Ezt olvasta már?

0

Baranyában is egyre népszerűbb az ökoturizmus - videó

Az elmúlt két évben a Dél-Dunántúli Ökoturisztikai Klaszter mintegy ötvenmilliós fejlesztést hajtott végre, amelyből 42 millió volt pályázati támogatás. A klaszter tagjainak létszáma 12-ről 30-ra nőtt.


hirdetés

Baranyában, Somogyban és Tolnában egyre bővül az ökoturizmussal foglalkozó vendéglátó egységek száma, amelyek szállást, gasztronómiai élményeket és igen tartalmap programokat kínálnak. A vendégházak, lovasturizmussal foglalkozó vállalkozások mellett a kerékpáros turizmust népszerűsítik, de lehetőséget kínálnak diákcsoportok számára ökotáborozásra, sőt csoportfejlesztő tréningeket is tartanak. Ezek keretében bemutatják dédanyáink falusi receptjeit, amelyeket természetesen bátran el is lehet fogyasztani - a sorok írója például némi fenntartásokkal kanalazott bele a gazlevesbe, de végül egy csepp sem maradt a tányérban. A programok során a gyerekek és a felnőttek is megismerkedhetnek azzal, hogyan is lehet a mai világban is valóban környezettudatosan élni. A magyarok mellett sokan jönnek külföldről, akik olyan élményekkel távozhatnak, amelyet máshol nem szerezhetnek meg. A programokról és a tagokról részletes információkat a gyeregyalog.hu honlapon találnak.







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Egyre több helyen van vízhiány Magyarországon

Számos tevékenységet tiltanak be miatta.

Lezuhant Horvátországban a Rogánékat is szállító cég gépe

A baleset idején hárman tartózkodtak a gép fedélzetén.

Megszületett az ítélet. Húsz év börtönre ítélték Ghislaine Maxwellt gyomorforgató tettei miatt

Húsz év börtönre ítélték kedden Ghislaine Maxwellt, amiért segítséget nyújtott Jeffrey Epstein néhai pénzembernek fiatal lányok...

Pórul járt a fiatal nő, ezt tette vele egy kiselefánt

Megan Milan modell Thaiföldön meglátogatta a Chiang Mai városában található elefánt-menedékhelyet. Beállt egy csapat elefánt mellé...

Katharine Hepburnért hagyta el szerelme a magyar színésznőt

Katharine Hepburn szépségének bizony nehezen tudtak a férfiak ellenállni.

Tegyél teafiltert a cipődbe: meglepődsz, mi történik ezután

Ezekkel a praktikákkal pillanatok alatt teheted sokkal egyszerűbbé az életed.

Törökország mégsem vétózza meg Finnország és Svédország NATO-csatlakozását

Mégsem emel kifogásokat Törökország Finnország és Svédország NATO-tagsági kérelme ellen, megnyitva az utat a két ország katonai...

Fokozódik a hőség: még több megyére adott ki másodfokú figyelmeztetést

Keddre még több megyére adott ki másodfokú figyelmeztetést a hőség veszélye miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Pesti omlás: rettenetesen nehezen derül majd ki a felelős kiléte

A lakóknak ráadásul nem javasolják, hogy javításokba kezdjenek. Kemény idők jönnek a terézvárosi omlás károsultjaira.

Magyarország-Ausztrália - élő tudósítás

Ausztrália válogatottjával negyeddöntőzik a vizes-vb vízilabdatornáján a női válogatott - épp most.

Új szerepben mutatkozott be Mérai Kata

A színésznő egy ideje coachként dolgozik, kamaszokat tanít önismeretre és kommunikációra.

Sport

˝Eljött az ideje egy új kezdetnek˝– hamarosan jön a bejelentés

Ingyen szerzi meg a Chelsea kiválóságát a katalán együttes.

Meghalt Mező Mária

Több mint fél évszázadon keresztül dolgozott a magyar sportban.

Eldőlt Dzsudzsák Balázs sorsa: itt folytatja a pályafutását

Debrecen – Június 30-án vagyis csütörtökön jár le a szerződése a Debrecen 108-szoros válogatott labdarúgójának, Dzsudzsák Balázsnak a Lokinál.

Szepesi Niki az őt éveken át molesztáló masszőr haláláról: „Az égiek bocsássanak meg neki”

Kicsi bácsi meghalt. Kicsi bácsi, vagyis Bacsa István a magyar sporttörténelem, az úszótársadalom egyik legellentmondásosabb alakja volt. S akkor finoman fogalmaztunk. A gyúró, akit súlyos vádakkal illettek, s aki neg

Benedek Tibor emlékfalához vezetett a görög pólósok első útja

Hatalmas sportemberi gesztus a negyeddöntőre készülő csapattól.

