Ezt olvasta már?

0

Az egész Unióban úttörő jellegű képzés indul Pécsett

A Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara (PTE ÁOK) és a Donau Universität Krems együttműködési megállapodást ír alá a mind Magyarország, mind egész Európa szempontjából kritikus fontosságú migrációs egészségüggyel foglalkozó szakemberek képzésének közös elindításáról.

A téma fontosságát és aktualitását növeli, hogy az egyébként az Egészségügyi Világszervezet közgyűlési határozatában tagállami számára kötelezettséggé tett képzési programok eddig még sehol sem indultak meg, így ezen a területen a pécsi – kremsi kezdeményezés úttörő lesz az Unióban.

Az együttműködés aláírásának alkalmából rendezett sajtótájékoztatóra kerül sor, amelyet augusztus 27-én, csütörtökön 11.00 órától a Palatinus hotel különtermében tartanak a kremsi egyetem és a migrációs kérdéskör szakértőinek magas rangú európai és magyar képviselőinek részvételével.

A sajtótájékoztatón részt vesz Prof. Gudrun Biffl, a Donau Universität Krems dékánja, Prof. Miseta Attila a PTE ÁOK dékánja, valamint az Emberi Erőforrások Minisztériumának képviselői. A sajtóeseményen előre láthatóan jelen lesznek a migrációs egészségügy olyan világszerte is elismert szakértői is, mint Dr. Santino Severoni, az Egészségügyi Világszervezet Európai Irodája Migrációs-egészségügyi programjai vezetője, Dr. Allan Krasnik professzor, az Európai Közegészségügyi Társaság Migráns- és Etnikai kisebbség-egészégügyi Szekciójának elnöke, és Prof. Szilárd István tudományos főtanácsadó, a PTE ÁOK migrációs egészségügyi munkacsoportjának vezetője. A sajtótájékoztató nyelve angol, magyar nyelvű tolmács részvételével.

Az együttműködési megállapodás tető alá kerülésével egy időben zajlik Pécsett a Nép-egészségügyi Képző- és Kutatóhelyek IX. konferenciája, amelynek kiemelt témáját képezik a migráció jelentette egészségügyi kihívások. A tanácskozás azért is kritikus fontosságú, mert miközben a bevándorlás az EU előtt álló legnagyobb kihívás, jelen pillanatban az Európai Unió nem rendelkezik sem naprakész adatbázissal, sem migrációs egészségügyi stratégiával, márpedig ezek hiányában nem lehet hatékony sem a menekültek megsegítése, sem az európai lakosság megvédése a migrációhoz kapcsolódó egészségügyi kockázatoktól. A konferencia nem titkolt célja, hogy párbeszédet kezdeményezzen ezen a téren. A konferencia ülései nyíltak, így érdeklődés esetén a munka-üléseken is szeretettel várjuk a sajtó képviselőit. A konferencia részletes programja: http://nke2015.pte.hu/program.html







0
0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Óvatosan reménykedhetünk, a meteorológiai veszélyjelzés szerint is jön a tavasz

Nem hó és nem is ónos eső miatt adtak ki citromsárga figyelmeztetést hétfőre.

Nem ötkor kell kelni, hogy sikeres legyél: ez számít igazán az alvásnál

A legtöbb felnőtt 6:30 és 8:00 közötti ébredéssel teljesít a legjobban.

Fűrésszel estek neki a lótetemnek az éhezők a Budai Várban

Nem volt sem enni-, sem innivalójuk a bujdosóknak, hosszú ideig küzdöttek az életükért Budapest Ostroma alatt a város lakói.

Feszültség Barcelonában? Yamal dühösen távozott, Flick azonnal reagált

A katalánok tinédzsere nem örült, hogy lecserélték a Levante elleni vasárnapi bajnokin.

Vajon mit forral Robbie Keane? Bognár György elengedte az idényt, nem segít a Fradinak

A Ferencváros edzője továbbra sem tudja elengedni a ZTE elleni, erősen vitatható bírói ítéleteket.

Ekkor hívhat a főnököd munkaidőn kívül: a legtöbben nem ismerik a szabályt

A pihenőidő nem kiváltság, hanem törvény által védett jog.

„Köszönjük, de nem kérünk belőle” – Grönland miniszterelnöke beszólt Donald Trump legújabb terveire

Grönland miniszterelnöke visszautasította Donald Trump legújabb ajánlatát, miután az amerikai elnök bejelentette, hogy kórházhajót küld...

Újabb vonattragédia történt, ezúttal Szabadisóstónál

A szerelvénynek esélye sem volt időben megállnia.

„Aki nem lát bele, azt hiszi, ez valami Ramsay-féle idegbeteg működés” – interjú a Séfek Séfe sztárjával, Tischler Petrával

Első évadát kezdte zsűritagként a Séfek Séfében, ahol két rutinos séf, Vomberg Frigyes és Krausz Gábor oldalán bizonyít. A...

Keresetlen szavakat kiáltott: András herceget kidobták a Royal Palace-ból

Ezt ordította, mikor kidobták a Royal Palace-ból.

Gyomorégés, savasodás, rekedtség: ezek a nyitott gyomorszáj tünetei

Gyakori gyomorégés, savas felböfögés, kellemetlen mellkasi égő érzés – a háttérben gyakran a gyomorszáj elégtelen záródása áll....

0

Sport

Mentő vitte el a magyar válogatott futballistát, klubja üzent a brutalitás után

Azonnal piros lapot kapott a holland kapus, videón a magyar játékos sokkoló sérülése.

