Ezt olvasta már?

0

Biztonság Hete Pécsett is - videó

A Baranya Megyei Balesetmegelőzési Bizottság 2019. szeptember 26-án adott otthont a Biztonság Hete elnevezésű rendezvénynek.

Az ORFK-OBB megbízásából megtartott programot Pécsett, az Apáczai Nevelési és Általános Művelődési Központ aulájában és agóráján rendezték meg 2019. szeptember 26-án. A rendezvényen általános iskolás gyermekeket vártak a baleset-megelőzési szakemberek. A délelőtti órákban az ANK 1. számú Általános Iskola 3-4. évfolyamos diákjai vehettek részt a nyolc állomásból álló rendezvényen, délután pedig a Testvérvárosok Terei Általános Iskola, az Árpád Fejedelem Általános Iskola és a Jurisics Általános Iskola diákjai érkeztek, és járták végig forgószínpad-szerűen a helyszíneket.

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési munkatársai az iskolai vagyonvédelemről oktatták a gyermekeket, valamint a kerékpárokat is nyilvántartásba vették. A baleset-megelőzési kollégák a Pécsi Rendőrkapitányság megelőzési állományával, valamint a polgárőrőrökkel kiegészülve a fontosabb jelzőtáblák jelentésére és a jogszabály szerint elvárt magatartásokra hívták fel a figyelmet egy mini KRESZ park létesítésével. Ezután az itt szerzett tudást óriás jelzőtábla puzzle kirakásával kamatoztathatták, valamint az őszi közlekedéssel kapcsolatban baleset-megelőzési tanácsokat kaphattak a gyerekek.

A társszervek részvételével megtartott nagy sikerű rendezvényről a közel ötszáz gyermek, a kísérő pedagógusokkal együtt pozitív élményekkel, valamint felfrissített és új információkkal gazdagabban távozott.

Az őszi közlekedésben az egyre korábbi sötétedés miatt a legfontosabb a láthatóság, ezért igyekeztek a rendőrök a gyerekek figyelmét felhívni arra is, hogy akár gyalogosan, akár kerékpárral közlekednek, ne feledkezzenek meg arról, hogy a közlekedés többi résztvevője számára mindig láthatóak legyenek. Ebben segít a láthatósági mellény, a különböző fényvisszaverő pántok, a fényvisszaverővel ellátott ruházat, illetve a kerékpár kifogástalanul működő világítóberendezései és prizmái.

 

police.hu







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Megvan az Alkotmányvédelmi Hivatal új vezetője

Pósfai Gábor a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat újj főigazgatóját is megnevezte.

Új vezetőket nevezett ki a titkosszolgálatok élére a belügyminiszter

A folyamatos és hatékony feladatellátás biztosítása érdekében Pósfai Gábor belügyminiszter kinevezte az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH)...

Népszavazást tartanak Svájcban, 10 millió fős népességplafonról döntenek

Svájc népszavazáson dönt arról, hogy felső határt szabjon-e az ország lélekszámának, és ezzel összefüggésben korlátozza-e a...

Hoppál Hunor: Nem az a jó válasz, hogy ugyanazt a nótát fújjuk

A 444-nek nyilatkozott a Különutas-alapító újságíró.

A köztévé népszerű műsorvezetője volt: Szicíliában kezdett új életet Novodomszky Éva

Novodomszky Éva, a köztévé egykori népszerű műsorvezetője új életet kezdett Szicíliában, ahol egy teljesen más területen próbálta...

Autósok, figyelem: egyhetes közúti razziát jelentett be a rendőrség

A Roadpol Alkohol és Drog elnevezésű egyhetes ellenőrzés részeként június 19-én reggel 9 órától 24 órás Alkohol- és Drogmarathon...

Teszten a konnektoros Jaecoo 7 SHS

Hogy néz ki?  Ismerőseim, barátaim, de kollégáim többsége egyetért abban, hogy látványos, tetszetős a hozzánk érkező kínai autók...

Magyar Péter leleplezte az Orbán-kormány legnagyobb hazugságát: migránstábor volt készülőben Győr közelében

A Fidesz tisztújító kongresszusának napján tartott rendkívüli sajtótájékoztatót Magyar Péter miniszterelnök, aki szerint az...

Mad Max‑ba illő BMW bukkant fel a magyar utakon

Erősen hiányos volt az a személyautó, amit nemrég megállítottak a rendőrök. Az ellenőrzéskor kiderült, ez csak a kisebbik baj.

0

Sport

Kínosan kezdődött a foci-vb, máris magyarázkodhatnak a szervezők

Nem a futball, hanem az üres széksorok kerültek fókuszba a 2026-os világbajnokság nyitónapján.

Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?

Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.

A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt

Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.

Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői

Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.

Bulvár

Selyemzsinórt kap Semjén Zsolt?

Augusztus végén országos választmányt tart a KDNP, napirenden a tisztújítás elrendelése.

Sűrgős változás jön a nyugdíjrendszerben júliustól, sok magyar idősnek újra kell terveznie a kiadásokat

Szigorúbb és engedékenyebb pontok egyszerre érkeznek a hazai idősügyi nyugdíjellátásba.

Sokan azt hiszik, csak bőrhiba, pedig a rák egy agresszív fajtája: 4 dolog, amit azonnal ellenőrizz magadon

A meleg idő beköszöntével az UV-sugárzás is felerősödik, ami komoly veszélyt jelent a bőrünkre. Mutatjuk, miben más a fehér bőrrák, mint a melanóma, és hogyan ismerheted fel időben a tüneteit.

4 kisgyerek evett ilyet a múlt héten, mind a Heim Pál kórházban fekszik - Orvosok figyelmeztetik a szülőket

A gombelem lenyelése súlyos égési sérüléseket okozhat a nyelőcsőben.

Melléthei-Barna Márton: Szégyelld magad, Kocsis Máté!

A Tisza jogi vezetője reagált a fideszes politikus korábbi, Magyar Péter édesanyjának címzett bocsánatkérésére.

Nem az alkohol és a cukor a máj legnagyobb ellensége: ezt az 5 ételt a hepatológusok is csak ritkán eszik

A szakértők szerint több olyan népszerű, egészségesnek hitt étel és ital is létezik, amely rendszeres fogyasztás esetén meglepően nagy terhet róhat a májra.

Kapitány István: átfogó szervezeti és működési átvilágítás indul az EXIM, a HEPA és a HIPA intézményeinél

A Gazdasági és Energetikai Minisztérium külgazdasági területének irányítása alatt működő intézményeknél – az EXIM Magyarország, a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség és a HIPA Nemzeti Befektetési Ügyn

Újabb nagyon súlyos baleset történt – többen beszorultak, mentőhelikoptert is küldtek

Frontális karambol miatt lassúlt le a közlekedés a 23-as főúton péntek délután, miután két személyautó ütközött össze Ivád és Mátraterenye között. A baleset a főút 17-es és 18-as kilométere közötti szak

Kikerült két hangfelvétel arról, hogy bocsát el 41 alkalmazottat Ruff Bálint minisztériuma

A felvételeken Ducsay Zsuzsanna helyettes államtitkár hallható.

Nem vicc: akár a szomszéd is feljelenthet, ha ezt a növényt ülteted a kertedbe

Sokan azt gondolják, hogy a saját kertjükben azt ültetnek, amit csak szeretnének. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb. Vannak olyan növények, amelyek komoly konfliktusokat okozhatnak a környéken, és akár hat

0






0