Bizonyított a pécsi SHIFF filmfesztivál
Felpezsdítette Pécset a szeptember 3-9. között a városban zajlott Seven Hills International Film Festival. A több mint tíz helyszínen, nagyszámú programot felvonultató rendezvény megmozgatta a kultúra iránt fogékony közönséget.
A sok nevezett film, a rangos szakmai és vendégkör, a kiemelt események, a néhol hollywoodi körítés egyedi hangulatot teremtettek. A szervezők úgy összegeztek, hogy a SHIFF bizonyította létjogosultságát, tehát folytatása következik.
– Különlegeset és értékeset akartunk létrehozni – tekint vissza az elmúlt egy hétre a fesztivál elnöke. Tóth László végigkövette a gazdag programsorozatot, amelynek nyitó gálája a Kodály Központba veterán- és luxusautókkal érkező sztárok vörös szőnyegen való bevonulásával kezdődött, s melyen részt vett az ünnepség kiemelt díszvendége, dr. Sheikh Khalid bin Khalifa, a bahreini uralkodó család tagja, az ISA Kulturális Központ elnöke is. Sikert aratott a VoiSingers Filmzenei estje is, amelynek szünetében a helyszínen, majd másnap a legnagyobb pécsi bevásárlóközpontban Robert Vargas, Los Angeles-i festőművész élő, extrém kivitelezésű festő-show-ja is SHIFF színesítette a programját.
Ugyancsak jól sikerült a szeptember 5-i, szintén a Kodály Központban tartott másik koncert: Waheed Alkhan bahreini zeneszerző elsősorban saját élményeit, emlékeit bemutató, a nyugati és az arab zenét ötvöző zeneművének („The Return”) ősbemutatóján a Pannon Filharmonikusok (akik egyébként a SHIFF művészeti programok társszervezői is voltak) és arab zeneművészek is közreműködtek. A Bogányi Tibor által színpadra vitt és vezényelt műsor meglepetés száma a Tavaszi szél vizet áraszt című magyar népdal volt, amely Radóczy Jusztina és Gráf Vivien énekesnők, valamint Abdulla al Ani arab énekes előadásában először magyarul, majd arabul hangzott el. Az egész estés programnak, amely a The Spirit of Bahrain nevet kapta, bahreini képző-és fotóművészek munkáit is megcsodálhatta a közönség, sőt, arab édesség-bemutatóra és -kóstolóra is sor került. Az esemény fényét tovább emelte, hogy a jemeni, a marokkói, a szaúd-arábiai nagykövet, a Berlinben és Moszkvában tevékenykedő bahreini nagykövetek, az Egyesült Arab Emirátusok nagykövete is részt vett rajta.
A SHIFF-ből a nemes célú rendezvény sem hiányozhatott: a Palatinus Hotelben tartott jótékonysági esten a szakmai, a politikai és a vállalkozói kör képviselői nem csak részvételükkel, hanem árverésre bocsátott tárgyak megvásárlásával is emberbaráti célt támogattak. Kalapács alá került Robert Vargas egyik Pécsett készült alkotása, a Hosszú Katinka által aláírt, a Magyar Posta által kiadott különleges bélyeg, továbbá a Pető Intézet gyermekei által készített különleges festmény, díszlevél, amely Ragályi Elemér és George Ovashvili Kukoricasziget c. filmje eredeti tekercsének egy részét is tartalmazza. A gálán befolyt összegből Közép-Európa egyik első akadálymentes, kerekesszékkel és babakocsival teljesen bejárható erdei túraútvonalát hozzák létre.
A további nem filmes szakmai programok közül kiemelkedett a pécsi és környékbéli általános iskolás kórusok szeptember 7-i, Széchenyi téri produkciója is, mikor mintegy 500 fős kórus adta elő a Tarzan – Gyermekember c. dalt. A fesztiváligazgató úgy összegez, hogy a SHIFF szervező csapata hatalmas és eredményes munkát végzett: – A fesztivállal összességében elégedett vagyok – mondja Tóth László –, azon belül is leginkább a nyitó gála sikerült minden várakozást felülmúlóan. Szeretném kiemelni Balásy Szabolcs, a VoiSingers kórus karmesterének profizmusát, amellyel megalapozta a fesztivál alaphangulatát. Külön köszönöm a rendőrségnek, hogy biztosították az autós felvonulást helyszíneit, és kísérték a konvojt a Kodály Központig. Igazi hollywoodi hangulatot varázsoltunk arra az estére!
