Baranya gazdasági szereplőit ismerte el a Kamara
Pénteken az évi szokásos Baranya Megyei Üzleti Estélyen adta át a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara a megyei gazdasági kitüntetéseket. Teljes megyei lista a cikkben!
Zsolnay Díj Baranya Gazdasági Fejlesztéséért
A Zsolnay Díj Baranya Gazdasági Fejlesztéséért kitüntetettje Kollár László.
Kollár László a Bikali élménybirtok létrehozásával és működtetésével évtizedek óta élteti Baranya megye egyik kevésbé fejlett térségét. Ebben az üzletágban hazánkban az elsők között indult el. Profizmusa minta értékű. Az élménybirtok egyes években több vendégéjszakát ért el, mint Pécs város egésze. Hosszú évek óta biztosítja az élménybirtok a magas színvonalát, mára nemzetközi attrakcióvá vált. Sikereit misem bizonyítja jobban, mint a folyamatosan vissza-visszatérő vendégkör. Kollár László a kezdetektől a kamara önkéntes tagja, több testületben dolgozott és részt vett az idegenforgalmi duális képzés szakmai előkészítésében. Szakmai befolyása országosan is jelentős.
Az Év Üzletembere Díj
Az Év Üzletembere Díj kitüntetettje Gódi Attila.
Az alapítástól eltelt mintegy harminc év alatt a Terrán Tetőcserépgyártó Kft. a régió egyik vezető vállalatává nőtte ki magát. Mára bólyi és kunszentmiklósi gyáruk mellett Szlovákiában és hamarosan Erdélyben is rendelkeznek gyártókapacitással. Leánycégekkel vannak jelen Európa több országában is. A multinacionális cégek által uralt piacon megmutatták, hogy innovatív fejlesztésekkel, jó üzletpolitikával magyar családi vállalkozás is versenyképes lehet. Ma már több mint százezer termék készül teljesen automatizált módon egy-egy gyárukban naponta. A Műszaki Egyetemmel partnerségben 2017-ben elindult a napelemes tetőcserép fejlesztése és gyártása, amely egyedülálló európai fejlesztés.
Angster József Díj
Az Angster József Díj kitüntetettje Nemes Csaba.
A Kőház Zrt. az 1990-ben történt alapítása óta eltelt, több mint két évtizednyi idő alatt Baranya megye, illetve Pécs város területén az építőipar egyik jelentős, meghatározó cégévé nőtte ki magát Nemes Csaba vezetésével. Szervezetten, jó irányítással, magas minőségben dolgoznak. Munkatársaikat folyamatosan képzik, biztos jövedelmet és szakmai fejlődést biztosítanak számukra. Nemes Csaba üzletemberként, mind magánemberként tesz azért, hogy Pécs városa gazdaságilag és társadalmilag is vonzó környezetté váljék.
Életmű Díj
Az Életmű Díj kitüntetettje Baranyai Bálint.
Indoklás:
Baranyai Bálint több, mint ötven éve aktív autószerelőként dolgozik. Fő profilja a Volkswagen autók teljes körű szerelése, szervizelése, melyben olyan szakértelemre tett szert, amivel nemzetközi hírnevet szerzett. Sok éves tapasztalatait felhasználva, energiáit és anyagi erőforrásait nem kímélve, a mai napig aktívan részt vesz a fiatalok minőségi képzésében, más szakmáknak, vállalkozásoknak is példát mutatva a hivatás iránti elkötelezettségben és a jövő generációinak felkészítésében.
Életmű Díj
Az Életmű Díj kitüntetettje dr. Lustyik György.
Lustyik György fizikus. Nyugdíjba vonulásáig a Soft-Flow Kft. biotechnológiai cég tulajdonos ügyvezetőjeként és a PTE biofizikai intézet igazgatóhelyetteseként dolgozott. A cég a biotechnológiában és a szoftverfejlesztésben nemzetközi láthatóságot ért el az alapítás óta eltelt közel 30 évben, a világon piacvezető nagyvállalkozások partnereként. A jól felépített vállalkozás értékét fémjelzi, hogy a FOSS dán szakmai befektetőcsoport megvásárolta, és bázisán beruházásokat és fejlesztéseket eszközöl városunkban. Lustyik György napjainkban helyi vállalkozások, innovatív ötleteit segíti kapcsolatrendszere és tudása révén.
