Ezt olvasta már?

0

Balog Zoltán: a magyar gyerekek oktatására fordítjuk a legtöbbet Közép-Európában

Magyarország költi a legtöbb pénzt oktatásra Közép-európában - mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere kedd reggel az M1 aktuális csatornán.

A minisztert azzal kapcsolatban kérdezték, hogy új, átfogó iskolafejlesztési program indul: 81,2 milliárd forintból közel 400 település 527 intézménye újul meg.

Balog Zoltán szerint a felújítások először azokban a megyékben - Borsod, Bács-Kiskun - kezdődnek, ahol a legnagyobb szükség van rájuk, de a népsűrűség is fontos szempont.

Hozzátette, Pest megyében tanterembővítésekre, új iskolák építésére is szükség van.

Megjegyezte, három éven belül minden ötödik gyerek, vagyis húsz százalékuk olyan iskolában tanul majd, amelyben valamilyen fontos beruházás, felújítás történt.

A programra uniós forrást nem vehetnek igénybe, vagyis ez teljes mértékben az állami büdzsé terhére történik majd - mondta a miniszter.

Balog Zoltán a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában közölte: a felújításokat próbálják úgy végigvinni, hogy azok ne zavarják a tanítás rendjét, így például a szünidőben lesznek a munkák.

Hozzátette, a projekt része az oktatási eszközök beszerzése és egy digitális program is.

A miniszter szerint a GDP 5,2 százalékát költi a magyar kormány oktatásra, ami azt jelenti, hogy Lengyelországgal együtt Magyarország költi a legtöbbet erre a célra.

Balog Zoltán - kérdésre - kitért a lombikbébi-programra is, megjegyezve, hogy a kormány hamarosan, egy rendelet útján több milliárd forinttal támogatja majd a programot.

Ugyanakkor arra oda kell figyelni, hogy pontosan mi is történik a megfogant életekkel, és ezért létezik olyan szabályozás, amelyen változtatni kell, hogy "nyugodtabb lelkiismerettel tudjuk azt mondani, hogy itt nem pusztítás folyik, hanem valóban gyermekek születhetnek" - tette hozzá.

Hangsúlyozta, hogy a gyermekvállalást, a születést nem győzheti le az üzleti élet, ezért a kormány célja az, hogy szigorúbb szabályozás érvényesüljön a fel nem használt embriók ügyében.

 







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Ilyen a gumiabroncsokkal augusztus 31-től már nem közlekedhetnénk az utakon?

Új gumiabroncs vásárlásakor a legtöbb autós a márkát, az árat vagy a futófelület mintázatát figyeli. Pedig van egy apró jelölés az...

Így kérje az évi 600.000 forintot, ha bölcsis a gyerek: mutatjuk, kik vehetik igénybe a támogatást

Az EFOP bölcsődei támogatás a munkába visszatérő kisgyermekes szülők bölcsődei kiadásait csökkenti, azonban az igényléshez több...

Új célt találtak a magyar kkv-k

Egyre magabiztosabban tervezik nemzetközi növekedésüket.

Már több mint 300 ezer embert kellett evakuálni a Franciaországban és Spanyolországban a tomboló erdőtüzek miatt

Eddig több mint 300 ezer embert kellett evakuálni a Spanyolországban és Franciaországban erdőtüzek miatt.

Kínában már az órák előtt elemzi az AI a tanulók teljesítményét

Az MI személyre szabott feladatokat állít össze, elemzi a tanulók teljesítményét és támogatja a tanárok munkát.

Hiába is ellenőrizték indulás előtt az időjárási körülményeket, villám csapott a rakétába felszállás közben

A villámcsapás ellenére sem a rakéta, sem a hasznos teher nem szenvedett olyan sérülést, amely veszélyeztette volna a küldetést.

Hazaköltöztette a barátnőjét, hogy spóroljanak: Egy félreküldött SMS buktatta le a srácot

A fiatal lány a barátja tanácsára költözött vissza a szüleihez, ám az igazi hidegzuhany akkor érte, amikor egy félreküldött üzenet...

Hiába terem bőségesen, mégis egyre kevesebb kerül a magyarok asztalára: komoly egészségügyi veszélyre figyelmeztetnek

Van egy egyszerűnek tűnő egészségügyi tanács, amelyet szinte mindenki ismer: együnk több zöldséget és gyümölcsöt.

Viharos széllel és jégesővel érkezhetnek a zivatarok, 11 vármegyére adtak ki figyelmeztetést

Tizenegy vármegyében elsőfokú figyelmeztetés lesz érvényben, a legerősebb cellákat 60–80 kilométeres széllökés, jégeső és...

Kitálalt a magyar űrhajós: Kapu Tibor szerint Orbán Viktor megsértette a NASA szabályait

Kapu Tibor szerint Orbán Viktor teljes mértékben megsértette a NASA-val kötött megállapodást, amikor a Nemzetközi Űrállomásról...

