Ezt olvasta már?

0

Börtönbüntetésre ítélték a bántalmazó mohácsi nevelőszülőket

Másfél, illetve két év börtönbüntetésre ítélték azt a mohácsi nőt és férfit, akik a nevelésükbe vett három gyermeket bántalmazták, elhanyagolták és érzelmileg kihasználták - közölte a Pécsi Törvényszék csütörtökön az MTI-vel.

0
hirdetés

A Mohácsi Járásbíróság kedden meghozott nem jogerős ítéletéről azt írták, a vádlott házaspár tagjai nevelőszülőként 2016 és 2017 nyara között "érzelmileg elhanyagolták, könyörtelen és sanyargató bánásmódban részesítették, érzelmileg és egzisztenciálisan kisemmizték és bántalmazták" a nevelésükben lévő három - óvodás- és kisiskoláskorú - gyermeket.

A vádlottak a gyerekeket szolgasorban tartották, illetve velük rendszeresen nem az életkoruknak megfelelő munkát végeztettek; nem biztosítottak számukra megfelelő mennyiségű és minőségű élelmet, nem öltöztették őket az évszaknak megfelelően, alapos tisztálkodásukat nem tették lehetővé, érzelmileg elhanyagolták őket.

Mint a bíróság tájékoztatásából kiderült, a gyerekeket rendszeresen seprűvel, nadrágszíjjal vagy puszta kézzel verték, majd több napig nem engedték iskolába, illetve óvodába, nehogy fény derüljön a bántalmazásokra. Az egyik gyermek osztályfőnöke végül egy alkalommal észrevette a bántalmazás nyomait, s értesítette a gyámhatóságot.

A vádlottakat a bíróság másfél, illetve két év börtönbüntetésre ítélte, mert a felügyeletük alatt álló három kiskorú sértett neveléséből, gondozásából eredő nevelőszülői kötelezettségeiket súlyosan megszegték, és ezzel mindhárom kiskorú sértett testi, értelmi, erkölcsi és érzelmi fejlődését súlyosan veszélyeztették.

A vádlottak és védőjük fellebbezett az ítélet ellen felmentés, illetve a büntetés enyhítése miatt, míg az ügyész három napot tartott fenn a jogorvoslati kérelem esetleges bejelentésére, így az ítélet nem jogerős.

 







0


Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Mit kell tenni, ha penészes a fal?

Az épület légállapotának beállítása a legtöbb háztartásban kimerül a levegő hőmérsékletének szabályozásával.

Így döntheti el, eredeti vagy hamis Louis Vuitton táskát hord-e kolléganője

A Vuitton táska az egyik leginkább áhított luxustermék, így az egyik leginkább hamisított is. Első ránézésre talán nehéz...

Ennél őrültebb módon nehéz célba venni egy dartstáblát

A How Ridiculous csapata ezúttal nem a magassággal játszadozott, hanem épített egy dartspályát, egy afféle minihullámvasutat, amelyen a...

Tisztifőorvos: a második hullám meredeken emelkedő szakasza figyelhető meg

A koronavírus-járvány második hullámának meredeken emelkedő szakasza figyelhető meg, ami miatt számítani kell a fertőzöttek számának...

Férfiaknak készült masnis ruhával rukkolt elő a Gucci

Kurt Cobain színpadi stílusa ihlette meg a Guccit.

Varsóban tüntettek a beteg magzatok művi vetélését tiltó alkotmánybírósági döntés ellen

Varsó a járványügyi helyzet miatt a legveszélyeztetettebb, piros övezetbe tartozik, ennek nyomán a tízszemélyesnél nagyobb gyülekezés...

Nőnek a kereskedelmi feszültségek, a Daimler vezére Kínát figyeli

Ola Källenius, Daimler vezérigazgatója elmondta, Kína a Mercedes-Benz legnagyobb piaca, és ez várhatóan a következő tíz évben így is...

Hogy válhatott a világ egyik legismertebb családjává a semmivel nem foglalkozó Kardashian family?

A Kardashian család a semmiből csinált több milliárd dolláros bizniszt, átalakították a televíziózást és a hozzá kapcsolódó...

Ezzel a fehérneműs képpel perzselte fel az internetet Jason Statham felesége

Jason Statham a világ egyik legszerencsésebb pasija, mert egy olyan bombázó felesége van, aki minden szögből elképesztően jól néz ki.

Kiderül mennyiből lehet napelemes tetőcserepe.

Sokan érdeklődnek a tetőcserepekbe integrált napelemes rendszer iránt, de mennyiből is hozható ki a telepítés?

Megdőlt a tévhit. - A kutyák életkora nem 7 emberi évvel egyenlő

Egyszerű matematikával is beláthatjuk azt, hogy téves az az állítás, miszerint 1 kutyaév 7 emberi évnek felel meg. Ez a számítás...

Sport

Tragikus hirtelenséggel elhunyt a magyar sportoló - Egy versenyen lett rosszul

Tragikus hirtelenséggel, 43 éves korában hunyt el Kovács Attila, a DVTK judo edzője.

A brazil nyomorból törtek ki a Sahtar Donyeck Madridban csodát tévő ifijátékosai

Eddig ismeretlen futballisták oktatták a 13-szoros BL-győztest. Egy napja senki sem ismerte őket, ma róluk beszél az egész világ.

Meztelenül állt a mérlegre a UFC veretlen világbajnoka - videó

Khabib Nurmagomedov nagyon megkönnyebbült, hogy befért a súlyhatár alá.

Elindultak a versenyzők, majd az esőben mindenki visszaszállt a buszokra - videó

A rajt után lerövidítették a Giro maratoni, pénteki szakaszát.