A SHIFF filmes szakmai részét az alapozta meg, hogy a versenybe összesen 106 országból 3076 filmet neveztek. Ezek közül 11 játék-, 5 dokumentum- és 25 rövidfilm került be a döntőbe. Miközben az egyhetes program során a pécsi filmkávézókban és nagy mozitermekben (Cinema City, Uránia mozi, Apolló mozi) folyamatosan vetítették a versenyfilmeket, az ítészek (Robert Dornhelm osztrák származású hollywoodi rendező-forgatókönyvíró, Báron György szerkesztő-filmesztéta-filmkritikus, Khaled Soliman Al Nassiry palesztin-szír költő-irodalomkritikus-tervezőgrafikus-rendező, George Ovashvili grúz filmrendező-forgatókönyvíró-producer és Felix Tissi svájci író-rendező-forgatókönyvíró-producer, valamint a zsűri elnöke, Ragályi Elemér Kossuth- és Balázs Béla-díjas operatőr) értékelték a a legszínvonalasabb munkákat. Amint az a díjátadó gálán kiderült, a legjobb játékfilmnek a Fires címűt választották (Mohamad Abdul Aziz alkotását), a legjobb dokumentumfilm a Vostok N20 (Elisabeth Silveiro), a legjobb rövidfilm a Fire (Maria Shulgina), a legjobb színésznő a Wild Roses-ban szerepelt Marta Nieradkiewicz, a legjobb színész Stas Dombrovsky (az 5th Therapy-ból), a legjobb rendező Sulev Keedus (The Manslayer/The Virgin/The Shadow ) lett, a zsűri különdíját a Wild Roses (Anna Jadowksa alkotása) kapta, míg kiemelt említésre méltónak Medvigy Gábor operatőri munkáját találták (A rossz árnyék).
– A fesztiválgyőztes film, a Fires című szíriai dráma lett az én kedvencem is – árulja el Ragályi Elemér. – Ez az alkotás a háború kerettörténetébe ágyazva meséli el négy nő mindennapi küzdelmét, és bemutatja, hogy a bombák becsapódása mellett, a háború háttérzajában is van személyes élet, családi konfliktus; a mindennapi küzdelmeket jelenítette meg. A zsűri elnöke a fesztiválról is elismerően beszél: – A SHIFF egyediségét abban látom, hogy az arab világ filmjeit egyik európai filmfesztivál sem közvetíti, pedig a nyitott gondolkodásunk megőrzése érdekében nagyon fontosnak tartom, hogy ezeket a filmeket is bemutassák.
Az idei SHIFF tapasztalatai nyomán, a sikerre és a jelentős érdeklődésre való tekintettel Tóth László fesztiválelnök már bejelentette, hogy a Seven Hills International Film Festivalt 2019-ben is megrendezik. A program a tervek szerint olyan elemekkel is kiegészül majd, mint az autós, kaszkadőr- és sminkes bemutatók, vagy épp a filmutca.
hírek innen, onnan
Villámgyors, egyedényes ázsiai tészták, akár maradékból is – így nyomd le a zacskós rament
Nem bonyolultabb, mint egy paprikás krumpli.
Tovább csökkent a bruttó átlagbér, 740 ezer forint volt augusztusban
Júliushoz képest 4900 forinttal mérséklődött a teljes munkaidőben dolgozók bruttó átlagkeresete a KSH szerint. A dolgozók fele azonban...
Az olló, amit törésig nyitottak – a szimfonikus zenekari világ láthatatlan valósága
„Hogyan visszük át a szerelmet a túlsó partra, ha épp mi magunk is megfulladunk?” Mekkorák az aránytalanságok a szimfonikus...
Felgyorsult a drágulás Európában, Magyarországon az egyik legalacsonyabb az infláció
Szeptemberben 3,8 százalékra emelkedett az éves infláció az Európai Unióban és az euróövezetben is, az augusztusi 3,2 százalék után....
