Ezt olvasta már?

0

Baranyai derbi: A remeklő Szentlőrinc SE látogat vasárnap Kozármislenybe

A Szentlőrinc csapatával nagy csatákat vívtunk már annak idején az NB III Dráva csoportjában is, többek között 2007-ben őket győztük le, amikor bajnokok lettünk és ezáltal feljutottunk az NB II-be.

A következő 10 évből (köszönhetően NB II-es szereplésünknek) csak a 2015/16-os illetve a 2017/2018-as szezonban szerepeltünk egy bajnokságban.

A tavalyi évben is emlékezetes csatákat vívtunk, Kozármislenyben a ráadás perceiben még vezetett az esélyesebb Szentlőrinc, amikor Kocsis átlövés góljával egalizáltunk.

Tavasszal a “páholyban lévő” remek szezont maga mögött tudó Szentlőrinc otthonában viszont egyértelműen a kozármislenyi szurkolók lehettek boldogabbak, remek futballt bemutatva aratott győzelmünkkel ott sikerült bebiztosítanunk NB III-as tagságunkat.

A Szentlőrinc idén is nagyon jól szerepel, jelenleg a tabella 3. helyét foglalják el, csak 1 pont a hátrányuk az 1-2. helyezett Szeged-Grosics és Dunaújváros mögött.

A Szentlőrinc SE jelen pillanatban a legjobb formában lévő együttes a Közép csoportban, az elmúlt 5 fordulóban minden mérkőzésüket megnyerték.

Ha ehhez hozzávesszük a múlt heti Dunaharaszti otthonában aratott kupasikerüket is, úgy már 6 meccs óta tart már a győzelmi széria.

Az idei bajnokságot 2 vereséggel kezdték, az 1. fordulóban kikaptak a SZEOL otthonában, majd odahaza a Paks II-től is, de ezt követően rátaláltak a sikeres útra.

Szentlőrincen fektették két vállra a Budapest Honvéd II-t (2-1), majd elhozták a 3 pontot Kecskemétről (0-1). Ezek után hazai pályán 4-0-ra győzték le a Makót, majd idegeben 3-0-ra a Hódmezővásárhelyt.

A kupaforduló előtti utolsó bajnoki mérkőzésükön a PMFC-t fogadták, 1-1-es állásnál a 67. percben emberelőnybe került Turi Zsolt alakulata, amit ki is használtak és 3-1-re győztek a piros-fekete megyei derbin.

A Szentlőrinc nagyjából megőrizte az előző évi játékoskeretének erősségeit (Pacéka, Fenyvesi, Németh M., Hampuk, Tóth A.). Az alapembernek számító Dudás helyére egy korábbi szentlőrinci játékost Bodót igazolták belső védőnek. Ugyancsak visszatérő játékos Harsányi, aki az NB II-es Budafokból igazolt Lőrincre. Hleba szerződtetésével erősödött a védekező középpályán bevethető játékosok sora. Míg Sili Lukával és Batával a támadószekciót erősítették. Eközben jó érzékkel nyúlnak a fiatalokhoz is (Nagy R., Tihanyi, Havas) akik egyre több lehetőséget kapnak.

Turi Zsolt ahogy tavaly is, idén is egy jó csapatot rakott össze, a rutinosabb és a sikeréhes fiatalok kiváló egyvelegét alkotja a Szentlőrinc SE.

Nehéz mérkőzés elé nézünk tehát, de hazai pályán mindenképpen szeretnénk jól szerepelni, hiszen egy rendkívül nehéz sorozatot kezdünk meg, az 1-4. helyezett csapatokkal mérkőzünk.

Ebben a nehéz szériában ki fog derülni, hogy valójában milyen játékerőt képviselünk és mit érhetünk el a bajnokságban. A következő fordulókban jó szerepléssel megragadhatunk az élmezőnyben vagy annak közelében, de rossz esetben akár visszacsúszhatunk a középmezőny aljáig is.

Játékosaink elszántak, igyekszenek bebizonyítani, hogy az elmúlt 2 mérkőzés kisebb hullámvölgyén már túl vagyunk és egy jó csapat ellen szeretnénk bizonyítani, hogy a Kozármisleny FC jó csapat és sokra hivatott a bajnokságban.

