Ezt olvasta már?

0

Baranyában több tízezerrel kevesebb szavazólapot kell nyomni

Honlapunkon tényszerűen igyekszünk végigkövetni az októberi önkormányzati választások kampányát és eseményeit – egyik fél gyalázkodó megnyilvánulásának sem adunk teret. Foglalkoztunk Péccsel és a baranyai városokkal, most nézzünk egy megyei kitekintést.

Bár a megyei közgyűlésre kevesebb figyelem vetül, azért itt is lényeges dolgok dőlnek el. A kevesebb figyelem köszönhető annak, hogy itt alig fordul elő pártpolitikai csatározás, és a feladatok is alaposan megváltoztak az elmúlt években. A megyei közgyűlések intézményfenntartó szerepe folyamatosan csökkent, kulturális, oktatási, egészségügyi területről kerültek át állami vagy települési önkormányzatok kezébe ezek a kérdések.

Ugyanakkor a regionális fejlesztési pénzek elosztása itt történik, vagyis lényeges kérdés, hogy egy-egy település vezetésének milyen a lobbiereje. Tegyük hozzá, hogy minden megyében, így Baranyában is FIDESZ-KDNP többség van a megyei közgyűlésben.

De fókuszáljunk Baranyára! Legutóbb 19 képviselő alkotta a testületet, ez a lakosságszám csökkenése miatt 18-ra olvad októbertől. A megyei közgyűlésre szavazni jogosultak száma öt év alatt 196.451-ről 190.923-ra csökkent, ez 5528-cal kevesebb, Pécs Megyei Jogú városban ez a három szám 125.606, 121.300, vagyis 4306 fős csökkenés, ezt összevetve Baranya, mint egész megye 9836 választópolgárral lett kevesebb. Ezért is kell több tízezerrel kevesebb szavazólapot nyomni, hiszen Pécsen kívül például külön szavaznak a helyi testületre és a megyei listára.

Érdekes a megyei közgyűlésbe igyekvő pártok listája. Kezdjük azzal, hogy teljesen eltűntek a civil, független szervezetek, ráadásul két országos párt rajthoz sem áll Baranyában. Az LMP láthatóan Pécsre fókuszál, pedig a legutóbbi két közgyűlésnek is tagja volt, és nem találni a Magyar Kétfarkú Kutyapártot sem a listán, pedig az Európa Parlamenti választáson nem szerepeltek rosszul a megyében.

A közgyűlésbe kerüléshez az érvényes szavazatok öt százaléka szükséges, erre hat szervezet pályázik: FIDESZ-KDNP, DK, Jobbik, Mi Hazánk, Momentum, MSZP. Legutóbb a Jobbik és az MSZP is 15 százalék fölötti eredményt tudott felmutatni, ez 3-3 helyet jelentett nekik. (Az már a napi politika játéka volt, hogy az MSZP-frakcióból kilépett a szigetvári polgármester, Vass Péter, míg a DK-s Sütő László egy közösségi oldalon tett megjegyzés miatt került konfliktusba pártjával, így ők függetlenként politizáltak.) A FIDESZ-KDNP közel 50 százalékos eredménye 11 helyet és magabiztos többséget jelentett.

Az erőviszonyokban nagy valószínűséggel nem sok változás lesz a FIDESZ-KDNP kárára, annál inkább megszenvedheti ezt a Jobbik a Mi Hazánk kiválásával és az MSZP a DK és a Momentum baranyai megerősödésével.

Az újonnan megerősödő szervezetek – Mi Hazánk, Momentum, DK – listáján a politikában alig ismert, vagy csak most belépő nevek vannak, és a Jobbik is elvesztette ismert arcait. Érdekes kicsit a számokra is rátérni, a 18 fős közgyűléshez a FIDESZ-KDNP 54 fős listát adott le, a Momentum csak nyolcfőset, egyedül a DK volt az, amelyik pont 18 nevet tüntetett fel, a többiek ennél kevesebbet.

Ha már lista és nevek. A FIDESZ-KDNP-ét a pécsi alpolgármester, Őri László vezeti a mohácsi polgármester, Szekó József, a komlói városvezető, Polics József és az eddigi közgyűlési alelnök, Fazekas Róbert előtt. A lista legvégén Csizi Péter, Hoppál Péter, Hargitai János és Nagy Csaba nevével találkozhatunk, az utóbbi három azért meglepő, mert ők országgyűlési képviselőként nem ülhetnek be önkormányzati testületbe.