Az Év Fiatal Üzletembere Díj
A cím kitüntetettje Tanó Móni.
Tanó Móni az első „önindítós” csapat tagja. Ez a projekt a kormányhivatal, a kreatív ipari klaszter, a kamara, a vállalkozói központ és számos más partnerünk igen sikeres, 5 évfolyamot is a gazdaságba menedzselt vállalkozásfejlesztési programja volt - a tavalyi évben bekövetkezett sajnálatos leállításáig. Tanó Móni egyedi design használati tárgyakat tervez és készít. Építészetet tanult, de a különleges textilek és a belőlük készíthető szebbnél szebb használati és dísztárgyak mindig is érdekelték. Ezért is hozta létre a Handmade by Tanó Móni egyedi, country stílust képviselő márkát és termékcsaládot, sikeresen piacra lépve termékeivel.
Címzetes kamarai tanácsos
A cím kitüntetettje Ódorné Kovács Ildikó.
Ódorné Ildikó a kamarai Humán klub alapítója és koordinátora. Évek óta segíti a kamarát és a kamarai üzleti közösséget a tanácsadással, mentori és coaching tevékenységgel foglalkozó helyi vállalkozások becsatornázásával és kiajánlásával. Munkája nyomán a kamarai üzleti közösség vállalkozásai tudatosabb és a vállalati kultúrában magasabb szintet képviselnek. A nagysikerű éves humánkonferencia egyik szervezője.
Címzetes kamarai tanácsos
A cím kitüntetettje Bartos Sándor.
Bartos Sándor a 25 éves Öko-Trade Kft. cégalapítója, ügyvezetője. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara környezetvédelmi munkabizottságának elnöke. Mintegy 3 évtizede aktív szereplője a környezetvédelemnek és folyamatosan nyomon követi a rengeteg szervezeti, szakmai, jogszabályi változást. Alapfilozófiája, hogy a munkája során felmerülő, környezetvédelmet érintő problémákra minden esetben meg tudja adni azt a megfelelő választ, amely a megbízó számára a leggazdaságosabb, a hatóságok számára pedig a legkielégítőbb megoldást jelentse. Több, mint 2 évtizede koordinálja a kamara környezetvédelem terén kifejtett képzési, információs és érdekvédelmi munkáját.
Címzetes kamarai tanácsos
A cím kitüntetettje Somfai Gábor.
Somfai Gábor a Kamara Munkavédelmi Klubjának alapítója és elnöke volt 2014-2017 között. Munkája nyomán jó együttműködés alakult ki a kamara és a kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Osztálya között. Ennek eredményeként, közös, sikeres, informatív felkészítő rendezvényeik sorával hozzájárultak a vállalkozások munkavédelmi kultúrájának emeléséhez, amely értéke emberi egészségben, életekben mérhető. Szakmai tudásával folyamatosan támogatja a vállalkozások munkavédelmi aktivitását.
Kamarai tanácsos
A cím kitüntetettje Katona Petra.
Katona Petra a kamara marketing vezetője több mint két évtizede. Folyamatosan szervezi, menedzseli a kamara média megjelenéseit, rendezvényeit, marketing tevékenységét. Koordinálja a kamarai marketing klub munkáját. Lendületes, kreatív, segítőkész kolléga, sokszor a napi feladatain túl is készségesen támogatja munkatársait.
Baranya Megyei Export Díj
A Díj kitüntetettje az Art-Innova Kft.
A 2001-ben alapított komlói Art-Innova Kft. leginkább a nagy üzlethálózatok bútorainak készítéséről ismert. Modern bútorok gyártója, fő profilja az egyedi, teljes mértékben testre szabott konyha-, iroda-, étkezőbútorok, beépített szekrények valamint üzletberendezések professzionális tervezése és elkészítése. KKV-ként példaértékű export aktivitása.
Baranya Megyei Szakképzési Díj
A Díj kitüntetettje Járányi Andor.
