Az oktatási bizottság a Széchenyi megbontása mellett voksolt
A pécsi önkormányzat oktatási bizottsága pénteken úgy döntött, a Széchenyi Gimnázium és Szakközépiskolában szűnjön meg a szakképzés. Az érintett osztályokat az 500-as szakképzőbe és a Zipernowskyba költöztetnék. A döntést még a közgyűlésnek is jóvá kell hagynia, amely majd május végén ülésezik.
Hetek óta húzódik a Széchenyi ügye, most úgy tűnik – hiába a tanárok, diákok és szülők tiltakozása – elveszíti az intézmény a szakképzőjét. Az ok: az önkormányzat szerint az iskolában olyan párhuzamos képzések folynak, amelyeket más iskolában is oktatnak, ezért ezek feleslegesek. Kőváriné Kovács Andrea, a gimnázium igazgatója a pénteki bizottsági ülésen hangsúlyozta, véleménye szerint az 500-as szakképzőben és a Széchenyiben zajló képzések egyáltalán nem fedik egymást, hiszen utóbbi érettségire alapuló, illetve lehetőség van technikusi képzés megszerzésére. Hozzátette: ha már össze akarják vonni a két képzést, akkor számára érthetetlen, hogy miért a Széchenyinek kell költöznie, ahol éppenséggel többen tanulják a szóban forgó szakmát, mint az 500-asban.
Az oktatási bizottság azonban hajthatatlan volt és úgy döntött, a közgyűlésnek azt az előterjesztést javasolja, miszerint kezdődjék meg az átszervezés. A jövőt illetően felvetődött annak a lehetősége, hogy a szakközépiskola elköltöztetését követően a Mátyás Király Utcai Általános Iskolával vonnák össze a (évfolyamonként két osztálynyi) gimnáziumot, létrehozva így egy 12 osztályos iskolát.
Utóbbi elképzelésről Kőváriné Kovács Andrea egyelőre nem akart véleményt alkotni lapunk kérdésére. Mint mondta, először a tantestülettel kívánja megvitatni a további lehetőségeket. Azt azonban kiemelte: a jelenleg műhelyként funkcionáló helyiség alkalmatlan „normál” oktatásra. Így, ha valóban összevonásokra kerülne sor, abban az esetben bővíteni kellene az egyébként is felújításra szoruló épületet.
A Széchenyi István Gimnázium és Szakközépiskolát 2009. június 30-ai hatállyal átszervezi azzal, hogy az intézmény szakközépiskolai és szakképzési tevékenységét felmenő rendszerben jogutódlással megszűnteti. A gépészet és az elektrotechnika – elektronika szakmacsoportok jogutódja 2009. július 1-jei hatállyal a Zipernowsky Károly Műszaki Szakközépiskola. Az autóelektronikai műszerész szakma jogutódja 2009. július 1-jei hatállyal az 500. sz. Angster József Szakképző Iskola.
A 2009/2010-es tanévre a Széchenyi István Gimnázium és Szakközépiskola a szakközépiskolai és szakképzési évfolyamra nem iskolázhat be.
.
A 2009/2010-es tanévtől a gépészet és elektronika – elektrotechnika szakmacsoportra a Zipernowsky Műszaki Szakközépiskola iskolázhat be tanulókat.
A 2009/2010-es tanévtől az autóelektronikai műszerész szakmára az 500. Sz. Angster József Szakképző Iskola Iskolázhat be.
hírek innen, onnan
Halálos villamosbaleset Milánóban: épületbe csapódott a szerelvény, több tucat sérült - videó
Egy ember meghalt, mintegy negyvenen pedig megsérültek, amikor kisiklott és egy üzlet kirakatába rohant egy villamos Milánó belvárosában.
Figyelem, leállás jön az egyik legnagyobb hazai bank rendszerében
Mutatjuk, ami kiderült
Kamilla hihetetlen dolgot kért Katalintól: a hercegné teljesen összetört, Vilmos mit sem tudott az egészről
A brit királyi család tagjai kifelé egységet mutatnak, ám a palota falai mögött olykor nehéz, személyes döntések születnek. Egy ilyen,...
Nem Marco Rossinak üzent, magát ostorozza a válogatott támadó + videó
Bárány Donát célja, hogy újra bekerüljön a magyar válogatott keretébe.
Májfóbiája miatt majdnem kiesett a versenyből a Séfek Séfe küzdőszellemű nagymamája
Oláh János Gellértné Piroska, "Piro" nagyon nehéz megpróbáltatáson ment keresztül a Séfek Séfe péntek esti részében. A nagymamának...
Maszkos férfi támadott meg egy hivatali dolgozót Zalaszentgróton
Elfogták az elkövetőt.
Ha így alszol el minden este, évekkel rövidítheted meg az életed: ez a szokás alattomosan rombolja a szívedet
Az alvás az egyik legfontosabb regeneráló folyamat a szervezet számára, mégis sokan észrevétlenül olyan szokásokat alakítanak ki,...
Ez a világ legrosszabb minőségű hala, ennek ellenére egész Európában árulják
Olcsó, de megéri az egészségünket kockáztatni?
Fico telefonon egyeztetett Zelenszkijjel az olajellátásról
A szlovák miniszterelnök azt írta, a beszélgetés megerősítette, hogy ő és Zelenszkij eltérően ítélik meg a vezetékrendszer állapotát.
