Bíróság elé áll a pécsi trafikrabló
Ismét megrögzött bűnözők és gazemberek állnak bíróság elé a megyében a következő napokban - írja a bama.hu
Pécsen elkezdődik a tavaly nyári trafikrablással gyanúsított férfi pere, de szintén az első tárgyalásra kerül sor annak a gazfickónak az ügyében, aki a rácsok mögül verte át gyanútlan ügyfeleit s csikart ki pénzt tőlük.
Szerdán áll először bíróság elé az a hajléktalan férfi, akit fegyveresen elkövetett rablással vádolnak. Az ügyészség szerint a rendszeresen italozó és kábítószerező vádlott tavaly nyáron elhatározta, hogy – pénz hiányában – dohányboltokat rabol ki, hogy bevételhez jusson. Vásárolt egy játékfegyvert, ami megtévesztésig hasonlít egy eredeti Beretta 92-es pisztolyhoz.
A vádirat leírása alapján a tavaly június 7-én elbújt az egyik pécsi trafik melletti bokros részen. A zárás előtti pillanatokban maszkkal eltakarva az arcát bement a boltba, és kezében a pisztollyal kényszerítette az eladót a bevétel átadására. Menekülésekor a bokros területen átöltözött. A rablás során 311 ezer forintot zsákmányolt, amit a következő napokban elköltött.
Szintén megkezdődik annak az üzletszerűen elkövetett csalással vádolt, többszörösen büntetett előéletű bűnözőnek az ügye, aki jogerős szabadságvesztését töltötte a rácsok mögött, de onnan is folyamatosan bűncselekményeket hajtott végre.
A vád szerint a férfi megegyezett több rabtársával, hogy egy tiltott SIM kártyával ellátott, szintén tiltott mobiltelefon segítségével megadott telefonszámokra adott pénzösszegű egyenlegfelöltéseket hajt végre.
Az általa felhívott személyeknek valamelyik mobilszolgáltató alkalmazottjának mutatkozott be, a sértettekkel pedig közölte, hogy valamilyen nyereményjáték alkalmával sorsolták ki telefonszámukat. A vádlott – az általában 100 000 forint értékű, nem létező nyeremény átvételének feltételeként – azt kérte a sértettektől, hogy lehetőleg fél órán belül menjenek el egy hozzájuk közel eső ATM-hez, ahol a bankkártyájukat felhasználva kövessék az ekkor ismételten telefonáló vádlott utasításait. A vádlott ekkor a sértetteket telefonon elhitette vagy megpróbálta elhitetni velük, hogy az általuk a bankautomatánál elvégzett tranzakciós művelet valójában a nyeremény hozzáféréséhez szükséges kódok begépelését jelenti.
Amikor a vádlott sikerrel járt, akkor rabtársaitól pénzt, kávét vagy cigarettát kapott. A csalássorozat során 23 sértettre derült fény, nekik összesen 475 ezer forint kárt okozott, ami nem térült meg.
Forrás: bama.hu
hírek innen, onnan
Megtalálták a Nazca-vonalak ikertestvérét, sokkoló kinézetű idegen struktúrák hevernek a Földön
Olyan rejtélyes alakzatokra bukkantak, amelyek kísértetiesen emlékeztetnek a híres Nazca-vonalakra, de ezek még furcsábbak
Mostantól egy vármegyében sem lesz érvényben tűzgyújtási tilalom
Az utóbbi napok csapadékos időjárásának köszönhetően a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) - a Belügyminisztérium...
Ő volt a kedvenc filmes karaktered? Kár, mert igazából nem jó arc
Ezeket a karaktereket sokan szerették, de igazából nem is voltak annyira jó fejek.
2026 legolcsóbb nyaralóhelyei – 5 úti cél, ahol a pénztárcád is pihenhet
Ahogy 2025 vége felé közeledünk, egyre többen kezdik tervezni a jövő évi utazásaikat – különösen azok, akik a magas infláció és...
Nagydorogi csecsemőgyilkosság: megszólalt az ügyvéd az anya láthatás jogáról
Hamarosan látogatót fogadhat a saját kisbabája megölésével gyanúsított anya a kalocsai börtönben. A nagydorogi csecsemőgyilkosság...
Rengeteg embert meggyógyított ez a hazai gyógyvíz
Évről évre rengetegen tapasztalják meg a hajdúszoboszlói gyógyvíz jótékony hatásait. Most vasárnap jeles évfordulót ünnepelhet a...
A 783 millió dollárt termelt szuperhősfilm az HBO Maxon
Kevés olyan film létezik, amik ekkora összeget termeltek az iparban.
Parlamenti döntés: jön a kötelező sorkatonaság
A horvát parlament elfogadta pénteken a védelmi törvény módosításait, amelyekkel visszaállítják a kötelező sorkatonai szolgálatot -...
Verstappen megint nagyon megverte a vb-pontversenyt vezető Piastrit
Hihetetlen felzárkózást mutat be eddig a Red Bull holland pilótája.
Esküvői botrány – a menyasszony nem hívta el gyerekkori barátnőjét
2025-ben sem ritka, hogy egy esküvői meghívó hiánya komoly konfliktust szül.
Az Egyesült Államok a venezuelai partokhoz küldi a világ legnagyobb hadihajóját, tényleg hadat üzen a drogkereskedőknek
Pete Hegseth amerikai védelmi miniszter a térség biztonságának veszélyeztetésével indokolja a katonai jelenlét növelését.
14.havi nyugdíj - Politikai ígéret vagy valós jövőkép a nyugdíjasoknak?