Gulácsi után újabb futballista otthonát rabolták ki Spanyolországban: "A világon semmilyen anyagi érték nem fontosabb a családom életénél"
Antony is arról számolt be, hogy betörtek a házába, miközben a brazil szélső a Real Betis színeiben a Porto ellen játszott a Bajnokok...
Rappersztár mellett tűnt fel Dárdai, de ennek most aligha örült
Jól elbeszélgettek a Hertha győztes meccse alatt.
Jön az új KATA, extra kedvezményekkel csábítanak a bankok
A cégek és vállalkozók számláiért egyre nagyobb kedvezményeket hajlandóak adni a bankok, és ez a KATA újbóli kiterjesztése lendületet...
Ijesztő jelenség: meghalt egy ember Magyarországon nyugat-nílusi lázban
Az eddigi legintenzívebb nyugat-nílusi láz szezonját regisztrálták idén az Európai Unióban: az Európai Betegségmegelőzési és...
Nem kell megütnie ahhoz, hogy bántalmazzon – a kapcsolati erőszak láthatatlan formái
Nem minden bántalmazás jár lila foltokkal, karmolásokkal. Nem mindig vannak pofonok, zúzódások vagy hangos veszekedések, mégis...
Egy rendőr az ügye elsikálását ígérte egy 17 éves lánynak, majd megkérdezte, megcsókolhatja-e
A Magyar Helsinki Bizottság nyújt jogi képviseletet az ügyben.
Hétszer adta el ugyanazt a jegyet a válogatott meccsére, a rendőrök mentek érte
A hét vásárló közül csak egyvalaki jutott hozzá a belépőhöz, a többiek hoppon maradtak.
Október 23: Zelenszkijt díszvendégnek hívta Magyar Péter
Mindel jel arra mutat, hogy az ukrán elnök jövő héten Budapestre látogat. Volodomir Zelenszkij a magyar kormány vendégeként kapott...
Sport
Nem mindennapi lépésre szánta el magát a milliárdokat kereső sztársportoló: elvégezte az akadémiát és rendőrnek állt
Valóra váltotta a gyerekkori álmát.
Újabb dermesztő részletek derültek ki Gulácsi Péterék elleni fegyveres rablásról: 73 millió forintos vagyonnal léptek meg az elkövetők
A támadók 40 percet töltöttek a kapus és családja ingatlanában.
Óriásit megy a Fradi Európában: A második meccsét is megnyerte az Európa-liga alapszakaszában
Két meccs és hat pont a Fradi mérlege eddig az Európa-liga-alapszakaszban.
Szenzációs bejelentés jön: Harry Kane órákon belül aláír
Az angol klasszis meghozta a döntést a jövőjével kapcsolatban.
Kifosztották Gulácsi Pétert, de ami a gyomorforgató kommentcsatában történt, arra nincs bocsánat
Nem kímélték a magyar kapust.
Totyogó-bajnokság előzte meg a tizenegyest: már a nekifutásból tudni lehetett, mi lesz a vége
Néha már a rúgás előtt lehetet tudni, hogy mi lesz a vége egy tizenegyesnek. Most is ez történt.
„Kelj fel, Adolf” – náci rigmusokkal vonultak a Hajduk szurkolói az Ajax elleni meccsre Splitben
Auschwitzot és Hitlert éltették, a horvát kormány elítélte a történteket.
Jude Bellingham klubváltása a címlapon, kiszivárgott a Real Madrid álláspontja is
Egészen elképesztő átigazolási pletyka kering.
Borbély Balázs a Fradi győzelme után: Drámát csináltunk egy teljesen sima meccsből, ez elfogadhatatlan
Az edző nem aggódott amiatt, hogy az ifjú Radnóti Dániel ne állná meg a helyét a kapuban.
Élete lehetőségét kapja Florian Wirtz, négy európai topcsapat vinné a Liverpool sztárját
Úgy tűnik, hogy a német csatárnak nincs maradása az Anfielden.
A Liverpool edzője arról beszélt, hogy hétvégén Szoboszlai Dominik visszatérhet a pályára
Andoni Iraola nem mondott biztosat, de nyitva hagyja annak a lehetőségét, hogy Szoboszlai Dominik hétvégén pályára léphet.