Az MSZP listáját Szakács László vezeti, a tavalyi országgyűlési választás után szinte légüres térben mozgó politikusnak ez egy remek visszatérési alkalom, mint ahogy Gonda Tibor egykori pécsi alpolgármesternek is, aki az utóbbi években látványosan visszahúzódott a politikai porondról.

M. Z.







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Újabb hőhullám közelít a főváros felé – akár 40 fok fölé is emelkedhet a hőmérséklet

Újabb komoly hőhullám érheti el Bécset a következő napokban, a meteorológiai előrejelzések szerint ugyanis ismét rendkívüli...

Apokaliptikus a helyzet Európában: százezreket evakuálnak a tomboló erdőtüzek miatt

A rendkívüli hőség és az erős szél Franciaországban és Spanyolországban okozza a legtöbb veszteséget.

Két napja keresték a gazdik Cserfest - amit a rendőrök tettek érte, attól garantáltan könnybe lábad a szemed.

Autók között cikázott egy kétségbeesett vizsla a budapesti forgalomban. A rendőrök azonnal leállították a kocsikat, hogy megmentsék a...

Megvan, kit jelöl új alkotmánybírónak a Tisza

Sonnevend Pál egyetemi tanárt jelöli alkotmánybírónak a Tisza-frakció – jelentette be Facebook-oldalán Bujdosó Andrea, a...

Dr. Sonnevend Pált jelöli a Tisza alkotmánybírónak

Sonnevend Pál az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanára, korábbi dékánja.

Ezért csekkolhatunk be egyre később a szállodákba, miközben egyre korábban kell kijelentkeznünk

Egyre több szállodában csak délután 3 órától lehet elfoglalni a szobát, távozáskor viszont már délelőtt 11 óráig, legfeljebb délig...

Felejtse el a benzinkutas kajakómát! Így étkezzen a dietetikusok szerint utazás közben

Az utazás alatti étkezés sokszor kihívást jelent, hiszen ilyenkor az otthoni konyha kényelme és a megszokott ételek helyett a helyszíni...

Divinyi Zsombor jogi lépéseket tesz Hadházy Ákos kijelentései miatt

Divinyi Zsombor valótlannak és jó hírnevét sértőnek nevezte a Hadházy Ákos volt független országgyűlési képviselő által róla...

Alkotmánybírónak jelöli a Tisza az ELTE jogi karának korábbi dékánját Hende Csaba helyére

A Tisza-frakció Sonnevend Pált, az ELTE jogi karának korábbi dékánját jelöli a megüresedett alkotmánybírói posztra. A parlament már...

Hétfőn tárgyalja a szerb parlament a kormány elleni bizalmatlansági indítványt

Rendkívüli ülést tart hétfőn a szerb parlament, amelynek egyetlen napirendi pontja a Djuro Macut vezette kormány elleni bizalmatlansági...

0

Sport

Nemrég a világ legjobb teniszezője volt, mára elvesztette 13 milliárd forintos vagyonát

Arantxa Sánchez Vicario neve egykor egyet jelentett a női tenisz elitjével. Grand Slam-címeket nyert, világelső volt, és öt olimpián képviselte hazáját, Spanyolországot. Az utóbbi években azonban már súlyos pénz

Ronaldo villantott egy hatalmasat, Georgina tangás feneke bánta

Cristiano Ronaldo egy vízalatti felvételt mutatott magukról, ahogy a medencében bohóckodnak.

Tényleg kipucolja keretét a Ferencváros, megvan a 11. távozó

Kubatov Gábor előre szólt, hogy ez lesz.

Az évezredben nem történt még olyan, mint amit a péntek este tartogatott Nyíregyházán

Szappanos Péter óriási potyával mutatkozott be lila-fehérben – két pontot ajándékozva a Szparinak.

Ennyiért nézheted meg a Real Madridot Budapesten a Fradi ellen

A Real Madrid a Ferencvárossal játszik felkészülési meccset.

