Ezt olvasta már?

Kékszalag: elrajtolt a mezőny Balatonfüredről

Elrajtolt az 51. Kékszalag Nagydíj mezőnye csütörtök reggel Balatonfüredről, a szervezők tájékoztatása szerint 561 hajó nevezett a versenyre.

0

Az ökölvívás olimpiai programban maradása sem biztos

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) végrehajtó testülete a súlyemelés mellett egyelőre az ökölvívás programban maradásáról sem határozott.


hirdetés

A boksz akár a következő, 2020-as tokiói játékok műsoráról is lekerülhet, amennyiben a sportági nemzetközi szövetség (AIBA) nem tudja megoldani vezetési és pénzügyi válságát és ezt hitelt érdemlően nem bizonyítja a NOB-nak.

Az olimpiai sportokra szakosodott insidethegames.com szakportál azt írta, hogy a NOB vezető testülete a november 30. és december 2. közötti, tokiói ülésén határoz majd a két sportág sorsáról.

Az AIBA-ban egy éve vezetői válság van: tavaly októberben felfüggesztették a korábbi elnök Vu Csing Kuót, aki csődközeli helyzetbe vezette a szervezetet, s ezért novemberben lemondott tisztségéről. Az AIBA-t ideiglenesen az olasz Franco Falcinelli irányította, aki a január végi rendkívüli kongresszuson nem vállalta tovább a megbízatást. Jelenleg az üzbég Gafur Rahimov személyében ismét ideiglenes vezetője van a szervezetnek, de őt az Egyesült Államokban szervezett bűnözésben való részvétellel gyanúsítják. Az anyagi gondokkal küzdő AIBA megítélését tovább rontotta, hogy bundázásra derült fény a 2016-os, Rio de Janeiró-i olimpia néhány mérkőzése kapcsán.

"Meg kell tudnunk, hogy a NOB pontosan mit vár tőlünk, amit nem tettünk meg eddig. Azt fogjuk kérni, hogy világosan és velősen fogalmazza meg a NOB az aggodalmának okát. Amint tudjuk, mi a hiányosság, azonnal kijavítjuk" - mondta a honlapnak Tom Virgets, az AIBA ügyvezető igazgatója.

A NOB vb sokkal biztatóbbnak nevezte a súlyemelés helyzetét, amelynek helye biztos a két év múlva esedékes játékokon, de a 2024-es párizsin a sportágat sújtó rengeteg doppingeset miatt nem.

A NOB jelezte, előrelépésnek tekinti az Aján Tamás vezette Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) meghozott intézkedéseit, de továbbra is figyelemmel kívánja követni azok alkalmazását, illetve kíváncsian várja, hogy csökken-e tőlük a doppingesetek száma.

A NOB-vb bő egy éve értékelte a korábbi olimpiák, konkrétan a 2008-as pekingi és a 2012-es londoni játékok doppingellenőrzési eredményeit, az után, hogy egy teljesen megújított labortechnikával ismét megvizsgálták a mintákat. Huszonkét sportágban találtak utólag pozitív eseteket, a két leginkább érintett sportág egyike a súlyemelés volt 49-cel.

A NOB tavaly júniusban csökkentette a sportág résztvevőinek számát 260-ról 196-ra, s eggyel apadt a kategóriák száma is, a korábbi nyolc férfiről és hét nőiről hét-hét súlycsoportra.







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Hat hosszú hétvégének örülhetünk jövőre - mutatjuk az időpontokat.

Karácsonykor, húsvétkor és augusztus 20-hoz kapcsolódóan lesz négynapos hétvégénk jövőre, míg idén újév, húsvét és augusztus...

Mitől lesz biztonságos a napszemüveg?

Bár a fényvédelemre sokan fordítanak figyelmet, különösen nyáron, akad egy rendkívül fontos terület, amely mégis gyakran védtelen...

Rekordmeleget mértek Izraelben

A meteorológiai mérések kezdete óta a legmelegebb napot jegyezték fel szerdán Izraelben: a Holt-tenger melletti Szdom-hegynél (a bibliai...

Szlovákiának módosítania kell jogfosztó állampolgársági törvényét!

Szlovákiának módosítania kell a botrányos állampolgársági törvényét, amely miatt 2010 óta nagyjából háromezer embert (köztük 117...