Brad Pitt újabb gyomrost kapott: Angelina Jolie másik fia, Maddox is eldobta apja családnevét
A 24 éves Maddox új fejezetet nyitott az életében.
„Nem tettem semmi rosszat” – Bill Clintont is meghallgatták az Epstein-ügyben
A volt amerikai elnök azt is állította, hogy nem látott semmit.
Sport
Bulgáriában súlyos vádakkal álltak elő a Fradi sikere miatt, dühöng a helyi sajtó
Égbekiáltó játékvezetői hibáról írnak a bolgár sajtóban, szerintük ráadásul nem először fordult elő.
Kisorsolták a nyolcaddöntőket a BL-ben, a Real Madrid most is megkapta a Man. Cityt
Idén is összecsap a Bajnokok Ligájában a két sztárklub.
Postafordultával válaszolt az UEFA: nem hagyják annyiban a magyarokat megsértő Kompany szavait
Aleksander Ceferin nem söpri a szőnyeg alá a kínos ügyet.
Megvan a Ferencváros Európa-liga-nyolcaddöntős ellenfele
A magyar bajnok Portugáliában harcolhatja ki a bravúrt jelentő újabb továbbjutást.
Slot lesújtó hírt közölt Wirtzről, Szoboszlai játékára ez nagy hatással lehet
A Liverpool szombaton 16 órakor a West Ham Unitedet fogadja a Premier League-ben.
Sorsoltak az Európa-ligában, a Fradi a könnyebb ellenfelet kapta
Megvan a Ferencváros nyolcaddöntős ellenfele.
20 ezer eurós pénzbírságot kapott a Ferencváros játékosa
A zöldasztal mellett is akadt egy jelentős felvonása a Ludogorec elleni Európa-liga-csatának.
Gróf Dávid fejben már a büntetőre készült a Fradi El-meccsének őrült hajrájában
Noha a Fradi 2-0-ra legyőzte és kiejtette a Ludogorecet, a rendes játékidő végén a vendégek majdnem büntetőt kaptak.
Liverpool: Sallai az Anfielden? Ma eldől az ő sorsa is
A Galatasaray biztosan angol csapat ellen folytatja a BL-t.
A Ferencváros a két „rossz” közül a kevesbé rosszat kapta, Kubatov Gábor gyorsan reagált
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) pénteken a BL-sorsolás után az Európa-ligában is elkészítette a nyolcaddöntő párosítását.
Marco Rossi véleményt mondott Robbie Keane-ről és Kovacevic honosításáról is
A magyar válogatott szövetségi kapitánya a Fradiról beszélt a Ludogorec elleni meccs kapcsán.
Az idény végén visszavonul a Győri ETO csapatkapitánya
A 32 éves játékos szerint egyáltalán nem volt könnyű a döntés.
Bulvár
NER-es vállalkozók próbálják megszerezni a lómenhely földjeit
Azokat a szénabálákat pár héttel korábban még a Tisza Párt vezetői görgették.
Orbán Viktor: Megtámadtak bennünket
Élőben a miniszterelnök péntek reggeli interjúja.
Gyászzenét sugároznak a TV2 helyett közel 10 ezer magyar háztartásban: meglepő az oka
Különös dolog fogadja a tévén azokat, akik a TV2 Csoport csatornáit szeretnék nézni sok hazai háztartásban.
Szolnok vármegye sokkban, halomba hevertek az út mellett, ezreket rázott meg a bizarr eset
Szolnok vármegyében olyan dolgot láttak, ami miatt sokkos állapotba került a lakosság.
Az emberek közé zuhant az épület homlokzata az Andrássy úton - Sokkoló videó
Sokkoló felvétel készült arról, hogy az emberek közé zuhant egy épület homlokzatának darabja szerda délután az Andrássy úton.
Ilyen valójában Orbán Viktor, olyan ember beszélt róla, aki nagyon közel volt hozzá
Orbán Viktorról ilyen valójában.
Leszámolnak a bediktálással, jönnek az új lakossági fogyasztásmérők
Szerencsen gördülnek le az új mérők, a fogyasztásmérés új korszaka kezdődik.
Meglepő, mit tesz a csípős étel a szervezeteddel – ezt jó tudni.
A csípős ételek hatása a szervezetre: előnyök és kockázatok.
Vége. 20 év után másodszor válik a férjétől a magyarok kedvenc énekesnője
Úgy tűnik, ismét véget ért egy álompár kapcsolata. A világsztár énekesnő, Pink és az extrémsportoló, Carey Hart húsz évnyi házasság után – és nem először – a különválás mellett döntöttek.
Amíg aludt, kitört egy újabb háború
Pakisztán afganisztáni célpontokat bombázott.
Olyan kihívó ruhában jelent meg az esküvőn a menyasszony, hogy minden vendég lesütötte a szemét: még a vőlegény is fülig vörösödött
Minden nő álma, hogy vakító ragyogású, egyúttal stílusos és elegáns menyasszonyi ruhában mondhassa ki a boldogító igent. De mi a helyzet akkor, ha az ifjú ara nem az eleganciára és a stílusosságra, hanem a merés
blogmorzsák
A sötétség és zűrzavar világló regénye
Kevesen robbantak be így és ennyire a magyar irodalom élvonalába, mint Kardos G. György.
Egy egész nemzedék új csúcsa lett a Volkswagen modellje
Egészen különlegesre sikerült az ID.7 Tourer.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






