Ezt olvasta már?


Bemutatták az e-segélyhívó rendszert

Bemutatták az úgynevezett eCall segélyhívó rendszert kedden Budapesten.

Egy európai uniós rendelet szerint az áprilistól uniós piacra kerülő gépjárművek csak akkor kapnak típusbizonyítványt, s lehet azokat forgalomba helyezni, ha bennük van az eCall rendszerhez szükséges fedélzeti egység.

Hajzer Károly, a Belügyminisztérium informatikai helyettes államtitkára elmondta: az ecall segélyhívó rendszer illeszkedik az európai környezetbe, s a meglévő - rendőrség által működtetett - 112-es egységes segélyhívó rendszerhez kapcsolódik.

Mint kifejtette: minden gépjárműben van egy fedélzeti egység, amely vészhelyzet esetén működésbe lép, ilyen például a légzsák kinyílása. Ekkor a fedélzeti egység automatikusan előállít egy úgynevezett MSD-csomagot (adatcsomagot), amely tartalmazza a gépjármű adatait, pontos helyzetét, GDS koordinátáit, továbbá hangkapcsolatot is indít a segélyhívó operátora felé. Ezzel együtt továbbítja az adatokat a 112-es segélyhívó kezelőjének.

Emellett manuálisan, a járműben ülők az eCall gomb megnyomásával is tudják tárcsázni a 112-őt.

A BM helyettes államtitkára kiemelte: a rendszer révén sokkal gyorsabban jutnak el az információk az érintett szerveknek, s az így megspórolt idő "életeket ment".

Hatala József, a Magyar Autóklub elnöke azt mondta: az automata segélyhívó rendszerek bevezetése a mobilizáció, s az emberi élet megmentése területén mérföldkövet jelent.

Azt remélik, hogy a rendszer teljes kiépítésével, a gyors segítségnyújtás révén jelentősen csökkenni fog a halálos balesetek, illetve a súlyos szövődményekkel járó balesetek száma.

Marinka István, a Magyar Autóklub műszaki főtitkárhelyettese elmondta: eddig a Jaguar és a Land Rover írta ki az európai piacra az eCall szolgáltatások biztosítását. Emellett négy további európai autógyártó tervezi még a szolgáltatáshoz szükséges tender kiírását. A rendszer magyarországi felelőse a Magyar Autóklub. Hozzájuk futnak be elsőként az adatok, így a téves riasztásokat is kiszűrik majd. Ha az operátoruk megbizonyosodott arról, hogy jogos a hívás, továbbítják az adatokat a 112-nek - fejtette ki Marinka István.

Hablicsek Nikoletta, az Országos Rendőr-főkapitányság Ügyeleti Főosztályának vezetője elmondta: a rendőrség által működtetett 112-nél elvégezték az informatikai teszteléseket, s személyi állományt is felkészítették az eCall rendszer használatára.

A rendőr ezredes hangsúlyozta: a rendszer olyan eseteknél kiemelten hasznos, ha például éjszaka, illetve nem látható területen történik baleset, ha például árokba borul egy jármű.

Hozzátette: a három készenléti szerv - a rendőrség, a mentők és a katasztrófavédelem abban állapodott meg, hogyha nem sikerül hangkapcsolatot felvenni a gépjárműben ülőkkel, akkor mindannyian a helyszínre küldik egységüket.

Hablicsek Nikoletta kiemelte: fontos, hogy segélyhívásokat minél szélesebb körben, minél magasabb színvonalon biztosítsák. Ebben fontos mérföldkő az eCall rendszer kiépítése - fűzte hozzá.

A Magyar Autóklub székházában tartott bemutató sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva azt mondták: a már forgalomban lévő autókba 30 ezer forint körüli áron lehet beszerelni a rendszert, az üzemeltetése ingyenes.

(Jelen tartalom kizárólag a szerző álláspontját tükrözi. Az Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal az írásos anyagban szereplő információk felhasználását illetően.)







0
0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0

hírek innen, onnan

Forró nászéjszaka a Házasság első látásra új évadában: "Elháltuk, amit el kellett hálni" - videó

Hamar egy hullámhosszra került Tigyi Kármen és Szilágyi Dani a Házasság első látásra vadiúj szériájában. Bár amikor először...

Most jött a hír a 91 éves Bodrogi Gyuláról

Bodrogi Gyula, a Kossuth-díjas színművész, akinek hangját és szerepeit generációk ismerik, októberben ismét színpadra lép a Nemzeti...

Trump belerongyolna még a foci-vb helyszínébe is

Az Egyesült Államok ura úgy gondolja, hogy már a foci-vb rendezésébe is bele kell avatkoznia. Miután nem bírja Boston polgármesterét,...

A Vad Fruttik Zenekar lemondta összes idei koncertjét

Szomorú hírt osztottak meg a rajongókkal. Ezért halasztják el a koncerteket a Vad Fruttik.

Vegyesen zártak az amerikai indexek kedden

Vegyesen zártak az amerikai indexek kedden, miközben a befektetők feldolgozták az amerikai nagybankok többnyire pozitív negyedéves...

