Bizonytalan adójogi helyzet – bizonytalan adózók
A bizonytalan adójogi helyzet – mint új jogintézmény – bejelentése, lehetőséget teremt a jogkövetkezmények alóli mentesülésre abban az estben, ha a bevallásában feltüntetett fizetendő illetve visszaigényelhető adó összege téves jogértelmezésből eredően hibás. A NAV Pécs közleménye.
A bizonytalan adójogi helyzet bejelentése nem irányulhat az általános forgalmi adóra, innovációs járulékra, szokásos piaci ár megállapításra, adókedvezmények igénybevételének megítélésére.
A bizonytalan adójogi helyzet bejelentésére csak az adott adónemre vonatkozó bevallásban, a bevallás benyújtására előírt határidőben kerülhet sor, önellenőrzés keretében sem pótolható.
A bevalláson történő jelölés azonban nem elegendő, a bejelentést megfelelő módon alá is kell támasztani. Az adózónak jegyzőkönyvet kell készítenie, amelyben rögzíti a tényállást, jogszabályi rendelkezést, annak értelmezését. E jegyzőkönyv azonban kizárólag akkor érvényes, ha azt ügyvéd, adótanácsadó, okleveles adószakértő szabályosan ellenjegyzi. A jegyzőkönyvet a bevallás benyújtásától számított 3 napos határidőn belül kell az adóhivatalhoz benyújtani.
A bejelentés díjköteles (!) amelynek összege a bejelentéssel érintett fizetendő vagy visszaigényelhető adó abszolút értékének – vagyis az adott adónemben fizetendő vagy visszaigényelhető teljes összeg – 0,5 százaléka, de legalább 100 e Ft legfeljebb 5 millió Ft. Ezt az összeget a bevallás benyújtásának napjáig lehet megfizetni, melynek elmulasztása igazolási kérelemmel nem menthető ki.
Az adóhatóság a bejelentés jogszerűségét utólagos ellenőrzés során vizsgálja, kötelező jelleggel.
A bejelentéshez fűződő jogkövetkezmények:
- ha a bejelentésre nem jogszerűen került sor, abban az esetben az adózó nem mentesül az ellenőrzés során feltárt adóhiány után fizetendő adóbírság és mulasztási bírság szankciók alól, a jegyzőkönyvet ellenjegyző felet az adóhatóság mulasztási bírsággal sújtja, melynek mértéke a bejelentés díjának 50 százaléka, de legalább 200 e Ft, és az ellenjegyző nevét, adóazonosító számát, hatósági nyilvántartási számát honlapján közzéteszi.
- ha a bejelentés jogszerű és az adóhivatal ellenőrzése során adókülönbözetet állapít meg, abban az esetben az adózó mentesül a szankciók (adóbírság, mulasztási bírság) alól, de a feltárt adókülönbözet és a késedelmi pótlék tekintetében fizetési kötelezettség terheli.
Nemzeti Adó-és Vámhivatal
Dél-dunántúli Regionális Adó Főigazgatósága
Pécs

- Budapesti, zirci és pécsi fal szépül meg a Színes Város program révén
- A következő két évben jelentős fejlesztések várhatóak az elektronikus egészségügyben
- A fogyatékossággal élőket segítő uniós támogatás arányának növelését sürgetik
- A magyar gazdák érdekeit szem előtt tartó földtörvény készül
- A méhállomány megcsappanásának tanulmányozását támogatja az Európai Bizottság
- Az euróval szemben tartotta árfolyamát a forint szerda reggel
- 50 éves a pécsi távhőszolgáltatás
- A kiszámíthatóság a jó állam célja
- Mégis lesz Mecsek Rali
- Eltolták a május elsejét - képgaléria
- A fiatalok felé nyit a bécsi turizmus
- Holokauszt Emlékmenet
- Az eddig beérkezett szja-bevallások közül minden negyedik hibás
- Vörös festékkel öntötték le Horthy Miklós vasárnap avatott szobrát
- 13 év börtön Szandi gyilkosának
- Mi történik ma Pécsett? – május 16.
- Volt államtitkár kerülhet a PMFC élére
- 82 gyógyszerrel akarta megölni csecsemőjét
- Változik a vonatok közlekedési rendje a szombati munkanap-áthelyezés miatt
- Elhunyt Angster József
- Nyílt levél a nevelőszülőkért
- Közös tereink – Uránváros
- Pályázati felhívás a Kultúrkert üzemeltetésére
- Előadás a szarvasgombáról
- Zárul, de folytatódik a Special Pécs projekt
- Elhunyt Páldi Ede
- Karbantartási munkák Pécs kisvízfolyásain
- Belváros, kedvellek! – Belváros, like!
- Fenntartható, zöld is - kék is…
- Pünkösdi zarándokvonatok 2008–2012.
- Gyorsjelentés az erdőtüzekről — az erdők védelmében





