Bizonytalanná váltak az ország működésének alapjai
Sólyom László szerint Magyarország működésének alapjai bizonytalanná váltak azzal, hogy az alkotmány a "napi hadműveletek puszta eszközévé lett", a kormányzat és a törvényhozás lerombolta az alkotmányos kultúrát; a volt köztársasági elnök erről a Heti Válasz című lapnak adott interjújában beszélt.
hirdetés
A lap csütörtökön megjelent számában Sólyom László kifejtette: az ország szempontjából a tévedés volt a "háborúzás", amely "a rajtaütésszerű törvényhozásban, az előkészítés és indokolás nélküli intézkedésekben" valósult meg.
"Háborúban senki sincs biztonságban. A jogbiztonság hiányát nem csak a gazdasági élet panaszolja és sínyli meg. Az igazi baj az, hogy az ország működésének alapjai is bizonytalanná váltak, amikor az alkotmány a napi hadműveletek puszta eszközévé lett" - fogalmazott a volt államfő, akit a lap az augusztus eleji aszófői falunapon tartott beszédével kapcsolatban kérdezett.
Sólyom László szerint "az eddigi eredmények nem igazolják a háborús módszert. A legnagyobb ellentmondás az, hogy valójában nincs is háború" - tette hozzá.
Mint magyarázta, az eurózóna országai is alkalmaznak szokatlan módszereket, kierőszakolnak áldozatokat, de nem rombolták le alkotmányos rendszerüket. Példaként említette, hogy Cseh- és Lengyelország, valamint Szlovákia úgy kezelte a válságot, hogy megőrizte alkotmányos kultúráját. "A magyar kormányzat, a magyar törvényhozás pedig lerombolta" - jelentette ki Sólyom László.
A volt államfő szerint azonban az alaptalan rágalmazást, amely "lopakodó fasizmust, diktatúrát kiált, vissza kell utasítani", mert az megnehezíti a tárgyilagos kritikát. Megjegyezte azt is, hogy az ellenzéknek a "napi piszkálódásoknál többre eddig nem futotta".
Arra a kérdésre, miért baj, ha élnek azzal, hogy a kétharmados többséggel alkotmányosan át lehet írni az alkotmányt, Sólyom László azt válaszolta: a kultúra önkorlátozást jelent; "megfogjuk a kést, a villát, holott a törvény nem tiltja, hogy kézzel együnk".
A Fidesz előzetes feliratkozásról szóló választójogi terveivel kapcsolatban kifejtette, hogy az aszófői falunapon kimondott "sarkos megfogalmazás" - miszerint az alkotmányellenes ötlet - a nyilatkozatokból kivehető indokoknak és szándékoknak szólt. "Ezek pedig korlátozzák az általános választójogot, amely ugyebár történeti alkotmányunk vívmánya, és nem a hanyatló nyugat tévedése volt" - fogalmazott a volt államfő.
Kifejtette, egy működő választói névjegyzék mellett további aktivitás megkövetelése a választáson résztvevők csökkenéséhez vezet, "ráadásul a kampánykezdettel mint jogvesztő határidővel nehezen állná ki a jogkorlátozás szükségességének és arányosságának próbáját". Hozzátette: ráadásul az alapjogok mindenkit megilletnek.
"A tudatlan kocsmatöltelék sem zártható ki, márpedig az ötlet éppen egy alkotmányosan igazolhatatlan közéleti tudatossági cenzus" - fogalmazott Sólyom László.
A volt államfő szerint tanácsos lenne, hogy a kormány vagy az Országgyűlés elnökének indítványára a törvényhozás előzetes normakontrollt kérjen az Alkotmánybíróságtól. "A következő választások legitimitása és tisztasága tekintetében a legcsekélyebb alkotmányos kétely sem maradhat" - szögezte le Sólyom László.
Szerinte az előzetes feliratkozás ötletére "az eretnekség gyanúja vetül", és az erről szóló vita az Orbán-éra egyik legfontosabb vitája lesz.
