Az önkormányzat kiszáll a pécsi női kosárlabdacsapatból FRISSÍTVE!
Pécs önkormányzata a pénteki nappal kiszáll a női kosárlabda NB I-ben szereplő, 11-szeres bajnok Pécs 2010 csapatából.
Páva Zsolt, a város polgármestere sajtótájékoztatón jelentette be, hogy az egyesületet működtető Pécsi Női Kosárlabda Kft-ben eddig 49 százalékban tulajdonos városvezetés megszünteti az együttműködést a klubbal, s a jövőt az egyetemi csapattal, a PTE-PEAC-cal képzeli el. A váltást a Pécs 2010-et működtető cég bizonytalan pénzügyi helyzetével indokolta, amelynél az adóhatóság is vizsgálatot folytat.
Az önkormányzat tavaly jelezte, semmilyen formában nem kíván együtt dolgozni az egyesületben 50 százalékos tulajdonrésszel rendelkező Sport Marketing Management 2007 Kft-vel. Iványi Dalma csapatkapitány akkor felajánlotta a városvezetésnek, hogy többségi tulajdonos lesz a pécsi együttest működtető kft-ben - amelynek 10 évig Rózsa Gábor volt az ügyvezetője -, ezt pedig az önkormányzat elfogadta, igaz, feltételeket támasztott: teljesen új ügyvezetést kért, kijelentette, hogy szigorúan ellenőrizni fogja a közpénzek útját és felhasználásának módját, valamint alapos gazdasági átvilágítást kezdeményezett.
Iványi Dalma pénteken elmondta, hogy egy órával a sajtótájékoztató előtt értesült a hírről:
"Megdöbbentett, hogy az önkormányzat kiszáll a klubból, és becsapva is érzem magam. Most értékelni kell a helyzetet, hogy miként tovább."
A pécsiek 1992-ben nyerték első bajnoki címüket, 1993-ben vette át Rátgéber László a csapatot - s vezette 2008-ig -, akivel kilenc aranyérmet szereztek, kétszer harmadik helyen végeztek az Euroligában. Az együttes 2010-ben gyűjtötte be 11. első helyét, idén pedig bronzérmes lett a bajnokságban.
A PTE-PEAC harmadikként végzett az NB I/B-ben, de az élvonalba akar nevezni. Ha mégis csak a másodosztályban indulhat, akkor a cél a mielőbbi feljutás lesz. A városvezetés terve az, hogy a PTE-PEAC három éven belül NB I-es bajnoki címet nyerjen, s nemzetközi kupában indulhasson. Azt, hogy a klub tulajdonosi hányada hogyan áll majd össze, még kérdéses, de az már eldőlt, hogy az önkormányzatnak és a Pécsi Tudományegyetemnek lesz tulajdonrésze. A csapat vezetőedzőjének kiléte még bizonytalan, annyit azonban már lehet tudni, hogy a menedzser Mészáros Zalán lesz. Ha a PTE-PEAC ősztől az NB I-ben szerepel, akkor névszponzort is kap az együttes.
MTI
|
Rátgéber László nyilatkozata "Az önkormányzat éveken át rengeteget tett a női kosárlabdáért, idén tudtommal már év közben napirendben volt a kivonulás, de nagy financiális erőkkel kisegítették a szezon végéig a csapatot, amely végül bronzéremmel zárt - nyilatkozta az MTI-nek Rátgéber László, a pécsi sikercsapat volt edzője. - Korábban több mint húsz aranyérem után nekem és a Győrt nemrég bajnoki címre vezető Füzy Ákosnak máshol kellett bizonyítanunk, valószínűleg ez a sors várt volna Djokic kollégámra is. A magam részéről tovább szolgálom a pécsi utánpótlás-nevelést, és ha bárkinek komoly tervei vannak, egy hívó szóra jövök. Életem legértékesebb egyharmadát a pécsi kispadon töltöttem, rám mindig számíthatnak." |
hírek innen, onnan
Évek óta fosztogatták a telephelyet a rafinált tolvajok – milliárdos kárt okozott a lebuktatott bűnszervezet
Milliárdos kárt okozó bűnszervezetet számoltak fel Békés vármegyében; a gyanúsítottak évekig nagy mennyiségben szállítottak el...
5 játékos, akiben hatalmasat csalódtunk a foci-vb-n
Mármint a játékában.
Jön a kieséses szakasz rangadója és a spanyolok is pályán – Itt a foci-vb mai programja
Tovább folytatódik a futball-világbajnokság. Mutatjuk a mai programot.
A Közlönyből tudták meg az alkotmánybírók, hogy mégsem költöznek beton-márvány palotába a Várba
Nem kell csomagolnia a 15 alkotmánybírónak, mert a Tisza-kormány úgy döntött, nem költöznek a semmiből újjáépített József főhercegi...
Magyar Péter és Orbán Viktor küzdelme a Facebookon is, a Tisza lassan a szociális médiában is átveszi a Fidesz helyét
Úgy tűnik teljes váltás következhet a magyar politikában, lassan de biztosan. Mind a közvéleménykutatásokban, mind a szociális...
A Föld szinte minden nyomot eltüntetett, de ez a 3 milliárd éves kráter túlélte
Egy nyugat-ausztráliai sivatag mélyén fekvő geológiai képződmény részletes vizsgálatával a kutatóknak sikerült pontosan...
Kihasznált a főnököm, megsérültem: kihez fordulhatok, hogy kártérítést kapjak?
A munkaköri leíráson kívüli feladatok nem minden esetben jogellenesek, de ha ezek miatt sérülsz meg, akár baleseti ellátásra és...
