Ezt olvasta már?

A Bayern kihívójaként emlegetik Dárdai Hertháját

A berlini közönségnek elég volt a Gladbach elleni szép és eredményes játék (4-2), hogy rákezdjen a dalra, veretlenül lesz bajnok a Hertha. 100 pontot szerezve.


Bemutatkozott a zongorák Stradivarija!

A Pécsi Tudományegyetem a Modern Városok Program keretében a Művészeti Kar számára egy Magyarországon egyedülálló versenyzongorát szerzett be a közelmúltban, mely 2017. október 25-én este „mutatkozott be” a nagyközönség számára a Liszt Ferenc Hangversenyteremben.


hirdetés

A koncerten olyan kiemelkedő művészek léptek fel, mint Bánky József, a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével kitüntetett zongoraművésze, Király Csaba, Liszt-díjas zongoraművész, vagy Rohmann Imre világhírű zongoraművész.

Egyenesen Olaszországból érkezett a zongorák Stradivarija, akinek neve még azok előtt is ismert, akik egyébként nem járatosak a zenében. Paolo Fazioli és szakemberekből álló csapata az észak-olaszországi Sacilében olyan zongorát alkotott, amely méltó párja Stradivari híres mesterhegedűinek. A két hangszermárkában nemcsak a kiváló minőség, hanem a felhasznált fa típusa is közös: mindkettő a Sacilétől közel száz kilométerre található Fiemme-erdő különleges lucfenyőiből készült. A Fazioli-hangszereket manufaktúrás rendszerben egyenként, kézzel készítik a harmincöt fős sacilei műhelyben, amely eredetileg Fazioli apjának bútorgyárára épült rá. A Zeneművészeti Intézet 2017. őszén, a Modern Városok Program keretében beszerzett Fazioli zongorájának ünnepi avató koncertjén kiemelkedő hazai zongoraművészek játékát hallhatta a közönség. A hangszer életrevalóságát jól mutatja, hogy mennyire különböző hangzásokat, színeket, játékmódokat álmodtak bele az egyes szerzők, s ezeket az avatott kezek miként tudják életre kelteni. Valószínűleg nem a véletlen műve, hogy az f287-es modell a „Merlin, a varázsló” becenevet kapta... A zongora számára a debütálást jelentő hangversenyen olyan kiemelkedő művészek léptek fel, mint Bánky József, a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével kitüntetett zongoraművésze, Király Csaba, Liszt-díjas zongoraművész, Rohmann Imre világhírű zongoraművész és felesége, Kurucz Tünde, valamint Fodor Gabriella és Holics László zongoraművészek.

Dr. Vas Bence, a PTE Művészeti Kar Zeneművészeti Intézet igazgatója a hangszer kapcsán elmondta: „Fontos mérföldkő ez a Fazioli zongora a pécsi művészeti kar életében, hiszen a minőségi hangszer az alapja a magas színvonalú zeneművészetnek, és a zene oktatásának. Márpedig ez a zongora valóban világszínvonalú, és a hazai felsőoktatásban biztosan egyedülálló” – mondta el az intézetvezető.

A vadonatúj, különleges hangszert mind az oktatásban, mind a hangversenyeken használni fogják a PTE Művészeti Kar oktatói és hallgatói. A 43 millió forintba kerülő Fazioli versenyzongorát a Modern Városok Programnak köszönhetően tudta beszerezni a Pécsi Tudományegyetem.

 







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Letöltendő börtönbüntetésre ítélték Bill Cosbyt

Börtönbüntetésre ítélte kedden Bill Cosby amerikai komikust egy pennsylvaniai bíróság szexuális bűncselekmény miatt. A művésznek...

Orbán Viktor: Európa kiváló szakemberek képzésével dolgozhatja le a versenyhátrányát

Európa kiváló szakemberek képzésével dolgozhatja le versenyhátrányát - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök kedden az EuroSkills...

Az eddigi legalacsonyabb kamat mellett bocsátott ki eurókötvényt Magyarország

Egymilliárd euró összegben, 1,25 százalékos kamaton bocsátott ki hétéves futamidejű államkötvényt az Államadósság Kezelő Központ...

Szijjarto: Even save places are facing threats now

Due to new security challenges, even those parts of the world are facing threats which we once regarded as face, Minister of Foreign Affairs and...

Újabb halálos munkabaleset történt

Munkavégzés közben meghalt egy földmunkagéppel dolgozó férfi Debrecenben - közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság kedden a...

