Pécsi Napilap - Bedőlt lakáshitelek kezelése

Ezt olvasta már?

Baranya megye véradásai a 21. héten

Baranya megye véradásai - 2013. május 20. - május 26.


Bedőlt lakáshitelek kezelése

Mind többen hagyják abba jelzáloghiteleik törlesztését, és ebben a fizetési gondok mellett az állami mentőöv reménye is szerepet játszik. A nemzeti eszközkezelő lehetséges megoldásai azonban még homályosak.


hirdetés

Soha annyi céltartalékot nem képezett a rossz hitelekre az OTP Bank Magyarországon, mint idén a nyár derekára. Igaz, ebben része volt annak is, hogy a svájci frank erősödése miatt tartaléktöbbletet halmozott fel – árnyalta a banki ügyfelek növekvő fizetési késedelméről árulkodó képet a HVG-nek Gyurcsik Attila, a Concorde Zrt. elemzője. A többi banknál sem jobb a helyzet, sőt Gyurcsik szerint az OTP Bank lakossági hitelállománya hangyányival jobb versenytársaiénál a támogatott forinthitelek magas aránya miatt.

Már a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének nemrég megjelent – az első negyedévet elemző – kockázati jelentése is elkeserítő számokat tartalmazott. Az átlagnál jobban romlottak a jelentős részben svájci frankban fennálló lakossági jelzáloghitelek, amelyeknek már több mint ötödét fizetik késve.

A fizetési problémákon az átütemezés sem mindig segít – derül ki a Magyar Nemzeti Bank idei felméréséből. Miközben a bankok a háztartások hiteleinek hat százalékát átalakították, a fizetési könnyítést kapott adósok közül minden negyedik ismét késedelembe esett. Különösen riasztó, hogy a 90 napon túli késedelmes lakossági hiteleken belül a több mint egy éve nem törlesztett állomány 2010 első három hónapjában 170 milliárdról 259 milliárd forintra nőtt, emellett 174 milliárd forintra rúg azoknak a hiteleknek az összege, ahol az adósok 181–365 napos fizetési elmaradást gyűjtöttek össze. Azaz több mint 430 milliárd forintnyi lakossági hitel áll a bedőlés szélén, több tízezer jelzáloghiteles család lakhatását veszélyeztetve.

A rossz hitelek burjánzása dilemma elé állítja a pénzintézeteket. „Ha a bank a növekvő kockázat miatt drágítja hiteleit, azzal még inkább visszafogja a hitelkeresletet, e lépés nélkül viszont csökken a jövedelmezősége” – jellemezték a HVG-nek a csapdahelyzetet az Erste Banknál. Komoly probléma az is, hogy a kilakoltatási moratórium miatt nincs kinek eladni a rossz hiteleket, ez pedig az adósnak sem mindig jó, hiszen ha nem mondják fel a hitelét, a késedelmi kamatok miatt csak tovább halmozódik a tartozása.

A törlesztési nehézségek miatt mintegy 50 ezer szerződést már átütemezett az OTP Bank – számoltak be a hitelintézet sajtóosztályán a HVG-nek. A nagyon nehéz szociális helyzetű ügyfelek gondjaira viszont szerintük csak a nemzeti eszközkezelő hozhat majd gyógyírt, bár Bencsik László vezérigazgató-helyettes nemrég azt kifogásolta, hogy a központi megoldás nagyon drága lehet, mert az ország legkülönbözőbb szegleteiben lévő ingatlanokat kellene kezelni. Sokak szerint ezzel inkább az önkormányzatokat kellene megbízni, amihez viszont pénzre lenne szükségük.

A rossz adósok lakhatását megoldani hivatott Nemzeti Eszközkezelő Társasággal kapcsolatos elképzeléseket azonban egyelőre teljes homály fedi, noha a Fidesz-kormányzat az őszre tervezi a megalapítását. Néhány hónapja még úgy tűnt, hogy a koncepcióról a Nemzetgazdasági Minisztérium egyeztet a bankszövetséggel, ott azonban most csak annyit mondtak a HVG-nek, hogy „valahol, valakik biztos dolgoznak az elgondoláson, de mi nem tudunk róla”.

Egyelőre mindenki csak kormánypárti politikusok elszólásaiból próbál következtetni a formálódó szervezet körvonalaira. Egy június végi parlamenti felszólalásában Harrach Péter kereszténydemokrata frakcióvezető például arról beszélt, hogy az eszközkezelő egyénre szabott megoldásokkal operál majd, ami nem zárja ki a lakások államosítását. Rogán Antal viszont azt hangsúlyozta az origo.hu hírportálon, hogy az átlagállampolgárokon segítenek, vagyis azokon nem, akik nagy összegű hiteleket vettek fel.

