Az izlandi példa
Itthon az interneten keringő szövegek jelentős részében megtalálható az Izland szó. Az országot mint a bankokkal szembeni ellenállás példáját emlegetik. Habár a pénzügyek területén még senki sem állt elő tuti nyerő tippel, valami másban mégis követendő példát adott a két pécsnyi lakosságú Izland.
Körülbelül 320 ezer ember él Izlandon, így nem nevezhető nagy piacnak az ország, szinte semmi sem terem meg ott, hideg van meg néha földrengés. A helyiek talán éppen ezért össze tudnak fogni. Talán ez a siker titka, hiszen az abszolút zsákutcás magyarokról épp az a közhely terjedt el a világban, hogy képtelenek az együttműködésre. Széthúzás=kudarc.
Az izlandi összefogás egyik szép példája az idegenforgalom területén mutatkozott meg. Talán mindenki emlékszik arra, hogy 2010-ben a nyelvtörőnek is kiváló Eyjafjallajökull vulkán megbénította az európai légi forgalmat. Az izlandi turisztikával foglalkozók a szívükhöz kaptak, mert a helyi valuta értékvesztése miatt rengeteg látogatóra számítottak, ehelyett 20%-os visszaesést tapasztaltak.
Az egész világ azt hitte, hogy Izland most már biztosan elsüllyed, vagy ha nem, hát szürke hamukupac az egész. Ezen a sztereotípián szerettek volna a sokat megélt szigetlakók változtatni és nem is késlekedtek sokat. Április 14-én tört ki a vulkán és egy hónap elegendő volt a pénz összegyűjtésére és a tervezésre. A turisztikai hivatal, a kormány, két helyi légitársaság, és egy reklámügynökség volt a kezdeményező. A kormány 500 millió forintnyi izlandi – a válság miatt elértéktelenedett – koronát adott, a magánszektor is ugyanennyit. (Magyarországon ez a megvalósíthatósági tanulmány fedőlapjának tervezetére lenne elegendő. Közbeszereztetve!)
A júniusra elkészült filmben főként turisták szerepeltek. Kaptak egy utasítást, hogy hogyan mozogjanak és ezt a saját maguk módján teljesítették is. Ugyanígy jártak el az izlandi fiatalok esetében is, akik lelkesen oldották meg a feladatot. A valódi csoda pedig csak ezután következett.
A helyi esti TV-híradó után a miniszterelnök és az államelnök megkérte az izlandiakat, hogy terjesszék a videót külföldi ismerőseik között. Az ország összefogott és a lakosság egyharmada (!) teljesítette a kérést, továbbküldte a videót.
A készítők nem ragaszkodtak a szerzői jogokhoz, sőt mindenkit kértek, hogy az alapok felhasználásával készítsenek saját videókat. Az Izlandra látogató külföldi turisták a helyiekhez hasonló intenzitással vetették bele magukat az alkotásba, kétszáznál több mutációja született a klipnek.
A hatás megdöbbentő. A 20%-os visszaesés az év végére 0,2%-os növekedésbe fordult. Egy pénzügyi válságban lévő országban ez hatalmas eredmény.
Nácsa J.
Forrás: Origo, YouTube
Az eredeti klip:
Íme két hölgy, akik komolyan vették a feladatot:
Lengyel barátaink elökörködték a dolgot, mégis remekül sikerült a klipjük:
Itt pedig egy amatőrnél is amatőrebb produkció, de láthatóan a készítők élvezték a forgatást:
hírek innen, onnan
Új neveket jelentett be Kármán András a Pénzügyminisztériumban
Négy helyettes államtitkár és két kabinetfőnök nevét hozta nyilvánosságra szombaton a pénzügyminiszter. Kármán András egyben...
Az ország több pontján is heves zivatarok csaptak le, és még nincs vége – videók
Megérkeztek a zivatarok, záporok az országba. Noha sok helyütt mostanra kitisztult az ég, nem nyugodhatunk meg teljesen. Zivatarokat, viharos...
Varga Judit elmondta, mit gondol arról, hogy Orbán Viktor vele példálózott
A volt igazságügyi miniszter tömören reagált az elhangzottakra.
Stumpf István: A korrupció bizonyos elemei a miniszterelnök asztaláig is elértek
Az egykori miniszter szerint a Fidesz nem tanult a fiatalság elpártolásából, a polgári erényeket pedig elnyomta a kivagyiságon alapuló...
Új elnököt választott a DK kongresszusa
Dobrev Klára utódját online választották meg.
A migrációs paktum nem jelent kevesebb menekültet – mondják Hollandiában
A holland bevándorlási hivatal szerint az Európai Unió új migrációs és menekültügyi paktuma nem jelent garanciát arra, hogy kevesebb...
Óriásiak a háborús károk az ukrán energiarendszerben – A kihívások kezelése modell lehet másutt is
Az orosz–ukrán háború nemcsak a frontvonalakon, hanem Ukrajna energiarendszerében is pusztító károkat okozott. Az ottani tapasztalatok...
„Többször kellett volna megvezetnünk őket” – Orbánt nem hozta zavarba a menekülttábor ügye
A Fidesz kongresszusra időzítette Magyar Péter a leleplezést: az Orbán-kormány titokban valóban elrendelte egy menekülttábor építését...
Varjú László lett a DK elnöke, felállt az új elnökség a párt áprilisi bukása után
Tisztújítást tartott a DK.