Az aszófői beszédében elmondott, a romániai alkotmányellenességek és a magyar gyakorlat közötti összehasonlítás kapcsán feltett kérdésre válaszolva Sólyom László a lapnak azt mondta: "amikor itthon egyéni indítvánnyal lefejezik a bírói hatalmi ágat, ahogy eltávolították a Legfelsőbb Bíróság vezetőjét, az semmivel sem különb a Basescu menesztésére tett kísérletnél".
Sólyom László kitért arra, hogy az aszófői beszédében szólt szükséges, "sőt örvendetes" kezdeményezésekről, azonban közülük több folytatás nélkül maradt. Ezek között említette a nyugdíjügyet és a teljes középosztály - nemcsak a felső tized - erősítését.
A volt államfő felszabadítónak nevezte a kettős állampolgárság lehetőségének megadását, de - úgy fogalmazott - "a nemzet az elmúlt két évben sem forrt jobban egybe". Szerinte hiányzik annak a belátása, hogy a magyarság ma már többközpontú, a határon túli nemzetrészek kilencvenéves történelemmel rendelkeznek; hagyományokkal, együttélési formákkal. "Senki sem irányíthatja őket bábjátékosként Budapestről" - fogalmazott Sólyom László.
A volt államfő az interjú végén kiemelte a helyi közösségek, mint "az igazság helyeinek" fontosságát, valamint azt, hogy "létezik" az Alkotmánybíróság, "dolgozik az ombudsman", valamint "működnek példamutató, hatékony" civil szervezetek. Van tehát hová visszavonulni - mondta.
Sólyom László kijelentette: "az alkotmányos kultúrának sok intézménye és hordozója maradt". Elsősorban persze minden öntudatos ember, aki tudja: ő maga a hatalom forrása".
bBB \ bcl \ kpc
hírek innen, onnan
Torres marad a Chelsea-nél
A Chelsea támadója, Fernando Torres elmondta, mindenképp a Stamford Bridge-en marad - legalább addig, amíg szerződése tart A spanyol támadó szerdán újabb fontos döntőn szerzett találatot, miután már kétszer betalált EB-döntőben,...
A tinédzser menekülése a királyi hárem elől
Tintswalo Ngobenit 15 éves korában nézte ki magának Szváziföld királya, a most 45 éves III. Mswati. A tinédzsernek sikerült elmenekülnie Angliába, ahol menedékjogot kért. III. Mswati 1986 óta egyeduralkodóként uralkodik, betiltott...
Bonnie Tyler
Az idei Eurovíziós Dalfesztivál legismertebb előadója a Nagy-Britanniát képviselő Bonnie Tyler volt. A 62 éves brit énekesnő a 19. helyen zárt. Nem ő volt a korelnök a versenyen, hanem a svájci csapat 94 éves nagybőgőse. Nagy remé...
A szerető szerencsés megmenekülése az emeletről videó!
Brazíliában Sao Paulo-ban vették fel azt a jelenetet amit leginkább regények lapjain tudunk elképzelni vagy esetleg egy vígjáték részeként. Az utcán bámészkodók tömege előtt zajlott le az az incidens, hogy a korán hazaérkező férj ...
Menedékjogot kért a lány, aki nem akart a szvázi király 13. felesége lenni
Egy fiatal nő menedéket keres Nagy Britanniában, miután nem volt hajlandó Szváziföld királyának háreméhez csatlakozni 13. feleségként. A 22 éves Tintswalo Ngobeni, Angliába menekült a dél-afrikai országból, tinédzserként, miután f...
Gemenci Nagydíj - Cador Rida az összetett győztes
Cador Rida nyerte meg a 39. Gemenci Nagydíj nemzetközi kerékpáros versenyt. A csapatversenyben az Utensilnord-Ora24.eu végzett az első helyen.
Heti holjárunk hiányos öltözetű hölgyekkel
Ez most kicsit talán nehezebb lesz, de hátha tudjátok: szóval hol vannak a hölgyek, akik úgy bújnak az ablak mellett, mint a rajtakapott szeretők, akik nem tudnak hová bújni a hazatérő házastár elől, ezért kimásznak a párkányra?
