Ezt olvasta már?

Pécsi önkénteseket keres az Ifjúsági Lelki Elsősegély

Telefonos segítőket keres a Lélektér Ifjúságsegítő Alapítvány, akik főként gyerekek, fiatalok hívásait fogadják. Pécsi vagy a környéken lakó felnőtt férfiak...


Baranyai fesztiválok is az államilag támogatottak között

Az állam idén is kiemelten támogatja a kulturális fesztiválokat. Az anyaországban és a határon túl 58 ilyen rendezvény a költségvetésből összesen 750 millió forinthoz jut ezen az úton - mondta Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára kedden Budapesten sajtótájékoztatón.


hirdetés

"Az állami támogatások célja, hogy ne csak több fesztivál legyen, hanem ezek tartalma európai szinten is egyre színvonalasabbá váljon, minél több emberhez eljusson és széles kínálatot biztosítson" - fogalmazott az államtitkár.

Mint elhangzott, az előző években a kulturális fesztiváloknak nyújtott állami támogatás összege megháromszorozódott, hiszen 2016-ban még 250 millió forint jutott erre a célra a központi büdzséből, miközben a támogatott fesztiválok köre megduplázódott. Az államtitkár kitért arra, hogy harminc rendezvény kapta meg a minősített európai fesztivál fokozatot.

Az államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy ma már tehát nem csak a Sziget számít kiemelt fesztiválnak, az európai minősítést kapott harminc fesztivál mutatja a hazai fesztiválélet sokszínűségét és magas minőségét - ezek a rendezvények versenyben vannak a Kiváló Európai Fesztivál Díjért.

Rétvári Bence szólt arról, hogy a vidéki nyári fesztiválok azokhoz is el tudják juttatni a nemzeti kultúrát, akiknek év közben nincs lehetőségük kulturális tartalmakkal találkozni.

"A kormányzati támogatások fontos célja volt, hogy minél több településen legyen fesztivál. Ez egyrészt azért fontos, mert ha az emberek saját lakóhelyükön és közvetlen közelükben lehetőséget találnak erre, akkor nem kell távoli városba utazniuk fesztivál miatt. Másrészt újabb és újabb településekre vetül így országos figyelem, ami nagyon jó gazdasági felhajtóerőt is jelent" - szögezte le Rétvári Bence.

A korábbi években a kiemelt kulturális fesztiválok támogatása a központi költségvetés fesztiválsorán kívül elsősorban a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) kulturális fesztiválok kollégiumán és miniszteri keretén keresztül valósult meg.

"Fesztivál-nagyhatalom lettünk, a széles fesztiválkínálatból ma már mindenki megtalálhatja az igényének megfelelő fesztivált, amelyek programjai egyben a nemzeti kultúra bemutatására nyújtanak lehetőséget mindenki számára" - mondta végül Rétvári Bence.

A központi büdzséből támogatott 58 fesztivál között van mások mellett a Művészetek Völgye, a balatonfüredi Anna Fesztivál, a jászberényi Csángó Fesztivál, az Ördögkatlan, a debreceni Virágkarnevál, a váci V4 Fesztivál és Színházi Találkozó, az egri Kaláka Fesztivál, a határon túl a nagyváradi Szent László Napok vagy a szatmárnémeti Partiumi Magyar Napok.

 







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Hiába a 400 forintos üzemanyagár - Szárnyal a benzinkutak forgalma

Lendületesen tovább bővült a hazai benzinkutak forgalma az idei első félévben; az autósok összesen 8,2 százalékkal több üzemanyagot...

Termelés a jövő Magyarországán: panaszkodhatunk is, meg nem is

A Világgazdasági Fórum új jelentése szerint 25 ország különösen kedvező helyzetben van az exponenciális változás előtt álló...

Shane Tusup leszedeti Katinkához köthető tetoválásait

Egy közös barátjuk szerint jöhet a hosszadalmas és drága lézeres eltávolítás.