A migránsok befogadásáért lobbizik a Sea-Watch 3 kapitánya

Az új Európai Bizottság fellépését szorgalmazta a Földközi-tengeren civiszervezetek  által kimentett  migránsok befogadására Carola...

NOB elnök: Budapest elismert sportfőváros

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) fennállásának 125. évfordulójáról és a nemzetközi sportvilág legfontosabb kérdéseiről...

Újabb őrület tör ránk Japánból

A harajuku követői imádják a színeket.

Ők akkor is nyernek, ha éppen veszítenek

Mélységes mély a múltnak kútja. Ez jó kezdés. A pennaforgatók vissza-visszatérő kínja: miként találjanak olyan kezdő mondatot,...

Így találhatod meg az igazit

A mai felgyorsult világban már az ismerkedés is pont olyan gyorsan megy, mint a bevásárlás, hiszen okostelefonunkra letöltjük a megfelelő...

Egyre nagyobb teret nyerhetnek a robotikus felderítőexpedíciók a Holdon

Ötven évvel ezelőtt írt történelmet az Apollo 11 legénysége a Holdra szállással. Ma már magáncégek által fejlesztett robotikus...

Hét év után buktak le a miskolci maszkos rablók

A bíróság letartóztatta a két elkövetőt.

Pelikánoknak, flamingóknak épül medence Nyíregyházán

Folyamatos fejlesztések az állatparkban.

0

Sport

Amekkora tehetség Mbappé, annyira szép a csaja

Kylian Mbappé nem panaszkodhat az életére, 19 éves korára a világ egyik legdrágább játékosaként világbajnok lett, és ő lett a torna legjobb fiatalja. Azóta magasan ő a legértékesebb 21 év alatti focista. Ő lehet Messi és Ronaldo utódja és van egy kétszeres szépségkirálynő csaja.

Nagy vereség lett a vége női pólósaink túl szívélyes keleti nyitásának

Az oroszok 17-12-re győzték le a magyar női vízilabda-válogatottat.

Fantasztikus Ferencváros-továbbjutás a Bajnokok Ligájában

Idegenben, három gólt szerezve, kettős győzelemmel jutott tovább Szergej Rebrov csapata.

Óriási bravúrral védett panenkás tizenegyest a Fradi-kapus a BL-ben

Dibusz Dénes fontosat és hatalmasat védett Swierczok tizenegyesénél.

BL-selejtező - Őrült mérkőzést vív a Fradi Bulgáriában: már három gól esett, a Ludogorec tizenegyest is rontot...

Óriási a tét a Ferencváros számára Bulgáriában, a Ludogorec elleni BL-selejtező visszavágóján!

Cserejátékosai eladásával készítheti elő a Real Madrid a legújabb sztárigazolást

A Financial Fair Play miatt mindenképp meg kell válnia pár játékostól, Paul Pogba megszerzéséhez pedig a létszámfeletti sztárokból kell pénzt csinálni.

A szurkolók és a klub miatt csodálatos a Fradi bulgáriai győzelme

Ezt mondta az Origónak Szergej Rebrov. A kapus, Díbusz Dénes volt a hős Razgardban. Helyszíni riportok a meccs után.

Kiütötte Romániát a magyar válogatott

Ezzel csoportgyőztesként megy tovább a csapat a junior Eb-n.

70 km/h-s sebességnél ütközött a sprinter a néző okostelefonjával - videó

Akár nagyobb baleset is történhetett volna a Tour de France 11. szakaszának sprintbefutójakor.

A hajrában nyomta le az Arsenal a Bayern Münchent

Elkezdődött a nyár legszínvonalasabb felkészülési tornája, a Nemzetközi Bajnokok Kupája (ICC).

Kapásból, háttal a kapunak sarkazott szenzációs gólt

Ezúttal nem Ibrahimovic varázsolt az MLS-ben.

0

Bulvár

Kizuhant egy szexelő pár a kilencedikről - a nő meghalt, a férfi visszament bulizni

A férfit a nő teste és a ház előtti bokrok fogták fel, így nem esett baja. Nagy buli volt fent, a pár állítólag az ablakpárkányon szeretkezett a zuhanás előtt.

Újabb kulcsfigura távozik a kormányzatból

Fábián Károlyt, az egészségügyért felelős helyettes államtitkárt mentették fel beosztásából.

Szolgálati idő vásárlása nyugdíjhoz: mikor lehet, mikor nem?

