumppal a Mol terveiről.

Komoly nemzetközi elismerésben részesült a GVH elnöke

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (Organisation for Economic Co-operation and Development, OECD) Versenybizottságának 17...

Misztikus figyelmeztetést kapott Bereczki Zoltán – csodaként élte meg a történteket

A Duna adventi műsorában osztotta meg Bereczki Zoltán azt a különös, megmagyarázhatatlan élményt, amelyben úgy érezte: a gondviselés...

Szentkirályi Alexandra szerint a bolgárok már szenvednek a brüsszeli háborús adóemelések miatt

A Fidesz fővárosi frakcióvezetője szerint a magyaroknak még nem késő: elég az eszünkre hallgatnunk áprilisban, Orbán Viktort megbízni...

Földrengés rázta meg Amerikát

5,9-es magnitúdójú földrengés rázta meg a Nevada állambeli Dayton térségét csütörtökön - írja a Reuters.

Meghan Markle karácsonyi műsorából árad a gejl – kritika

Nem az a baj, hogy Meghan Markle karácsonyi műsora elkészült, hanem az, hogy semmi értelme. De legalább már tudjuk, hogy Meghan papírral...

0

Sport

Belerúgott a románokba Klujber miatt a Nemzetközi Kézilabda-szövetség az éjjel

Fájhat a románoknak az IHF posztja, ámul a világ azon, amit a magyar válogatott sztárja művelt a vb-n.

A női kézi-vb legdögösebb lányai

Javában zajlik a női kézi-vb, a magyar csapat pedig hibátlan mérleggel, maximális pontszámmal jutott tovább a középdöntőbe, ahol a románokat egy izgalmas és kemény meccsen sikerült megvernünk szerda este 34–29-r

Nagy volt az arcuk, mégis kulloghatnak haza a vb egyik esélyesei

Mivel Brazília után Norvégiától is vereséget szenvedett Svédország, már biztos, hogy nem juthatnak be a negyeddöntőbe.

A kiesett románok össze-vissza beszélnek a magyar válogatottról

Bianca Curment szerint nem félelmetes a magyar csapat.

Arne Slot ezúttal nem dicséret miatt emlegette Szoboszlai Dominiket

A holland szakvezető keserű, de igazságos végeredményről beszélt a szerdai kudarc után.

Gyászol a magyar kézilabda: elhunyt az ország egykori legjobbja, a Veszprém bajnoka

Az egykori világválogatott Éles József is a barátját gyászolja, aki az utóbbi években vízóra-leolvasóként is dolgozott.

Virgil van Dijk visszavágott interjújában

A Liverpool szerda este 1-1-es döntetlent játszott a Sunderland ellen. A vendégek gólja Virgil van Dijk hibájából született, bár ő maga nem így látja. Egy érdekes interjúban visszavágott.

Románia legyőzésével nagy lépést tett a vb-negyeddöntőbe jutás felé a magyar válogatott

Fantasztikusan kezdtek női kéziseink, majd a félidő derekán megtorpantak. A fordulás után szinte minden gólért küzdeni kellett.

Arne Slot "szigorú felügyelet alatt áll" a Liverpool újabb kudarca után

A Liverpool Arne Slot edző irányítása alatt nehéz időszakon megy keresztül. Az eredmények csalódást keltenek, és ennek súlyos következményei lehetnek. Megbízható források szerint a holland pozíciója veszélyben

Sokkoló hiba a magyarok ellen, ritkán látni ilyen tévedést világversenyen + videó

Döbbenetes világcsúcsot jelzett a rendszer, de kínos ügy lett belőle az Európa-bajnokságon.

Szoboszlai megszólalt a Liverpool újabb kínja után, nincs benne sok köszönet

A magyar középpályás őszintén beszélt az érzéseiről a Sunderland elleni szenvedés után.

Bulvár

Szabó Győző elárulta, pontosan milyen betegségben hunyt el Kálloy Molnár Péter

December elsején, 55 esztendős korában elhunyt Kálloy Molnár Péter színművész, a magyar színház- és filmrajongók egyik régi nagy kedvence, Martin Lawrence, Rowan Atkinson és Jack Black állandó magyar hangja. A hí

Ez a világ 10 legkoszosabb városa, magyar is van köztük

Sok európai város nem a tisztaságáról híres.

„Bazmeg”: Amikor az államtitkár így beszél az apával, mi, többiek is kapunk egy pofont

„Az emberi minimum azzal kezdődik, hogy meghalljuk egymást. Azzal folytatódik, hogy tiszteljük egymást. És azzal, hogy amikor valaki a gyermekét félti, akkor nem ordítunk rá.” Egészségügyi szakdolgozó mondja el v

Bevallottam a pasimnak, hány férfivel voltam: ő ledöbbent, de én még jobban a reakcióján

Spoiler: nyilván nem repesett a boldogságtól. De mikor számolunk már végre le a mindent nyitó kulcs és mindenre nyíló zár mítoszával?

Vége, ennyi volt. Négy év után kirúgták Pindroch Csabát a Magyarország, szeretlekből

Most érkezett a hír, már nem ő lesz a műsorvezető. Vajon mi áll a háttérben?

A csirke egyik része a legveszélyesebb – tele van parazitákkal és baktériumokkal, mégis sokan imádják

Sokan élvezettel fogyasztják a csirke egyik bizonyos részét, anélkül hogy tudnák: rengeteg parazitát tartalmazhat, amelyek árthatnak a szervezetnek.

Brutális árakkal nyitott meg az új élelmiszerlánc Magyarországon

Bár sokan Mere néven várták, végül Basket Plusz néven nyitott meg a rendkívüli olcsóságáról elhíresült üzletlánc.

Török Gábor: Nem vagyok biztos abban, hogy a Fidesz jelenlegi helyzetében ez a legjobb stratégia

A Fidesz ugyanis nem a Tisza által vállalt tervekkel vitatkozik.

Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat

A moszkvai tárgyalás után az Egyesült Államok meghívta Ukrajnát egy újabb fordulóra.

0






0