Járányi Andor úr vállalkozása lakossági munkák kivitelezési feladatainak megalkuvás nélküli, igen magas szintű ellátásával foglalkozik. Aktívan vesz részt a tanulóképzésben. Ez idáig 32 tanulót készített fel szakmai vizsgára a festő, mázoló, tapétázó és a rekonstrukciós és műemléki festő, mázoló képzésben. Számos versenyről kiemelkedő eredménnyel kerültek ki tanulói. Járányi Andor részt vesz a mesterképzésben oktatóként, és a jövőben már mestervizsga elnökként is szerepet kap.
Baranya Megyei Szakképzési Díj
A Díj kitüntetettje Várnagyi Mihály.
Várnagyi Mihály gépészmérnök, mérnöktanár. Különös gondot fordít a hátrányos helyzetű tanulók esélyegyenlőségére, kompetencia fejlesztésére, integrációjukra. Pályaorientációs tevékenységekben rendkívül aktív, komoly eredményekkel. Az iskolai szakmai munka színvonalát jelzi, hogy az elmúlt 11 évben mindig volt az SZKTV versenyen országos döntőbe jutott diákja, többször országos első helyezett versenyző is. A gazdasággal, vállalkozásokkal kapcsolatos együttműködési készsége példaértékű.
Baranya Megyei Szakképzési Díj
A Díj kitüntetettje a Kontakt-Elektro Kft.
A Kontakt-Elektro Kft. több mint 10 éve foglalkozik villanyszerelő, elektronikai műszerész, ipari gépész, hegesztő, valamint épület- és szerkezetlakatos tanulók gyakorlati képzésével. A vállalkozás elkötelezett és sikeres az erősáramú szakképzés fejlesztésében, az erősáramú technikus képzés újbóli beindításában. Kezdeményezésükre a kamarában erősáramú munkacsoport alakult a szakképzett humán erőforrás problémák megoldására. A vállalkozás a kamarával együttműködve hatékony és értékes pályaorientációs tevékenységet folytat üzemlátogatások, versenyek, szakmabemutatók valamint pályaválasztási táborok szervezésével, megtartásával. E téren kifejtett aktivitásuk az egész szakma utánpótlását segíti.
Baranya Megyei Innovációs Díj
A Díj kitüntetettje az Attract Kft.
Az ATTRACT Kft. innovatív termékfejlesztéssel, gyártással és forgalmazással foglalkozik. A Nosiboo brand alatt gyermekeknek fejlesztett orvostechnikai eszköz minősítésű termékeik több nemzetközi dizájn díjat nyertek. A Nosiboo termékeket jelenleg 18 országban forgalmazzák
Baranya Megyei Innovációs Díj
A Díj kitüntetettje a Q.P. Kft.
A GAZEK Safety Expert szakértő csapata Magyarországon az elsők között kezdte el a magasban és mélyben történő munkavégzés biztonságának megteremtését. A márka tulajdonosa Bogos Csaba, zuhanásbiztonsági specialista, vallja, hogy a biztonságos munkavégzéshez elengedhetetlen az információ megosztás, a gyakorlati oktatás, és az innovatív védőeszközök kifejlesztése. Így jött létre 2017-ben az az oktató jármű, ami országos szinten egyedülálló a leesés elleni védelem oktatásában. A GAZEK Safety Expert tavalyi évben MagyarBrands díjat nyert.
Baranya Megyei Innovációs Díj
A Díj kitüntetettje a VR-Com Bt.
A cég egy mind a szakma, mind a vásárlók által elismert és hasznosnak tartott pécsi fejlesztéssel szerzett hírnevet. A KonvekPRO segít a tudatosabb, energia-hatékonyabb fűtési rendszer kialakításában olyan gázkonvektor tulajdonosoknak, akik nem engedhetik meg a teljes fűtés korszerűsítést. Használatával mérhetően csökkenthető a gázfogyasztás, melyet számos felhasználó igazolt.
Baranya Megyei Környezetvédelmi Díj
A Díj kitüntetettje az Amnis Víztechnológiai Kft.
A vállalkozás több mint 10 éves fennállása óta gyorsan bővülő, innovatív cégnek bizonyult. Missziójának tekinti a tiszta, magas minőségi követelményeknek megfelelő víz előállítását korszerű víztechnológiai módszerekkel, hozzájárulva a tudatosabb, egészségesebb élet megteremtéséhez. Háztartási és ipari vízkezeléssel, szűrőberendezések, töltetek és alkatrészek forgalmazásával valamint víztechnológiai beruházások végrehajtásával foglalkozik.
