Ezt olvasta már?

0

Bánki: a lakástakarékok nem szolgálták eredményesen az otthonteremtési célokat

Az Országgyűlésben megkezdték annak a fideszes törvényjavaslatnak a tárgyalását, amely felmenő rendszerben kivezeti a lakás-takarékpénztárak állami támogatását.

A lakás-takarékpénztárak nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, nem szolgálták eredményesen az otthonteremtési célokat - közölte a fideszes Bánki Erik.

A lakás-takarékpénztárakról szóló törvény módosítását előterjesztő képviselő a javaslat összevont vitájában közölte, a Fidesz- és a KDNP-frakció képviselői régóta dolgoznak azon, hogy minél több módon támogassák a magyar családok boldogulását, otthonhoz jutását. A Fidesz-KDNP-nek egyetlen cél elfogadható, hogy minden magyar család belátható időn belül otthonhoz jusson - tette hozzá.

Közölte: az 1996-ban, a szocialista kormány idején bevezetett lakástakarékoknak az volt a célja, hogy ösztönözzék a lakáscélú megtakarításokat, elősegítsék a lakásvagyon-állomány értékmegőrzését, valamint megteremtsék a lakás-előtakarékosság zárt rendszerét állami támogatással.

A tapasztalatok szerint a lakástakarékok nem szolgálták eredményesen az otthonteremtési célokat, mi több, a négy lakás-takarékpénztári szolgáltatást nyújtó cég az állami támogatás egy részén 2010 óta 60 milliárd forint extraprofitot tett zsebre - mondta.

Bánki Erik közölte, a pénztárak jelentős, 20 és 60 ezer forint közötti szerződéskötési díjat és az átlagnál jóval magasabb folyószámlavezetési díjat kértek el.

Elmondta, az érintettek csak a megtakarítások egynegyedét fordították lakásvásárlásra és az adófizetőknek is rendkívül költséges volt ez a támogatási forma.

Kifejtette: az állam 70 milliárd forint állami támogatást biztosított erre a konstrukcióra. Az öngondoskodási megtakarítási lehetőségek között ez a 70 milliárd forint az össztámogatások háromnegyedét tette ki, míg a megtakarítások mértéke a lakás-takarékpénztáraknál alig érte el az egyharmadot - magyarázta.

A fideszes képviselő szerint a családi otthonteremtési rendszer hatékonyabb, annak révén 90 ezer család 250 milliárd forintnyi támogatást vehetett igénybe.

Hozzátette: a csok bizonyított az elmúlt években; 2018 első félévében több mint 6500 új lakást épült, ez 30 százalékkal meghaladta 2017 azonos időszakának adatait.

Bánki Erik közölte, felmenő rendszerben szüntetik meg az lakástakarékok állami támogatását. A megkötött szerződések érvényben maradnak - hangsúlyozta.

Vitatta azt az állítást, hogy a törvénymódosítás után megszűnnek a lakás-takarékpénztárak. Szerinte ezt a rendszer a későbbiekben is fennmarad, csak az állami támogatást vonják meg.

Indokolásként elmondta, az előző évek megtakarításait nézve azt lehet látni, hogy ha az állami támogatás nem számítják, akkor veszteséges vagy nullás gazdálkodást folytattak a pénztárak. Nem voltak arra ösztönözve, hogy ezekből a megtakarításokból valódi hasznot kovácsoljanak - fogalmazott.

A kormánypárti politikus a lakástakarékok fennmaradását ahhoz kötötte, hogy ott megfelelő és alkalmas emberek dolgoznak-e, akik képesek arra, hogy az adott piaci körülmények között és kamatkörnyezetben érdemi megtérülést hozó befektetéseket tesznek.

Bánki Erik előremutatónak értékelte a törvényjavaslatot, mert az egy nem kellő hatékonysággal működő rendszertől vonja meg az állami támogatást. Az így keletkező megtakarításokat is otthonteremtésre fordítják, a családi otthonteremtési rendszer esetleges kibővítésével, amin egyébként is dolgozik a kormány - tette hozzá.

