Ezt olvasta már?

Tündérkert és katedrális a pécsi Kodály Központban

November 29-én Bogányi Gergely és Bogányi Tibor áll színpadra a Pannon Filharmonikusokkal.

0

Bemutatta elképzeléseit az ÖPE

Évnyitó sajtótájékoztatót tartott az Összefogás Pécsért Egyesület, melyben ismertették javaslataikat a városfejlesztésekkel kapcsolatosan, az idei 32 milliárdos Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretén belül. - Pécsi Napilap -


hirdetés

Embervédelemben gondolkodik az ÖPE

Gyimesi Viktor

 

2016.01.22

 

 

 

A sajtótájékoztatón Kővári János és Vicze Csilla mutatta be az ÖPE 2016-ra vonatkozó városfejlesztési javaslatait. A terveket abból a 32 milliárdos TOP támogatásból kívánják finanszírozni, melyet a tavalyi évben az önkormányzat kapott.

 

Kővári János szerint a fejlesztéseknek elsősorban a környezetvédelem köré kell csoportosulnia. Éves javaslataikat is a város környezeti fenntarthatóságát szem előtt tartva alkották meg, mivel szerintük eredményes környezetvédelem nélkül nincs embervédelem. Zöld településfejlesztésben gondolkoznak, hogy egy új ökovárost hozzanak létre.

Kővári János

 

Vicze Csilla a vízfejlesztés fontosságát hangsúlyozta, felhívta a figyelmet arra, hogy a vízben van a jövő, a víz lesz az érték, ám Pécs nem rendelkezik különösebb háttérrel ezen a területen. Ezért fokozottan kiemelendő a lehulló csapadékkal való gazdálkodás, ennek hasznosítására ciszternákat alakítanának ki a magánházak mellett, az összegyűlt csapadékot pedig tisztítóberendezésekkel tennék ihatóvá.

 

A levegő tisztaságával kapcsolatban kitért a fásítás sürgető kérdésére, hiszen a fokozódó mecseki építkezésekkel párhuzamosan romlik a levegő. Szorgalmazta az elektromos buszok beszerzését a használtak helyett – tette hozzá.

 

Az ÖPE képviselői végül megjegyezték: sok területen lehetséges az együttműködés a városvezetéssel, ezért minden erejükkel azon lesznek, hogy elképzeléseiket megvalósítsák.







0
0
0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Trócsányi László: szükséges az új fizetésképtelenségi törvény megalkotása

Szükség van az új fizetésképtelenségi törvény megalkotására, amely érinti többek között a csődtörvényt, a cégeljárás...

"Szellemidézés": harmic éves lenne az Szdsz

Ma lenne 30 éves a Szabad Demokraták Szövetsége. A rendszerváltás egyik legerősebb pártja a hivatalos okiratok szerint azonban nem élte...

Már a "bozsikos" lányok is több mint 30 ezren vannak

Tovább nőtt az OTP Bank Bozsik-programban futballozó gyerekek száma: a 2018/2019-es tanévre több mint hétezerrel több a résztvevő.

Erősödtek a nyugat-európai indexek

Emelkedéssel zártak a főbb nyugat-európai tőzsdék irányadó mutatói kedden, miután erősödtek azok a remények, hogy az Egyesült...

"Szellemidézés": harmic éves lenne az Szdsz

Ma lenne 30 éves a Szabad Demokraták Szövetsége. A rendszerváltás egyik legerősebb pártja a hivatalos okiratok szerint azonban nem élte...

Ingyenes koncertet ad Budapesten Sting

És nem egyedül érkezik.

A csontritkulás hatékony ellenszere

A csontritkulást sokáig a menopauzán átesett nők betegségének gondolták, de mára egyértelműen bebizonyosodott, hogy férfiakat is...

BabaMama Expó - Minden a gyerekekről szól

Babakocsi kalandpark, beltéri sípálya és most először Apuka stand is vár a 2018-as BabaMama és KidExpón. Az ország legnagyobb...

0

Sport

A Fradi focicsapata Pogbával erősíthet

Egyelőre próbajátékra érkezik Rebrov csapatához.

Menyasszonya is végignézte a magyar focista halálát

Sokkoló részletek derültek ki a szörnyű tragédiáról.

Meghalt egy 12 éves magyar focistagyerek

Belehalt betegségébe egy fiatal magyar focista.

Sipőcz Tamás a pályán esett össze: kedvese végignézte a focista halálát

Csorna Van-e annál fájdalmasabb, amikor a szerelmünket, életünk értelmét a szemünk láttára veszítjük el? Az egyik pillanatban még minden a legnagyobb rendben, aztán a következő másodpercben bekövetkezik a szörnyű vég... Nagyon nehéz, szinte lehetetlen megérteni és elfogadni Sipőcz Tamás (28) tragédiáját.

Ronaldo új szerepben, labdaszedőként tűnt fel Djokovic vb-meccsén - videó

Átruccant Londonba az ATP-vb-re a Juventus portugál klasszisa.

Meghalt egy 12 éves focista fiú

Egész Újfehértó gyászol.

Lionel Messi, az alulértékelt futballista

Sean Ingle, a The Guardian újságírója állítja ezt.

Keményet nyilatkozott a magyar válogatottról a parádézó futballista

Sallai Roland megfontolandó gondolatokkal vétette észre magát.