Hol táborozzon a gyerek a kerületben?
Lassan itt a nyár, az időjárás már alakul, tervezni is el lehet kezdeni a közelgő szünidőre, ha a gyerekekről van szó. Az ő energiáikat márpedig le kell kötni a családi nyaraláson kívül is. A táborok tökéletes lehetőséget adnak, h...
Képkiállítás Csúzán
A csúzai Nőegylet tagjai április 21-én egy képkiállítással várták az érdeklődőket a csúzai kultúrotthon emeleti előterében. Az érdeklődők Branka Sarić eszéki amatőr festőnő munkáit tekinthették meg.
Cannes-i filmfesztivál: átadták a Media-díjat
Thomas Vinterberg dán filmrendező vehette át vasárnap a 66. cannes-i filmfesztiválon a Media-díjat, amellyel a legjobbnak ítélt, uniós támogatásra jogosult filmtervet jutalmazza az Európai Bizottság.
Megérkezett a vihar, nem úszta meg a főváros
Vasárnap este, tíz óra környékén, óriási széllel, villámlással és dörgéssel megérkezett Budapestre a vihar. A zivatar rendületlenül halad kelet felé.
Leszúrta barátját, mert az arcába szellentett
A floridai nő egy húszcentis késsel esett a férfinak, amiért az egy vita közepén különös módon fejezte ki véleményét.
Sport
Micheliszt megbüntették, szabálytalan a Honda, borult minden
A WTCC-sorozat osztrák nagydíjának időmérője után örültünk egy kicsit, hiszen Michelisz Norbi a 9. lett, ami a második futamon első soros indulást jelentett volna. Ugyanakkor a Q2-ben történtek miatt a versenybíróság rekordbünteté...
A viszontagságok ellenére Michelisz a Salzburgringen is dobogóra állt
Minden jó, ha a vége jó, Michelisz Norbert szempontjából pedig végül is majdnem tökéletesre sikeredett a túraautó-világbajnokság ausztriai versenyhétvégéje. Majdnem, ugyanis az időmérőt követő büntetések miatt az első versenyt a 1...
Nyert a Vidi, karnyújtásnyira a bajnoki ezüst
A Videoton 2-1-re legyőzte a vendég Kaposvárt a labdarúgó OTP Bank Liga 28. fordulójának szombati játéknapján. A székesfehérváriak tökéletesen használták ki legfőbb riválisuk, az MTK botlását, így hatalmas lépést tettek a bajnoki ...
Húzd meg! Hátizomerősítés fegyenc- és egyéb módra
Támadjunk több szögből, ne hanyagoljuk el a mozgásirányokat! Evezés, pull egy kézzel, súllyal vagy súly nélkül.
Magyar bokszoló a WBO interkontinentális öv birtokosa!
Kecskeméten rendezte meg soron következő profi boksz gáláját a Ferobox Event csapata a Messzi István Sportcsarnokban. Az izgalmas sporteseményt a létesítmény telt házas közönsége mellett a Sport 1 Televízió nézői is élőben nézhett...
Tanult és vb-meccset nézett Svédországban a MOL Liga korábbi sztárja
Jánosi Csaba idén év elején döntött úgy, hogy felhagy az aktív játékkal és a folytatásban edzőként próbálja átadni a fiataloknak, amit ő az elmúlt évtizedekben a jégen megtanult. Jelenleg a Vasas utánpótlásedzője (U10 és U12), val...
Edzője szerint Babos Timi az utóbbi időben jól, és egyenletesen teljesít
Babos Tímea legutóbb Johannesburgban nyert versenyt. A tornagyőzelemmel 12 helyet javított világranglistás helyezésén, így ezen a héten már ismét a legjobb százban, a 99. találta magát. Mindez a siker mellett azt is jelenti, hogy ...
Kozák Danuta hosszú idényre készül
Remekül szerepeltek az elmúlt hétvégén a magyar versenyzők Szegeden, a kajak-kenu Világkupa-sorozat idei első viadalán. A csapat mint a legeredményesebb nemzet - 18 érmet - hat aranyat, nyolc ezüstöt és négy bronzot gyűjtöttek a ...