Bennfentes banki szakértők júniusban már hozzájutottak egy vázlatos írásos elképzeléshez, de azóta már több újabb verzióról is hallottak. Az alapváltozat szerint a Magyar Fejlesztési Bank adná az induláshoz szükséges 50 milliárd forintot, ezután az alap – a Diákhitelközponthoz hasonlóan – a piacról finanszírozná tevékenységét, majd forrásait az átvett hitelekkel arányosan növelné. Kérdés persze, hogy milyen hiteleket és milyen áron. Lehet, hogy csak a több mint egy éve csúszó hitelek kerülnek majd az eszközkezelőhöz, de az is, hogy már a féléves tartozások is. Az árról valószínűleg erős alkudozás lesz a bankok és az állam között. Kezdetben ugyanis jó fedezetűek voltak a jelzáloghitelek, de azóta ez a helyzet a lakásárak esése és a devizaárfolyamok növekedése miatt megváltozott. Így az a rossz hitel, amelyet korábban a bank 70 százalék alatt el sem adott volna, elkelhet a tartozás 40 százalékáért is. Ez segítheti az állami eszközkezelőt a megmaradt tartozás olyan átütemezésében, hogy érdemben csökkenjen az adós havi terhe. Ha mégsem állna helyre a fizetőképessége, akkor az adós a piacinál jóval alacsonyabb bérleti díjért továbbra is ingatlanában lakhatna, cserébe viszont esetleg lakás-előtakarékosságra köteleznék, hogy később visszavásárolhassa az államosított lakást. Aki pedig egyáltalán nem tud fizetni, annak valószínűleg ki kellene költöznie egy kisebb, illetve kevésbé komfortos ingatlanba.

Fogas kérdés azonban, hogy a már százezerhez közelítő – bankosok szerint az állami kimentés reménye miatt is szaporodó – késedelmes adósok lakásainak államosítási költségeivel miként számol majd el az állam az adófizetőkkel. Hiszen a lépés tovább növeli az államadósságot, és ez újabb forintgyengülést idézhet elő.

hvg.hu






Alapvetően a bankokkal van baj. CHF-ben adott hitelre épp a napokban írták, hogy sajnos a CHF javult az EUR-val szemben, ezért kamatemelésre lehet számítani. Vagyis a CHF hitelek is EUR hitelek, csak átváltási kamattal vannak megtűzdelve. Ez a bosszantó: akár romlik, akár javul, a bank tudja indokolni a kamatemeléseket és mi lenyeljük.



0
0
0
0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Súlyos botrányok sora rázta meg Amerikát

Egymást érték az amerikai kormányzatot kínos helyzetbe hozó ügyek az elmúlt héten. A republikánusok már a Watergate-botrányba belebukott Nixonhoz hasonlították Obamát.

Művészetnek horror

Az Árpád alkotta Magyarország virágzik, a magyar nemzet él, századok tusái, a véres harczok, a sötét ármányok és cselszövények nem pusztították el, hanem miként pöröly a vasat a harcz, háború, szenvedés, üldöztetés, küzdés meged...

Hazaáruló misztikusok

Bebörtönzött írókról szóló sorozatunk soron következő hősei alig, vagy egyáltalán nem voltak börtönben, és alig, vagy egyáltalán nem írtak őket mélyebb motívumok helyezik a lecsukottak társaságának és az írók társaságának közössé...

Gyere, beszéljük ezt meg

Az idő könyörtelen kritikus, de nem tudunk jobbat vallja Kántor Péter. Az eddig 15 önálló verseskötetet jegyző költőműfordító alapvetően gyanakvó az irodalmi kánonokkal szemben, de ahogy mondja, ez nem jelenti azt, hogy a fejében...

Coco Chanel - a nárcizmustól a nácizmusig

E gy vásározó utcai árus és egy mosónő szegényházban született, katolikus árvaházban és leányotthonban felnőtt gyermeke; varrónő, kávéházi kurtizán (nomen est omen), kokott, az haute couture jelképe, és a világ egyetlen divatterve...

Honvéd - Győr 2-0 Videó

NB1 - A Honvéd legyőzte a bajnokot és továbbra is nagy harcban a dobogóért tovább

Liverpool - QPR 1-0 Videó

Coutinho távoli lövésével nyert a Liverpool tovább

Barcelona - Valladolid 2-1 Videó

A Barcelona két szerencsés góllal nyert a Valladolid ellen tovább

Inter - Udinese 2-5 Videó

Az Inter nagy pofonba szaladt bele az idény zárásaként tovább

Jones megbocsátott a disznófejért

A Stoke csatár Kenwyne Jones megbocsátott csapattársának, miután egy disznófejet talált az öltözszekrényében.