Eldőlt, ki lesz az Eb-n a női kéziválogatott csapatkapitánya

Görbicz Anita visszavonult a nemzeti csapattól, míg Tomori Zsuzsa sérült.

Nővérek, orvosok csapata vigyáz rá: óriási pénzeket öl a családja Michael Schumacher gyógykezelésébe

Gland Elképesztő pénzeket emészthet fel Michael Schumacher gyógykezelése.

Gulácsi Péter, a láthatatlan Bundesliga-sztár

A magyar kapus kiváló teljesítménye Németországban is téma.

0

Bulvár

Ünnepelnek Majkáék: ˝El sem hiszem, hogy a mi kisbabánk...˝

Nagy eseményt ünnepelt Majka családja. Az egyik trónörökös, Marián hétéves lett a napokban. A műsorvezető el sem hiszi, hogy milyen gyorsan repül az idő. Még csak most született meg Marián, máris nagyfiú lett belőle. ˝El sem hiszem, hogy a mi kisbabánk, észre sem vesszük és nagyfiú lesz˝ - fakadt ki Majka.

Apró házikók tűntek fel az erdőben: senki sem tudja, ki készítette őket

A környékbeliek csak azt vették észre, hogy a környéken valaki több helyen is kis tündérházakat helyezett el.

Az ötéves fiú anyja karjaiban halt meg, miközben utolsó szavaival megdöbbentette őt

A hétvégén hunyt el a kis Charlie Proctor, akinél 2016-ban diagnosztizálták a rák egy nagyon ritka formáját. A kisember a végsőkig küzdött.

Megfosztották a TV2-t az utolsó nagy sikerélményétől is

Azzal, hogy az RTL Klub immár második hétvégén tett vasárnapra is egy X-Faktor adást, sok nézőt vitt el a TV2 legsikeresebb műsorától, a Sztárban sztártól.

Lesz, akinek vissza kell fizetnie a decemberi nyugdíját

Az év vége felé gyakran felmerül a kérdés, hogy a nyugdíj vagy a korhatár előtti ellátás folyósítása melletti keresőtevékenység miatt az évből hátralévő időre szüneteltetni kell-e az ellátás folyósítását vagy sem. Ennek a szabályait mutatta be az Adózóna.

Visszatér a politikába Orbán egyik nagy ellensége

Próbára lesz téve a dwa bratanki.

Egy haltól terhes a 17 éves lány.

Kimberley 17 éves Fülöp-szigeteki lány, aki Manait szigetén él és egy haltól esett teherbe.

Mikor kezdődik az advent 2018-ban? Ezen a napon gyújtsd meg a koszorún az első gyertyát

Advent első vasárnapja 2018-ban egy decemberi napra esik. Jelöld meg a naptárban!

Friss hírek Sas József állapotáról

Sok szakmai csalódás miatt fújt visszavonulót a legendás komikus.

Vigyázat, mostantól 30 ezres bírság fenyegeti az autósokat

A ködlámpát még a legmodernebb autókban is kézzel kell bekapcsolni, de ha rosszkor tesszük, az sokba kerülhet.

Így érkezik meg a tél

Kedden északnyugat kivételével a köd feloszlik, hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap, majd a déli óráktól északnyugat felől átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet. Északon néhol gyenge eső, zápor is előfordulhat. A déli, délkeleti szél megélénk...

blogmorzsák

7 női divat cikk, amitől a férfiak kifutnak a világból

Vannak olyan szettek, kiegészítők, amiket mi nők imádunk viselni, a férfiak viszont egyszerűen elviselhetetlennek tartják.

Németh Szilárd, tényleg ilyen ruhában kell koszorúzni?

Lenne sivalkodás, ha ilyet egy ellenzéki mert volna csinálni.

A Puzsér-jelenség

Kedveltük vagy utáltuk, érzelmekkel viszonyul­tunk tehát hozzá, és olyan celebbé avattuk, aki fennen hirdeti, hogy utálja a celebeket.

„Minek akar ezek után kávézni velem?“

1 év után az expasi előkerül és idétlen módon próbál visszakúszni a volt barátnőhöz.

Mennyit adózunk?

Az állam azt sugallja, hogy ne panaszkodjunk, mert ilyen alacsony adók esetén, a közszolgál­tatások mostani szintje nagyon jónak számít.

Hónapokig idegelte ügyfelét az OTP egy 2 forintos, ráadásul téves tartozás miatt

Felesleges munka volt, de legalább jó sokba került az ügyfélnek és a banknak is.

Öreg autó, vén autó

Mutatjuk, hogy mit veszünk igazából akkor, amikor 10 évnél idősebb autót vásárolunk használtan.

Egymás farkának a kóstolgatása az igaz férfibarátság alapja

A VV9-ben végre kijött, aminek ki kellett jönnie: a csokirúd tartal­ma, valamint a felfokozott és indokolatlan érzelmek.

Gőzölgő reggeli: skót zsemle

Ennél nehéz jobban indítani a reggelt!

Petike / Peti / Péter élete

Így lesz egy megfelelési kényszerben felnövő kisgyerekből nárcisztikus felnőtt.

Hogy megértsd miért nem lesz nyugdíjad!

A következő évtizedek egyik legégetőbb társadalmi problémáját a nyugdíjak helyzete fogja kirobbantani.

Gazdasági fekete lyuk Budapesten

Mégis miért zár be ennyi üzlet a Kolosy tér körül?

0






0