Jól kezdtük a bajnokságot és jelenleg sincs okunk panaszra, ha már “meg kellett” szakadni a veretlenségünknek, úgy jobb, hogy mindez a Magyar Kupában történt egy nálunknál magasabban jegyzett, erősebb másodosztályú WKW ETO FC Győr ellen.

Ismerjük a mondást, minden sorozat megszakad egyszer, így a Szentlőrinc 6 meccses győzelmi szériája sem fog örökké tartani, azon leszünk, hogy ezen széria Kozármislenyben érjen véget.

Németh Zsolt edzőnk így tekint a vasárnapi baranyai összecsapás elé: A Szentlőrincet jó csapatnak tartom. A meghatározó játékosaikat sikerült megtartaniuk, és a nyáron jól igazoltak melléjük. Az első fordulókban még nem álltak össze, de amit azóta művelnek az irigylésre méltó. Zsinórban elért 5 győzelmük magáért beszél, nagyon nehéz mérkőzésre számítok, nagy küzdelem lesz várható a pályán. Sajnos vannak sérültjeink és eltiltottunk is, ami nehezíti helyzetünket, de mindent megteszünk, hogy jól szerepeljünk vasárnap.

 

Forrás: kozarmislenyfc.hu







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Debütáltak a virtuális lapok a futballban.

Újabb történelmi pillanat, ezúttal Uruguay-ból...

Így tartsa életben a bazsalikomot a lakásban egész télen

Bár a kinti hideg beköszöntével sokan búcsút intenek a friss fűszernövényeknek, a bazsalikomról télen sem kell lemondanunk. Néhány...

Kirabolták a Megafon irodáját

Két gépet vitt el a délutáni tolvaj Óbudán Fényes nappal rámolta ki egy ismeretlen tettes...

Magyar Péter: „Az orosz elnököt leszámítva” mindenkit meghívtunk az október 23-i megemlékezésre, de nem hiszem, hogy Zelenszkij eljön

A miniszterelnök szerint a migrációs bírság kiszabása méltatlan, az amerikai-orosz dízelmegállapodás pedig még jól is jöhet...

Szankciók: Putyinnak jókora ajándék hullott az ölébe Trump egyetlen aláírásával

Néhány hete még elképzelhetetlen lépésre került sor péntek éjjel.

Felfüggeszti budapesti járatait a Hainan

A kínai légitársaság más európai útvonalait is megritkítja.

Dohos, nyirkos szagú törölközők: ez a hiba okozza a szagot, és szinte mindannyian elkövetjük

Ősszel egyre gyakrabban fordul elő, hogy törölközőnk dohos, nyirkos szagúvá válik. Pedig egyszerűen tudjuk megszüntetni az okokat.

Nem is hinnéd, mit tesz a testeddel a majoránna

A majoránna nemcsak magyar konyhánk egyik gyakran használt, népszerű fűszere, de nagyon egészséges növény is. Mutatjuk jótékony hatásait.

Bedőltek a béketárgyalások, új fejezet nyílt a magyar-ukrán kapcsolatokban – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Az orosz vezérkar pénteken bejelentette, hogy elfoglalták a Donyeck megyei erődvárost, Dobropillját, Vlagyimir Putyin orosz elnök pedig egy,...

Hivatalos: megvan, kik játsszák a főszerepet a True Detective ötödik évadában

Hivatalosan is bejelentették a True Detective ötödik évadának főszereplőit. Nicolas Cage és Antonio Banderas csatlakozik az HBO...

0

Sport

Szenzációs bejelentés jön: Harry Kane órákon belül aláír

Az angol klasszis meghozta a döntést a jövőjével kapcsolatban.

Történelmi pillanat: Szoboszlai Dominikot hivatalosan is a Liverpool 100 legnagyobb legendája közé választották

Szoboszlai Dominikot máris a Liverpool történetének legnagyobb legendái között tartják számon.

Játszott Manchesterben és a PSG-ben, keresett 24 milliárd forintot, most ingyen focizik

Ander Herrera pályafutása során a Manchester Unitednél és a Paris Saint-Germainnél is komoly összegeket lapátolt össze, most nem kér fizetést.