ByeAlex vasárnap érkezett haza - nézd meg mit nyilatkozott a reptéren

ByeAlex fáradtan érkezett haza Malmöből, de örült, hogy helyt állt tízezer ember előtt is [Dátum: 2013.05.20. 00:17]

Kínai hajókat rendelt Görögország

Kosztasz Muszurulisz görög hajóügyi miniszter Antonisz Szamarasz kormányfő kíséretében érkezett Kínába tárgyalni.

Sport

Micheliszt megbüntették, szabálytalan a Honda, borult minden

A WTCC-sorozat osztrák nagydíjának időmérője után örültünk egy kicsit, hiszen Michelisz Norbi a 9. lett, ami a második futamon első soros indulást jelentett volna. Ugyanakkor a Q2-ben történtek miatt a versenybíróság rekordbünteté...

A viszontagságok ellenére Michelisz a Salzburgringen is dobogóra állt

Minden jó, ha a vége jó, Michelisz Norbert szempontjából pedig végül is majdnem tökéletesre sikeredett a túraautó-világbajnokság ausztriai versenyhétvégéje. Majdnem, ugyanis az időmérőt követő büntetések miatt az első versenyt a 1...

Húzd meg! Hátizomerősítés fegyenc- és egyéb módra

Támadjunk több szögből, ne hanyagoljuk el a mozgásirányokat! Evezés, pull egy kézzel, súllyal vagy súly nélkül.

Nyert a Vidi, karnyújtásnyira a bajnoki ezüst

A Videoton 2-1-re legyőzte a vendég Kaposvárt a labdarúgó OTP Bank Liga 28. fordulójának szombati játéknapján. A székesfehérváriak tökéletesen használták ki legfőbb riválisuk, az MTK botlását, így hatalmas lépést tettek a bajnoki ...

Magyar bokszoló a WBO interkontinentális öv birtokosa!

Kecskeméten rendezte meg soron következő profi boksz gáláját a Ferobox Event csapata a Messzi István Sportcsarnokban. Az izgalmas sporteseményt a létesítmény telt házas közönsége mellett a Sport 1 Televízió nézői is élőben nézhett...

Tanult és vb-meccset nézett Svédországban a MOL Liga korábbi sztárja

Jánosi Csaba idén év elején döntött úgy, hogy felhagy az aktív játékkal és a folytatásban edzőként próbálja átadni a fiataloknak, amit ő az elmúlt évtizedekben a jégen megtanult. Jelenleg a Vasas utánpótlásedzője (U10 és U12), val...

Videó: kiszórták a brutális szabálytalanság után balhézó Dzsudzsákot

Piros lapot kapott Dzsudzsák Balázs a Dinamo Moszkva Alanyija Vlagyikavkaz elleni meccsén, miután ő is belekeveredett egy tömegjelenetbe egy brutális szabálytalanság után a meccs 87. percében.

Videó: élete gólját ollózta, nem adták meg

Szenzációs ollógólt lőtt Hadnagy Attila a román másodosztályban szereplő Botosani játékosa. Egy középre ívelt labdát juttatott zseniális mozdulattal a jobb felső sarokba, azonban a bírók les miatt

Edzője szerint Babos Timi az utóbbi időben jól, és egyenletesen teljesít

Babos Tímea legutóbb Johannesburgban nyert versenyt. A tornagyőzelemmel 12 helyet javított világranglistás helyezésén, így ezen a héten már ismét a legjobb százban, a 99. találta magát. Mindez a siker mellett azt is jelenti, hogy ...

Kozák Danuta hosszú idényre készül

Remekül szerepeltek az elmúlt hétvégén a magyar versenyzők Szegeden, a kajak-kenu Világkupa-sorozat idei első viadalán. A csapat mint a legeredményesebb nemzet - 18 érmet - hat aranyat, nyolc ezüstöt és négy bronzot gyűjtöttek a ...

Bulvár

Ez aztán furcsa fordulat! Mégis ByeAlex nyerte a nemzetközi versenyt

Bár a kihirdetett eredmények szerint a 10. lett ByeAlex, kiderült, mégis ő a nyertes.

Időjárás - Vihar mossa el az estét

Csalóka lesz a mai nap! Délelőtt és délután is kellemes nyári idő várható. Délután azonban egy hidegfront érkezik.

Pucéran pózolt a várandós Britney - Címlapon a sztárkismama

Celebek körében nagy divat ledobni a textilt várandósan. Nézegesd meg a képeket!