Ha látott ilyen undorító bogarat, azonnal szólnia kell.
A kőrisrontó karcsúdíszbogár kár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért a Nébih a szükséges növényegészségügyi intézkedések...
Csúnyán megsérült Szandi lába, bokaszalag szakadásból gyógyul
Szandi lába megsérült: egy esés következtében szenvedett szalagszakadást bokája.
Idd éhgyomorra, és már reggeli előtt beindul az anyagcseréd: Ez a két hozzávalós házi ital a nyár csodája
Cseréld le a reggeli kávédat egyetlen olyan italra, amely többet tesz a májadért, mint egy átlagos diétás nap.
1,7 millió műhold veszélyeztetheti a földi csillagászati megfigyeléseket
Egy friss kutatás szerint a tervezett műholdflották súlyosan rontanák a földi távcsövek működését.
Megállt a lakásárak száguldása - Jelentős fordulatot hozott a második negyedév
Az idei első negyedévben még látványos volt az éves áremelkedés a hazai lakáspiacon, a második negyedévben azonban elfogyott a...
Sport
85 millió euróért veheti meg a Liverpool sztárját az FC Barcelona
Hansi Flick egy régi lemezt tett fel újra.
Egymás után dőlnek ki az óriások a foci-vb-n, újabb sokkoló éjszakán vannak túl a szurkolók
Egyetlen éjszaka alatt teljesen átrajzolódott a világbajnokság erősorrendje.
Székesfehérvár polgármestere bejelentette, új tulajdonosa van a Videotonnak
A vételár is ismert.
Amíg te aludtál, Mbappé rekordokat döntött a futball-vb-n
Ismét szenzációsan futballozott a franciák csapatkapitánya.
Borbély Balázs egyik kedvenc játékosát szerezte meg a Ferencváros
Régóta ismerik egymást.
Itt a foci-vb legnagyobb fordítása: Belgium egy gyakorlatilag elveszített meccsen jutott tovább
Belgium a vb legfordulatosabb meccse után ment tovább a 16 közé.
Otthagyta a Ferencvárost a klub második legdrágább labdarúgója
Távozása a keret piaci értéke szempontjából is komoly veszteség.
Pierluigi Collina elmagyarázta, miért volt szabálytalan a németek hosszabbításban szerzett gólja
A vesztes csapat megharagudott a videóbíróra.
Foci-vb: Anglia bajban volt, majd jött Harry Kane
Anglia bejutott a nyolcaddöntőbe a világbajnokságon, miután kiejtette a Kongói Demokratikus Köztársaságot.
Ismét kiszórtak egy játékost a vb-n, mert eltakarta a száját
Másodszor alkalmazták a vb-n a Prestianni-szabályt.
Ebbe a csapatba igazolhat Virgil van Dijk, a Liverpool FC ikonja
Elkezdődtek a puhatolózó tárgyalások.
Bedurvul a Real Madrid, 210 millió eurót fizetnének egyetlen szupersztárért
Michael Olise továbbra is ott van a Real Madrid radarján.
Bulvár
Brutális felhőszakadások mossák el a kánikulát szerdán: itt csaphatnak le a legkegyetlenebb viharok
Minden vármegyére kiadták a riasztást!
Ledobta a bombát a TV2, ebbe a bejelentésbe az egész ország beleremeg
Nem akárki csatlakozik a TV2-höz.
Ebben a pillanatban jött az elsöprő hír Ruff Bálintról: mindenki csak pislog, annyira komoly, ami történik
Itt a Kormányhatározat.
Magyar Péter óriási közlést tett ebben a percben. Ez rendkívüli, nem hisznek a szemüknek a magyarok
Most derült fény erre, pár pillanattal ezelőtt.
Azonnali hatállyal leválthatják Sulyok Tamást: közzétette a drámai segélykiáltást a Sándor-palota
Közzétette hivatalos oldalán a Sándor-palota azt az indítványt, amelyben Sulyok Tamás a közjogi méltóságok elmozdítása miatt aggódik az Alkotmánybíróságnak címezve.
Keleten fokozódik a helyzet, drámai hangulat Budapest és Kijev között, Magyar Péter felszólalt
Újabb vitás pont jelenhet meg Magyarország és Ukrajna viszonyában az Európai Bizottság egyik friss javaslata kapcsán.
Durva, milyen arcot vágott Gulyás Gergely, ez látványos volt: ezt mondta neki Magyar Péter, a parlament is elnémult
Gulyás Gergelynek láthatóan nem tetszett.
Nagy a baj: Ebben az akcióban távoztak a milliárdosok – Mészáros Lőrinc gépei a határon túl bukkantak fel
Mészáros Lőrinc és az elit köre kimenekítette a repülőkből álló flottát a magyar fővárosból a...
Késnek a hőzivatarok, de komoly esőzés fenyegeti 5 vármegyénket egészen péntekig - Időjárás-előrejelzés
Csütörtökön már lehűlés, de egyelőre késnek a nagy kiterjedésű zivatarok.
Ennyivel emelkedik csütörtökön a benzin ára: a gázolajé is változni fog
Ilyen üzemanyagárak várhatók július 2-án.
Újabb 160 milliárdos közpénzesőre bukkantak
A Transparency International Magyarország szerint az Orbán-kormány törvénytelenül döntött a pénz odaítéléséről.
Kepes András egyetlen mondattal magyarázta meg az Orbán-kormány bukását
Kepes András a Forbes magazinnak adott interjúban egy tanulatlan, de bölcs ismerősének mondását idézte a Kádár-rendszer végéről, hogy leírja a kormányváltás okait.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