Elmondta, azt várják, hogy emellett olyan új programok indulnak, amelyek azoknak is lehetővé teszik a lakásvásárlást, akik eddig nem tudták a támogatást igénybe venni.







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Rászóltak a Ryanair-vezérre: ne találgasson a gép ablakán kizuhant utas ügyében

Az amerikai balesetvizsgáló hatóság hivatalos levélben szólította fel a Ryanair vezérigazgatóját, hogy ne nyilatkozzon a folyamatban...

Egy 5 éves kisfiú hirtelen rosszul lett egy családi nyaraláson, és napokkal később egy rendkívül ritka betegségben meghalt

Egy amerikai édesapa, Viet Vu szólalt meg, miután ötéves fia, Justin egy rendkívül ritka betegségben, a szisztémás kapilláris...

Nyomáspróba – Jaha Koo vizsgálja a dél-koreai társadalmat

Jaha Koo beszélő rizsfőzőkkel, személyes veszteségekkel és történelmi traumákkal vizsgálja a dél-koreai társadalmat két, egymással...

Belép a magyar piacra a görög energiaóriás, egyből egy hatalmas bevásárlással indítanak

A görög PPC Group belép a magyar energiapiacra: a vállalat megújuló energiával foglalkozó leányvállalata megállapodott a Greenvolt...

Nem a Maldív-szigetek az idei nyár slágere: egyre többen választják ezt az afrikai paradicsomot

Miközben sokan a görög vagy horvát tengerpartot keresik a nyári hónapokban, egy különleges szigetcsoport egyre gyorsabban tör előre az...

8 halottat találtak egy lángoló házban, az amerikai család több tagján lőtt sebek is voltak

Egy nyolctagú család, köztük hat gyermek holttestére bukkantak a tűzoltók egy Grand Haven Township-i házban Michiganben. A hatóságok...

A földön kívüli civilizációk rádiójelei talán végig ott hevertek előttünk, csak rossz frekvenciákon kerestük őket

Évtizedek óta ugyanazt a rádiófrekvencia-tartományt figyeljük, hátha egyszer egy földön kívüli civilizáció jeleit észleljük....

Ausztriába készülsz autóval? 2027-től egyetlen szabályszegés is milliókba kerülhet

Ha autóval készülsz Ausztriába, érdemes már most megismerned az új szabályokat. 2027. január 1-jétől jelentősen szigorodnak a...

Állami kamattámogatás indul a tejipari válság enyhítésére

Akár 100 százalékos kamattámogatást kaphatnak a tejhasznú szarvasmarha-tenyésztők.

Orbán Viktor Magyar Péterről: Ezt az embert csak elviselni lehet

A volt kormányfő a vereségről és a Fidesz hibáiról is beszélt.

0

Sport

Nemrég a világ legjobb teniszezője volt, mára elvesztette 13 milliárd forintos vagyonát

Arantxa Sánchez Vicario neve egykor egyet jelentett a női tenisz elitjével. Grand Slam-címeket nyert, világelső volt, és öt olimpián képviselte hazáját, Spanyolországot. Az utóbbi években azonban már súlyos pénz

Tényleg kipucolja keretét a Ferencváros, megvan a 11. távozó

Kubatov Gábor előre szólt, hogy ez lesz.

Rendkívüli beavatkozásra volt szükség a Hungaroringen

Több pilóta is panaszkodott, a szervezők gyorsan léptek.

Ennyiért nézheted meg a Real Madridot Budapesten a Fradi ellen

A Real Madrid a Ferencvárossal játszik felkészülési meccset.

Őrült hibák az Újpest első meccsén, nem jött be Dárdai jóslata - A magyar válogatott kapus a bűnbak

Szappanos Péter elképesztő hibát mutatott be első újpesti bajnokiján, ez a válogatottban nem fért volna bele.