A Liverpool újabb magyar válogatottat akar leigazolni

Angol források szerint nyáron rámegy egy újabb magyar válogatottra a Liverpool.

Szörnyű liverpooli produkció Nottingham-ben, szürreális végjáték Szoboszlaiék meccsén

Florian Wirtz már a bemelegítés során megsérült, lemaradt a meccsről.

Sallai Roland megkapta a magáét, a törökök kispadra ültetnék a Galata kudarca után

Végre nem jobbhátvéd volt, hanem támadó feladatokat kapott, de ez nem jött be a török sajtó szerint.

Őrületes végjátékban, 97. percben rúgott góllal győzött a Liverpool a bajnokságban

Kulcsfontosságú három pontot szereztek Szoboszlai Dominikék idegenben.

Ilyen botrány még nem volt az olimpián, Izrael a saját csapatát zárta ki

Megvezették a hatóságokat, az egyik sportoló azt állította, hogy beteg, de kiderült, hogy hazudott.

Erre vártak a Liverpool-szurkolók: nagy hír érkezett Szoboszlai Dominikról

A magyar sztár letöltötte egymeccses eltiltását, melyet a Manchester City elleni mérkőzés hajrájában kapott piros lapja vont maga után.

Dárdai Márton szörnyű meccse után a Hertha trénere nem kertelt

A német labdarúgó-bajnokság második vonalában a 23. fordulóban a Hertha kellemetlen vereségbe szaladt bele, 5-2-re kikapott a Paderborn otthonában.

Szoboszlai volt a Liverpool legjobb mezőnyjátékosa, bár ezzel nem mindenki ért egyet

Az viszont vitathatatlan, hogy a győztes gól tőle indult el.

Pavlova és Sviatchenko nem vihette a magyar zászlót a téli olimpia záróünnepségén

Vasárnap este hivatalosan véget ért a XXV., milánói-cortinai téli olimpia Verona majdnem kétezer éves, római kori amfiteátrumában.

Fodor Csenge újabb vallomása: egy feltétellel hajlandó visszatérni a magyar válogatottba

A Győr BL-mérkőzése után a szurkolói fogadtatásra is kitért a magyar balszélső.

Fodor Csenge reagált a magyar válogatott kapitány szavaira: A hallgatás itt véget ért

A magyar sportoló klubja, a Győri Audi ETO KC is megszólalt az ügyben.

Bulvár

Mentő vitte el a magyar válogatott futballistát, klubja üzent a brutalitás után

Azonnal piros lapot kapott a holland kapus, videón a magyar játékos sokkoló sérülése.

Kegyetlen pofon a pártközpontnak, a képviselő darabokra szedte a Fidesz választási matekját, szerinte ez a bukásukat okozza

A politikai elemzők és a választók figyelme egyaránt az országos eseményekre szegeződik, hiszen már csak 49 nap van hátra a sorsdöntő szavazásig.

A 90-es évek magyar tévésztár párosa voltak: eladósodtak, súlyos anyagi helyzetbe kerültek

Galla Miklósnak és Laár Andrásnak Dombóvári István nyújtott hosszabb távú segítséget.

3 csillagjegy, akinek csodák sorozata érkezik az életébe

Nem mindig a nagy fordulatok hozzák a legmélyebb változást, néha több apró, mégis sorsszerű esemény áll össze egy új fejezetté.

Kunhalmi Ágnes: Nekem áll a zászló, mert egyéniben a tiszások és a DK-sok is rám szavaznak

Ezt nyilatkozza a szocialista logó nélkül induló szocialista politikus.

Két tojást ettem minden reggel két héten át – ez változott

Felejtsd el az açai bowlokat és az avokádós pirítóst: lehet, hogy a testednek valójában a legegyszerűbb, klasszikus reggeli hiányzik – ami jó eséllyel már most ott lapul a hűtődben. A tojás az egyik legkomplexebb

„A szüleim úgy hívtak fel, hogy mostmár biztosak benne, a Tisza fog győzni" - videó a tiszás kampánynyitóról

A kampánynyitó résztvevői szerint sokakat meggyőzhetett az alárásgyűjtés első napja, ahol sok helyen kígyózó sorok álltak a Tisza pultjai előtt. Ugyanakkor az eddigieknél is durvább kampányra számítanak a vála

Prága kihátrált: a cseh kormány nem vesz részt a szankciós csomag magyar-szlovák blokkolásában

Karel Havlícek cseh miniszterelnök-helyettes jelentette be, hogy Prága nem blokkolja a 20. orosz szankciócsomagot. Nemcsak tárgyalásokat sürgetnek, hanem gyakorlati segítséget is felajánlottak Szlovákiának.

Így szakadt meg az interjú a Fidesz csúcspolitikusával élő adásban, ez volt az utolsó kérdés

Ez volt a szombati nap egyik legnézettebb videója a YouTube-on az ajánlásgyűjtési cunami közepette.

„Ha én megyek, Jimmy most is élne” – drámai vallomást tett a Király eddig hallgató testőre

A testőrnek gyakran az volt a feladata, hogy lenyugtassa a bulizó énekest. Most elárulta, miért hiszi, hogy az ő felügyelete megmenthette volna Jimmyt.

Friss hírszerzési jelentés: óriási bajban az orosz hadsereg, ezért kezdhet el kapkodni Moszkva

A Starlink műholdas internetszolgáltatás korlátozása és a Telegram üzenetküldő alkalmazás visszaszorítása érezhetően megnehezítette az orosz haderő ukrajnai hadműveleteit.

0






0