Baranya Megyei Környezetvédelmi Díj
A Díj kitüntetettje az Enviroinvest Zrt.
Számos sikeres kutatás-fejlesztési projektet menedzselt és több szabadalmat is bejegyeztetett már a pécsi székhelyű Enviroinvest Zrt., amely elsősorban molekuláris és mikrobiológiai jellegű kutatásokkal foglalkozik. Fő területük a bakteriofág terápia. A pécsi laborban elsősorban növényvédelmi kutatásokat folytatnak. Innen került ki a világon másodikként fogalomba hozott bakteriofág alapú növényvédő szer, amely egyben az első tűzelhalás elleni anyag is volt.
Baranya Megyei Környezetvédelmi Díj
A Díj kitüntetettje a KŐ-KA Kő- és Kavicsbányászati Kft.
A KŐKA Kft. komlói bányájában végrehajtásra kerülő beruházás eredményeként az építőipar számára jó minőségű termék kerül piacra. A technológiai rendszer burkolásával, hatékony porleválasztó rendszer alkalmazásával jelentős mértékben csökkent a környezet porterhelése. Komlón a vállalati saját forrásból elkészített technológiai és környezetvédelmi beruházása révén lényegesen javította a város életminőségét.
Baranya Megyei Idegenforgalmi Díj
A díj kitüntetettje az Ördögkatlan Fesztivál Egyesület.
Az Ördögkatlan Fesztivál immár 10 éve kerül megrendezésre, mára már évente közel 50.000 látogatóval. A fesztivál minősített program, amely a művészetek és kultúra szinte minden ágát képviseli. A fesztivál a Beremend - Nagyharsány - Villány térségben nyújt minden évben 6 napon át maradandó szórakozást és élményt minden korosztálynak.
Baranya Megyei Idegenforgalmi Díj
A díj kitüntetettjei a Zsolnay Fényfesztivál szervezői.
Nagyon hamar, már 1 éven belül nemzetközi hírű lett a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. által szervezett Zsolnay Fényfesztivál. Az Európai Fesztiválok Szövetsége minősített európai fesztiválként tartja nyilván a rendezvényt. Kiemelt, ajánlott európai fesztivál lett a befogadó kapacitását 100%-osan kihasználó rendezvény.
Kiváló Kamarai Munkáért Díj
Kiváló Kamarai Munkáért díjban részesül dr. Orosdy Béla.
Dr. Orosdy Béla az immár 16 éve működő kamarai Marketing klub elnöke. Hatékony munkáját jelzi, hogy a klub a kamara legrégebb óta, megszakítások nélkül működő klubja. Szakmai munkája nemcsak a klubösszejöveteleken nyilvánul meg, hanem a kamara és a helyi vállalkozások marketing tevékenységét is segíti, gazdagítja.
Záray Károly Díj
A díj kitüntetettje Rozs Eszter.
Rozs Eszter az iparjogvédelemért felelős kamarai kolléga. Évente igen sok ügyfél részére végez magas minőségben iparjogvédelmi tanácsadást és bejelentést. A DesignPécs fesztivál programfelelőse és fő szervezője immár negyedik éve, jelentős fővárosi és helyi partneri kört koordinálva. Szorgalmas és lelkiismeretes, folyamatosan képzi magát és vállal többletfeladatokat.
Az Év Kereskedője Díj
Az Év Kereskedője Díj kitüntetettje Halmi Csaba.
A Gienger Kft. Halmi Csaba vezetésével már több, mint 25 éve partner minden fűtés, installáció, szaniter és megújuló energia technológiát érintő kérdésben. Telephelyeiken szakértő személyzet várja a vásárlókat a raktári épületgépész termékek széles választékával. Nem csak Baranya, de Magyarország egyik legsikeresebb épületgépész kereskedelmi vállalata, a Magyar Épületgépészek Szövetségének oszlopos tagja.
Az Év Kézművese Díj
Az Év Kézművese Díj kitüntetettje Szél István.