Ritkán látható baki a vizes vb-n: az osztrák műugró edzője is a fejét fogta – videó

Nagy csalódás érte Dariush Lotfi osztrák műugrót, aki a FINA-világbajnokság műugró számainak 3 méteres selejtezőjén megcsúszott a deszkán, majd a vízbe esett.

Csak élve haza akarok jutni, kiabálta két menet között a rettegő bokszoló - videó

Alma Ibarra érezte, hogy nincs esélye a világbajnoki címvédővel szemben.

A klublegenda is elmondta a véleményét a Real Madrid új igazolásairól

Elsősorban hiányposztra érkezett az erősítés, a következő idényt tekintve is a Real Madrid a favorit?

10 éves minden idők egyik legemlékezetesebb gólöröme

10 évvel ezelőtt duplázott Mario Balotelli a Németország elleni Eb-meccsen. 10f éve annak, hogy megszületett az egyik legismertebb gólöröm és a fotó, amely évekig volt az internet egyik kedvenc mémforrása.

Kirúgták a csapatától a Barcelona és az Inter korábbi BL-győztes játékosát

A 39 éves edző a 16. helyen végzett a csapatával az olasz bajnokságban.

A legjobb négy közé juthat a női vízilabda-válogatott

Emellett folytatódik a wimbledoni tenisztorna is.

Bulvár

"Hirtelen fog történni. És halott lesz": A CIA egykori vezetője szerint Putyint a belső köre fogja meggyilkoln...

Daniel Hoffman, aki CIA moszkvai állomásfőnökeként szolgált, azt mondta, hogy az orosz vezető legbelsőbb köre megpróbálhatja eltávolítani őt az ukrajnai invázió miatt. A hírszerző tiszt úgy véli, hogy Putyin me

A férj óriási hímvesszővel rendelkezik, de a felesége miatt nem használhatja

A vaginizmus nevű probléma meglehetősen sok nőt érint.

A rendező nem engedte ki a színésznőt mosdóba, erre olyat tett, örökre megemlegette a férfi

Volt, aki keményen visszavágott a rendezőnek az embertelen munkakörülmények miatt.

˝Eljött az ideje egy új kezdetnek˝– hamarosan jön a bejelentés

Ingyen szerzi meg a Chelsea kiválóságát a katalán együttes.

Így néz ki ma a 91 éves Mihail Gorbacsov, és ez a véleménye Putyin elnökről

Az egykori szovjet vezetőnek köszönhetjük a békés rendszerváltást.

Nem tudták, melyik gyerek dobta a WC-be a telefont - Ez a fotó buktatta le a kicsit

Ezeket a képeket látnod kell, mielőtt gyereket vállalsz!

John F. Kennedy a szeretőjével volt, míg Jackie a másik szobában tartózkodott: a first lady tudott a nőügyeirő...

John F. Kennedy rengeteg alkalommal megcsalta Jackie Kennedy-t, erről a first lady is tudott.

42 holttestet találtak egy kamionban

Az áldozatok egyszerűen megfulladtak.

Tóth Gabit felpofozták egy erdélyi koncertje után

Tóth Gabi pofoncsatába keveredett a koncertje után Erdélyben – vette észre a Blikk egy Instagram-videóban. Természetesen nem igazi verekedés volt ez, mindössze egy kő-papír-olló kihívást veszített el Gabi. Azért

Újra megnyitja kapuit Budapest legendás áruháza

Az épület, mely mindig is ellentmondásos érzéseket szült a nagyközönségben, sokáig elhagyottan állt, hamarosan azonban ismét megtelik élettel.

Rúzsa Magdi 5 hónapos ikrei kívül-belül különbözőek: Keve, Lujzi és Zalán ilyen babák

Rúzsa Magdi a Fókuszban mesélt először részletesen arról, hogy milyenek a gyermekei.

6 éves kislányt és édesanyját erőszakolta meg a több fős banda

Az anyának és lányának felajánlották, hogy autóval hazaviszik őket.

blogmorzsák

Váci Forte – világhír és összeomlás néhány év alatt

Egy márka, amit a Kodak bénázása után a szocialista ipar mentett meg. A Forte története egyszerre tündérmese és rémálom.

„Semmi közöd hozzá!“

Ha semmihez sincs közöm, mihez van? Így bárkivel élhetne.

Mi az a ferritin?

Mutatjuk, mi fán terem az a ferritin, és mit jelez, ha sok vagy épp kevés van belőle.

Szemben a miniszterből lett fogollyal

Tíz mondat Gerbner Györgyről.

A vírusok tapadnak a mikroműanyagokra

Bizonyos vírusok a mikroműanyagokra tapadva napokig fertőzőképesek maradnak a vízben.

Vajon mi fog a boltokba kerüni, ha ez így halad tovább?

Súlyos élelmiszer-ellátási problémák lesznek, ha így marad az időjárás.

0






0