Őrült hibák az Újpest első meccsén, nem jött be Dárdai jóslata - A magyar válogatott kapus a bűnbak

Szappanos Péter elképesztő hibát mutatott be első újpesti bajnokiján, ez a válogatottban nem fért volna bele.

Hoppon marad a Real Madrid, ebbe a csapatba tart Enzo Fernández

Az argentinok sztárjáért 120 millió eurót fizetnének.

Bulvár

Rákaptak a rave-ekre a 40 pluszos nők, és egy kutatás szerint ezt nagyon jól teszik

Menj el abba a buliba, jót tesz a mentális egészségednek!

Ha a nagyszülő ezt az egy mondatot kimondja, örökre elveszíti az unoka bizalmát

Egyetlen mondat is elég lehet ahhoz, hogy egy gyerekben mély nyomot hagyjon, ezért a nagyszülőknek érdemes óvatosan megválogatniuk a szavaikat, különösen az unokákkal való érzékeny kapcsolatban.

„Ha nem fordulok vissza a telefonomért, most nem élek” – Hihetetlen véletlenek, amelyek megváltoztatták az életünket

Az élet néha különös véletlenekkel ajándékoz meg minket. Három történet következik, ahol az apró döntések szó szerint átírták valaki életét.

Magyar Péternek máris sikerült, ami Orbán Viktornak egyszer sem

Főszerkesztői jegyzet arról, hogy Magyar Péter amilyen gyorsan jelölte Polgár Juditot átmeneti köztársasági elnöknek, olyan gyorsan meg is jött a nemleges válasz, ami után elismerte, hogy hibázott és kvázi elnéz

„Szép dolog ez, hogy fölvállaltad a homoszexualitásodat” – Majkának üzent Dopeman öccse a botrányos koncert után

Dopeman öccse szerint a rapper megtalálta a helyét az Lmbtq-világban. Kicsi Dope már azt is tudni véli, hogyan fogadja mindezt Majka felesége és két gyereke.

Eltűnik a 6-os kiszerelésű zsugorfóliás csomagolás a boltokból – Erről döntött az Európai Unió

Az Európai Unió új csomagolási szabályozást fog bevezetni, így eltűnik a zsugorfóliás 6-os csomag.

Tragédia árnyékolja be a Magyar Nagydíjat: 21 évesen meghalt az egykori F3-as autóversenyző

Megrázó tragédia árnyékolja be a most hétvégi Forma–1-es Magyar Nagydíjat: mindössze 21 éves korában elhunyt Zdeněk Chovanec. Az egykori F3-as tehetség, aki korábban a magyar Tóth László csapattársa is volt, v

„Számomra tabu, hogy előbb megkérdezzem” – Kötelező vagy gond, ha a partner engedélyt kér valamire?

Valakinek teljesen természetes, másoknak eszébe sem jut – de vajon hol a határ az autonómia és a párkapcsolati tisztelet között? Olvasóink tapasztalatai meglepően sokszínű képet festenek.

Thaiföldön ragadva: egyetlen másodperces hiba miatt rohadhat börtönben a 18 éves fiú

Minden fiatal álma a délkelet-ázsiai hátizsákos túra, de a 18 éves Loukas számára horrorfilmmé vált az utazás. Egy biztonsági ellenőrzésnél elkövetett banális figyelmetlenség miatt most akár 5 év börtönt is

Majka elnézést kért Bohár Dánieltől: „Nem érdemled meg, hogy egyedül te fuvolázz”

Újabb fordulatot vett Majka és Bohár Dániel nyilvános szócsatája. Miután a jobboldali influenszer reagált a Campus Fesztiválon elhangzott beszólásra, a rapper péntek este a Facebook-oldalán válaszolt neki.

Budapesten minden negyedik, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében csak minden nyolcadik lakosra jut egy regisztrált vállalkozás

Magyarországon 2026. március végén az egy évvel korábbival megegyező számú, 1,8 millió vállalkozás szerepelt a nyilvántartásban – tájékoztatott a statisztikai hivatal.

Egy balatoni büfés szerint az még nem átverés, ha ezt hazudják a vendégnek

Lehet kicsit tréfásan venni, de elvileg ez megtévesztésnek számít bármelyik balatoni büféstől.

0






0