Bába Iván: a kisebbségek védelme összeköti Magyarországot és Szlovéniát
Bába Iván, a Külügyminisztérium közigazgatási államtitkára szerint az egyik legfontosabb érték, amelyet Magyarország és Szlovénia közösen vall, a kisebbségek védelme, ezért első kétoldalú megállapodásuk is a kisebbségek jogainak biztosításáról szólt.
A magyar-szlovén diplomáciai kapcsolatok felvételének 20. évfordulója alkalmából az államtitkár Darja Bavdaz Kuret budapesti szlovén nagykövettel megnyitotta a Szlovénia identitása - Egy állam szimbólumai című kiállítást pénteken a Külügyminisztérium épületében.
Bába Iván kifejtette: húsz évvel ezelőtt az akkori magyar kormány komoly erőfeszítéseket tett a fiatal szlovén állam nemzetközi elismertetéséért, és a két ország közötti kapcsolatok azóta is "töretlenül fejlődnek".
Darja Bavdaz Kuret arról beszélt, hogy húsz év alatt Magyarország és Szlovénia barátsága valódi partnerséggé érett, ezt a kapcsolatot erősíti a két ország EU- és NATO-tagsága, valamint a közép-európai együttműködés iránti elkötelezettségük.
mti

- Négy fél fel milliárdból távfűtött Győr a télen
- Biomasszával üzemelnek a kazánok Miskolc környékén
- A korábbi miniszterek a jövőben is segítenék az egészségügyet
- A római nők eszes üzletasszonyok voltak
- Nem tudja finanszírozni intézményeit a veszprémi önkormányzat
- A parlamentben szerdán kezdődik meg az új büntető törvénykönyv vitája
- Több mint 12 millió utast szállított a Wizz Air
- Mol: a hároméves program már az idén is javítja ez eredményt
- Mégis lesz Mecsek Rali
- Eltolták a május elsejét - képgaléria
- A fiatalok felé nyit a bécsi turizmus
- Holokauszt Emlékmenet
- Az eddig beérkezett szja-bevallások közül minden negyedik hibás
- Vörös festékkel öntötték le Horthy Miklós vasárnap avatott szobrát
- 13 év börtön Szandi gyilkosának
- Mi történik ma Pécsett? – május 16.
- Volt államtitkár kerülhet a PMFC élére
- 82 gyógyszerrel akarta megölni csecsemőjét
- Változik a vonatok közlekedési rendje a szombati munkanap-áthelyezés miatt
- Elhunyt Angster József
- Nyílt levél a nevelőszülőkért
- Közös tereink – Uránváros
- Pályázati felhívás a Kultúrkert üzemeltetésére
- Előadás a szarvasgombáról
- Zárul, de folytatódik a Special Pécs projekt
- Elhunyt Páldi Ede
- Karbantartási munkák Pécs kisvízfolyásain
- Belváros, kedvellek! – Belváros, like!
- Fenntartható, zöld is - kék is…
- Pünkösdi zarándokvonatok 2008–2012.
- Gyorsjelentés az erdőtüzekről — az erdők védelmében





