Botrány és kilépés a Momentum pécsi szervezeténél
Még a Momentum frakciójából frissen kilépett képviselő is ironikus megjegyzést tett azzal kapcsolatban, hogy nem tudni, milyen munkáért veszi fel a fizetését a várostól Nemes Balázs innovációs biztosként.
Hiába van a baloldali vezetésű Pécsnek az ifjúságért is felelős innovációs biztosa, a Momentum helyi elnökének, Nemes Balázsnak a személyében, a közgyűlés mégis megszavazta, hogy egy külső szakértő készítsen ifjúságpolitikai koncepciót – írja a Bama.hu.
A Baranya megyei hírportál keddi közgyűlési tudósításából az is kiderül, hogy a városháza úgy akar külső szakértőnek is fizetni, hogy Nemes Balázs biztosként havi több mint félmillió forintjába kerül a városnak.
A jobboldali önkormányzati képviselők nem is hagyták szó nélkül az ügyet, és többen is arra hívták fel a figyelmet a keddi közgyűlés vitáján, hogy nem lehet tudni, mit csinál Nemes Balázs ezért a pénzért. Kritikáikat személyesen Nemes Balázsnak tudták címezni, hiszen az innovációs biztos megjelent a testület ülésén.
25 millió forintjába került a pécsi adófizetőknek az, hogy Nemes Balázs innovációs biztosként itt ül és mégis kétmillió forintot kell majd kifizetni egy újabb tanulmányért –mondta Kővári János, az Összefogás Pécsért Egyesület (ÖPE) frakcióvezetője.
A Pécs Aktuál cikkében felidézte az üggyel kapcsolatban, hogy a Nemes kinevezésekor készített városházi szöveg szerint az ifjúságpolitika is az innovációs biztos feladatai közé tartozik.
A témához még az aznap a Momentum frakciójából kilépő Topán László is hozzászólt, aki ironikusan is értelmezhető felszólalásában kifejtette, nem igazságos Nemessel szemben, hogy olyan kérdéseket tesznek fel neki, amire nincsen felkészülve, hiszen valószínűleg nem azért jelent meg az ülésen, mert érdeklik a napirendi pontok.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, Topán László a keddi közgyűlésen jelentette be, hogy kilép a Momentum frakciójából, amit később a Facebookján úgy indokolt meg: “Nem kívánok sem ambiciózus egyének, sem immunhiányos szervezetek foglya, hasznos hülyéje vagy épp tettestársa lenni”. A momentumos képviselők egyébként már régebben kiléptek a baloldali városvezető koalícióból, később – vélhetően emiatt – ki is paterolták őket a bizottsági helyeikről. Ám hiába hűvös a viszony Péterffy Attila polgármester és a momentumos képviselők között, a párt pécsi elnöke továbbra is innovációs biztos lehet.
Erre egy lehetséges magyarázat egyes értesülések szerint, hogy Nemes rendre letiltja a Péterffy Attila polgármesterrel kritikus momentumos önkormányzati képviselők nyilatkozatait.
Nemes Balázs körül nem csak a biztosi pozícióját övező botrány robbant ki, a Momentum korábbi alelnöke, Körömi Attila ugyanis nemrég lényegében azzal vádolta meg, hogy tavaly csalással választották újra a párt pécsi elnökévé.
forrás: magyarnemzet
hírek innen, onnan
„Csak az számított, hogy minél több közpénzt toljanak ki” – Vitézy Dávid részleteket árult el a mohácsi híd átvilágításáról
98 százalékos előleget fizetett a megbukott kormány a NER-es kivitelezőnek.
Komoly füttyel fogadták Donald Trumpot az NBA-döntőn, de ő csak mosolygott
Hangos füttyszóval és tiltakozó bekiabálásokkal fogadta a közönség Donald Trump amerikai elnököt az észak-amerikai kosárlabdaliga...
Magyar Péter azt ígéri, titkos kormányhatározatokat mutat be arról, hogy Orbánék menekülttábort akartak építeni Vitnyéden
A Fidesz ezt évek óta tagadja.
Az RTL volt vezérigazgató-helyettese lesz a közmédia átalakításáért felelős miniszteri biztos
Grósz Juditot nevezte ki Tarr Zoltán miniszteri biztosnak a közmédia átalakításának vezetésére. A szakember feladata a politikai...