14. havi nyugdíj: politikai ígéret vagy fenntartható segítség?
Sport
Másként „vonatoznak”, szégyenről és ajándékba adott Fradi-győzelemről írnak az osztrák lapok
A Salzburg edzője azt is elárulta, hogy mire kellett volna nagyon figyelnie a csapatának a magyar bajnok ellen.
Varga Barnabással ezúttal úgy példálózik az UEFA, hogy annak nem örülnek a fradisták
Az FTC válogatott középcsatára valamennyi sorozatot tekintve 20 meccs alatt 18-szor talált be az ellenfelek kapujába.
Úgy vonszolták le a pályáról a holtfáradt sztárt élete meccse után
Potyogtak a karriercsúcsok, mint ősszel a legyek.
Ausztriában tagadják, hogy az osztrák rendőrség fordította vissza a Fradi-vonatot
A Salzburg–Ferencváros Európa-liga-mérkőzés után a Salzburger Nachrichten ismét a szurkolói vonat visszafordításáról cikkezett.
Eldőlt, hol folytatja a karrierjét Lionel Messi
Az történt, amit várni lehetett.
„Nehezen érthető és emészthető” – így reagáltak a Fradi győzelme után a határon ragadt szurkolók ügyére
Ötvös Bence elárulta, feltüzelte a csapatot, hogy a drukkerek egy része nem lehetett ott.
Itt az igazság a Fradi-vonatról, a MÁV rácáfol az osztrák hazugságokra
Terjedelmes posztban reagált a MÁV-csoport vezetője.
Max Verstappen egy gyilkos – minden szem a hollandra szegeződött az F1 végjátékában
A hétszeres világbajnok Hamilton tanácsot is adott a McLarennek, hogy ne forduljon elő a csapattal az, ami vele 2021-ben.
Rémisztő összecsuklás a világbajnokságon, a sérülten versenyző magyar megtagadta az edzői utasítást
A fegyelmezetlenségért nagy árat fizetett a kockáztató magyar sportoló.
Dibusz a következményekről: a Fradi-szurkolók csupa jóra készülhetnek Salzburg után
A Ferencváros kapusa szerint akár már rögtön a következő meccs sorsdöntő lehet.
Teljes felfordulás a Forma–1-ben, a pilóták alig kapnak levegőt
Max Verstappen a sikerei helyszínén a váratlan döntést hozó McLaren mellett Sebastian Vettelt is megelőzné.
Nem jött be a Barcelona kétségbeesett lépése a Real Madrid elleni rangadó előtt
Marcus Sorgnak kell majd leülnie a kispadra a spanyol klasszikuson.
Bulvár
Megállítottuk a Fidesz új sztárját, szerinte ömlik rá a gyűlölet
Orbán Balázs szerint a világon sok a frusztráció, mindezekhez képest Magyarország a béke szigete, amit a Békement is bizonyít.
Elbuszoztattam magam én is a béke-menetre a Fidesszel, hogy megtudjam, mi a baj a fiatalokkal
A kormánypárti buszoztatás évek óta téma, ezért beregisztráltam egy ilyenre. Pár órás buszozás után együtt sétáltam át a Békemenettel a Kossuth térre. Közben nyitottabban beszélgettem Fidesz szimpatizánsokkal
„Tévedés” – reagált Orbán, amikor szembesítették vele, hogy Moszkva kimaradt az '56-os brüsszelezős beszédéből
A miniszterelnök szerint végig szó volt a szovjetekről, nem érti a kritikát. Brüsszelbe késve ért, Zelenszkijt addigra már elutazott.
Változnak az öröklés szabályai: így lehet majd eladni az ingatlant
Több ponton is változnak az ingatlanöröklésre vonatkozó szabályok, ezek a legfontosabbak.
Megérkezett a lista, ők kapták az október 23-ai állami elismeréseket.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc 69. évfordulója alkalmából tartott ünnepségre és díjátadóra a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban került sor.
„Megtalálunk, feltérképezzük a hálózatai-tokat, levadászunk és megölünk” – az Egyesült Államok hadat üzent a drogkartelleknek
Könyörtelenül lecsapnak a kábítószer-kereskedőkre.
Kónya Endre: Novák Katalin „nem látatlanban írta alá a kegyelmi kérvényemet”
Ártatlanságát, sőt szakmai, emberi makulátlanságát hangoztatja ellentmondásoktól hemzsegő könyvében a kegyelmi botrány egyik főszereplője.
Magyar Péter kiposztolta a képet, amely szerinte „végképp ledöntötte Orbán Viktor hazugságfalát”
Hozzátette: „Az éppen arra közlekedő Ryanair pilótájának nem szólt a kaszinó-pitypang honvédelmi miniszter a légtérzárról… a drónokat irányító önkénteseink pedig csak egyszerűen nem törődtek a bukott hat
A Békemeneten vagy a Nemzeti meneten voltak többen? Rendkívüli szám érkezett
Többen is foglalkoztak a témával a két felvonulás, a két rendezvény után.
Az emeletről zuhant ki két lány, amikor a fotós lekapta őket: csak egyikük élte túl
Egy égő házban történt a tragédia.
Tragikus hajnali buszbaleset – 25 főre nőtt a halálos áldozatok száma
Hajnalban súlyos közlekedési tragédia rázta meg India déli részét, amikor egy utasokkal teli busz összeütközött egy motorkerékpárral, majd perceken belül lángba borult.
Hatalmas lyukak a Tisza rendezvényén, már Magyar Péter a hitelesebb populista – így írtak a magyar lapok
Mindenki kihirdette a maga győztesét.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






