Ezt olvasta már?

0

Az alkoholnak is köszönhetjük a mezőgazdaság megjelenését?

Ha az alkohol eredete jóval régebbre nyúlik vissza, mint gondolnánk. Már 9000 évvel ezelőtt is erjesztettek alkoholt az őskorban.


Sokan az 1500-as évekre teszik, hiszen ebben az időre tehető az a bajor tisztasági törvény, ami szabályozta a sör összetevőit. Ha napjaink ismert alkohol italainak címkéit nézzük, olyan évszámokat találhatunk, mint 1886, ami az Erdinger sörhöz kötődik, 1759, ami a Guinnness sör megalakulását mutatja, vagy például 1668, ami pedig Dom Pérignon pezsgőhöz köthető. Ezekből a dátumokból is látszik, hogy az alkoholfogyasztás egyáltalán nem új keletű dolog.

Azonban, ha mélyebbre ásunk még régebbi, még ma is létező alkoholmárkákat találhatunk, mint a Bolten sört az 1200-as évekből, vagy a Château de Goulaine bor, ami úgy 1000 körül keletkezett. Jól látszik tehát, hogy az őseink bizony igen is élvezték a mámorító italok hatását. De nem kell itt megállnunk, hiszen régészek bebizonyították, hogy a neolitikum embere is fogyasztott bódító hatású italokat, már időszámításunk előtt is. A legidősebb alkoholmaradvány i.e. 7000 körül származik Kínából, ahol egy neves régészcsoport az egyik lelőhelyen bizonyítékot talált rá, hogy az alkoholfogyasztás már ebben az időben is a kultúra részét képezte.

A mezőgazdaság fejlődése az alkoholnak köszönhető?

Hozzávetőleg 9000 évvel ezelőtt létezett a neolitikumban egy kínai falu, Csiahu, aminek a lakói rizs, szőlő, méz és galagonya keverékéből álló erjesztett ital készítettek, legalábbis ennek a maradványait találták meg a régészek. Ez az ital egyesek szerint sör, másik szerint bor, viszont a lényeg, hogy ennek az italnak bódító hatása volt, tehát egy ősi alkoholról beszélhetünk, mivel 10%-os alkoholtartalmat állapított meg a folyadékkromatográfiai és tömegspektrometriai vizsgált. A kutatást vezetője Patrick McGovern volt, aki szerint őseink gyakorta élvezték az alkohol mámorító hatását.

A cserépdarabokon megtalált nyomok azt bizonyítják, hogy őseink tudatosan készítettek ezeket az italokat, sőt különböző technikákat is kitaláltak az egyes erjesztési folyamatok elősegítésére. Például rizst vettek a szájukba, és addig rágták, amíg az malátacukorrá nem alakult, majd ezt beleköpték a készülő keverékbe. Mivel a régészek szűk nyakú edényeket találtak, illetve az erjesztő hab valószínűsíthetően a főzet tetején marad, a tudósok arra a következtetésre jutottak, hogy őseink szívószállal itták ki az alkoholos italt, tehát már ez az eszköz is létezett az őskorban.

Miért fogyasztottak alkoholos italokat már az őskorban is?

Nem is gondolnánk, hogy az ősi alkoholfogyasztásnak mennyi mindent köszönhetünk. Nem csak azt, hogy mi magunk is fogyaszthatjuk a mámorító italokat. Számos eszköz és technológia azért jött létre, hogy őseink hatékonyabban tudjanak alkoholt készíteni. Patrick McGovern szerint a mezőgazdaság is ennek köszönhetően indult fejlődésnek, mivel őseink azért kezdtek búzát, rizst, kukoricát, árpát és kölest művelni, hogy alkoholos italt készíthessenek belőle.

De miért is ittak őseink ilyen italokat? Mivel manapság az elsősorban élvezeti cikk, nem is gondolunk bele, hogy számos jótékony hatása is lehet. Őseink fájdalomcsillapításra és fertőtlenítésre is használhatták, emellett egyfajta kultusz is lehetett, hiszen sámánok és papok fogyasztották, hogy közelebb kerülhessenek az isteneikhez. Ezeken túl volt lehetett egy sokkal gyakorlatiasabb indok is az alkoholfogyasztásra, mégpedig az, hogy ez a folyadék tisztább volt, mint a víz.

(x)







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Drasztikus hőlépcső csap le vasárnap az országra: a szakorvos elárulta, kiknél okozhat súlyos rosszullétet a hirtelen fordulat

Megdőlnek a hosszútávú prognózisok A rövid távú meteorológiai adatok jelentősen felülírják a korábbi hosszútávú kilátásokat,...

Leszólították Majkát az utcán, és habozás nélkül elárulta, minek köszönheti valójában a hatalmas vagyonát

A vakszerencse mítoszának lerombolása az utcán A hazai könnyűzenei és televíziós piac egyik legismertebb alakját,...

Önnek is hiányzik havi 266.000 Ft? Akkor ezt érdemes tudnia

Kevésbé borúlátók a magyarok, de még mindig szűkös a családi kassza. Egyre kevesebb magyar számít anyagi helyzete romlására, de...

Rómában tarthatják meg a jövő márciusi uniós csúcstalálkozót

Belgium hozzájárult ahhoz csütörtökön, hogy a jövő márciusra tervezett hivatalos uniós csúcstalálkozót Brüsszel helyett Rómában...

