Az új adókról és a következő Btk.-ról
A pénzügyi tranzakciós illeték és a biztosítási adó bevezetéséről, valamint az új Büntető törvénykönyvről (Btk.) folytatódik a vita az Országgyűlés e heti, kétnapos ülésén.
hirdetés
A parlament pünkösd ünnepe miatt ezúttal kedden kezdi munkáját, az ülésnap azonban a hétfőként megszokott időben és menetrendben zajlik: 13 órától elsőként napirend előtti felszólalások hangozhatnak el, majd az interpellációk, azonnali kérdések és kérdések következnek.
A képviselők az ezt követő határozathozatalok során három törvényt írhatnak át, míg további indítványok esetében csak a javaslatokon módosíthatnak.
A kisajátításról szóló törvény megváltoztatásával a Ház lehetővé teszi a bíróságok számára a kisajátításra vonatkozó közigazgatási határozatok megváltoztatását. Az Országgyűlés emellett módosíthatja a szakképzésről, továbbá az egyes sportcélú ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezéséről szóló törvényt is. Utóbbival kimondanák: a sportszervezetek számára - meghatározott garanciális feltételek mellett - lehetőséget kell biztosítani ingatlanjaik elidegenítésére, vagy megterhelésére. A fideszes Bánki Erik előterjesztéséhez fűzött indoklásában úgy érvel: a törvénymódosítással úgy tartható fenn a sportcélú ingatlanok forgalomképessége, hogy közben nem sérül a sportérdek, mivel a tulajdonosnak másik ingatlant kell biztosítania az eredeti sporttevékenységére.
A határozathozatalokat követően még kedden általános vita kezdődik a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek beszállítóival szemben alkalmazott tisztességtelen forgalmazói magatartás tilalmáról szóló törvény módosításáról. A fideszes Győrffy Balázs indítványával megengedné a kereskedőknek az úgynevezett visszáruzás lehetőségét, és megtiltaná az áruk származási országok szerinti eltérő árazását.
A szerdán reggel 9 órakor kezdődő ülésnapon elsőként a pénzügyi tranzakciós illeték, majd a biztosítási adó bevezetéséről folytatódik az előző hétről elnapolt általános vita. Ezúttal mindként esetben képviselői felszólalásokra kerül sor a kiírt időkeretben, miután korábban a kormány és a frakciók vezérszónokai is ismertethették véleményüket. A kabinet május 9-i ülésén fogadta el a Széll Kálmán Terv 2.0-ban szereplő új adóintézkedéseket, így a távközlési adót, a pénzügyi tranzakciós illetéket és az egységes biztosítási adót, továbbá az energiaellátók jövedelemadójának 11 százalékra emelését, és az adó fizetésére kötelezettek körének bővítését. A tervek szerint az elfogadott intézkedésekkel az államháztartás hiánya a következő években 3 százalék alatt marad. A tranzakciós illetéket a pénzforgalmi szolgáltatónak kell megfizetnie havonta, egyebek mellett az átutalások, a beszedések, a készpénz be-, és kifizetések, a készpénzátutalások és a készpénzfizetésre szóló csekkek beváltása után.
A kormány javaslata alapján nem kell azonban illetéket fizetniük az állampolgároknak az egy bankban vezetett saját, eltérő számlái közötti pénzmozgás, valamint az értékpapírszámlával kapcsolatos fizetési számlán végrehajtott fizetési műveletek után.
A tranzakciós illeték bevezetésétől a kormányzat 130 milliárd forint bevételre számít jövőre. A biztosítási szférában jelenleg érvényes szektorális, baleseti és tűzvédelmi adót kiváltó biztosítási adóból a várakozások szerint plusz 15 milliárd forint éves bevétel lesz.
Ezt követően a Budapesti Olimpiai Központ, vagyis a Puskás Ferenc stadion és környéke rekonstrukcióját tárgyalhatják a képviselők, a nap végén pedig az új Btk.-hoz szólhatnak hozzá. A kormány tervei alapján az új Btk. 2013-ban lépne hatályba és egyebek mellett rendelkezne a büntethetőséget kizáró jogos védelemről, aminek értelmében a megtámadott személynek védekezése során nem kell az arányosságra figyelemmel lennie, akár az élet kioltásáig is elmehet. Az előterjesztés értelmében a büntethetőség korhatára 12 éves korra csökkenhet az élet elleni bűncselekmények esetében.