Szél István fodrászmester már 1963 óta dolgozik. Fontosnak tartja a szaktudása átadását az új generációknak. Több mint 50 tanítványa ért el hazai és nemzetközi fodrászversenyeken komoly eredményeket, köztük Európa-bajnoki és világbajnoki helyezést is. Szél István oktatói sikerét bizonyítja, hogy tanítványai közel 90%-a a szakmában helyezkedett el, túlnyomó részben saját üzletükben dolgoznak és oktatnak.
Dr. Fáy Mihály Díj
A mohácsi városi elnökség döntése alapján a Díj kitüntetettje Gráf Antal.
A Gráf Antal által vezetett Gráf-Trans Bt. indulása Mohácson 1964-re nyúlik vissza. A kezdetekben lovas kocsis építőanyag fuvarozással foglalkozó vállalkozásra folyamatos fejlesztés, tevékenységi kör bővülés volt a jellemző. Mára már korszerű építőgépek bérbeadása, téli hó szolgálat ellátása mellett, teljes termék palettás építőanyag kereskedelemmel foglalkozik. Megbízásait túlnyomó részben helyi vállalkozókkal végezteti el.
Mohácsi Szakképzési Díj
A mohácsi városi elnökség döntése alapján a Díj kitüntetettje Mausz Mihály.
Mausz Mihály az 502. számú Radnóti Miklós Ipari Szakmunkásképző Intézetben 30 éven át végezte rendületlen lelkiismeretességgel az általános és nevelési igazgatóhelyettesi munkáját. Igazgatóhelyettesként komoly szerepet vállalt abban, hogy a mohácsi szakmunkásképző iskola a ’90-es években korábbi szerepkörét messze túlszárnyalva vált a dél-dunántúli térség egyik legszínvonalasabb, leginnovatívabb szakképző iskolájává.
Mohácsi Idegenforgalmi Díj
A mohácsi városi elnökség döntése alapján a Díj kitüntetettjei a Szent Miklós Vízi- és Taposómalom üzemeltetői.
A Mohács mellett található ipartörténeti emlék Mohácsi Bugarszki Norbert műemlékmentő munkájának egyik eredménye. A jelenleg látogatható műemlék idén már tízedik jubileumát ünnepelte. A család által működtetett patakmalom látnivalóiról nemcsak a környékről hanem az ország más tájáról érkezett látogatók is elismeréssel szóltak. A Szent Miklós Vízi és Taposómalommal növekedett Mohács körzetének idegenforgalmi értéke.
Jánosi Engel Adolf Díj
A komlói városi elnökség döntése alapján a Jánosi Engel Adolf Díj kitüntetettje Bischof Balázs.
Bischof Balázs 2004-ben alapította az Art-Innova Kft-t. A társaság dinamikus fejlődésének köszönhetően 3000m2 - es saját tulajdonú gyártócsarnokkal és egyedülálló gépparkkal rendelkezik. A Kft. 2016. évi forgalma 1,5 millió euró volt, melynek 70%-a export. A cég 2017-ben 26 szakképzett munkavállalót foglalkoztatott. Évente átlagosan 3 fő asztalosipari szakmunkás tanulót készít fel a vizsgájára.
Komlói Szakképzési Díj
A komlói városi elnökség döntése alapján a Díj kitüntetettje Karácsony László.
Karácsony László a komlói szakiskolában több mint 30 évig tanított szaktanárként forgácsolást, szakrajzot és munkavédelmi ismereteket. Igazgatóhelyettesként új alapokra helyezte a komlói szakképzést. A Lakics Kft-nél tanácsadóként az új tanműhelyi képzési rendszer kialakításában és működtetésében volt döntő szerepe.
Komlói Idegenforgalmi Díj
A komlói városi elnökség döntése alapján a Díj kitüntetettje Fajcsi Ferenc.
Fajcsi Ferenc álmodta meg a Komlói Amatőr Színházi Találkozót. A rendezvény főszervezőjeként hatalmas munkát végez, hogy a műkedvelő „csepűrágók” találkozójának hatására Komló hírnevét az országban megismerhessék. A rendezvény hatására nőtt a térség, közvetetten a régió vendégforgalma és turisztikai vonzereje.
Szigetvár Gazdaságáért Díj
A szigetvári városi elnökség döntése alapján a Díj kitüntetettje Mannó Pál.