70 éves a vagyonát szegényekre hagyó magyar milliárdos

70 éves lett május 14-én az egyik leggazdagabb magyar, Demján Sándor, aki Etyekre költözött székely családban nőtt fel, és vagyonának 95 százalékát hagyja a szegényekre.

Csodanövény a szorongás ellen

A kutatást vezető Dr. Jerome Sarris elmondta, hogy a mostani, mérsékelt hatékonyságú gyógyszerek mellett új módszerekre van szükség. "A növényi hatóanyagú készítmények tapasztalataink szerint lehetséges alternatívát jelentenek a k...

Nagyon kínosan érezte magát! Az énekesnő fél feneke kilógott a bőrnadrágból

Rihanna megbánta, hogy a szűk bőrnadrágot vette fel.

Lecsapott a vihar: szupercella Nagyatád felett, fotó

Felhőszakadás, jégeső kíséretében csapott le a vihar Somogyra is, Nagyatád felett egy észlelő egy szupercellát kapott lencsevégre.

"Meg is ölhetlek, rendőr vagyok" - feljelentés a rendőrök ellen

Megverték és embertelenül bántak vele a rendőrök - ezt állítja egy komlói nő. Azt mondja, hogy máig nem érti, miért vitték be a rendőrségre. A nő az eset miatt feljelentést tett a rendőrök ellen a Baranya Megyei Főügyészségen.

Tizedik lett ByeAlex így fogadta az eredményt

Tizedik lett ByeAlex az Eurovíziós Dalversenyen. 84 pontot szerzett a magyar fiú. Eddig csak kétszer szerepeltünk jobban a versenyen.

Botrány és káromkodás az Eurovízió után - videó

Míg a magyarok bekerültek a legjobb tíz közé, az idei Eurovíziós Dalversenyen, addig más esélyesnek tartott országok előadói hátul végeztek. Így szokott ez lenni, ám nem mindenki bírta leplezni a csalódottságát. Nézzétek csak!

Micheliszt megbüntették, szabálytalan a Honda, borult minden

A WTCC-sorozat osztrák nagydíjának időmérője után örültünk egy kicsit, hiszen Michelisz Norbi a 9. lett, ami a második futamon első soros indulást jelentett volna. Ugyanakkor a Q2-ben történtek miatt a versenybíróság rekordbünteté...

Videó: klicskói pofonok az autópálya közepén

Jól jegyezd meg, hogy fájni fog, ha rossz ember előtt kezdesz fékezgetni az autópályán. Vagy bárhol. Jusson eszedbe mindig ez a videó, ha keménykednél, nem éri meg. Ugye, hogy jobb, ha veszünk egy nagy levegőt és szépen továbbmegy...

blogmorzsák

Inkompetencia felsőfokon

A VIII. kerületi önkormányzatnak több hónapos csúszással sem sikerült az üres telkek közösségi célú hasznosítását megszervezni.

Forog a Downton Abbey negyedik évada

Íme néhány fotó az egyik legnépszerűbb brit sorozat forgatásáról.

A befektetés hét alapszabálya

Ezeket kövesd, ha nem akarod, hogy átverés áldozata legyél.

Álmodj, kérj, és ő valóra váltja!

Oravecz Nóra hisz a pozitív gondolat erejében, és abban, hogy bármit el tudunk érni. Ha pedig nem, ő valóra váltja: kívánságokat teljesít.

A New York-i bundagyanú

A liga történetének egyik legnagyobb botránya az 1946-os döntő előestéjén pattant ki.

Pusztatúrpásztótól a lovagi címig

Korda Sándort a mai napig olyan szinten tisztelik Angliában, hogy az európai Oscar-díj kiosztó gálán a legjobb filmnek járó díjat róla nevezték el.

Piri szerint a világ

Így fotózik egy két és fél éves gyerek.

Melyik 15 vasútvonal lesz olcsóbb?

Alacsonyabb műszaki szintet nyújtó vonalakon
15 százalékos díjcsökkentés várható.

Turistaúton Észak- Koreában

Idén tavasszal egy hetet töltött a BBC tudósítója és operatőre a világ legorwellibb államában, ebből született egy elképesztő, fél órás dokufilm.

Napház Miamiban

A tervek szerint szállodaként, kaszinóként és kiállítóhelyként is funkcionáló, hajóval is könnyen megközelíthető épület a tengerben állna.

Dave Grohl a Rolling Stones koncertjén

A Foo Fighters vezére a Beatles- és Led Zeppelin-tagok után most már Mick Jaggerékkel is zenélt.

Az arab világ belső törésvonalai

A konfliktusok egyik fő forrása, hogy a Közel-Keleten nem tud kinőni olyan hatalom, amely kvázi hegemón helyzetbe kerül.

0