Blokklánc-alapú kriptovalutát hozott létre a pécsi Futuraqua Nyrt.
Önállóan forgalomképes blokklánc-alapú kriptovalutát hozott létre a víz világpiaci kereskedelmére alapozva a pécsi Futuraqua Ásványvíztermelő és Vagyonkezelő Nyrt. - közölte a cég szerdán az MTI-vel.
A watereum (wrm) elnevezésű kriptovalutából 10 milliárd digitális utalványt (token) generáltak - írta a 2011-ben alapított, 107 millió forint jegyzett tőkéjű, szinte teljes egészében magyar tulajdonú, mintegy 1500 - többnyire kisbefektető - részvényessel rendelkező társaság.
A cég az önállóan forgalomképes token különlegességének nevezi, hogy az vagyoni értékű jogot tartalmaz. Egy egységnyi watereum felhasználásával egy liter ivóvíz vásárolható a Futuraqua Nyrt.-től. A társaság távlati célja a most létrehozott blokklánc-alapú vízkitermelési kvóták közösségi értékesítésének lehetővé tétele a token-értékesítéssel - áll a közleményben. A digitális utalványokat többlépcsős értékesítési rendszerben kínálják majd eladásra, azokat hagyományos fizetőeszközökért cserébe lehet megvásárolni. Elsőként befektetőik és részvényeseik számára lesz hozzáférhető, majd a külső befektetőknek ajánlják ki a tokeneket. A digitális utalványok áráról még nem döntött a Futuraqua igazgatósága - mondta el Fodor István, a társaság elnöke az MTI érdeklődésére. Hozzátette: a kibocsátott 10 milliárd darab token ivóvíz-fedezete a Futuraqua által idén 70 millió forintért megvásárolt Szekszárdon található vízbázis lesz.
A közlemény szerint a vízműtelepen hét vízkút található, ezek közül kettő mélyfúrású kút, összesített vízhozamuk 2850 liter percenként.
"Az elvégzett vízvizsgálatok és hatósági szakvélemények alapján (.) a kút vize szigorú feltételek mellett ugyan, de akár ásványvízzé is minősíthető" - közölték. A két mélyfúrású kút termelési volumene a cég szerint alkalmas arra, hogy 4-6 éven belül a teljes kibocsátott watereum-mennyiség tulajdonosai ivóvízhez jussanak.
Fodor István ennek részleteiről azt mondta: társaságuk az ivóvizet - más nyersanyagokhoz hasonlóan - elsősorban befektetési céllal értékesíti, ugyanakkor lehetőséget biztosítanak a vízmennyiség átvételére. "Az ivóvízbe fektetni kívánók számára lehet pénzügyi alternatíva a digitális utalvány" - fogalmazott.
Fodor István az MTI kérdésére beszámolt arról, hogy a Futuraqua 2016-ban 8 milliós, tavaly 1 millió forintos árbevételt ért el, a cég működése az elmúlt két esztendőben veszteséges volt. A társaság elnökének várakozásai szerint a kriptovaluta létrehozásával idén már nyereséges lehet a társaság. A teljes token-mennyiségnek csak egy részét tervezi értékesíteni a FuturAqua Nyrt 2018-ban, amiből legalább 20-30 millió forintos árbevételt és nyereséges éves gazdálkodást remél a vállalat - közölte. A blokklánc-technológia (blockchain technology) egy módszer, amelynek alkalmazásával lehetővé válik különböző értékek és adatok egyszerű cseréje. E technológia segítségével létre lehet hozni digitális fizetőeszközt, így a bitcoin és más kriptodevizák mögött is ez a módszer áll, ám a blokklánc lehetőséget teremt például közvetítők nélküli fizetésekre és átutalásokra is. Pénzmozgatás esetén a tranzakciók történetét egymástól független és egyenrangú számítógépek tartják nyilván és bővítik tovább, és ezekhez bárki csatlakozhat.
hírek innen, onnan
Külön élnek? Egy fillért sem örökölhet.
Sokan biztosra veszik, hogy az elhunyt gyermekei mellett a házastárs minden esetben törvényes örökös. A valóság azonban ennél jóval...
Autóval hajtottak a tömegbe szombat este a Berlin Pride-on, legkevesebb egy ember meghalt, többen megsebesültek
Merénylet után a fehér furgon sofőrje kiszállt az autóból és gyalog kezdett el menekülni.
A titok, amitől a leander virágai nem rohadnak be. Ennyire egyszerű.
Te is bosszankodsz, amikor a szépséges leander hosszan pompázó virágai a nyári záporok után hirtelen megbarnulnak vagy rothadni kezdenek?...
Medvetámadás áldozata lett egy magyar újságíró Tusnádfürdőn, a telefon mentette meg
Földes András saját beszámolója szerint futás közben került medvével szembe Tusnádfürdőn, és a telefonját dobta az állat felé....
Egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
Egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal hűlt le a Balaton vize: míg július 18-án 26,6 fokot mértek, szombat reggel már csak 20,8 fokos volt a...
Emlékszel még? Ezekért a mesékért ugrottunk ki az ágyból szombat reggel a 90-es és 2000-es években
Minden héten ezt vártuk!
Gondoltad volna? Ezért olyan furcsa az ételek íze a repülőn
Nem az összetevőkkel van a baj
Volodimir Zelenszkij szerint a Putyin-rezsim még 30 ezer észak-koreai katonát akar bevetni az Ukrajna elleni háborúban
A Moszkva és Phenjan közötti kölcsönös védelmi megállapodás értelmében Kim-rezsim 2024-ben mintegy 14 ezer katonát küldött...
