Ezt olvasta már?

0

Böröcz és a pécsi Belénessy Csaba harcába belerokkanhat az MTI

Húsz szerkesztőt tartanak meg a Magyar Távirati Irodánál a közmédiában zajló átalakítás részeként. Az ő feladatuk lesz az év minden napján kiadni átlagosan 900 hírt és fotót, ez azonban szinte lehetetlen feladat.

Mindez előrevetíti a rendszer működési zavarait, akár a működésképtelenségét is, írja a Népszabadság.

Június 1-jével építik le véglegesen a 130 éves múltra visszatekintő nemzeti hírügynökséget, az MTI-ben 49-en maradnak, 130 dolgozót pedig átvezényelnek a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alapba (MTVA). Első körben 2010 végén szűkítették az intézmény önállóságát, amikor átalakították a teljes közmédiarendszert. A korábbi négy intézmény – az MTV, a Duna TV, a Magyar Rádió és az MTI – dolgozóit és vagyonát az MTVA-ban vonták össze.

 

A korábbi médiumok csontvázintézményekké, ötven főnél kevesebbet foglalkoztató társaságokká zsugorodtak, amik lényegében a saját műsorstruktúrájukat állítják össze. Ebből a szisztémából eddig csak az MTI lógott ki, mert oda csoportosították a közmédiumok hírgyártását, a Hírcentrumot, a közös internetes portál, a Hirado.hu vezetését. Így a korábban 350 főt foglalkoztató MTI 180 fősre zsugorodott, de a többiekhez képest még így is erős, befolyásos intézmény maradt.

 

Az elmúlt egy évben pozícióharc dúlt a két vezérigazgató, Böröcz István (MTVA) és Belénessy Csaba (MTI) között. Régóta vitázott a két intézmény arról, hogy hová tartozzanak a vidéki és a külföldi tudósítók, vagy éppen a megrendelői és hírkiadási joggal rendelkező szerkesztők.

Feszültségforrás volt az is, hogy miközben az MTI-s Hírcentrum felelős szakmailag a közszolgálati híradókért, addig a műsort az MTVA-s szerkesztők és riporterek készítik. Az egymást követő híradós botrányok – Daniel Cohn Bendit európai parlamenti képviselő magyarországi látogatásának meghamisítása, Lomnici Zoltán volt főbíró kiretusálása, a január 2-i ellenzéki tüntetés olyan színben való bemutatása, hogy azon alig vettek részt – rávilágított erre a folyamatos konfliktusokat generáló és tisztázatlan felelősségi viszonyokat magában rejtő munkamegosztásra.

 

Erre a közmédia szakszervezetei és üzemi tanácsai is felhívták a figyelmet, de a javaslatukat, hogy az MTI újra teljesen önálló, az összes hírügynökségi szerkesztőt és újságírót foglalkoztató intézmény legyen, a közmédia vezetése nem támogatta. A két intézmény közötti háborút végül az MTVA nyerte, ez már az év elején látszott, amikor a tavalyi 2,5 milliárd forintról idénre 1,3 milliárdra csökkentették az MTI költségvetését.

 

A Népszabadság információi szerint a megmaradó MTI Zrt.-nél is komoly szakmai aggodalmak fogalmazódnak meg a június 1-jével végbemenő átszervezés kapcsán. Nemcsak amiatt, hogy az MTI-ben maradó, a híreket kiadó szerkesztők hogyan tudnak felelősséget vállalni a napjában kiadott 900 hírért, fotóért, hanem továbbra is teljesen tisztázatlan, hogy az MTI-s „szuperellenőrök” adhatnak-e utasítást a jogilag másik cégnél, az MTVA-nál dolgozó munkavállalóknak.

index







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Irán és Izrael megint megállapodott

A Fehér Ház szerint Trump felhívta Netanjahut.

Van miniszter, aki az üzleti életben sokkal jobban keresett, mint most – nyilvánosak a politikusok vagyonnyilatkozatai

Hétfőn éjjel nyilvánosságra hozták a Magyar-kormány minisztereinek első vagyonnyilatkozatait, a kormánytagok nagyon eltérő vagyoni...