Megszólalt a Széchenyi István Egyetem a vitnyédi migránstábor-ügyben
A Széchenyi István Egyetem reagált azokra az információkra, amelyek a vitnyéd-csermajori ingatlannal kapcsolatban kerültek nyilvánosságra....
Michael Olise klubváltása a címlapon, 500 millió eurót emlegetnek
Ez most a nyár nagy slágere.
Már saját édesanyját sem érdekli a kulcsi családirtó sorsa – "A szívemben már őt is eltemettem" – Megrázó riport a tragédiák helyszínéről
Az elátkozott ház. A szellemház. A rémségek háza. Kulcson ezekkel a jelzőkkel illetik a fák által takart ingatlant, amely felfoghatatlan...
Sport
Iraola nem tart rá igényt, eladja támadóját a Liverpool FC
Már az árát is meghatározták.
Betévedtünk egy New York-i boltba, és sokkot kaptunk az áraktól – nem úgy, mint elsőre azt hinné
A hús drágább, ez oké, de a többi?!
Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?
Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.
Végre topcsapatok is bemutatkoznak, jön a vb eddigi legsűrűbb napja
Jön a világbajnokság eddigi legjobban várt napja.
Súlyos csapás érte az angolokat, ellopták egy csomó értékes cuccukat
Kellemetlen ügy nehezíti Anglia világbajnoki rajtját.
Lewandowski repülőre szállt, ide igazolhat az FC Barcelona után
Személyesen nézi meg a lehetséges új klubját.
A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt
Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.
Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői
Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.
Yamal szakállat növeszt, Cucurella magára tetováltatja a szövetségi kapitány arcát, ha a spanyolok világbajnokok lesznek
Az Eb-győztes spanyolok nagy reményekkel várják a világbajnokságot.
Berobbant a világbajnokságon a védő, már vinné is a Liverpool FC
Féltucat csapat figyeli a teljesítményét.
A Fradi fél kézzel már fogta a BL-serleget, de végül büntetőpárbajban alulmaradt a döntőben
Az utolsó percekben két góllal is vezetett még a magyar csapat.
Vb 2026: Kanada a hajrában szenvedte ki az egyenlítést a bosnyákok ellen - videó
A társházigazda Kanada a hajrában tudott pontot menteni Bosznia-Hercegovina ellen.
Bulvár
Ágyékánál csipogott be a nő a reptéren: borzasztó kínos, mi okozta
Minden nő rémálma történt meg vele.
Sűrgős változás jön a nyugdíjrendszerben júliustól, sok magyar idősnek újra kell terveznie a kiadásokat
Szigorúbb és engedékenyebb pontok egyszerre érkeznek a hazai idősügyi nyugdíjellátásba.
Az év szenzációja, a megfejtették a Nazca-vonalak rejtélyét, végig a sötétben tapogatóztunk
Más dolgokkal is kapcsolatban lehettek a Nazca-vonalak.
Nem vicc: akár a szomszéd is feljelenthet, ha ezt a növényt ülteted a kertedbe
Sokan azt gondolják, hogy a saját kertjükben azt ültetnek, amit csak szeretnének. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb. Vannak olyan növények, amelyek komoly konfliktusokat okozhatnak a környéken, és akár hat
A magyar énekes füzetben vezette, kikkel feküdt le: képeket is tartogatott a nőkről
Császár Előd az FLM megalakulásáig 32 hölgyet hódított meg, vélhetően ez a szám megsokszorozódott, miután befutott.
Nagy bejelentést tett Magyar Péter
Szerinte újabb nagy lépést tettek a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati, oktatási, kulturális és politikai jogainak garantálásáért.
Pontos dátumot közöltek, eddig fog tartani a forróság idén nyáron Magyarországon
Most még hidegfront, aztán berobban a nyári kánikula és heteken keresztül 35-40 fokot fogunk mérni.
Megtört a lojalitás lánca: Zárug Péter Farkas szerint ezért hagyták magára Orbán Viktort a milliárdosai
Az elemző szerint a Fidesz gazdasági hátországának támogatása a választási vereség után elapadt. A konfliktus oka, hogy a lojalitás a hatalmi pozíción alapult, és mivel a remény elveszett Orbán Viktor visszatéré
Vészjelzés: Putyin órákon belül készülhet valamire egy nukleáris töltetű, gyilkos fegyverrel
Az ukrán légierő péntek délutáni riasztása szerint magas a valószínűsége annak, hogy Oroszország a következő 24 órában beveti az egyik, ritka alkalmakkor használt, közepes hatótávolságú ballisztikus r ...
24 órán belül megszülethet a történelmi megállapodás – hatalmas bejelentés van úton
Pakisztán miniszterelnöke szerint akár már a következő 24 órában megszülethet az Egyesült Államok és Irán közötti békemegállapodás, amit a felek hosszú tárgyalási folyamat után véglegesíthetnek.
Lezárják a temetőket Dunapatajon gyanús halálesetek miatt
Az érintettek egyedülálló, többnyire idős emberek voltak. A holttesteket reggel találták meg, és több esetben az áldozatnak előző este még nem volt látható baja.
Először kóstolta meg a magyar kolbászt a külföldi youtuber, az arca mindent elárult
Egyre több külföldi youtuber látogatja meg Magyarországot, hogy kipróbálják a magyar ételeket.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