Hívja a PSG, gyakorlatilag már csomagol a Premier League csillaga

Jaydee Canvot örömmel csatlakozna a Paris Saint-Germainhez, amely felfigyelt a Crystal Palace húszéves középhátvédjére. A francia játékost vonzza a hazatérés lehetősége, londoni klubja azonban megtartaná. Ezt látt

Erős inkább kihagyta a sajtótájékoztatót: "A kedves nézők nem látják azt, hogy..." - edzői értékelések

A mérkőzés után Pinezits Máté és Ferenczi István értékelte a látottakat. A vendégek asszisztens edzője elmondta, hogy Erős Gábor vezetőedző személyes okokra hivatkozva ezúttal inkább kihagyta a sajtótájékozt

Bulvár

Stratégiai fordulat: Fico kipöckölte Orbán Viktort

Orbán Viktor választási veresége után Robert Fico válhat Moszkva legfontosabb uniós partnerévé. Szlovákia és Oroszország egy évek óta szünetelő együttműködési fórumot indítana újra, amelynek napirendjén az

Aki fűt, adózzon – Magyar Péter beintett Brüsszelben

Magyar Péter is a fűtést és autózást drágító ETS2 rendszer halasztását követelte az EU-csúcson. A tagállamok többsége elutasította a kezdeményezést. A Aki fűt, adózzon – Magyar Péter beintett Brüsszelben b

Ruff Bálint: Vérrel és verejtékkel fogjuk elérni, hogy a Tiszában ne legyen klientúraépítés

A nyomtatott újságok piacán hetilapként újrainduló Népszabadság első számában a Miniszterelnökséget vezető miniszterrel készült interjú.

Ekkor érkezhet az első hó Magyarországra: már a dátum is megvan

Hamarosan előkerülhetnek a téli kabátok és a hólapátok. Az első hó Magyarországon a mostani előrejelzések szerint november második felében érkezhet.

Fordulat az atomerőmű-építkezéseken: hetek helyett napok alatt készülhetnek el a kritikus elemek

Új korszakot nyit az atomenergia-iparban a 3D-nyomtatás, amely az acélzsaluzatok gyártási idejét csökkenti a töredékére, miközben rendkívüli precizitást tesz lehetővé.

Videón a hajmeresztő ugrás: Métereket zuhant a tömegbe egy srác a budapesti Morrison's 2-ben

Megdöbbentő jelenetek játszódtak le egy népszerű budapesti szórakozóhelyen. Egy fiatal fiú felmászott a korlátra, majd a mélybe vetette magát. Videón a hajmeresztő eset!

Kifakadt az áruházi dolgozó az automata kasszák miatt: „Én csináljam meg helyette az egész bevásárlást?”

Vannak vásárlók, akik gond nélkül használják az önkiszolgáló kasszákat, mások viszont hallani sem akarnak róluk. Egy áruházi dolgozó szerint azonban akadnak olyanok is, akik nem azért kérnek segítséget, mert va

Lebuktatták Németh Balázst, feljelentést tett a minisztérium

Közel húszmilliós vagyoni hátrány miatt indult hatósági eljárás A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium...

Tarlós István: Egy viszonylag szűk kör aránytalanul gazdagodott a Fidesz-kormányok alatt, és közülük némelyek közel álltak a miniszterelnökhöz

Lapunknak adta első hosszabb interjúját az áprilisi választás óta Tarlós István, akit a Tisza-kormányról, a Fidesz vereségéről, valamint Karácsony Gergely és a kormány közötti friss megállapodásról is kérdez

Tarlós István szerint komoly szerepe van Orbán Viktornak a korrupcióban

Budapest korábbi főpolgármestere szerint a Fidesznek túlzott önbizalma volt a választási kampányban, Magyar Péter ugyanakkor továbbra is kampányüzemmódban van. Az NVVH-val kapcsolatban pedig több aggá ...

Az állásinterjún törvénytelen dolgot kérdeztek tőlem – ezt válaszoltam rá

Két éve ültem egy állásinterjún, amire hónapokig készültem, mire egy váratlan, törvénytelen kérdés mindent felborított. Most elmesélem, mi történt, és mit tettem volna másképp, ha tudtam volna, amit ma tudok.

blogmorzsák

Roppan a virsli, omlik a tészta? Teszteltük!

Tizenkét virslis péksüteményt kóstoltunk vakon. Meglepetés: a legdrágább csak 9. lett!

1984-ben végigröhögtük a szilveszter estét

Ebben a kor talán összes népszerű művésze segítségünkre volt, Hofitól a Markos-Nádas-Boncz trióig.

0






0