Ezt olvasta már?

0

Baranyában a legnépszerűbb a veteránfutball - videó

Hatvan év felett akad, aki már a háziorvosával egyeztet előre időpontokat, de olyanok is vannak szép számmal, akik a meccsidőpontokat egyeztetik a társakkal, mikor mehetnek focizni.


hirdetés

A Magyar Labdarúgó Szövetség ráérzett arra, hogy a futball iránti szerelem soha nem múlik el, ezért is hozta létre a Veterán Bajnokságot, ahol csak a hatvan év felettiek léphetnek pályára. Baranya - no egy kis tolnai kiegészítéssel - pedig élen jár ebben a műfajban is, hiszen itt hat csapat küzd a tornaelőséségért. A szekszárdiak, komlóiak és bólyiak mellett három pécsi gárda - PMSC, DDGÁZ, PVSK - lép a műfüves kispályára, hogy ismét átérezzék ifjúságukat, amikor bizony töben közülük telt házas stadionok közönsége előtt hozták tűzbe a szurkolókat, és őrjítették meg az ellenfelet. A gyorsaság persze ma már nem régi, és a labda is néha máshogy pattan, de a lelkesedés és a barátság mit sem vesztett a fényéből.







0
0
0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Eldőlt: csökkentik a magyar kórházak vízfogyasztását

Vízcsapok, zuhanyzók, WC-k vízfogyasztását csökkentheti egy cég a magyar kórházakban, majdnem egymilliárd forintért.

Fordulat a magyar kivándorlásban: kiábrándultunk Európából vagy már mindenki elment, aki akart?

Az utóbbi években csökkent a magyarok elvándorlásának üteme, ráadásul egyre többen térnek haza azok közül is, akik korábban elmentek...

A Közös Agrárpolitika reformja egy bennfentes szemével

Ezzel a címmel tart angol nyelvű előadást (2018. november 22-én, csütörtökön 14 órától) a Magyar Közgazdasági Társaság...

Meddig emelkedhetnek még a lakásárak?

A lakásépítési kedv, a lakásfejlesztések alakulása és a kereslet is növekszik, egyelőre nem látszanak olyan jelek, amelyek lakáspiaci...

Még mindig a televíziós reklámok befolyásolnak a legjobban

A televíziós reklámok és a személyes ajánlások ösztönzik leginkább a középkorúakat a vásárlásra, derült ki egy amerikai...

VV Fanni gyilkosa visszatérhetett a bűntény helyszínére

Újabb részletek szivárogtak ki a lassan egy éve folyó nyomozásról.

Selyemfiúként élt a sármos valóvilágos

Évekig a saját anyukája korú nők tartották el VV Radicsot szexért cserébe, vallotta be a villalakó.

Zokogó rajongók és tömeghisztéria: rendőrök óvták meg Hosszú Katinkát

Edzője, Petrov Árpád árulta el a magyar világsztár tokiói kalandját. Ronaldo és Messi sehol sincs.

Olaszország beintett az Európai Bizottságnak, marad a költségvetési tervezet

Ezt az éjféli határidő előtt pár perccel jelentették be az olasz kormány tagjai.

Az univerzum kezdeti szakaszából származó objektumot találtak

A főként öreg csillagokból álló törpegalaxis az univerzum kezdeti szakaszából származik.

Négy országban streamel a Sony-nak az OTT-One Nyrt.

Együttműködésre lépett a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett OTT-One és a Columbia Pictures Corporation Limited. A megállapodás...

20 millió forinttal is büntetheti az adóhatóság a kapcsolt vállalkozásokat.

A 2017-es üzleti évet érintően nyilatkozni kell a CbC (Country-by-Country) jelentésben érintett hazai vállalkozásoknak december 31-ig, ha...

0

Sport

Menyasszonya is végignézte a magyar focista halálát

Sokkoló részletek derültek ki a szörnyű tragédiáról.

Meghalt egy 12 éves magyar focistagyerek

Belehalt betegségébe egy fiatal magyar focista.

Ronaldo új szerepben, labdaszedőként tűnt fel Djokovic vb-meccsén - videó

Átruccant Londonba az ATP-vb-re a Juventus portugál klasszisa.

Megszólalt a mérkőzés közben elhunyt csornai focista menyasszonya

Megszólalt Sipőcz Tamás, a csornai futballpályán elhunyt sportoló párja, Nemes Mónika és exkluzív interjút adott.

Eldőlt, ki lesz az Eb-n a női kéziválogatott csapatkapitánya

Görbicz Anita visszavonult a nemzeti csapattól, míg Tomori Zsuzsa sérült.

2021-ig írt alá a Real Madrid új edzője

Mostantól hivatalosan is Santiago Solari irányítja a csapatot.

Cristiano Ronaldo már megint olyat művelt, amiért korábban is többször kiröhögték - Ezt nézze.

Torino Úgy tűnik, Cristiano Ronaldo (33) hiúsága tényleg nem ismer határokat! Az olasz Juventus focicsapatának portugál csillaga rengeteget foglalkozik a külsejével, saját fodrásza van, a legdivatosabb ruhákat és ékszereket hordja. Emellett a legmenőbb autókkal furikázik.

Megvan női kéziseink Eb-re készülő, 18 fős kerete

A BL-címvédő Győrből csak egy játékos került be a magyar válogatottba.