Itt vannak a vagyonnyilatkozatok: érdekes részletek derültek ki több képviselőről
Több képviselőnek is van külföldi ingatlanja, és politikai oldaltól függetlenül páran felvették a babaváró hitelt. Ez derül ki az...
Vitézy szerint még a választások előtt százmilliárdokat utaltak Szíjj László cégének a mohácsi híd építésére
A miniszter szerint önmagában egy új mohácsi híd építése még védhető döntés lett volna, de a túlméretezett kialakítás már...
K&H: a magyar hozamokba még nincs beárazva az euróbevezetés
Történelmi összevetésben is alacsony volt az első 5 hónapban a drágulás Magyarországon – hangzott el a K&H Bank keddi...
Fontos változás az üzemanyagáraknál – átírta a kormány a szabályokat
A kormány módosította a védett üzemanyagár rendszeréhez kapcsolódó szabályozást, amely a benzin és a gázolaj árának...
Csaknem megduplázódott a globális chipértékesítés áprilisban
Már a tizennegyedik egymást követő hónapban nőttek a globális félvezető-eladások havi szinten.
Minden idők legerősebb El Niñója jöhet idén
A korábbi, 2015-2016-os és 1997-1998-as rekordok könnyen lehet, hogy mehetnek a süllyesztőbe.
Vádat emeltek Biró Ferenccel, az Integritás Hatóság elnökével szemben
Hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények miatt.
Sport
Arne Slot kirúgása után visszatérne a Liverpool elzavart klasszisa
Új vezetőedző, új esély?
Előbb beszél Andoni Iraolával, utána dönt távozásáról a Liverpool klasszisa
Egy nagy visszatérés is benne van a pakliban.
Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata
Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.
Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?
A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.
Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool
Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.
Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát
New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.
80 millió euróért kezdte árulni világsztárját az FC Barcelona
Bevételt akarnak generálni a katalánok.
Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni
Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog
Friss hírek az összeesett Eriksen állapotáról, szakértő szólalt meg a helyzetről
A főorvos professzor egy nagyon érdekes megállapítást tett a drámai dán-ukrán meccs után.
Megerősítve: a Real Madrid 100 millió euróért adhatja el Fede Valverdét
Kell a pénz a 150 millió eurós igazolásra, Eduardo Camavinga távozása is napirenden van.
Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben
Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.
Bulvár
Foga és haja sincs már: Felismerhe-tetlenül él az utcán az egykor ünnepelt 43 éves bombázó
Felismerhetetlenné vált az egykor ünnepelt címlaplány, Loni Willison. A Baywatch sztárjának exneje ma Los Angeles utcáin él, a kukákból étkezik, és fogatlanul, kopaszon tolja maga előtt a holmiját.
Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány
Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás
„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők
Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük
Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?
Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.
„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?
A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.
Húst vettek a magyarok Dániában – Óriási különbség van hozzánk képest ebben
Van egy furcsa szokás Dániában a boltokban, ami a magyarok számára meglepő lehet. Nálunk ez a húsvásárlás káoszt okozna.
Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést
Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.
Óriási dolgot húztak ki a Balatonból, ilyen kincs nincs több Magyarországon
Egyedülálló, amit a Balatonból kihúztak.
Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete
Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.
Itt van Magyar Péter kormányának első nagy dobása: hivatalosan is megállították a pazarlást
Kármán András azonnal megfogta a kiadásokat.
Közeleg a vihar, ezt a gépet mindenképpen húzd ki otthon
Nagyot spórolhatsz, ha ezt az egyszerű szabályt betartod, amikor ideér a hidegfront és a zivatar.
A MÁV-nál volt vezető Orbán egyik feketeruhása, hétfőn kirúgták
Szabó Gábor beszerzési igazgató volt, Győrben lökdöste Gulyás Balázst.
blogmorzsák
Cikázó gondolatok, poros beatek
Co Lee és don sea második közös albuma grandiózus vállalás, de nem igazán tart sehová.
Lehet béke Irán és az USA között?
A megegyezést egyelőre több tényező hátráltatja, mint segíti.
Nem kell egyből antibiotikumért nyúlni
Mit javasolnak a friss szakmai ajánlások?

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