MTI
hírek innen, onnan
Szélhámosok a piacon, ingatag ingatlanbiznisz
A napokban megjelent írásunk - amelyben megszólalt egy hitelszédelgő társaság áldozata -, élénk érdeklődést váltott ki olvasóink körében. Magunk is a leveleikből, és telefonos közléseikből ismerkedünk a kispályás és a nagypályás s...
Őrült hegyi száguldás
A Mitsubishi Motors Corporation (MMC) idén is benevez a világhírű Pikes Peak Nemzetközi Hegyi Futamra* (Pikes Peak, június 25-30.) a MiEV Evolution II elektromos hajtású versenyautó prototípusával. Az MMC győzelmet vár a jármű tov...
Átírta a gengszterek fogadóját
Szögre akaszthatja-e vajon egy vérbeli gengszter a pisztolyát és fekete símaszkját, hogy aztán a társadalmi normákba beilleszkedve, legális üzleten alapuló tevékenységgel keresse meg a kenyérrevalót?
AI-jelentés: egyre veszélyesebb a világ a menekültek számára
Az emberi jogok terén tapasztalható globális tétlenség miatt egyre veszélyesebb a világ a menekültek számára - áll az Amnesty International (AI) csütörtökön Londonban kiadott éves világjelentésében, amely különösen élesen elítélte...
Népszerűtlen ötlettel állt elő az ÁAK
Az elektronikus útdíjhoz kapcsolódóan a flottakövetőktől kér adatokat az Állami Autópálya Kezelő Zrt. - írja a Népszabadság csütörtöki számában.
A pofátlanság bojkottja
A trafikosok kormánya - nem túl nagy meglepetést okozva - megszavazta az elkötelezett jobboldali dohányforgalmazók profitját garantáló 6%-os árrésnövelést. Kedves Politikai Ateista! Én tavaly augusztusban szoktam le, mert ...
Nagybevásárlásra készül a Real Madrid - erről a hat érkezőről írnak
Nagybevásárlásra készül a Real Madrid egy a spanyol sajtóban megjelent értesülés szerint, ezek alapján hat új futballista érkezhet a Bernabeuba a nyáron, akik között több húzós név is található.
Új telenovellában Catherine Siachoque
A kolumbiai színésznő ismét munkába áll ő lesz az egyik főszereplő a Telemundo új sorozatában.
Brian May szégyenkezik Tom Jones döntése miatt
A legendás Queen zenekar gitárosa szerint nagyon lealacsonyító, hogy Tom Jones beszállt a The Voice-ba.
Egy szinten a benzin és a gázolaj ára
Bruttó 4 forinttal emelte a 95-ös benzin és 2 forinttal a gázolaj nagykereskedelmi árát csütörtökön a Mol Nyrt.
Olaj az M43-ason
Mindkét oldalon lezárták a belső sávot.
Tamerlan Carnajev tettestárs volt egy gyilkosságban
2 éve 3 embert gyilkolt meg a bostoni robbantás egyik feltételezett elkövetője és barátja, akit azután lőttek le, hogy megkéselt egy FBI-ügynököt.
Sport
Michelisz Norbi szerint nem lassúak voltak, hanem taktikáztak
Érdekes, és összességében sikeres hétvégén van túl Michelisz Norbert. A túraautó-világbajnokság ausztriai versenyén a Salzburgringen rengeteg magyar szurkoló előtt az időmérő edzésen megbüntették, majd a versenyen az első futamb...
Skaliczki László: nem sikerült tökéletesre a szeged búcsú
Tegnap este egy korszak végérvényesen lezárult a Pick Szeged kézilabda csapatának életében. A Veszprém elleni bajnoki döntő második mérkőzésén a címvédő 26-24-re legyőzte a szegedieket, ezzel története 21. bajnoki címét szerezte m...
A Manchester Citybe igazolna a Barcelona középpályása
Egyáltalán nem biztos Thiago Alcantara jövője az FC Barcelonánál - ezt maga a játékos jelentette ki a spanyol RAC1 rádióműsorában. A kivásárlási ára 90 millió euró, a Manchester City készen állna leigazolni.