Feloldja a Google a kriptopénzes tiltást

Októbertől újra találkozhatnak kriptodevizás reklámokkal a japánok és az amerikaiak a Google-n - írja a CNBC. A Google idén júniusban...

Miskolcon már fűtenek

Mivel éjjel akár fagypont alá is csökkenhet a hőmérséklet a napokban, ezért Miskolcon már elindították a távfűtést. Várhatóan több...

Horvátországban 250 ezer lakos nem jut ivóvízhez

Jóllehet Horvátország - Norvégia és Izland után - vizekben a harmadik leggazdagabb ország Európában, a lakosság 6 százaléka, 250 ezer...

Erős zárás az európai tőzsdéken

Vegyes kezdés után többségében indexemelkedéssel fejezték be a kereskedést kedden a főbb európai értékpapírpiacok.

Börtönbüntetésre ítélték Bill Cosbyt szexuális erőszak miatt

A komikus gyógyszerekkel kábította el, és megtámadta egykori ügyintézőjét.

Folytatódott Dárdaiék kellemetlen sorozata, becsúszott az első vereség

A szezonbeli ötödik bajnokijukon is tizenegyest ítéltek ellenük.

Magyar tudósok is részt vesznek a NASA új Hold-küldetésében

A NASA új űrhajójának első, egyelőre emberek nélkül végzett Hold körüli próbarepülésében vehet részt az MTA Energiatudományi...

0

Sport

Cristiano Ronaldo edzés után megcsinál 150 fekvőtámaszt, én inkább barbecue-t készítek

Dani Osvaldót sosem a szorgalma és az alázata miatt lehetett szeretni.

Egy régi ismerős lesz Kimi Räikkönen új csapattársa

Antonio Giovinazzi veszi át Marcus Ericsson helyét a Saubernél.

Képernyőn a Bayern, a Hertha, az MU, az Atlético Madrid és az Inter - Sportmenü

Folytatódik az innsbrucki országúti kerékpáros világbajnokság.

Ilyen edzőpartnere még soha nem volt Hosszú Katinkának

A világbajnoki bronzérmes gátfutó, Baji Balázs felkészülését segítette az Iron Lady.

Székekkel verték a biztonságiakat a szurkolók

A belgiumi Bajnokok Ligája-meccsen fél órát állt a játék a tömegverekedés miatt

Ilyen tucatgóllal még senki nem nyert Puskás-díjat, mint Szalah

Ez lesz a következménye, ha egy százmilliós ország elkezd szavazni.

A svájci rendőrök szerint maffiózó a Chelsea tulajdonosa

Pedig Abramovics Svájcban akart letelepedni.

Messi madridiakra és CR-re is szavazott, Ronaldónál egy francia nyert

Dzsudzsák Balázs és Marco Rossi szerint is Modric volt az Év játékosa.

Pályán a Hertha, a Bayern és a Manchester United is

Hétközi fordulóval és kupameccsekkel kedveskednek a topcsapatok.

Létezik, hogy a címvédő Szeged a kézibajnokság esélyese?

Pastor előrébb jár a kirakósával, mint Vranjes, pedig megint 6-7 játékost igazolt a Szeged. Az iránya így is jobbnak tűnik.

Dárdai Palkó kezdett, a Hertha elvesztette veretlenségét a Bundesligában

A Werder Bremen ellen bizonyíthat Dárdai Pál legidősebb fia.

Nagy Ádámék első győzelme a korábbi Vidi-edző karjaiba sodorja a Romát?

Ezt még korai lenne megmondani. Az viszont biztos, hogy fontos győzelmet szerzett a Bologna.

0

Bulvár

A házaló csalók legújabb ürügye: egyszerű indokkal keresnek fel, hogy kiraboljanak

Egy új eset kapcsán adott tanácsokat a rendőrség a trükkös csalók kivédése érdekében.

Beállt a nő a benzinkútra, sírva röhögős bénázás lett belőle

Talán nem ártott volna a kocsiban hagyni a retikült.

Több konténernyi pénz tűnt el, oda a GDP 5 százaléka

Libériába még megérkezett a pénzszállítmány, de utána egyre zavarosabb a történet.

Nehéz helyzetbe került Liptai Claudia és Gesztesi Károly

Vajon tud-e az ember objektív lenni a volt férjével? Most kiderül, hiszen Liptai Claudiának őszintén kell majd véleményt alkotnia Gesztesi Károlyról.

Kitört a botrány: megerőszakolt egy diákot az egyik leggazdagabb üzletember

A férfit korábban elengedték a rendőrök, mert nem tudták bizonyítani tettét.