Videó: kiszórták a brutális szabálytalanság után balhézó Dzsudzsákot
Piros lapot kapott Dzsudzsák Balázs a Dinamo Moszkva Alanyija Vlagyikavkaz elleni meccsén, miután ő is belekeveredett egy tömegjelenetbe egy brutális szabálytalanság után a meccs 87. percében.
Videó: élete gólját ollózta, nem adták meg
Szenzációs ollógólt lőtt Hadnagy Attila a román másodosztályban szereplő Botosani játékosa. Egy középre ívelt labdát juttatott zseniális mozdulattal a jobb felső sarokba, azonban a bírók les miatt
Bulvár
Ez aztán furcsa fordulat! Mégis ByeAlex nyerte a nemzetközi versenyt
Bár a kihirdetett eredmények szerint a 10. lett ByeAlex, kiderült, mégis ő a nyertes.
Időjárás - Vihar mossa el az estét
Csalóka lesz a mai nap! Délelőtt és délután is kellemes nyári idő várható. Délután azonban egy hidegfront érkezik.
70 éves a vagyonát szegényekre hagyó magyar milliárdos
70 éves lett május 14-én az egyik leggazdagabb magyar, Demján Sándor, aki Etyekre költözött székely családban nőtt fel, és vagyonának 95 százalékát hagyja a szegényekre.
Pucéran pózolt a várandós Britney - Címlapon a sztárkismama
Celebek körében nagy divat ledobni a textilt várandósan. Nézegesd meg a képeket!
Micheliszt megbüntették, szabálytalan a Honda, borult minden
A WTCC-sorozat osztrák nagydíjának időmérője után örültünk egy kicsit, hiszen Michelisz Norbi a 9. lett, ami a második futamon első soros indulást jelentett volna. Ugyanakkor a Q2-ben történtek miatt a versenybíróság rekordbünteté...
Tizedik lett ByeAlex így fogadta az eredményt
Tizedik lett ByeAlex az Eurovíziós Dalversenyen. 84 pontot szerzett a magyar fiú. Eddig csak kétszer szerepeltünk jobban a versenyen.
Botrány és káromkodás az Eurovízió után - videó
Míg a magyarok bekerültek a legjobb tíz közé, az idei Eurovíziós Dalversenyen, addig más esélyesnek tartott országok előadói hátul végeztek. Így szokott ez lenni, ám nem mindenki bírta leplezni a csalódottságát. Nézzétek csak!
Csodanövény a szorongás ellen
A kutatást vezető Dr. Jerome Sarris elmondta, hogy a mostani, mérsékelt hatékonyságú gyógyszerek mellett új módszerekre van szükség. "A növényi hatóanyagú készítmények tapasztalataink szerint lehetséges alternatívát jelentenek a k...
Károsíthatják a szemet a LED izzók
Az energiatakarékos LED izzót napjainkban a világítástechnika leghatékonyabb költségcsökkentő megoldásaként népszerűsítik. A madridi Complutense Egyetem kutatója szerint azonban a LED izzók fényének behatása visszafordíthatatlan k...
Lecsapott a vihar: szupercella Nagyatád felett, fotó
Felhőszakadás, jégeső kíséretében csapott le a vihar Somogyra is, Nagyatád felett egy észlelő egy szupercellát kapott lencsevégre.
"Meg is ölhetlek, rendőr vagyok" - feljelentés a rendőrök ellen
Megverték és embertelenül bántak vele a rendőrök - ezt állítja egy komlói nő. Azt mondja, hogy máig nem érti, miért vitték be a rendőrségre. A nő az eset miatt feljelentést tett a rendőrök ellen a Baranya Megyei Főügyészségen.
Nagyon kínosan érezte magát! Az énekesnő fél feneke kilógott a bőrnadrágból
Rihanna megbánta, hogy a szűk bőrnadrágot vette fel.
blogmorzsák
Inkompetencia felsőfokon
A VIII. kerületi önkormányzatnak több hónapos csúszással sem sikerült az üres telkek közösségi célú hasznosítását megszervezni.
