Ezt olvasta már?

0

Az asszony verve jó?

avagy szülni vagy nem szülni - szerintük ez itt a kérdés…

A címben jelzett kérdés sok nő számára Pécsett és más magyarországi városokban is létkérdés, nem így a parlamentben. Hétfő éjszaka kezdődött a családon belüli erőszak önálló törvényi tényállássá emeléséről szóló vita.

Egyes honatyáknak sikerült tovább öregbíteni a Magyar Parlament hímsoviniszta hírnevét. Kezdve azzal, hogy este 10 órára időzítették a Halász Pálma által megkezdett és 100 ezer aláírást eredményező népi kezdeményezés megvitatását, amelyen mindösszesen 7 kormánypárti képviselő vett részt.

Folytatva a hozzászólásaikkal:

„…talán az anyáknak vissza kéne térniük a gyereknevelés mellé, szülni két-három vagy inkább négy-öt gyereket, és akkor lenne értelme annak, hogy jobban megbecsülnék egymást, és fel sem merülhetne a családon belüli erőszak…” „…majd ha mindenki megszülte a maga két-három vagy négy gyerekét, akkor mehet önmegvalósítani meg emancipálódni…” Varga István, Fidesz (idézve: hvg.hu)

Tegnap már több lap és blog cikkezett a témáról, miközben rengeteg vicces, internetes mém született. A facebookon pedig önszerveződő csoport jött létre és estére spontán gyülekezést szerveztek a csatlakozók. De nehogy azt higgyük - nem is célom ezt sugallni - hogy holmi kormánypárti összeesküvésről van szó, és csak a Fideszes honatyák fejében tátong ekkora űr a családon belüli és a nők elleni erőszak kérdéskörét illetően.

Szemezgettem a többi parlamenti párt képviselőinek felszólalásaiból: (forrás itt.)

"Az, hogy mi okozza a családon belüli erőszakot, hogy miért jelennek meg ezek, és egyébként, ha megenged egy kiegészítést, akkor hallottam már olyat, hogy nők is zsarolnak gyerekekkel férfiakat, tehát ez nem csak ilyen egyoldalú beállítást igényel. " - Móring József KDNP

"Úgy gondolom, a nőknek megvan a lehetőségük arra, hogy kiteljesítsék magukat, de talán vissza kellene menni a családhoz, a család fogalmához. Talán 44 évi házasság után azt tudom mondani, hogy lehet erőszak nélkül élni, és úgy gondolom, hogy ez nem is jogi kérdés elsősorban, hanem hosszabb távon morális kérdés, hogy példát tudunk-e mutatni. Inkább azt tanácsolnám mindenkinek, hogy a családok, a családban élők mutassanak példát, hogy hogyan lehet normálisan élni, és akkor talán kevesebb lesz az erőszak, kevesebb lesz az, amire valóban azt mondom, hogy egy elhibázott oktatási rendszer, egy rossz értelemben vett női megmutatás hozott be a családba." - Karvalics Ottó, KDNP

"A nagy női jogvédelem közepette, a jogokért való harcolás közepette a mondanivalójuk sokszor átcsapott egyfajta férfigyűlöletbe, egyfajta női felsőbbrendűség kifejezésébe." - Szávay István, Jobbik

 

Következzenek a tények:

A magyar kormánynak jelenleg egyetlen női minisztere van: Németh Lászlóné és egy női államtitkára: Hoffmann Rózsa.

A Magyar Országgyűlésben a képviselőnők aránya az összes képviselői létszám egytizedét sem éri el. Ők képviselik Magyarország lakosságának 52,5 százalékát vagyis a nőket.

Ma Magyarországon minden ötödik nőt rendszeresen bántalmaz partnere. Ez jelenleg mintegy félmillió bántalmazott nőt, és ennél valamivel kevesebb bántalmazó férfit érint. (Az esetek 95%-ában a férfi az agresszív fél.) Hetente átlag két nő hal erőszakos halált házastársa vagy élettársa kezétől. Az összes emberölés 39 százalékát teszik ki a családi kapcsolaton belül elkövetett gyilkosságok. A párkapcsolati erőszak során nők, gyerekek, egyéb családtagok, és néha maga a bántalmazó is meghal. (forrás itt.)

Ha a fenti tények, a számtalan áldozat, a több mint 100 ezer aláírás és az erőszak jelenléte a mindennapokban nem lenne elég feltűnő egyes képviselők számára, ajánlom a facebookon egyre duzzadó, vasárnap estére, a Kossuth térre demonstrációt hirdetők véleményeit a bátor szembenézéshez. Számomra ezek a reakciók kiválóan példázzák, hogy húsbavágó kérdésről van szó, amin nem segít ha a női emancipáció jogosságát megkérdőjelezzük vagy a nőket szülő-géppé degradáljuk és visszaparancsoljuk a konyhába. Ébresztő! 2012-t írunk!

Gyenese Andrea







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Kirúgták a Mandiner vezetőjét, erről posztolt Magyar Péter

A miniszterelnök rövid posztban jelentette be, hogy felmentették Kereki Gergőt, a Mandiner nevű lapot kiadó cég vezérigazgatóját, aki...

Rendkívüli bejelentést tett Magyar Péter miniszterelnök péntek délután

Felmentették a Mandiner vezérigazgatóját, leállítják a lap finanszírozását.

Ennyi volt! Máris kiürítették a szuperdiszkont budapesti üzletét

Úgy tűnik, nem volt sikeres a terjeszkedés.