Ganxsta Zolee új párja: fantasztikus a nő, akibe beleszeretett

Ganxsta Zolee úgy beszél kedveséről, mint egy szerelmes tini, akinél leszállt a lila köd, rajong új párjáért.

Bakács Tibor írta a híres magyar tévés szakdolgozatát pénzért: Havas Henrik buktatta le őket

A szóban forgó sztár, akinek Bakács Tibor írta a szakdolgozatát, azóta főkonzulként dolgozik.

A svájci indexálás megszüntetésének tudható be a nyugdíjasok relatív elszegényedése

A svájci indexálás megszüntetésének tudható be a nyugdíjasok relatív elszegényedése, ugyanis a jelenlegi, inflációkövető rendszer,...

Minimális forintmozgás kedd reggel

Alig változott a forint árfolyama kedd reggel a főbb devizákkal szemben a hétfő esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezért jelenik meg a hasi zsír a nőknél – és ez az oka annak, hogy ez teljesen normális

A hormonális változások okolhatók azért, hogy sok nő szenved a hasi zsír megjelenésétől.

Már nyilvános: Kapitány István Maseratival jár, spanyol nyaralója van és milliárdos befektetései

Először vált nyilvánossá Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter vagyonnyilatkozata. A korábbi nemzetközi vállalatvezető...

Tanács Zoltán fontos könnyítést jelentett be a vállalkozásoknak

Több ezer magyar vállalkozás számára válhat olcsóbbá és egyszerűbbé a kötelező kiberbiztonsági auditok teljesítése egy friss...

Rogán Antal továbbra is havi 25 milliót keres a találmányából

Kiderült az is, hogy kiknek van a legnagyobb ingatlanvagyonuk.

Donald Trumpot füttykoncert fogadta a Madison Square Gardenben, meg is lett a következménye

Az már biztos, hogy történelmet írnak az Egyesült Államokban.

0

Sport

El sem kezdődött a foci-vb, de már most az amerikaikon röhög mindenki

Az egyik főpróba nem sikerült jól, reméljük, a tornán már nem lesznek ehhez hasonló bakik.

Bajnokok Ligáját érhet, ez az edző veszi át a bajnok Győri ETO-t

Robbie Keane-t éppen a győri kiszemelt miatt akarták elcipelni egészen Pozsonyig.

Kellemetlen helyzetbe került Florentino Pérez, kikosarazta a Real Madridot a világsztár

A Bayern München kemény üzenetet küldött Michael Olisével kapcsolatban.

Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata

Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.

Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?

A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.

Az Aranylabda-várományos mesterhármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát

New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.

Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool

Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.

Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Bulvár

Foga és haja sincs már: Felismerhe-tetlenül él az utcán az egykor ünnepelt 43 éves bombázó

Felismerhetetlenné vált az egykor ünnepelt címlaplány, Loni Willison. A Baywatch sztárjának exneje ma Los Angeles utcáin él, a kukákból étkezik, és fogatlanul, kopaszon tolja maga előtt a holmiját.

Két egyszerű fagyit kértek elvitelre, 17 ezer forintos számlát kaptak a gyanútlan turisták

A gyanútlan utazók megkopasztására szakosodott vendéglátósok idén is gőzerővel dolgoznak a legnépszerűbb európai városokban. Egy floridai nő brutális összegű számlát kapott két egyszerű fagylaltért. [Banners

Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány

Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás

15 év után hívták be az elemzőt a köztévébe, nem akármilyen mondattal nyitott

A kormányváltás után a köztévén átalakulások kezdődtek, ezt pedig sokan észre is vették, néha meglepő fordulatokkal indulnak a beszélgetések.

Ez a halála előtti utolsó kép Petőfi Sándorról, teljesen máshogy nézett ki, mint ahogy látjuk a tankönyvekben

Petőfi Sándorról élete során több kép és festmény is készült, az utolsó 1849-ben, nem sokkal a halála előtt.

Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?

Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.

„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?

A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.

Húst vettek a magyarok Dániában – Óriási különbség van hozzánk képest ebben

Van egy furcsa szokás Dániában a boltokban, ami a magyarok számára meglepő lehet. Nálunk ez a húsvásárlás káoszt okozna.

0






0