Forog a Downton Abbey negyedik évada
Íme néhány fotó az egyik legnépszerűbb brit sorozat forgatásáról.
A befektetés hét alapszabálya
Ezeket kövesd, ha nem akarod, hogy átverés áldozata legyél.
Álmodj, kérj, és ő valóra váltja!
Oravecz Nóra hisz a pozitív gondolat erejében, és abban, hogy bármit el tudunk érni. Ha pedig nem, ő valóra váltja: kívánságokat teljesít.
A New York-i bundagyanú
A liga történetének egyik legnagyobb botránya az 1946-os döntő előestéjén pattant ki.
Pusztatúrpásztótól a lovagi címig
Korda Sándort a mai napig olyan szinten tisztelik Angliában, hogy az európai Oscar-díj kiosztó gálán a legjobb filmnek járó díjat róla nevezték el.
Piri szerint a világ
Így fotózik egy két és fél éves gyerek.
Melyik 15 vasútvonal lesz olcsóbb?
Alacsonyabb műszaki szintet nyújtó vonalakon
15 százalékos díjcsökkentés várható.
Turistaúton Észak- Koreában
Idén tavasszal egy hetet töltött a BBC tudósítója és operatőre a világ legorwellibb államában, ebből született egy elképesztő, fél órás dokufilm.
Napház Miamiban
A tervek szerint szállodaként, kaszinóként és kiállítóhelyként is funkcionáló, hajóval is könnyen megközelíthető épület a tengerben állna.
Dave Grohl a Rolling Stones koncertjén
A Foo Fighters vezére a Beatles- és Led Zeppelin-tagok után most már Mick Jaggerékkel is zenélt.
Az arab világ belső törésvonalai
A konfliktusok egyik fő forrása, hogy a Közel-Keleten nem tud kinőni olyan hatalom, amely kvázi hegemón helyzetbe kerül.

- További forinterősödést hozhat, ha lesz török kamatvágás
- Erősödött a forint délelőtt
- Kritikusabbak lettünk az egészségügyi szolgáltatásokkal
- Nem került vissza a Richter a MSCI-be
- A Big data követi lépteinket!
- Halló, itt a jövő. A Kulcs-Soft már mobilra tart
- Kétmilliárdos alternatív-energetikai beruházás a Mátrai Erőmű ipari parkjában
- Műholddal figyelik a vaddisznókat a Balaton-felvidéken
- Megverte a Pécset, még életben a Siófok
- Orbán: béremelés a háziorvosoknak és a tanároknak
- "Pécs ledarálja a Siófokot"
- Beolvad a Tettye Forrásház Zrt.-be a Pécsi Vízmű Zrt.
- Fidesz: folytatódik a rezsicsökkentés politikája
- A baloldalon totális a káosz
- Orbán: Európa problémája a gyengülő versenyképesség
- Újabb részletek a pécsi pénzváltós gyilkosságról
- Új bűnmegelőzési program indult egy Pécsi iskolában
- Schmitt még küzd a doktorijáért
- Pollenhelyzet - Tovább csökkent a terhelés az esőzésnek köszönhetően
- Pécsett is hódít a Rukkola
- Vándorgyűlést rendez a történelmi társulat
- Legyen újra természetes az uránvárosi KRESZ-park és környéke!
- A környezettudatosságot népszerűsítő kampánysorozat indul csütörtökön
- Török segítség Pécs oszmán építészeti értékeinek ápolására
- Sikerrel zárult a pécsi akció
- Három rendezvény miatt is forgalomkorlátozás lesz Budapesten a hétvégén
- Aszpik - Alkotói piac
- Forgalmi rend változások Pécsett
- Elhunyt Székely György színháztörténész
- Kocsis Zoltán egyelőre nem vezényel és zongoraestet sem ad Pécsen
- Expedíciózz a háztartásban! - Ismét Pécsen