Babos Tímea egy lépéssel közelebb került a Roland Garros főtáblájához
Babos Tímea esélyeshez méltóan bejutott a selejtező második fordulójába a Roland Garroson, miután két játszmában legyőzte a hazai színekben induló Myrtille Georges-t. A 20 esztendős magyar játékos következő ellenfele a kvalifikáci...
Kiss Péter lezuhanhatott, Erőss Zsolt eltűnt a Kancsendzöngán, megvertük a Portu...
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Orbán a BL-döntőn találkozhat Merkellel
Szombaton a futballtörténelem első német-német BL-döntőjét rendezik. A Bayern München és a Borussia Dortmund a Wembleyben találkozik, hogy eldőljön, melyik csapat nyeri a 2012/13-as Bajnokok Ligája-szezont.
Higuaín elfogadta a Juventus ajánlatát
Megállapodott a Juventus csapata Gonzalo Higuaínnal, már csak a Real Madriddal kellene megegyezniük a támadó vételárában.
A jégkorong-válogatott támadója elhagyja Svédországot
Közös megegyezéssel szerződést bontott a magyar jégkorong-válogatott támadója, Hári János és a svéd Modo csapata. A játékos több jégidőt szeretett volna, valamint úgy gondolta, hogy a környezetváltozás is jó hatással lesz a játéká...
Erőss Zsolt felesége: a kislányunk tudja, hogy apa nem jön haza többé
Erőss Zsolt felesége már nem reménykedik abban, hogy a Himalájában eltűnt férje visszatér, hiszen ismeri a körülményeket, amelyek közt utolsó napjaikat töltötték az ugyancsak eltűnt Kiss Péterrel. Sterczer Hilda elmondta, tudja mi...
A harmadik Szolnok-Alba döntő következik
Ma este kezdetét veszi a kosárlabda NB I bajnoki döntője, ahol a címvédő Szolnok és az alapszakasz, valamint Magyar Kupa győztes Alba Fehérvár csap össze egymással. A két gárda jelenleg kiemelkedik a magyar mezőnyből, így érdekes ...
Erőss Zsolt felesége már nem reménykedik
A magyar hegymászó felesége, Sterczer Hilda már akkor tudta, hogy baj van, amikor kiderült, hogy egy egész napig tartott a csúcstámadás.
Bulvár
Mik a cukorbetegség tünetei?
A 2-es típusú cukorbetegek száma folyamatosan nő a felnőttek és a gyerekek körében is. Akinek van érintett családtagja, vagy észreveszi magán a felsorolt tüneteket, jól teszi, ha kivizsgáltatja magát. Melyek a cukorbetegség tünete...
Semmi remény: feladták a keresést - Erőss Zsolték valószínűleg nincsenek életben
A két magyar hegymászónak nyoma veszett.
Rajtakapták az énekesnőt: egyre kínosabb az ügy
Ez csalás volt, ő pedig csaló, mondták ki a rajongók.
Kósa: minden trafikút Hódmezővásárhelyre vezet
A trafikügy újabb fejezeteként egy 81 négyzetméteres bajai lakásba 25 céget jegyeznek be hamarosan. Ezek együttesen 90 trafik működtetését végzik a jövőben. A lakás tulajdonosa kapcsolatban áll a hódmezővásárhelyi Tabán Trafik Zrt...
32%-os hozam egy évre. Hogyan tovább?
A befektetési alapok közül egyre népszerűbbek az abszolút hozamú alapok. Népszerűségüket a magas hozamuk mellett annak a tulajdonságuknak is köszönhetik, hogy teljesítményüket a részvény, a kötvény és az egyéb részpiacok árfolyamv...
A fehér dolgok, amiket enned kéne
Az élénk színű ételeket mindenki imádja, de a fehér zöldségek olyan tápanyagokat rejthetnek, amikre szükséged lehet, derül ki az Advances of Nutrition új tanulmányából. A kutatók el szerették volna oszlatni azt a tévhitet, hogy ...
Napi horoszkóp május 22, szerda - sorsfordító események várhatóak az életében!
Napi horoszkópunk segítségével válaszokat kaphat, ha bizonytalan a szerelemben, párkapcsolatában, vagy a munkájával kapcsolatban.
Rabszolgasorsban Budapesttől néhány kilométerre
Évekig nem kereste senki Gubica Paulát (képünkön). Budapesttől alig néhány kilométerre tartották fogva és kényszerítették munkára. Egy család valóságos rabszolgája lett. Hogy jutott el eddig?