12 retró finomság, amikért visszamennénk az időben

Utánanéztünk, és nagy nehezen összeszedtünk pár olyan, főként a 90-es évek elejéről származó nasit, amik után ma is ácsingózunk, de már hiába.

Az új-zélandi farmok száz magyar munkavállalót is várnak

Új-Zéland gazdag ország, és nemigen fogad be letelepedni szándékozókat. Most azonban azt írja az NZ Herald, hogy 2025-ig a farmoknak elsősorban a tehenészeteknek 50 ezer új munkásra van szükségük, hogy az ország megőrizze a versenyképességét a világpiacon.

Zoli egészséges tini lehetne, ha 16 évvel ezelőtt nem szilveszteréjjel születik

Ha az anyukáját időben megcsászározzák, nem lett volna probléma. Csakhogy szilvesztereste bíztak benne az orvosok, hogy nem kell bent éjszakázniuk a kórházban.

Fizikai erőszak a Kossuth téren: megint felbukkant a titokzatos hajnali védett vezető

16 fővel szemben szabálysértési feljelentést tettek. A rendőrség védett vezető érkezése miatt 2018. szeptember 25-én 4 óra és 4 óra 27 perc között kiürítette Budapest V. kerületében a Kossuth teret, és felszólította az oda bejelentett gyülekezési törvény hatálya alá tartozó rendezvény résztvevőit hogy gyülekezési jogukat a személy és létesítménybiztosítási intézkedéssel érintett területen kívül gyakorolják. A rendőrség felszólítására 14 fő önként távozott a helyszínről, azonban 16 személy nem tett eleget a felszólításnak, ezért őket a rendőrök testi kényszer alkalmazásával kikísérték a területről. A rendőri intézkedés következtében személyi sérülés nem történt. A rendőrök a 16 fővel szemben szabálysértési feljelentést tettek. (police.hu) Cikk- és címlapkép: pixabay.com

Szomorú hírt kaptunk: holtan találták otthonában a legendás színészt

A bolygó neve: Halál színésze zenészként is sikeres volt.

Itt a Tesco nagy dobása a Lidl és Aldi ellen

Meghódítja a világot a Tesco új áruházlánca? Azt ígérik, olcsóbb termékekkel készülnek, mint az Aldi és Lidl.

Ilyen lakás illik hozzád a csillagjegyed szerint

Buja hálószobák, varázslatos, színes terek, letisztult formák hozzád melyik stílus illik a legjobban? 

blogmorzsák

Miért nem tud a fér­jem igazi férfi lenni?

Sokszor a feleség, barátnő is tehet arról, hogy a férfi megreked a gyermeki állapotban.

A pajzsmirigy-probléma a házasság megrontója?

A férj elkezdett sportolni, a feleség az egészséges életmódok megszállottja lett, a szexuális életük pedig 8 év után hervadni látszik.

BookTube: Ilyen a magyar könyves vlogoszféra

Hat fiatal vlogger, aki az irodalmat választotta.

„Hogyan merészeli egy gyereklány tör­ténetét koncként odavetni a médiának?“

Lassan egy hete hibát hibára halmoz a magyar sajtó jó része, pártállástól függetlenül.

27 tipp, hogy hogyan hordd a blézered idén ősszel

Sokoldalú, trendi és sokkal többet kihozhatsz belőle, mint azt elsőre gondolnád. Íme 27 tipp, hogy hogyan csináld!

Mi a baj a Sargentini jelentéssel?

A legnagyobb baj az, hogy igaz. Ami nem igaz a jelentéssel kapcsolatban, az éppen az, hogy a bevándorláshoz lenne köze.

PCOS és meddőség

A termékeny korú nők akár 20%-át is érinti a probléma, de sajnos több, mint a felük nem is tud róla, nehezen felismerhető.

Mennyire fenyeget téged a stroke?

Egyre fiatalabbaknál jelentkez­nek a végzetes tünetek. De melyek ezek?

iPhone XS Max: kipróbálva!

Megér félmilliót egy mobil? Megér félmilliót egy iPhone?

Merjen főzeléket rak­ni az étlapjára egy komoly ember?

Sárgaborsó, fasírt, pörköltszaft, "Hegyvidék style".

Mire nem figyel a legtöbb lakáskereső?

“Nemcsak a lakásba fogsz beköl­töz­ni, hanem az adott lépcső­ház­ba és lakóközösségbe is! ”

A túlevés öt csapdája - ha elkerülöd, jobban kontroll alatt tarthatod a súlyod

Nem igényel akkora munkát kicsit újraprogramozni az agyunkat.

0






0