A Trust Hungary Zrt 1992-ben alakult Szigetváron, és 1999 óta gyárt barrique tölgyfahordókat. Mannó Pál úr vezetésével folyamatos a bővítés és a fejlesztés a cég életében. Az utóbbi évek során 66 milliós K+F fejlesztést hajtottak végre a Nyugat Magyarországi Egyetemmel közösen. 2017-ben elkészült az új, tölgy szegmensek hőkezelésére szolgáló üzemcsarnokuk, mintegy 300 milliós sajáterős beruházásban.
Szigetvári Szakképzési Díj
A szigetvári városi elnökség döntése alapján a Díj kitüntetettje Papp Judit.
A Manifaktor Kft-nél, Papp Judit ügyvezető vezetésével évek óta kiemelt hangsúlyt fektetnek az egyre fontosabbá váló szakember utánpótlás kinevelésére, ezért hozták létre az elmúlt évben oktatóbázisukat, ahol kizárólag csak a tanulók képzése folyik. A cégvezetés támogató hozzáállása, a mesteroktatók szaktudása, és az őket segítő, több évtizedes szakmai gyakorlattal rendelkező, felkészítő szakemberek jelentik a garanciát a minőségi képzésre.
Szigetvári Idegenforgalmi Díj
A szigetvári városi elnökség döntése alapján a Díj kitüntetettje Hóbor Lászlóné.
Hóbor Lászlóné a botykapeterdi Pálma Vendéglő tulajdonosa és vezetője, a kamara kereskedelemfejlesztési bizottságának aktív tagja. Mindezek mellett, mint a Szigetvári "Zrínyi 1566" Turisztikai Egyesület elnöke, jelentős munkát végez Szigetvár turisztikai fejlődéséért. Hóbor Lászlóné szakmai tudása, a vendéglátásban eltöltött évtizedes tapasztalata, emberi hozzáállása garancia a példaértékű vendégfogadásra.
Than Károly Díj
A siklósi városi elnökség döntése alapján a Than Károly Díj kitüntetettjei Bock Szilárd és Bíró Zoltán.
A Power Alarm Kft. 2010 óta, Bock Szilárd és Bíró Zoltán vezetésével, komoly vállalkozássá nőtte ki magát. A villányi székhellyel és telephellyel rendelkező vállalkozás jelenleg 18 dolgozót foglalkoztat. Az évek alatt országos ismertségre tettek szert. Sikeres beruházásaiknak köszönhetően 2016. évi netto árbevételük meghaladta a 300 millió forintot. A cég fő profilja épületvillamosság, megbízható munkájuk nagyon sok megrendelést eredményez. A dinamikusan fejlődő cég jelentősen hozzájárul a térség gazdaságának fejlesztéséhez.
Siklósi Szakképzési Díj
A siklósi városi elnökség döntése alapján a Díj kitüntetettje Jójártné Szeibert Natália.
Jójártné Szeibert Natália 1992-ben nyitotta meg önálló üzletét, 1995-ben lett szakmája mestere. Két évvel ezelőtt kezdeményezte, hogy újra induljon fodrászképzés Siklóson, melyre a szakiskola fogadókészséget is mutatott. Közös munkájuk eredményeként 2016-ban elindulhatott a kétéves, érettségire épülő képzés 16 tanulóval.
Siklósi Idegenforgalmi Díj
A siklósi városi elnökség döntése alapján a Díj kitüntetettjei a Bőköz fesztivál szervezői.
A Bőköz Fesztivál három ormánsági kistelepülés, Kémes, Szaporca, Tésenfa és a Duna-Dráva Nemzeti Park Ős-Dráva Látogatóközpontjának összművészeti rendezvénye. A fesztivál ötletgazda főszervezője Márta István, aki 2016-ban vállalta el az Ormánság szívébe tervezett új kulturális eseménysorozat megtervezését és bevezetését. A fesztivál a közösségépítést és a kulturális- és ökoturizmus fejlesztését tűzte ki célul maga elé a helyi lakosság bevonásával.
hírek innen, onnan
XIV. Leó pápa portugál DJ-je nappal pap, este a keverőpult mögött áll
DJ Guilherme, akinek saját lemezkiadója is van Lux Aeterna Records néven, onnan szólítja meg a fiatalokat, ahonnan kevesen várnánk: a...