Most bárki megszerezheti George Michael gitárját – potom 50 millióért

Kalapács alá kerül George Michael Faith videóklipjében látható ikonikus gitár, amelyért akár több mint 50 millió forintot is érhet. A...

Úgy tűnik, megtalálták a fű utódját – nem fű, mégis gyepként működhet

Kevesebb fűnyírás, kevesebb gondozás, mégis összefüggő zöld felület a kertben? Egy négy éven át tartó kertészeti vizsgálat meglepő...

Nyíltan elmondta Budanov, mikor jöhet a tűzszünet Ukrajnában

Leghamarabb is 2027 tavaszán lehet reális egy tűzszünet az ukrán fronton – mondta el Kirillo Budanov, az ukrán elnöki hivatal...

Veszélyes vegyszer szivárgott a talajba az iváncsai SK On akkumulátorgyárnál

Az iváncsai SK On akkumulátorgyár belső monitoring kútjában NMP (n-metil-2-pirrolidon) oldószerszennyezést mutattak ki a gyár...

Az étel, a lakhatás és a közlekedés viszi el az európaiak pénzének közel felét

Az Európai Unió háztartásainak kiadásait továbbra is a lakhatási költségek, az élelmiszerárak és a közlekedés határozzák meg a...

Az Oktatási Hivatal szerződést bontott a Vidnyánszky Attila-féle Déryné NKft.-vel

Nagy Ervin pedig arról írt, hogy a Dérynét „az ideológia vezéreltsége okán alapos átvizsgálásnak vetjük alá”.

Újabb hatalmas létszámleépítés: több ezer embert rúg ki a taxis cég, mi lesz most velük?

A döntés hátterében a robotaxik térnyerése és a szervezeti hatékonyság növelésének igénye áll.

Bevezetik a három csapás elvét: drasztikus szigorítás jön, 5 milliárd forint is lehet a maximális környezetvédelmi bírság

Magyar Péter bejelentette az új környezetvédelmi csúcshivatal megalakulását, a szennyezők bírsága 5 milliárd forint is lehet.

Két kamasz holtan találta a szüleit egy spanyolországi nyaralóban – a jakuzzi okozhatta a tragédiát

Családi nyaralásnak indult, felfoghatatlan tragédia lett belőle: egy 51 éves ír nő és 48 éves, új-zélandi származású férje...

0

Sport

Szoboszlai Dominikkel élő adásban közölte edzője a döntését, kihagyja a Liverpool középpályájáról a magyar zsenit

Andoni Iraola kezd abba a hibába esni Liverpoolban, mint a kirúgott Arne Slot, Szoboszlai látja a kárát.

Luis Enrique úgy beszólt a Liverpoolba igazoló Barcolának, hogy az még nekünk is fáj

Az edző szerint a játékos olyan dolgot kért tőle, amit egyetlen játékosnak sem tud megígérni.

Vihar a vb-győzte spanyoloknál? Azonnal visszavonul az egyik világbajnok a válogatottól

Marcos Llorente mindössze 31 évesen döntött úgy, hogy otthagyja a válogatottat, és a jövőben csak a klubjára szeretne koncentrálni.

Csúcsrangadó helyett kiütés: a Ferenc-város Győrben szórta meg a címvédő ETO-t

A 19 éves Bagi első gólját szerezte meg, Lisztes sorozatban harmadik meccsén volt eredményes.

Michael Schumacherre emlékezik a Ferrari, könnyfakasztó relikviát találtak ki az egyik szponzorral

A Forma-1 legendás világbajnoka már évtizedek óta visszavonultan él a súlyos síbalesetét követően.

Egy bűnbanda azt tervezte, hogy elrabolja a világ egyik legismertebb futballistáját

Félelmetes történetről számolt be a francia sajtó.

A foci-EB magyar sztárja lesokkolta az egész NBI-et, vidéki nagyvárosban folytatja

Ádám Martin nemrég még az egyik leghíresebb magyar focistának számított, most Szegeden folytatja.

Bulvár

Gyökeres változás jön a háziorvosi működésben: enélkül nem gyógyíthatnak a jövőben

Átalakul a háziorvosi működési rendszer, ismét kötelező lesz a kamarai tagság a gyógyító munkához. Az egészségügyi törvényalkotásban maga a kamara is nagyobb szerepet kap a jövőben.

25 százalékos béremelés jön: már októberben megkaphatják az első részt

25 százalékos béremelés jön: már októberben megkaphatják az első részt – jelentette be Magyar Péter. A szociális, gyermekvédelmi és a nevelést-oktatást közvetlenül segítő dolgozók bére két lépcsőben emel

Kéri László figyelmeztet: elborult az agya a szavazóknak a Tisza-kormány és bázisa közötti feszültség miatt

A választási győzelem és a kormányalakítás utáni időszak belső feszültségeit, valamint a Tisza Párt szavazótáborának...

67 évre emelik a nyugdíjkorhatárt? Kiderült, mire számíthatnak a magyarok

Kiderült az igazság arról, akarják-e emelni a nyugdíjkorhatárt Magyarországon.

Bombát találtak Galambos Lajosnál

Kutyasétáltatás közben bukkant egy feltételezett világháborús bombára Galambos Lajos, a szerkezet még veszélyes lehet. A Bombát találtak Galambos Lajosnál bejegyzés először Acnews-én jelent meg.

Dagad a médiás szexbotrány – Megdöbbentő információk kerültek elő

Egy gyermekbántalmazás túlélője beperelte Elon Musk mesterségesintelligencia-cégét, az xAI-t, azt állítva, hogy a Grok chatbot korábbi, róla készült szexuális visszaélést ábrázoló felvételeket használt fel ú

0






0