Balokány: egész máshogy néz majd ki a liget
Megkezdik a közvilágítási rendszer korszerűsítését
Bejárást tartottak tegnap a Balokány-ligetben. Átvette a munkaterületet az a cég, amellyel a pécsi önkormányzat szerződést kötött a terület térvilágításának fejlesztésére. Ha minden terv szerint halad, a tó és környéke másfél hónap múlva már szebb fénybe öltözik esténként.
Pécsett és környékén szinte nincs is olyan család, amelynek ne fűződne emléke a „régi” Balokányhoz. Nem kivétel ez alól a fent említett kivitelező cég, a Mélyépítő és Szolgáltató Kft. ügyvezető igazgatója sem. – Gyerekkoromban én is rendszeresen jártam ide – idézi fel Sárán Ferenc. – A Hullám mellett az itteni strandot is nagyon szerettem, épp ezért engem is elkeserít, hogy az elmúlt húsz évben mennyire lepusztult az egész terület. Örömmel hallottam, hogy civil szervezetek újjáélesztenék a ligetet, és bizony jóleső érzés, hogy mi is részt vállalhatunk a fejlesztésben.
A bejáráson a többi közt a Balokány-ligetért Egyesület és az önkormányzat képviselői is részt vettek. A tervek szerint a kivitelező – elsősorban a tó körül és a sétány mentén – összesen 23 lámpaoszlopot állít. Sárán Ferenc azt mondja, a munkának valószínűleg a jövő hét közepén kezdhetnek neki, s másfél hónap alatt végeznek is a beruházással.
– Az egy héttel ezelőtt történtek után – akkor egy másik cég befedte a ligetben álló, tönkretett épület üresen tátongó külső ajtóit-ablakait – úgy tűnik tehát, hogy nemsokára újabb, még jelentősebb előrelépésnek örülhetünk – foglalja össze Berényi Zoltán, a Balokány Ligetért Összefogás szóvivője. – Ezúton is köszönet érte az önkormányzatnak, amely több mint tízmillió forintot fordított a közvilágítás korszerűsítésére. De köszönjük a nagyszámú egyéb támogató visszajelzést, biztatást is. Ezek újabb és újabb bizonyítékai annak, hogy a terület megújítása valóban közös ügy a városban. Éreztetik: velünk együtt nagyon sokan szeretnék, hogy a ligetből – a mostoha esztendőknek véget vetve – családi és civil park, „Pécs zöld szíve” váljon.
Balokány Ligetért Összefogás
hírek innen, onnan
10 dolog, amit a dietetikusok mindig megnéznek a boltban vásárlás előtt
A legtöbben néhány másodperc alatt döntenek egy termékről a boltban: megtetszik a csomagolás, diétásnak tűnik, rá van írva, hogy...
Beszólt Medgyessy Péter Magyar Péternek: „A kormányzásra több energiát kéne fordítani, mint a facebookozásra”
A volt miniszterelnök szerint a folyamatos közösségi médiás szereplés hosszabb távon nem helyettesítheti a valódi kormányzást.
Veszélyben Stohl András exe, Kiss Kriszta arcából ömlött a vér
Súlyos baleset érte Kiss Krisztát, a látása is veszélybe került.
Elismerte a Tények: valótlanul állították Magyar Péter apjáról, hogy „lopott, csalt, sikkasztott és közokiratot hamisított”
A TV2 Tények szerda esti adásában olvastak fel egy helyreigazítást egy 2025-ös riportjukkal kapcsolatban. Az eredeti anyagban elhangzott...
Drámai bejelentés érkezett: új szintre lépett az amerikai–iráni konfliktus
Tovább eszkalálódik az amerikai–iráni konfliktus, miközben vitatott, hogy valóban lezárták-e a Hormuzi-szorost.
Újabb nagy partnerrel kötött megállapodást az Anthropic
A vállalati szintű AI-megoldások szélesebb körű elterjedése érdekében lépett stratégiai partnerségre az indiai Tata Consultancy...
Segélykiáltást küldtek a kormánynak, munkaerőhiány miatt fékezhetnek a magyar cégek
A gazdaság fizetheti meg az árát a tilalomnak.
11 gyönyörű magyar lánynév, amely ma is népszerű: nincs párjuk az egész világon
Ezek a sehol máshol nem ismert nevek még mindig népszerűek itthon.
5 tipp az illetéktelen betolakodók ellen: nyugodtan mehetsz nyaralni így
Sosem árt az elővigyázatosság, érdemes mindent megtenni a ház biztonsága érdekében.
Elszabadult a pokol Észak-Írországban: újabb zavargások törtek ki országszerte a késes támadás miatt
Vízágyúkkal és rohamrendőrökkel oszlatták fel a bevándorlásellenes tiltakozókat Észak-Írországban, miután a belfasti késelés után...
Kim Kardashian nappalija megmutatja, mi a legnagyobb veszélye a greige trendnek
Kevés lakberendezési trend futott be akkora karriert az elmúlt években, mint a greige. A szürke és a bézs találkozásából született...
Elszabadul a futballőrület: Íme a VB 10 legdögösebb focistája, akikért a nők is imádni fogják a meccseket
Pénteken kezdetét veszi a sporttörténelem legnagyobb futball-világbajnoksága. Miközben a férfiak hetekre a tévé elé láncolják magukat,...
Sport
Megvan, miért zuhant le a kamera 20 méter magasból a Magyarország–Kazahsztán-meccsen
Egy méteren múlt, hogy nem ütötte agyon az operatőrt.
Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program
Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo
Feláldozhatók: José Mourinho ezt a hat Real Madrid-játékost adná el
Kiszivárgott a listája.
Messit becserélték, és az első labdaérintésével jelezte, hogy még mindig a világ egyik legjobbja
Másodpercek kellettek Messinek ahhoz, hogy villanjon.
Nyolc piros lap, botrányba fulladt a brazil–amerikai meccs – videó.
A bíró rendőri védelemmel hagyta el a pályát.
3 ok, amiért nem várjuk most ezt a foci vb-t
Kicsit fanyalgunk egyet, de nézni azért fogjuk.
Egy kislány kamuprofiljával buktatták le, menesztették a pécsi kosárlabda-akadémia gyógytornászát
Az akadémia tájékoztatta a szülőket, és pszichológus bevonását is elrendelte.
Xabi Alonso 70 millió eurót kínál az FC Barcelona alapemberéért
Fontos szereplő lehetne az új Chelsea-ben.
Az 5 legfontosabb infó, ha a foci-vb-t nézni fogod, de napi szinten nem követed a focit
Június 11-én elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. A foci-vb-t rengetegen nézik, olyanok is, akik nem hardcore rajongók, de a nagy tornák alatt követik az eseményeket. Elsősorban nekik szól ez a cikk.
100 millió eurós csúcsigazolásra készül a Manchester United
Michael Carrick kérésére Sandro Tonali érkezhet az Old Traffordra.
Szoboszlai a kazahokról: "Rájöttem, hogy szeretnek engem direkt nem kímélni, de..."; Szűcs: "Bedurrant a fogam, mint az állat" - értékelések
Szoboszlai Dominik, Szűcs Tamás és Tóth Rajmund is értékelte a keddi Magyarország-Kazahsztán (3-1) barátságos mérkőzést.
A sakkjátszma folytatódik, nem a Real Madridba fog igazolni Julian Álvarez
Az FC Barcelona továbbra is a legnagyobb esélyes arra, hogy szerződtesse az argentin világbajnokot.
Bulvár
„Eszem ágában nincs már pakolni senki után” – Miért nem várnak már vendégeket a nők 30 év felett?
Sok nő úgy érzi, hogy a vendéglátás terhe túlságosan nagy stresszel jár, különösen 30 év felett. A megfelelési kényszer és a vendégek elvárásai miatt sokan döntenek úgy, hogy inkább nem hívnak többé vendé
Elkövette a legnagyobb hibát a Fidesz az ország szeme láttára, szakértő hívta rá fel a figyelmet
A parlamenti közvetítések után kezd kirajzolódni a Fidesz egy új stratégiája Magyar Pétert illetően.
Hatalmas büntetés jöhet: 170 ezer magyar autóst fenyeget a forgalmi engedély elvesztése ma reggeltől
Rendkívül komoly, azonnali figyelmeztetést adott ki az adóhatóság a magyar járműtulajdonosoknak. Ha százezrek nem lépnek időben, brutális pótlékokra és a kocsi végleges leállítására is számíthatnak. [Banners]
Havasi Bertalan: Két korábbi segítőnk öngyilkos lett a vegzálások miatt
Munkába lendült a fideszes Védvonal.
A 36. emeletről ugrott a halálba egy család, miután a 9 éves beteg kisfiút hazaküldték a kórházból
Egy indiai származású család halt meg egy dél-londoni toronyháznál május végén. A barátok szerint az anya mentálisan összeomlott, miután súlyosan beteg fiuk állapota nem javult.
Botrányos részletek derültek ki egy iskolai kirándulásról, az igazgató is csak megrántotta a vállát
Magára hagytak egy súlyosan lebetegedett pedagógust a határon túli diákutazáson.
„Azonnal csap le az ítéletidő” – Narancssárga riasztást adtak ki, ezekben a vármegyékben óriási jég és felhőszakadás pusztít ma
Brutális zivatarrendszer éri el az országot, a meteorológusok másodfokú figyelmeztetést léptettek életbe. Felhőszakadás, viharos szél és hatalmas jég kíséri a mai ítéletidőt.
Elfogatóparancsot adtak ki az RTL sztárja ellen
VV Rico, polgári nevén Dicati Riccardo a Való Világ 11. évadában vált ismertté, most azonban már a rendőrség körözési listáján szerepel. A Elfogatóparancsot adtak ki az RTL sztárja ellen bejegyzés először Acne
Elszabadult a pokol az Egyesült Királyságban, maszkos férfiak vadásznak külföldiekre az utcákon, miközben felgyújtják az autóikat
Zavargás és félelem kerítette hatalmába az Egyesült Királyság utcáit, az ártatlan bevándorlók is rettegnek.
Mecser Tamás az ORFK új vezetője: Nem fogom tizennégy emelet magasról nézni, mi történik a rendőrség mindennapjaiban
Az új országos rendőrfőkapitány szerint fő cél a rendőri hivatás presztízsének visszaállítása.
52 évesen újra apa lesz a magyar énekes: elszólta magát, így derült ki
A Kozmix énekese, Lányi Lala 52 évesen lesz újra édesapa.
Hat halálos veszély a férfiakra nézve
A halálozási listákat vezető betegségekben elhunytak között mindig nagyobb a férfiak aránya, mint a nőké, egyetlen kivételt az Alzheimer-kór képez, melynek kialakulásához a legtöbb férfi nem él elég sokáig.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