A Tisza-szigetek küldetése
A Tisza-szigetek civil autonómiája az egyetlen garancia arra, hogy a rendszerváltás ne maradjon parlamenti projekt, hanem valóban beleivódjon...
A pszichológia szerint azok, akik inkább telefonálnak üzenetírás helyett, olyan szintű érzelmi kötődéssel rendelkeznek, amit az írott szöveg egyszerűen nem képes közvetíteni
Sokan idegesítőnek tartják, ha valaki telefonál egy gyors üzenet helyett. A pszichológiai kutatások szerint azonban azok, akik fontos...
Dögös szettben csodálta meg párját Járai Kíra
Járai Máté új szerepben brillírozott az Anconai szerelmesek című darabban. Máté az évad utolsó bemutatójában a belevaló anconai...
Ijesztő mi történik a rajongókkal – Kamu szerelmi jelenetekben szerepeltetik az idolokat, ezért forr a K-pop tábor
Egyre nagyobb felháborodást vált ki a K-pop-rajongói közösségekben, hogy egyesek mesterséges intelligenciával készítenek szexualizált...
Íme a papucstrend, amit idén nyáron nem lehet megkerülni
Azt már tudjuk, hogy 2026 nyarának egyik legfontosabb szereplője a flip-flop lesz papucsfronton, most pedig az is kiderült, melyik árnyalatban...
Ferrarival gyorsulta le a Suzukit, vastag csekk lett a vége
A megengedett sebesség másfélszeresével száguldott egy Ferrari Veszprém vármegyében pénteken. Drága fotó lett a jutalma.
Mindenen spórolni akarunk, kivéve ezt a két dolgot
A Boston Consulting Group legfrissebb európai felmérése szerint a fogyasztói pesszimizmus 56 százalékra emelkedett, a pénzügyi nyomás...
Irán súlyosan megfenyegette Izraelt – jönnek a részletek
Az izraeli hadsereg Bejrút déli elővárosait érő támadását követően Irán élesen reagált, és a helyzet gyors eszkalációját...
5 éves lett Lilibet hercegnő, nem hinnéd el, hogy mostantól milyen drasztikus szabály vonatkozik rá
Különleges mérföldkőhöz érkezett Harry herceg és Meghan Markle kislánya, Lilibet hercegnő. Az ötödik születésnap nemcsak az...
Brutális felvételek! Így pusztít Dél-Magyarország településein a jégeső
Súlyos a helyzet.
Trump egy órát beszélt Putyinnal
Az amerikai elnök kész nyomást gyakorolni Ukrajnára és az Európai Unióra is a harcok beszüntetése érdekében.
Sport
Lázonganak a szurkolók a foci-vb-n, már most sokan gyűlölik ezt az újítást
Attól tartanak, hogy megtörik a játék ritmusa és ezzel együtt a futballélmény.
Távozik a Ferencváros második legértékesebb játékosa – hivatalos
Bejelentés a zöld-fehérek honlapján.
Beindult az őrület a futball-vb-n, három meccsen is komoly meglepetés született
Az esélyesek pontokat buktak.
Jürgen Klopp újabb jogos kritikát fogalmazott meg a futball-vb-vel kapcsolatban
A világbajnokságon szakértőként dolgozó Jürgen Klopp szavaira ismét érdemes figyelni.
Horror a vb-n: oszlásnak indult holttestet találtak az egyik válogatott edzőközpontja mellett
Arra lettek figyelmesek, hogy elviselhetetlen szag terjeng egy autóból.
Harmincadjára is veretlenül: Katar meglepetéscsapata Brazília méregfogát is kihúzta
Vinícius egyéni villanása csak a pontmentésre volt elég Marokkó ellen New Jerseyben.
Hollandiáig repülhet a Barca kegyvesztett játékosa, Rashford a Bayern kiszemeltjei között - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb szombati hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Összejön az álomigazolás a Manchester Unitednek, már zajlik az orvosi vizsgálat
A játékos jelenleg is a vb-n szerepel.
Az FC Barcelona hivatalos ajánlatot tett a PSG sztárjáért
Hansi Flick nagyon szeretné a csapatában tudni Bradley Barcolát.