Magyarország is csatlakozott a hat blokkoló tagállam közé, éles vita bontakozott ki az EU-csúcson

Az uniós vezetők brüsszeli csúcstalálkozóján az energiaárak letörését célzó egyeztetés háromórás csatározássá alakult az...

EL/KL: Három légiósunk is 3-0-s sikernek örülhetett, az utolsó percekben állt a tabella élére a Juventus - eredmények

A Ferencváros leendő Európa Liga ellenfelei közül már csak a Juventus maradt 100%-os.

Borbély Balázs a Fradi győzelme után: Drámát csináltunk egy teljesen sima meccsből, ez elfogadhatatlan

Az edző nem aggódott amiatt, hogy az ifjú Radnóti Dániel ne állná meg a helyét a kapuban.

Kamilla titkos kapcsolata a kegyvesztett Andrással nagy bajt hozhat Károlyra: a királyné veszélyes játszmába kezdett

Újabb meglepő hírek láttak napvilágot a brit királyi családról: egy bennfentes szerint Kamilla királyné különös megfontolásból...

Borbély a Plzen elleni EL-sikerről: "Egy sima meccsből csináltunk drámát a végére"

Borbély Balázs boldog a siker miatt, de nagyon bosszantotta a mérkőzés végén tapasztalt játéka a Fradinak.

Vége a szörnyű időszaknak: október közepe nagy változást hoz ennek a 4 kínai horoszkóp jegynek

Október 15-én véget érhetnek a nehéz napok a kínai horoszkóp négy jegye számára.

Felmentették a NAV egyik elnökhelyettesét

Felmentette Szalavics Mariannt, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) erőforrás-gazdálkodási elnökhelyettesét a NAV elnökének javaslatára...

Egyre kifinomultabb módszerekkel támadnak az online csalók, a védekezéshez folyamatosan tanulni kell

A bűnözők ma már egyre kevésbé a fizetési rendszerek gyenge pontjait keresik, sokkal inkább magukat az ügyfeleket próbálják...

0

Sport

Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonában törtek rájuk a rablók

Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonukban törtek rájuk a maszkos rablók! Egyórányi rettegés után a BL-meccset is kihagyta.

Óriásit megy a Fradi Európában: A második meccsét is megnyerte az Európa-liga alapszakaszában

Két meccs és hat pont a Fradi mérlege eddig az Európa-liga-alapszakaszban.

A Liverpool edzője arról beszélt, hogy hétvégén Szoboszlai Dominik visszatérhet a pályára

Andoni Iraola nem mondott biztosat, de nyitva hagyja annak a lehetőségét, hogy Szoboszlai Dominik hétvégén pályára léphet.

Bulvár

Figyelem, holnap este tíz órától Magyarországon nem fogjuk tudni igénybe venni az Erste számos funkcióját

Az Erste Bank tervezett karbantartást végez, amely miatt október 16–17-én több banki szolgáltatás átmenetileg nem lesz elérhető.

Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak a Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is

Nemcsak a Demján Sándor Tőkeprogram jövője, de a jelene is bizonytalanná válhat.

Elszabadultak az indulatok a kormányban: Súlyos támadás után lemondott az energetikai államtitkár

Elszabadultak az indulatok a kormányban! Tárkányi Zsolt debreceni képviselő kíméletlenül betámadta Tótth Andrást, aki percekkel később lemondott az energetikai államtitkári tisztségéről.

Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó

A fiatal kerékpáros fékezés nélkül rohant egy autó hátuljába. Olyan súlyos nyaki sérülést szenvedett, hogy azonnal újra kellett éleszteni. A Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó bejegyz

Ítéletet mondtak a Tisza-szavazók, szerintük ez a legnagyobb baj a kormánnyal

Egy friss közvélemény-kutatás szerint Vitézy Dávid a kormány legnépszerűbb minisztere.

Hódít a "LAT" párkapcsolati forma, egyre több fiatal választja ezt az életmódot, nem véletlenül

A hagyományos párkapcsolati minták mellett egyre többféle életforma kap figyelmet, és van egy különösen érdekes megoldás is, amely sokak számára a boldog élet kulcsát jelentheti.

Azonnali bejelentés az USA-ból – kiadták a tűzparancsot, elemeire lőttek egy iráni kémhajót

Az amerikai erők rakétákkal semmisítettek meg egy iráni kémkedéssel gyanúsított vitorlást az Ománi-öbölben.

„Lapos feneke van…” – Hatalmas a felháborodás, mert döbbenetes titkok kerültek elő arról, hogy mit is tart nyilván az ügyfeleiről az Amazon

Hatalmas felháborodást váltott ki, hogy az Amazon meglepően részletes, olykor kifejezetten sértő megállapításokat tartalmazó adatlapokat készít vásárlóiról. A kereskedelmi óriás a vásárlási szokások alapján

Magyar Péter volt felesége is visszautasíthatatlan meghívót kapott a parlamentbe

Varga Juditot is beidézte a végrehajtási bizottság, öt másik volt igazságügyi miniszterrel együtt.

Döntött a kormány, eltörlik az érzékeny nyugdíjszabályt: rengeteg időst érhet meglepetés

Andy Burnham brit miniszterelnök nemrégiben döntött az állami nyugdíjak úgynevezett háromszoros garanciájának eltörléséről

Tovább süllyed a széthullott Orbán-rendszer – fontos bejelentés érkezett

A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága megállapította, hogy az Orbán-kormány jogsértően korlátozta a magyar pedagógusok sztrájkjogát – erről számolt be Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a k

0






0