A Magyar Nagydíj időmérője előtt teljesen elfogyott a Ferrari döbbenetes előnye

A világbajnoki címvédő Lando Norris hangolt legjobban a kvalifikációra.

Frenkie de Jong már a múlt, ezt a játékost igazolja helyére az FC Barcelona

A katalánok megtalálták az ideális labdarúgót.

A Real Madrid elleni meccs miatt elhalasztják a Ferencváros hazai rangadóját

Biztosan csúszik az ETO elleni rangadó, egyelőre nem tudni, hogy mennyit.

A magyar válogatott nyolc év után ismét bejutott a világkupa döntőjébe

A mieink nagy csatában múlták felül a házigazdát a négy között.

Bulvár

Rákaptak a rave-ekre a 40 pluszos nők, és egy kutatás szerint ezt nagyon jól teszik

Menj el abba a buliba, jót tesz a mentális egészségednek!

„Ha nem fordulok vissza a telefonomért, most nem élek” – Hihetetlen véletlenek, amelyek megváltoztatták az életünket

Az élet néha különös véletlenekkel ajándékoz meg minket. Három történet következik, ahol az apró döntések szó szerint átírták valaki életét.

„Szép dolog ez, hogy fölvállaltad a homoszexualitásodat” – Majkának üzent Dopeman öccse a botrányos koncert után

Dopeman öccse szerint a rapper megtalálta a helyét az Lmbtq-világban. Kicsi Dope már azt is tudni véli, hogyan fogadja mindezt Majka felesége és két gyereke.

Az augusztusi hőkupola legforróbb pontja Magyarország lesz: izzó katlanná válik a Kárpát-medence

A jelenlegi előrejelzések szerint augusztus 3-án Közép-Európában Magyarországon lesz a legmelegebb. Ezen a napon 36–39 Celsius-fok közötti csúcsértékekre lehet számítani.

Súlyos árat fizethet az elképesztő átalakulásért Falusi Mariann: rámehet a karrierje a több mint 30 kilós fogyásra?

Lang Györgyi halála óta az énekesnő rengeteget dolgozik és utazik, közben pedig elképesztő formába hozta magát. Bár remekül érzi magát a bőrében, a szakemberek szerint egy váratlan veszély fenyegetheti a karrier

Juhász Hajnalka: A Bruti-féle támadás után három nap alatt közel tízezren letranszvesztitáztak

A KDNP országgyűlési képviselője elmondta, hogy folyamatosan érik személyeskedő támadások.

Kiskorúval folytatott szexuális kapcsolat miatt elítélt férfi van a tusványosi közönségben Szabó Tímea szerint

A férfit márciusban első fokon több év börtönre ítélte a sepsiszentgyörgyi bíróság.

Egy balatoni büfés szerint az még nem átverés, ha ezt hazudják a vendégnek

Lehet kicsit tréfásan venni, de elvileg ez megtévesztésnek számít bármelyik balatoni büféstől.

Magyar Péter és Varga Judit közös fotójával üzent Forsthoffer Ágnesnek Ókovács Szilveszter

A Magyar Állami Operaház főigazgatója azért bírálta a köztársasági elnök jogköreit gyakorló házelnököt, mert visszautasította az Anna-bál fővédnöki tisztségére szóló felkérést.

Orbán Viktor beszéde után azonnal reagált Magyar Péter

A miniszterelnök szerint maffiafőnökökkel felesleges foglalkozni.

Most jön a hideg zuhany, milliókat bukhatnak a családok

Felvették a gyereket az egyetemre? Akkor most kezdődik az igazán drága része.

Átaludta a nő gyermeke születését – amikor felébredt, a kisbabája egy takarókupac alatt volt

Először senki sem vette észre, hogy a kisbaba már megszületett.

0






0