Újra lecsap a PSG, 70 millió euróért vinnék a Barca-sztárt
Luis Enrique ezúttal egy védőt nézett ki magának.
Bulvár
Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó
A fiatal kerékpáros fékezés nélkül rohant egy autó hátuljába. Olyan súlyos nyaki sérülést szenvedett, hogy azonnal újra kellett éleszteni. A Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó bejegyz
Ítéletet mondtak a Tisza-szavazók, szerintük ez a legnagyobb baj a kormánnyal
Egy friss közvélemény-kutatás szerint Vitézy Dávid a kormány legnépszerűbb minisztere.
Szabó Anna Eszter: Amíg a nem igent jelent, az igen pedig anált, addig még nagyon sok dolgunk van
A probléma nemcsak az erőszaktevőkből áll, hanem azokból is, akik nem tesznek ellene. Akik nem intik le a bunkó, nőalázó vicceket, akik előbb kommentelik, hogy „nem minden férfi ilyen", mint hogy megosztanának egy n
Magyar Péter volt felesége is visszautasíthatatlan meghívót kapott a parlamentbe
Varga Juditot is beidézte a végrehajtási bizottság, öt másik volt igazságügyi miniszterrel együtt.
14. havi nyugdíj: két forgatókönyv jöhet szóba, nem mindenki örülne az egyiknek
Az szinte biztos, hogy érkezik a 14. havi nyugdíj, ám hogy pontosan milyen formában, azt még csak találgatják. Felmerült a rászorultsági alapon osztott pluszjárandóság; napokon belül kiderülhet, mikor és mennyit ka
Egy kutatócsapat mintát vett a tiltott csernobili zónában, majd kiderült, hogy továbbra is épek a nukleáris üzemanyag szemcséi
A szerkezeti stabilitásnak fontos következménye van: a radioaktív bomlás során keletkező anyagok egy része hosszabb ideig a részecskék belsejében maradhat, így lassabban kerülhet a talajba vagy a vízbe.
Rákkeltő anyagot tartalmaz több ismert olívaolaj: ezek az érintett termékek
Potenciálisan rákkeltő hatású anyagokat mutatott ki több népszerű olívaolajban egy olasz fogyasztóvédelmi magazin, amely összesen 16 terméket vizsgált meg.
Magyar Péter bejelentése Orbán Viktorról: „Brüsszelben és otthon is nettó hazugságokat terjeszt”
Magyar Péter kornányfő újabb eurómilliárdokról számolt be az európai csúcs előtt, ugyanakkor jelezte, hogy a jelenlegi formájában még nem tartja elfogadhatónak az új hétéves uniós költségvetést Magyarország
Meghökkentő jóslat látott napvilágot Baba Vanga-tól: magyar vonatkozása is van a világvége-forgatókönyvnek
A látnok szerint a magyar kutatókra kulcsfontosságú feladat vár ennek kapcsán.
Megjött a hivatalos figyelmeztetés: repkedni fognak a mínuszok pénteken, itt fog a legjobban fájni a lehűlés - Időjárás-előrejelzés
Búcsút inthetünk az őszi melegnek, a derült égboltnak komoly ára lesz. Péntek reggel több helyen is mínuszokra ébredhetünk, mutatjuk a részleteket!
Matolcsy György: Megvan a jegybanki alapítványok vagyona, és azt is elmondom, hol
Az MNB volt elnöke szerint a jegybanki alapítványok vagyona a többlépcsős befektetési lánc ellenére sem került ki az alapítványi körből, mivel a befektetéseken keresztül végig ugyanaz maradt a tulajdo ...
Felfüggesztik ügyészi állásából a KNYF aranykonvojügy miatt lemondó vezetőjét
A legfőbb ügyész jogkőrében ideiglenesen eljáró legfőbb ügyész újabb fegyelmi eljárást is kezdeményezett Frücht Pál ellen.
blogmorzsák
8 tanács, hogy sokáig éles maradjon a látásod
Több mint kétmilliárd embert érint valamilyen szemprobléma. Mikor kell orvoshoz fordulni?
Negyedszázados az „újkori” Škoda Superb
Igaz, a története majdnem száz éves.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