Milyen esetekben, ki vásárolhat nyugdíjhoz szükséges szolgálati időt? Mekkora terhet jelent ez a szolgálati idő vásárlójának, előre, utólag vagy folyamatosan kell fizetni? Ismertetjük.

Eltűnhet 2040-re a rák és a cukorbetegség?

A világszerte zajló digitális transzformáció minden szektorra, így az egészségügyre is jelentős hatással lesz, amelynek hagyományos szereplői nem biztos, hogy készen állnak a változtatásra, azonban az új belépők és a fogyasztók által használt technológia kikényszeríti azt derül ki a Deloitte tanulmányából.

Megváltoztatták a sebességhatárokat a magyar utakon

Országszerte többtucatnyi útszakaszon változtatta meg a sebességhatárt az elmúlt másfél évben a közútkezelő. A megengedett legnagyobb sebességet számtalan helyen csökkentették, emelésre viszont összesen háromszor volt példa.

Ezt jelent valójában, ha álmodban szeretkezel

Erotikus álmaink nagyon gyakran szexuális vágyaink álombéli manifesztációi. Azonban a legtöbb szexuális tartalmú álomnak semmi köze nincs a szexhez, míg léteznek olyan álmok is, amik csak látszólag ártatlanok közben mégis a szexualitás áll a középpontjukban. De akkor mégis miről árulkodhat az, ha álmodban szexelsz? Erre keressük most a választ!

Figyelmeztetés jött a rendőrségtől - minden nyugdíjast érint

Az időskorúak sérelmére elkövetett cselekmények legnagyobb része vagyon elleni bűncselekmény. Az elkövetők azt használják ki, hogy az áldozatok jószívűek, hiszékenyek, figyelmük könnyen elterelhető - hangzott el a rendőrség bűnmegelőzési előadásán.

A szexi új szintje: a bimbótakaró csík bikinifelső

Annak ellenére (vagy épp azért) elfogyott az árukészlet, hogy semmit nem takar és piszokdrága.

Rohamosan terjed ez az új rendszám a magyar autókon

Ezt kell tennie, hogy megkaphassa.

Rettenetes tragédia történt este Somogyban

Egy fiatal férfi az áldozat.

33 órát várt 130 utas étlen-szomjan a budapesti repülőtéren egy másfél napot késett gép miatt

A Korfura utazók között kisgyerekek és idősek voltak, ők jobb híján a földön aludtak, míg a felnőttek idegesen várták, hogy történjen valami - másfél napon keresztül.

blogmorzsák

Hitler és a nagy könyvsvindli

A Mein Kampfból csak Németországban 12 millió példányt adtak el. Nagy része után egy peták adót nem fizetett Hitler.

Mit csinál egy tanár nyáron?

Hálálkodik? Unatkozik? A gyerekek hiányoznak neki? Íme, egy átlagos általános iskolai tanár tipikus nyara.

„A kezemet simogatta, miközben a pasijával telefonált“

A legszebb szerelmek az egyetemi évek alatt szövődnek. És a legfájdalmasabbak is.

El fogok hízni az esküvő után?

A témával foglalkozó kutatások szerint jó eséllyel igen. De nézzünk a statisztikák mögé!

Az osztrák ember nem barátkozik idegennel?

„Arra készültünk, hogy az osztrákok negligálnak minket, aztán hamar lett pár helyi barátunk.“

Hogy kell lemondani egy hűségidős szerződést?

A ráutaló magatartás édeskevés, fontos a megfelelő időzítés is.

Ez a hétvége a borokról, a sörökről és a street foodról szól

Sokan nem bánjuk, ha egy kellemes rozé mellé egy jó kis hamburgert kell enni.

Három család tragédiája

A márciusban lezuhant Boeing áldozatainak hozzátartozói nem pénzt, válaszokat akarnak.

Aludni zsidósan

A vallásjog az élet minden területére kiterjed.

A Trónok harca helyett őket kellett volna elismerni

Bejelentették az Emmy-díj jelöltjeit, de ebben a versenyben a kampány legalább olyan fontos, mint a minőség.

Munkaviszony vagy munkaiszony?

Nagyon nem mindegy!

Esterházy, a kultúrateremtő

Esterházy elhelyezte, tényezővé és láthatóvá tette Magyar­országot Európa térképen.

0






0