Remek idő lesz a hosszú hétvégén

Napközben sokfelé 30 fok feletti értékek várhatók, de éjszakánként kellemesen lehűl a levegő.

Pajzsmirigybetegség: nemcsak a laborlelet a döntő.

A pajzsmirigy rendellenes működéséből fakadó, szerteágazó tünetek jelentősen megnehezíthetik a betegség diagnózisát. Megeshet, hogy a...

Tényleg nehezebb 35 éves kor után teherbe esni?

Ma sok nő a harmincas évei közepére jut el oda, hogy megszülje első gyermekét, míg a babát tervező 35 év feletti párok másik fele...

Még nem tudni mennyit, de idén is fizetnének nyugdíjprémiumot

A Pénzügyminisztérium csütörtöki közleménye szerint a kormány célja, hogy sikeres gazdaságpolitikájának eredményeiből minden magyar...

Még sportosabb lesz a következő BMW 3

A Nürburgringen teszteli az új generációs 3-as szedán prototípusát a BMW.

Mindentől félti születendő gyerekét Rácz Gergő

Megérett az apaságra Rácz Gergő.

Hajnalig álltak lesben a halőrök: elfogták a rapsicot

Augusztusban újabb orvhalász került a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Állami Halőri Szolgálatának (ÁHSZ) kezére. A...

Jó éve lesz a csemegekukoricának

Az előző évinél és a sokévi átlagnál is nagyobb csemegekukorica termés várható az idén Magyarországon a Syngenta szakértői szerint.

0

Sport

A Malmö felnyomta a Vidit az UEFA-nál

Még mindig tart a fűmizéria. Viszont az AEK ellen a Vidi fog játszani.

Csaló vagy vak bírók vették el a magyar válogatott győzelmét

A macedón meghúzta a hálót, a két bíró másfelé nézett. Így elbukni egy meccset - elképesztő.

Sorban mondják le a horvátok a válogatottságot

Nincs mit szépíteni, egyszerűen kiöregedett a vb-ezüstérmes generáció.

Dzsudzsák lehet a Vidi nemzetközi menetelésének jutalma

Már ha Dzsudzsák Balázs jutalomnak számít egyáltalán.

Óriási győzelmet aratott Fucsovics Márton

Elképesztő küzdelemben nyert a magyar teniszező.

Ennyi pénzt kap a MOL Vidi a Bajnokok Ligája-menetelésért

A magyar bajnok a görög AEK Athénnal játszik a főtábláért.

Shane Tusup újabb határt lép át: így törli ki végleg az életéből Katinkát

Szinte már látni sem akarja egymást a háromszoros olimpiai bajnok úszó, Hosszú Katinka és edző-férje, Shane Tusup: az állandó veszekedések után az amerikai most komoly döntést hozott.

Késő esti meccsen fogadja a Vidi az AEK Athént

A meccset jövő szerdán, Budapesten rendezik majd.

Olyan csatornára került a pénteken rajtoló spanyol bajnokság, ami alig elérhető az országban

Budapest Pénteken kezdetét veszi a világ egyik legerősebb labdarúgó-bajnoksága, a spanyol élvonal.

Az Atletico a hosszabbításban kiütötte a Realt, az EL-győztes nyerte a Szuperkupát

Az Európa Liga-győztes Atlético Madrid nyerte az Európai Szuperkupát.

Máltától kaptunk ki vízilabdában, Kemény Dénes szerint ő is hibázott

Az edzők egy évvel fiatalabb játékosokat szerepeltettek az ifjúsági tornán.

0

Bulvár

A Malmö felnyomta a Vidit az UEFA-nál

Még mindig tart a fűmizéria. Viszont az AEK ellen a Vidi fog játszani.

10 percre van a Balatontól, még sincs tömeg: voltál már a gyönyörű Cserszegtomajon?

Cserszegtomaj ott van Keszthely és Hévíz szomszédságában, mégis kevesen ismerik igazán.

