Ezt olvasta már?

0

Befejeződött a romagyilkosságok bizonyítás eljárása

Befejeződött kedden a bizonyítási eljárás a romák elleni támadásokkal vádolt négy férfi büntetőperében - közölte az elsőrendű vádlott védője szerdán az MTI-vel.

Bérdi Zsolt elmondta, a per pénteken folytatódik az ügyészi perbeszéddel.
A romák elleni, hat halálos áldozatot követelő fegyveres és Molotov-koktélos támadások ügyében K. Árpádot, a testvérét, K. Istvánt, valamint P. Zsoltot és a vád szerint az utolsó két gyilkosságban sofőrként közreműködő Cs. Istvánt előre kitervelten, aljas indokból, több emberen, részben sok ember életét veszélyeztetve, részben 14. életévét be nem töltött személy ellen elkövetett emberölés bűntettével és más bűncselekményekkel vádolják.
A négy férfit 2009. augusztus 21-én fogták el munkahelyükön, egy debreceni szórakozóhelyen, ahol a fal mögé rejtve találták meg egy besenyszögi vadásztól 2008 márciusában elrabolt, a romák elleni támadássorozatnál használt vadászfegyverek egy részét.
A büntetőper 2011. március 25-én kezdődött.
A vád szerint a négy férfi a besenyszögi fegyveres rablás és a debreceni menekülttáborra leadott lövések mellett kilenc településen támadott romákra fegyverekkel és gyújtópalackokkal: 2008. július 21-én Galgagyörkön, augusztus 8-án Piricsén, szeptember 5-én Nyíradonyban, szeptember 29-én Tarnabodon, november 3-án Nagycsécsen, december 15-én Alsózsolcán, majd 2009. február 23-án Tatárszentgyörgyön, április 22-én Tiszalökön, augusztus 3-án Kislétán. A kislétai és a tiszalöki bűncselekményben egy-egy, Nagycsécsen két ember halt meg, Tatárszentgyörgyön egy 27 éves férfit és ötéves kisfiát lőtték agyon, miközben felgyújtott házukból menekültek.
A vádlottak esetében az előzetes letartóztatás maximális időtartama négy év, ez idén augusztus 21-én jár le.







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Donald Trump rendkívüli bejelentése – Irán lőtte ki a legendás amerikai helikoptert

Donald Trump amerikai elnök szerint Irán áll egy olyan incidens mögött, amely során egy amerikai Apache harci helikoptert lőttek le a...

A zaj hatása az egészségünkre

Minden olyan hangot, amely káros élettani vagy pszichés hatással van az egyénre, zajnak nevezünk. A zaj ártalmas hatása nem csak a hangerő...

Ennyi vizet kell innod az életkorod szerint, főleg nyáron

A víz szerepe pótolhatatlan, és bár más italok is hozzájárulhatnak a folyadékbevitelhez, egyik sem képes olyan gyorsan és hatékonyan...

Atomrobbanást szimuláltak egy csőben, erre lehet számítani a detonáció után

Amerikai kutatók egy plazmacső segítségével vizsgálták meg, miként kondenzálódnak a radioaktív elemek egy robbanás után.

Ennyi év után derült ki az igazság. Ennek a híres tévésnek írta meg a szakdolgozatát Bakács Tibor

Meglepő részletet osztott meg múltjából Bakács Tibor Settenkedő. A médiaszemélyiség egy interjúban arról beszélt, hogy évekkel...

Az egyik legkegyetlenebb vadászati módszert akarja eltöröltetni 25 ezer magyar

A kotorékozás ellen indított civil kezdeményezés kevesebb mint két hét alatt vált országos üggyé, miután átlépte a 25 ezer...

Annyira erőlködött a WC-n egy hongkongi nő, hogy amnéziás lett, tíz évnyi emlékét vesztette el

Egy hongkongi nő két hétig tartó székrekedés után átmeneti amnéziát kapott. Az orvosok szerint a túlzott erőlködés miatti...

Bekeményít az Európai Unió: ez rendesen odavághat Putyinnak

Az EB elnöke bemutatta az uniós végrehajtó testület javaslatait az újabb büntetőintézkedésekre.

Kár volt felvenni a telefont: 47 millió forintba került a beszélgetés

Közel negyvenhétmillió forintot emeltek le egy váci cég számlájáról, miután a sértettet egy magát kiberbiztonsági munkatársnak kiadó...

Felkészülési mérkőzés: Magyarország-Kazahsztán - eredménykövetés

A magyar válogatott kedden este Kazahsztán ellen lép pályára a debreceni Nagyerdei Stadionban. Kövesd élőben a csakfoci.hu-n az eredmény...

Alakul az alaptörvény-módosítás: mégsem kap vissza mindent az állam a sokat vitatott alapítványoktól

Az alaptörvény 16. módosításának szövegéből a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok (kekva) vagyonát nemzeti...

0

Sport

Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata

Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.

Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban

Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.

Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool

Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.

Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben

Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.

Itt a meglepetés, a Liverpool sztárjára hajt a Real Madrid

Napirenden van Ryan Gravenberch leigazolása.

Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát

New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.

Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni

Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog

Donald Trumpot füttykoncert fogadta a Madison Square Gardenben, meg is lett a következménye

Az már biztos, hogy történelmet írnak az Egyesült Államokban.

A közmédia végre elárulta a terveit, Hajdú B. Istvánt is érintik a friss infók

Ezt a csapatot küldi az M4 Sport a világbajnokságra, ha már a válogatott itthon ragadt.

Bulvár

„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők

Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük

Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést

Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.

Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete

Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.

A bukott miniszterelnök-jelöltet elfelejtette a magyar Parlament, az RTL mentené meg

"Vihetné magával a Magyar Pétert is" - háborognak az Árulók reality rajongói.

Lannert Judit: Az egyházi iskolák akkor maradhatnak fenn, ha ők is felveszik a roma gyerekeket a nem roma gyerekek mellé

Visszaengedné a civileket az iskolába, hozzányúlna az osztályozáshoz, integrálná a tantárgyakat az új oktatási miniszter.

Közeleg a vihar, ezt a gépet mindenképpen húzd ki otthon

Nagyot spórolhatsz, ha ezt az egyszerű szabályt betartod, amikor ideér a hidegfront és a zivatar.

Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni

Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.

Váratlan döntés: eltöröltek egy adót Magyarországon, a befizetett pénzt is visszaadják

Az agrárminiszter rendelete nemcsak megszünteti a dísznövényadót, hanem elrendeli a 2026-os összegek visszafizetését is.

Fordulat a Gálvölgyi-ügyben: Megszólalt az ügyészség a színészhez ki nem érkező mentő miatt

Három éve hiába próbáltak többször is mentőt hívni a lányai Gálvölgyi Jánoshoz - a Femcafe értesülései szerint négy embert állítanak bíróság elé az ügyben.

Vészesen terjed ez a mérges pók Magyarországon, akár bénulás is okozat

Itt a nyár, és egyre többet vagyunk kint a szabadban, azonban megjelent egy mérges pók, ami roppant veszélyes.

Néma agykárosodást okozhat ez a min-dennapi alvási szokás: Rengetegen csinálják rosszul

Sokan hiszik, hogy a tökéletes diéta és a kimerítő edzések ellensúlyozzák az éjszakai virrasztásokat. Egy friss kutatás szerint azonban az alvási hibák közvetlenül és láthatatlanul pusztítják az agyat.

0






0