0

Sport

Cseh csapás: a csúfos vereség után elúszott a magyar válogatott továbbjutása

A férfi U17-es magyar labdarúgó válogatott 7-1-es vereséget szenvedett Csehország ellen.

Messi: Csak akkor térek vissza Barcelonába, ha ő távozik

A legendás argentin játékos egyértelmű feltételt szabott a katalán klubhoz való visszatéréséhez, mivel a felek közötti viszony továbbra is rendkívül feszült.

Ez borzalom: rettenetes verést kapott a magyar fociválogatott

Ez az eredmény egy 1997-es vb-pótselejtezőt idézett fel.

Leborul a portugál sajtó Szoboszlai Dominik lába elé

Tóth Balázs és Szalai Attila kapott még jó osztályzatot.

Íme, Cristiano Ronaldo reakciója a magyarok elleni döntetlen után

Portugália kétgólos döntetlent játszott Magyarországgal, a portugál válogatott ezzel elhalasztotta a világbajnoki kvalifikációt. Ennek ellenére a mérkőzésen duplázó Cristiano Ronaldo az első reakciójában inkáb

Így áll a magyar válogatott csoportja a portugáliai bravúr után

Továbbra is második a csoportjában Magyarország.

Szoboszlai a felelős – a magyar csapatkapitány nevét harsogja a portugál sajtó

A portugál sajtó szerint Szoboszlai volt a portugál-magyar vb-selejtezőn a meccs embere, nem a két gólt szerző Ronaldo.

A végén jött a szenzáció: Szoboszlai Dominik góljával ikszeltünk Portugáliában

A lisszaboni iksszel elodáztuk a portugálok vb-re kijutását, és a második helyről várjuk a zárást.

Kiderült, melyik két játékost hagyja ki Marco Rossi a Portugália elleni meccskeretből

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) hivatalos honlapján frissítette a magyar labdarúgó-válogatott tervezett keretét a Portugália elleni világbajnoki selejtezőre.

Az ír szövetségi kapitány szerint Magyarországnak szerencséje volt az örmények ellen

Az ír labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Heimir Hallgrímsson a kedd esti vb-selejtezők előtt a magyar–örmény mérkőzésről is beszélt.

Szoboszlai Dominik: Ha erre vagyunk képesek Portugáliában, bárkivel felvehetjük a harcot

Az első gól szerzője ilyen meccsekről álmodott, Rossi csodacseréje végig hitt a pontmentésben.

Bulvár

Másfél milliárd forint kárt okozott a költségvetésnek a Budapestről irányított számlagyár

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség minősített költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt vádat emelt egy számlagyár tagjaival szemben. Az elkövetők „jutalék” fejében fiktív számlákat biztosít

Újra tárgyalják Erős Antónia botrányát, ez mindet megváltoztathat, most kell felelnie érte?

Kicsin múlt, hogy Erős Antónia megúszta, de most újra elővették az ügyet.

Nem akárki szólalt meg Varga Judit visszatéréséről, itt az óriási bejelentés

Kétségkívül roppant érdekes választások elé nézünk jövőre.

Érdemes betárazni száraztésztából? Új szabályok jönnek.

Az Agrárminisztérium új rendelettervezete alaposan felforgathatja a hazai száraztészta-piacot. Vajon érdemes betárazni belőle? Mutatjuk, mire számíthatsz a boltok polcain!

Schadl-Völner-per: kitálalt az egyik jogerősen elítélt vádlott

Folytatódott a korrupciós per tárgyalása.

Rengeteget számít az első 48 óra – Bárcsak tudtam volna.

Az aranyórától kezdve az első szopizásokon keresztül a kötelező vizsgálatokig összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat a babák első két napjáról, de olyan, kevesek által ismert jelenség is szóba kerül, mint a

Cseh csapás: a csúfos vereség után elúszott a magyar válogatott továbbjutása

A férfi U17-es magyar labdarúgó válogatott 7-1-es vereséget szenvedett Csehország ellen.

„Nem tudta, hogy a ruhákat ki kell mosni” – Felnőtt emberek, akik banális dolgokat sem értenek

Olykor gyerekkorból már régen kinőtt személy is lehet elképesztő módon tudatlan.

Portugália – Magyarország: máris baki, bekapcsolták az M4 Sport riportereire a locsolórendszert

Molnár Mátyás és Bogdán Ádám a pálya közepén álltak, de hirtelen bekapcsolt a locsolórendszer.

Itt a kormány új ígérete a választások előtt: 14. havi nyugdíj

A kormány a 14. havi nyugdíj bevezetésén dolgozik – jelentette be Lázár János építési és közlekedési miniszter a kaposvári Lázárinfón.

blogmorzsák

Menopauza vagy pajzsmirigyprobléma? Ez segít eldönteni

Mikor utal a súlygyarapodás, a hőhullám és a hangulatingadozás menopauzára, és mikor pajzsmirigyproblémára?

A boszorkány újra megmutatja!

Egy hibás kor hibátlan lemeze látott napvilágot.

Földi bűnök és az egyházi „ernyő”

Nem mindenkinek titkos, csak éppen az érintettek nem tudhatnak róla.