0

Bulvár

Ünnepelnek Majkáék: ˝El sem hiszem, hogy a mi kisbabánk...˝

Nagy eseményt ünnepelt Majka családja. Az egyik trónörökös, Marián hétéves lett a napokban. A műsorvezető el sem hiszi, hogy milyen gyorsan repül az idő. Még csak most született meg Marián, máris nagyfiú lett belőle. ˝El sem hiszem, hogy a mi kisbabánk, észre sem vesszük és nagyfiú lesz˝ - fakadt ki Majka.

Apró házikók tűntek fel az erdőben: senki sem tudja, ki készítette őket

A környékbeliek csak azt vették észre, hogy a környéken valaki több helyen is kis tündérházakat helyezett el.

Visszatér a politikába Orbán egyik nagy ellensége

Próbára lesz téve a dwa bratanki.

Lesz, akinek vissza kell fizetnie a decemberi nyugdíját

Az év vége felé gyakran felmerül a kérdés, hogy a nyugdíj vagy a korhatár előtti ellátás folyósítása melletti keresőtevékenység miatt az évből hátralévő időre szüneteltetni kell-e az ellátás folyósítását vagy sem. Ennek a szabályait mutatta be az Adózóna.

Így érkezik meg a tél

Kedden északnyugat kivételével a köd feloszlik, hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap, majd a déli óráktól északnyugat felől átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet. Északon néhol gyenge eső, zápor is előfordulhat. A déli, délkeleti szél megélénk...

Mikor kezdődik az advent 2018-ban? Ezen a napon gyújtsd meg a koszorún az első gyertyát

Advent első vasárnapja 2018-ban egy decemberi napra esik. Jelöld meg a naptárban!

Öngyilkos lett a divat nagyasszonya, Rotschild Klára

Európa-szerte ismert divatdiktátor volt, aki a kor szinte minden ismert emberének tervezett ruhát, és nem mellesleg kitűnő üzletasszony is volt. A mesterséget  az anyatejjel szívta magába, ahogy ő mesélte, a szabászasztalon született. Bár évekig mellőzték, végül mégis diadalmasan visszatért a divatvilág élére, majd pokoli kínok között lett öngyilkos.

A Barátok közt színésznőjének mennie kellett - Szomorú szívvel búcsúzott

Gyebnár Csekkának A Konyhafőnök VIP legelső napján távoznia kellett.

Az ötéves fiú anyja karjaiban halt meg, miközben utolsó szavaival megdöbbentette őt

A hétvégén hunyt el a kis Charlie Proctor, akinél 2016-ban diagnosztizálták a rák egy nagyon ritka formáját. A kisember a végsőkig küzdött.

Minden nyugdíjas rosszabbul járhat novembertől

Novemberben jön ugyan a nyugdíjprémium, de az inflációs nyugdíjemelés korrekciója a január-augusztusi tényadatok tükrében elmarad. Mire számíthatnak a nyugdíjasok 2019. januárjában és a jövő évi emelés képes lesz-e ellensúlyozni az infláció romboló hatását? - a nyugdíjguru.hu megadta a választ.

Halálra késelte volt barátnőjét egy gimnazista az Örs vezér terénél

A budapesti nyomozók befejezték annak a gimnazistának az ügyét, aki a gyanú szerint megölte korábbi barátnőjét. Emberölés elkövetésével gyanúsítják.

blogmorzsák

Miért isznak olyan sokat a tinédzserek?

A binge drinkingnek is nevezett ro­ham­szerű ivászat aggasztó mérték­ben kezd elterjedni a fiatalok között.

Ez az ügy talán már a hatalomnak is ciki lehet

Azért az mégis elgondolkodtató, hogy ennyi idő után sincs vádemelés Czeglédy Csaba ügyében.

Közpénzből magánpálya

Az iskolásoknak és a környékbelieknek egyelőre tiltott hely az átkosban nekik épült sportudvar.

Lássunk tisztán metró-ügyben!

Mi is akkor az igazság M3-ügyben?

Polt elzavarta az Európai ügyészséget

Inkább az oroszokkal dolgozik - milyen meglepő.

A bálnák a zajban nem énekelnek

A bálnák jellegzetes éneke a párzási időszakban hangzik fel és elmaradása a kutatók szerint kipusztulásukhoz vezethet.

Rokkantsági ellátás: az AB döntése után azért még ne örüljön senki

Az nem megy, hogy egy törvénymódosítással mondják ki: a rokkantsági ellátás tetszőlegesen csökkenthető önkényesen megállapított százalékok alapján.

Németh Szilárd, tényleg ilyen ruhában kell koszorúzni?

Lenne sivalkodás, ha ilyet egy ellenzéki mert volna csinálni.

„Én csak azoktól szeretek olvasni, akik már meghaltak”

Ezek nem az önismétlő problémafelvetések az oktatással kapcsolatban. Ezek megoldási javaslatok.

Szabotálja az Apple a külső szervizek munkáját

Az Apple elismerte, hogy a T2 chip megakadályoz néhány külső szervizelést.

Petike / Peti / Péter élete

Így lesz egy megfelelési kényszerben felnövő kisgyerekből nárcisztikus felnőtt.

A kereskedelem dönti el, milyen a jó anya?

„A gyártók, kereskedők, a piac azt az érzést keltik a termékük reklámozása során, hogy melyik termékkel leszek jobb anya.“

0






0