Dr. Csernus: a házasság, ami halálra van ítélve

Egy párkapcsolatban a felek nagyon sok hibát elkövethetnek, ebbe beletartozik a megcsalás is. Ezen változtatni csak úgy lehet, ha mindkét fél...

Nem mindegyik vérnyomáscsökkentő szennyezett: itt a lista

Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) jelenleg is vizsgálja, milyen hatásokat fejthet(ett) ki a valsartan hatóanyagú, a Zhejiang Huahai Pharmaceuticals által gyártott gyógyszeralapanyagban talált melléktermék a készítményeket szedő betegekre.

Elemzők szerint a töröknél is pusztítóbb pénzügyi összeomlás jöhet

Hol dőlhet el a következő dominó? Egy másik európai ország lehet az igazi válsággóc.

Ezekre a SUV-okra vannak most rákattanva a magyarok

Veszik az újautókat a magyarok, mint a cukrot, de közülük is a SUV-ok most a legkapósabbak

Drogot kevertek a szexi táncosnők italába, elszabadult a pokol - videó

Megérkezett Gaspar Noé filmje, a Cannes-ban bemutatott Climax első teljes előzetese.

Kiderült mit lépett Soros

Több nagy befektetési alap és vállalat is közzétette, mibe fektettek az utóbbi időben, így fény derült Soros György és Warren Buffett legutóbbi lépéseire is.

Nyugdíjprémium: ennyi pénzt hozhat a postás novemberben

A kedvező negyedéves adatok alapján tényleg pluszpénzt kapnak a nyugdíjasok. Meg is mutatjuk, várhatóan mennyit.

Csókolózós fotó készült a két színésznőről, hivatalos a kapcsolat

A Pretty Little Liars Hannájára a való életben rátalált a szerelem, hónapok óta tartó találgatás után pedig most először felvállalták hivatalosan is kapcsolatukat Cara Delevingnével.

Elképesztő videó: Kiszáradt a Duna Esztergomnál

Egész Európát aszály sújtja, ami már meglátszik a Duna vízszintjén is.

blogmorzsák

11 focista feleség, aki önállóan is nagyot alkotott

Ahol a feleség hasonlóan sokat tett le az asztalra saját területén, mint a férje.

Legjobb kínai telefonok 30 ezer forint alatt - augusztus

Üdvözöljük azokat, akik új telefonjukat 30 ezer forint alatt szeretnék kijuttatni Kínából!

Kormányszóvivő: Heller Ágnes egy öreg, bigott, idejétmúlt kommunista

Ez a kereszténydemokrata, európai, magyar jobboldal és konzervativizmus vitakultúrája.

Sikeres akarsz lenni? Ezt az 5 dolgot azonnal fejezd be!

Nemcsak az a fontos, hogy mit kell elkezdened.

Így lehet a vízben gyorsan fogyni

Nem csak az edzőteremben izzadva, vagy a 35 fokban kocogva lehet kalóriát égetni.

„Azt hiszem, rájöttem, mi lehet Tim Cook terve“

Nem az iPhone. Nem a MacBook Pro.

Háború miatt született gyerekek

1992-1995 között a boszniai háborúban a rendelkezésre álló adatok szerint 35000-50000 lányt, asszonyt erőszakoltak meg.

Kopp Mária: A genderkutatás fontos és hasznos a társadalomnak

Épp a kormány által leginkább tisztelt társa­da­lomkutató zúzza porrá a genderellenes érveket.

Hibák, amiket elkövethetsz Spanyolországban

Pár dolog, amire érdemes figyelni, ha Spanyolországba mész - akár nyaralni, akár hosszabb időre.

Hollywood fekete‑fehérben

Képei bejárták a világot, de a művészt elfelejtettük a kamera mögött. Egy fotós élete az Álomgyárban.

4 tipp a hihetetlen szobaátalakításhoz

Unalmasból egyedi stílusú pár óra alatt!

Hogy mondjam meg a páromnak, hogy nem nyújt eleget az ágyban?

A téma általában tabu, de érdemes megbeszélni.

0






0