Benéztünk a pécsi Tudásközpontba

2009. szeptemberében kezdték a munkálatokat. 2010. júliusában kezdik a költözéseket. A Dél-Dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont remélhetőleg ősztől már látogatható. Milyen lesz, mit tudhatunk már most, ennek jártunk utána.

A Dél-Dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont, 2010. június végén:

- A Dél-Dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont építése, tavaly augusztus végén, szeptember elején kezdődött. A 14.000 m2 alapterületű, hét szintes létesítménybe költözik, idén ősszel, a városi-, a megyei-, illetve az egyetemi könyvtár - mondja Müller Csaba létesítményfelelős, a Gropius Építőipari és Kereskedelmi Zrt. munkatársa.

- A pince-szinten raktár, kiszolgáló helyiségek, a mélyföldszinten egy "300 adagos" étterem, könyvesbolt, illetve egy kávézó - terasszal - került kiépítésre. A földszinten három, különböző felszereltségű, kialakítású konferenciaterem - összesen 400 fő befogadására alkalmas - nagyelőadó került kialakításra. Mindehhez tolmácsfülkék, ip.kamerák, illetve projektorok tartoznak.

- Már az északi-, a főbejáratnál találkozunk egy automata könyvkölcsönzővel, melynek lényege, a könyvről leolvasott adatok számítógépes nyilvántartása alapján a kölcsönzés meggyorsítása - mutatja be utunk során a létesítményfelelős.

- Az első emeleten kisebb előadótermekkel, egy multifunkcionális térrel, nemzetiségi gyűjteménnyel és könyvritkaságokkal találkoznak majd a látogatók, a másodikon a nagy olvasótérrel. A harmadikon az olvasótér kivételével szinte "ismétlődik" a második szint, azzal a kivétellel, hogy itt tudnak a jövőben átjárni (egy üvegfolyóson) a Tudásközpont dolgozói - akik egyébként négyszázan végzik majd a munkát. Amúgy 1.500 embert tud egyszerre befogadni a létesítmény - kezdi az adatok, számok felsorolását Müller Csaba.

- Elérkeztünk a negyedik emeletre, ahol egy gyermekkönyvtár, egy "zeneterem" található, s ha innen kilépünk, érkezünk a "Kaptár-tetőre", ahol tulajdonképpen a gyermekek játszhatnak is akár - mondja a létesítményfelelős.

A "visszút" során aztán dőlnek a további adatok: 250 férőhelyes autóparkoló, 50 kerékpár elhelyezésére alkalmas tároló, busz- és mozgássérült parkoló, a mozgókönyvtár autóbuszának mélygarázs. A Dél-Dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpontban 25 km polccal, hét szinttel, 5.000 m2 üvegfelülettel, a Kaptárban a Zsolnay Gyár 53.000 db eozin és pirogránit háromszögével is találkozhatunk.

A könyvek átköltöztetésére, 2010. augusztusában kerül sor, a nagyközönség számára pedig idén ősszel lesz nyitott, a sokak számára Kaptár, stílusosabb nevén, Tudásközpont.

(Köszönjük a kalauzolást Müller Csabának! Ott leszünk a költözésnél is.)

vézé.







szerintem ****a. :)




0


Ki nyeri a 2012-es Eurovíziós Dalversenyt









0
0
0
0






0