Mikor frissül a telefonja? Kiszivárgott a Samsung One UI 9 hivatalos menetrendje és a készüléklista

A Samsung hivatalosan is bemutatta a One UI 9 felületet, amely az Android 17-re épül, és elsőként az új hajlítható Galaxy modelleken...

0

Sport

Tényleg kipucolja keretét a Ferencváros, megvan a 11. távozó

Kubatov Gábor előre szólt, hogy ez lesz.

Nemrég a világ legjobb teniszezője volt, mára elvesztette 13 milliárd forintos vagyonát

Arantxa Sánchez Vicario neve egykor egyet jelentett a női tenisz elitjével. Grand Slam-címeket nyert, világelső volt, és öt olimpián képviselte hazáját, Spanyolországot. Az utóbbi években azonban már súlyos pénz

Rendkívüli beavatkozásra volt szükség a Hungaroringen

Több pilóta is panaszkodott, a szervezők gyorsan léptek.

Őrült hibák az Újpest első meccsén, nem jött be Dárdai jóslata - A magyar válogatott kapus a bűnbak

Szappanos Péter elképesztő hibát mutatott be első újpesti bajnokiján, ez a válogatottban nem fért volna bele.

Megbüntették a listavezetőt is, ismét változott az F1-es Magyar Nagydíj rajtsorrendje

A versenyirányítás még kegyes is volt a Mercedes pilótájához – emelték ki.

Szoboszlai pazar góllal kezdte az új idényt, majd egy asszisztot is kiosztott a Sunderland ellen

A Liverpool 2–1-es hátrányból felállva győzött 4–2-re Andoni Iraola első hivatalos meccsén.

A magyar válogatott nyolc év után ismét bejutott a világkupa döntőjébe

A mieink nagy csatában múlták felül a házigazdát a négy között.

Bulvár

„Ha nem fordulok vissza a telefonomért, most nem élek” – Hihetetlen véletlenek, amelyek megváltoztatták az életünket

Az élet néha különös véletlenekkel ajándékoz meg minket. Három történet következik, ahol az apró döntések szó szerint átírták valaki életét.

„Szép dolog ez, hogy fölvállaltad a homoszexualitásodat” – Majkának üzent Dopeman öccse a botrányos koncert után

Dopeman öccse szerint a rapper megtalálta a helyét az Lmbtq-világban. Kicsi Dope már azt is tudni véli, hogyan fogadja mindezt Majka felesége és két gyereke.

Az augusztusi hőkupola legforróbb pontja Magyarország lesz: izzó katlanná válik a Kárpát-medence

A jelenlegi előrejelzések szerint augusztus 3-án Közép-Európában Magyarországon lesz a legmelegebb. Ezen a napon 36–39 Celsius-fok közötti csúcsértékekre lehet számítani.

Rákaptak a rave-ekre a 40 pluszos nők, és egy kutatás szerint ezt nagyon jól teszik

Menj el abba a buliba, jót tesz a mentális egészségednek!

Súlyos árat fizethet az elképesztő átalakulásért Falusi Mariann: rámehet a karrierje a több mint 30 kilós fogyásra?

Lang Györgyi halála óta az énekesnő rengeteget dolgozik és utazik, közben pedig elképesztő formába hozta magát. Bár remekül érzi magát a bőrében, a szakemberek szerint egy váratlan veszély fenyegetheti a karrier

Magyar Péter és Varga Judit közös fotójával üzent Forsthoffer Ágnesnek Ókovács Szilveszter

A Magyar Állami Operaház főigazgatója azért bírálta a köztársasági elnök jogköreit gyakorló házelnököt, mert visszautasította az Anna-bál fővédnöki tisztségére szóló felkérést.

Kiskorúval folytatott szexuális kapcsolat miatt elítélt férfi van a tusványosi közönségben Szabó Tímea szerint

A férfit márciusban első fokon több év börtönre ítélte a sepsiszentgyörgyi bíróság.

Átaludta a nő gyermeke születését – amikor felébredt, a kisbabája egy takarókupac alatt volt

Először senki sem vette észre, hogy a kisbaba már megszületett.

Most jelentette be a Tisza: Mádl Ferenc és Sólyom László egykori munkatársát jelöli a kormánypárt

A Tisza Párt dr. Sonnevend Pált, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanárát, korábbi dékánját jelöli alkotmánybírónak.

Juhász Hajnalka: A Bruti-féle támadás után három nap alatt közel tízezren letranszvesztitáztak

A KDNP országgyűlési képviselője elmondta, hogy folyamatosan érik személyeskedő támadások.

A Soros Sátán kormánya és a csülökre várakozó Bayer Zsolt – a 35. tusványosi szabadegyetem képeken

A 35. Tusványos nyári szabadegyetem nem csak Orbán Viktor nyilvános politizáláshoz való visszatéréséről szólt.

Most jön a hideg zuhany, milliókat bukhatnak a családok

Felvették a gyereket az egyetemre? Akkor most kezdődik az igazán drága része.

0






0