Kiderült, mi az igazság a benzinárakról: ezt mutatják a friss adatok
Ezt mindenkinek látnia kell.
Supka rendbe rakná a védekezést, Jacobacci nem elégedetlen a döntetlennel - edzői értékelések
Supka Attila és Maurizio Jacobacci értékelte a látottakat.
A nagy hőhullám előtt még megdőlt egy hidegrekord szombaton
Lénárddarócon csípősen indult a reggel.
Sport
Tényleg kipucolja keretét a Ferencváros, megvan a 11. távozó
Kubatov Gábor előre szólt, hogy ez lesz.
Nemrég a világ legjobb teniszezője volt, mára elvesztette 13 milliárd forintos vagyonát
Arantxa Sánchez Vicario neve egykor egyet jelentett a női tenisz elitjével. Grand Slam-címeket nyert, világelső volt, és öt olimpián képviselte hazáját, Spanyolországot. Az utóbbi években azonban már súlyos pénz
Rendkívüli beavatkozásra volt szükség a Hungaroringen
Több pilóta is panaszkodott, a szervezők gyorsan léptek.
Őrült hibák az Újpest első meccsén, nem jött be Dárdai jóslata - A magyar válogatott kapus a bűnbak
Szappanos Péter elképesztő hibát mutatott be első újpesti bajnokiján, ez a válogatottban nem fért volna bele.
Xabi Alonso megállíthatatlan: megvan az új sztár, 318 millió eurót költött a Chelsea
És még nincs vége...
Ennyiért nézheted meg a Real Madridot Budapesten a Fradi ellen
A Real Madrid a Ferencvárossal játszik felkészülési meccset.
100 millió eurós hivatalos ajánlatot küldött a Real Madrid, pánikol a PSG
Ez meglepetés a javából.
Frenkie de Jong már a múlt, ezt a játékost igazolja helyére az FC Barcelona
A katalánok megtalálták az ideális labdarúgót.
A Magyar Nagydíj időmérője előtt teljesen elfogyott a Ferrari döbbenetes előnye
A világbajnoki címvédő Lando Norris hangolt legjobban a kvalifikációra.
A magyar válogatott nyolc év után ismét bejutott a világkupa döntőjébe
A mieink nagy csatában múlták felül a házigazdát a négy között.
Távozni akar Michael Olise, hivatalos közlemény a Bayern Münchennek
Madridban már számolják a pénzt.
Bulvár
„Ha nem fordulok vissza a telefonomért, most nem élek” – Hihetetlen véletlenek, amelyek megváltoztatták az életünket
Az élet néha különös véletlenekkel ajándékoz meg minket. Három történet következik, ahol az apró döntések szó szerint átírták valaki életét.
„Szép dolog ez, hogy fölvállaltad a homoszexualitásodat” – Majkának üzent Dopeman öccse a botrányos koncert után
Dopeman öccse szerint a rapper megtalálta a helyét az Lmbtq-világban. Kicsi Dope már azt is tudni véli, hogyan fogadja mindezt Majka felesége és két gyereke.
Az augusztusi hőkupola legforróbb pontja Magyarország lesz: izzó katlanná válik a Kárpát-medence
A jelenlegi előrejelzések szerint augusztus 3-án Közép-Európában Magyarországon lesz a legmelegebb. Ezen a napon 36–39 Celsius-fok közötti csúcsértékekre lehet számítani.
Rákaptak a rave-ekre a 40 pluszos nők, és egy kutatás szerint ezt nagyon jól teszik
Menj el abba a buliba, jót tesz a mentális egészségednek!
Súlyos árat fizethet az elképesztő átalakulásért Falusi Mariann: rámehet a karrierje a több mint 30 kilós fogyásra?
Lang Györgyi halála óta az énekesnő rengeteget dolgozik és utazik, közben pedig elképesztő formába hozta magát. Bár remekül érzi magát a bőrében, a szakemberek szerint egy váratlan veszély fenyegetheti a karrier
Magyar Péter és Varga Judit közös fotójával üzent Forsthoffer Ágnesnek Ókovács Szilveszter
A Magyar Állami Operaház főigazgatója azért bírálta a köztársasági elnök jogköreit gyakorló házelnököt, mert visszautasította az Anna-bál fővédnöki tisztségére szóló felkérést.
Kiskorúval folytatott szexuális kapcsolat miatt elítélt férfi van a tusványosi közönségben Szabó Tímea szerint
A férfit márciusban első fokon több év börtönre ítélte a sepsiszentgyörgyi bíróság.
Egy balatoni büfés szerint az még nem átverés, ha ezt hazudják a vendégnek
Lehet kicsit tréfásan venni, de elvileg ez megtévesztésnek számít bármelyik balatoni büféstől.
Átaludta a nő gyermeke születését – amikor felébredt, a kisbabája egy takarókupac alatt volt
Először senki sem vette észre, hogy a kisbaba már megszületett.
Most jelentette be a Tisza: Mádl Ferenc és Sólyom László egykori munkatársát jelöli a kormánypárt
A Tisza Párt dr. Sonnevend Pált, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanárát, korábbi dékánját jelöli alkotmánybírónak.
Juhász Hajnalka: A Bruti-féle támadás után három nap alatt közel tízezren letranszvesztitáztak
A KDNP országgyűlési képviselője elmondta, hogy folyamatosan érik személyeskedő támadások.
A Soros Sátán kormánya és a csülökre várakozó Bayer Zsolt – a 35. tusványosi szabadegyetem képeken
A 35. Tusványos nyári szabadegyetem nem csak Orbán Viktor nyilvános politizáláshoz való visszatéréséről szólt.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