Nem találják Erőss Zsolt hegymászót! - Klein Dávid beszámolója
Erőss Zsolt és Kiss Péter eltűnt, miután sikeresen meghódította a Kancsendzöng 8586 méteres csúcsát. A kialakult helyzetről Klein Dávid hegymászó beszélt a napidoktor.hu-nak.
Képek! Így még nem láthattad a magyar énekesnőket - Izzasztó délután és szexi ru...
Hien, Odett, Barbee, Radics Gigi és Janicsák Veca biciklire pattant.
Mire gyűjt a magyar? Íme a top megtakarítási célok
A gyermekek jövőjének biztosítása a legfontosabb megtakarítási célok közé tartozik; ezen belül messze kiemelkedik az iskoláztatási költségek fedezése - derül ki a MetLife kutatásából. Ennek ellenére, bár a megkérdezettek több mint...
Súlyos autóbalesete volt a népszerű magyar műsorvezetőnek
Várkonyi Attila, aki DJ Dominique néven is ismert, súlyos autóbalesetet szenvedett.
blogmorzsák
Akinél másodpercek alatt omlott össze minden
A csaj egy harmonikus kapcsolatot rúg fel, és saját magát buktatja le, amikor felháborodik egy ártatlan telefonhívás miatt.
Terápiás coming-out
"Én vagyok az egyetlen szeretője, és az egyetlen barátja. Utálja, hogy ő nem az én világom egyetlen férfija."
Programozható macskaetető
Elsősorban akkor hasznos a szerkezet, ha elutazunk és nincs aki etesse a kedvencünket.
Miniatűr világok a gurigában
Megvan, mikor az utolsó darab WC papírt is lehámozod a gurigáról, majd szépen kilapítod a kartoncsövet? Micsoda meggondolatlan pazarlás!
Ez az igazi gasztroforradalom!
Unalmas lapocskákból izgalmas figurák,
itt a 3D süti.
Mentsük meg barátaink életét
-Figyelj tesó, arra gondoltam öngyilkos leszek. -Na végre bazmeg egy jó ötlet! Hogyan tervezed?
BelD'or söröző
Egy hely amely belga kajákat és söröket árul, csak jó lehet?
Az ideális munkaerő nyomában
Az első szűrő a kompetencia, de nem elhanyagolható a kompenzáció kérdése sem.

- Terroristák helyett peronoszpórára vadásznak a drónok
- Csütörtökön is kellhet a pulóver, esernyő
- Évi 270 millió euró megy az eladhatatlan gyárakra Szerbiában
- Schulz szabadkozik
- A drukkerek dönthetnek a legszebb gólról
- Hatékony volt a munkahelyvédelmi akció
- Életfogytiglan a lányát molesztáló apának
- Regisztrációs csomag a felvételizőknek
- Keresik a Diósgyőriek a Pécs gyenge pontjait
- Nyereségesek voltak a pécsi önkormányzati cégek
- Engem vigyél haza!
- Megverte a Pécset, még életben a Siófok
- Orbán: béremelés a háziorvosoknak és a tanároknak
- "Pécs ledarálja a Siófokot"
- Beolvad a Tettye Forrásház Zrt.-be a Pécsi Vízmű Zrt.
- Fidesz: folytatódik a rezsicsökkentés politikája
- A baloldalon totális a káosz
- Orbán: Európa problémája a gyengülő versenyképesség
- Pollenhelyzet - Tovább csökkent a terhelés az esőzésnek köszönhetően
- Pécsett is hódít a Rukkola
- Vándorgyűlést rendez a történelmi társulat
- Legyen újra természetes az uránvárosi KRESZ-park és környéke!
- A környezettudatosságot népszerűsítő kampánysorozat indul csütörtökön
- Török segítség Pécs oszmán építészeti értékeinek ápolására
- Sikerrel zárult a pécsi akció
- Három rendezvény miatt is forgalomkorlátozás lesz Budapesten a hétvégén
- Aszpik - Alkotói piac
- Forgalmi rend változások Pécsett
- Elhunyt Székely György színháztörténész
- Kocsis Zoltán egyelőre nem vezényel és zongoraestet sem ad Pécsen
- Expedíciózz a háztartásban! - Ismét Pécsen