Máris bukott a világbajnokság főesélyese, Szoboszlai haverja kevés volt a brazil sikerhez
A Real Madrid sztárja igyekezett, de egy Vinícius még nem csinál nyarat.
Borzasztó színvonalú mérkőzésen Svájc az utolsó pillanatban bukta el a győzelmet Katar ellen a világbajnokságon
Inkább hasonlított néha a hangulat színházi előadásra, mintsem világbajnoki futballmeccsre.
A legnagyobb teniszcsillag, aki mindent megnyert, majd a csúcson hagyta abba
A hosszú lábú német lány, Steffi Graf vághatja fel ma a tortáját.
Bulvár
Kiadós felhőszakadás és jég jön: mutatjuk, melyik országrészben lesz a legnagyobb baj
Hűvös hajnalra ébredünk a jövő hét elején, 10 fok alá is benézhet a hőmérő higanyszála.
A borravaló-őrület elérte a csúcspontját, egy elvitelre kért étel kifizetése után az étterem felhívta a vendéget
Kitálalt a férfi a vendéglátóhely felháborító akciójáról.
Mindennap szunyókálsz? Egy kutatás szerint összefüggésben állhat a magasabb halálozási kockázattal
Egy új kutatás szerint a napi szunyókálás összefügghet az általános halálozási kockázattal. Fontos megérteni, hogy ez összefüggés, nem okozati kapcsolat.
Hadüzenettel felérő beszólást kapott Vidnyánszky Atila, ő lesz a következő áldozata a kormányváltásnak?
Kemény üzenetet kapott Vidnyánszky Attila.
A laminált padló ideje lejárt? Egyre többen választják ezt helyette a nappaliba
Évekig szinte elképzelhetetlen volt új otthont vagy felújítást laminált padló nélkül elképzelni. Most azonban egy új trend kezd egyre látványosabban terjedni a lakberendezés világában. Sokan már azt mondják, hog
A szexlátványtól az ongai horgászok is dobtak egy hátast – Kamera előtt hagyták a kellékeket
Sajátos közleményt tett közzé az Ongai Horgászok Egyesülete (OHE) a közösségi médiában, miután egy szerelmespár jelentős mennyiségű hulladékot hagyott hátra a helyi VIII-as tó partján.
„Ez az irány a teljes bukás tankönyvi esete” – Galgóczi Eszter és Kéri László a Fidesz-kongresszus tanulságairól
Az elemzők a Fidesz tisztújító kongresszusán elhangzottak alapján értékelték a 24.hu-nak az ellenzék valós helyzetét és lehetőségeit.
Új módszereket alkalmaznak a betörők, rettegnek a háztulajdonosok
Fejlődik a technika, amit sajnos a betörők is elég ügyesen ki tudnak használni.
Olyan eszközökkel figyelnek meg minket Magyarországon a mindennapok során, amelyek más nyugati országokban tiltva vannak
A mesterséges intelligencia megjelenésével a kamerák már nem csupán rögzítenek, hanem értelmezni is tudják a látottakat. A szálak pedig egészen a kínai megfigyelőállamig vezetnek.
Ferencz Orsolya: A kongresszus előtt néhány órával kaptuk meg a lényegesen újraírt, szavazásra bocsátani kívánt alapszabály tervezetét
A Fidesz egykori képviselője, aki a választás óta több ízben éles kritikát fogalmazott meg a pártjával kapcsolatban, most a tisztújító kongresszus lebonyolítását is kritikával illette, és elmondta: az Orbán „
Navracsics Tibor: Nem jó hír, hogy ez a kongresszus biztosan nem az áttörés kongresszusa volt
Az egykori miniszter megfogalmazta, szerinte mik voltak a kongresszus pozitívumai, ezek között nem említette azt, hogy ismét Orbánt választották a Fidesz elnökévé.
Kijev retteg Putyin üzenete óta? Három célpontot nevezett meg az orosz tábornok
Orosz katonai szakértő szerint hamarosan újabb nagy csapás érheti Ukrajnát, és azt is elárulta, mely célpontok fájnának Kijevnek. A Kijev retteg Putyin üzenete óta? Három célpontot nevezett meg az orosz tábornok be

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