Hat hónapos börtönbüntetést kaphat a Real Madrid támadója

Márciusban szegte meg a házi karanténra vonatkozó szabályokat, most az ügyészség azt kéri, hogy hat hónapos börtönbüntetéssel sújtsák.

Puskás-díjat érő gólt lőtt a saját térfeléről - Videó

Steven Gerrard szerint ez volt a valaha volt legjobb gól, amit élőben látott.

Egy 20 éves úszó győzte le a világbajnok Rasovszky Kristófot

Igaz, nem nyílt vízen jött össze a bravúr, hanem medencében, de hatalmas országos csúcs kellett hozzá.

A Milan nyerte a H csoport rangadóját, kiütötte ellenfelét a Tottenham

A Leicester City is magabiztosan győzött a Luhanszk ellen.

Váratlan vendégek bukkantak fel a sportolónál: doppingellenőrök keresték fel a várandós Marton Adrit

Békéscsaba ? ?Csak el ne felejtsem majd megadni a szülőszoba pontos számát a holléti jelentésben? ? írta viccesen közösségi oldalán Márton Anita (31) olimpiai bronzérmes, fedett pályás világbajnok súlyl

A Zengő Motorsport versenyzője hatalmas győzelmet aratott Spa-ban

Mikel Azcona a 14. helyről indulva nyert a TCR Europe-ban

A Giro főnöke a lerövidített szakaszról: "Káromkodni tudnék, ezért még valaki megfizet"

Mauro Vegni tiszteletlenségnek tartja a mezőny bojkottját.

Bulvár

Ma éjféltől vesztegzár alá helyeznek két magyar települést

Így akarják megállítani a koronavírust.

Valószínűleg meleg orgián fotózták le az önkormányzati tisztviselőt - Képek.

Az eredetileg ifjúsági szálláshelynek épült Le Til Kúria befogad minden rendezvényt, ott készültek ezek a képek!

Érik a balhé az olcsó elektromos Dacia körül

A szakszervezetek szerint a Renault nem a franciák érdekeit képviseli. A teljes anyag Érik a balhé az olcsó elektromos Dacia körül címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Zsolt.

Ezek a koronavírus tünetei és ebben a sorrendben jelentkeznek

A jelen helyzetben nincs olyan ember, aki egy kis torokkaparás vagy orrfolyás után ne tette volna fel magának a kérdést: lehet, hogy koronavírusom van? Mivel a tünetek nagyon széles skálán mozognak, nehéz eldönteni, mikor van szó ...

Hevesi Kriszta fürdőruhás fotója a földi paradicsomba repíti minden nézőjét

Minden eddiginél dögösebb fotóval kápráztatta el követőit Hevesi Kriszta!

Le szoktad fedni a nyilvános wc ülőkét papírral? Soha többé ne tedd.

Azt hiheted, hogy jó ötlet nyilvános helyeken letakarni a vécéülőkét papírral, pedig egyáltalán nem kellene, sőt.

A hercegné állati nagyot villantott

Kamilla hercegné felülírta az unalmas protokollszabályokat, és végre megmutatta igazi arcát.

Túladagolható-e a C- és a D-vitamin?

A C- és a D-vitamin elengedhetetlen az erős immunrendszer működéséhez. A vitaminok két fajtája a zsírban és a vízben oldódók. A D-vitamin zsírban oldódik, így szervezetünk hosszabb időre képes elraktározni. Míg más vitaminokat éle...

Újabb pert vesztett a Bayer

A Bayer ezúttal a francia legfelsőbb bíróságon vesztett pert egy farmerrel szemben a 2018-ban felvásárolt Monsanto által gyártott Lasso nevű növényvédő szer egészségkárosító hatása miatt.

blogmorzsák

A TOP 25 horrorfilm pulzusvizsgálattal

Jön a Halloween, maradj otthon és nézz horrorfilmet!

Isten, fegyverek, kormány

God, Guns and Government - sokszor ez alapján jellemzik az észak-amerikaiak és az európaiak közti különbséget.

Jézussal a viharban

Fabiny Tamás írása 1956-ról.

Felejthetetlen versek 1956-ból

Korhű dokumentumnak is beillenek a magyar forradalom idején, határon innen és túl született művek.

Csillagok, csillagok...

A Blizzard véget vet egyik legfényesebb csillaga, a Starcraft II fejlesztésének.

7 tipp önmagadért

Aki nem becsüli magát, kevéssé remélheti, hogy mások megbecsüljék. Mit tehetsz önmagadért?

A csendes szexrecesszió

Felmérések szerint a fiatal felnőttek generációja messze nem olyan aktív szexuálisan, mint ahogy a médiában ábrázolják vagy mint az őket megelőző nemzedékek.

Kisebb horpadás autódon? Így javítsd meg házilag!

Ezt a trükköt a szerelők sosem mutatják meg.

Zavar és bizonytalanság van az erőben, amit a Fidesz nem szeret

Egy dolog biztos jelenleg a magyar politikában: a bizonytalanság.

Ötvenhatban mit akartak a diákok?

Sokan közülük Pestre mentek, és késő délután eljutottak a rádió belvárosi épületéhez.

1956 óta nincs nálunk nemzeti egység

Az alapvető dolgokban mindig hiányzik nálunk a társadalmi közmegegyezés.

A forradalmak specialistája

Hogyan látta a múltat, a jelent és a jövőt Ryszard Kapuscynski, a külpolitikai sztárriporter, világ­hírű újságíró-ikon 1993-ban?

0






0