Ezt olvasta már?

0

Bővíti járatait a Tükebusz

Válaszolva a gazdaság újraindításának körülményeire, a járványügyi intézkedések enyhítésére és a növekvő utasforgalomra május 25-e, hétfőtől jelentősen bővíti járatait a Tüke Busz Zrt.

A koronavírus-járvánnyal összefüggő korlátozó intézkedések Pécsett az elsők között érintették a közösségi közlekedést: lépéseket tettünk a buszsofőrök és az utasok egészsége védelmében, és jelentősen átalakítottuk a menetrendet.

A Tüke Busz Zrt. és a BIOKOM Nonprofit Kft. munkatársai a város kiemelt pontjain folyamatosan nyomon követték az utasforgalom alakulását, értékelték az utasszámokat a veszélyhelyzet bevezetése óta. Pécs önkormányzata és a Tüke Busz Zrt. vezetése is elérkezettnek látta az időt a változásra. Ezért május 25-ével bővítjük a pécsi közösségi közlekedés járatait, újra csak a buszok első ajtaján lehet felszállni és ismét kinyit a társaság ügyfélszolgálati irodája. A bevezetendő módosításokat az utasforgalom alakulása, a járvány elleni védekezés új szakasza, azaz a jogszabályi korlátozások enyhítése és a járványidőszak alatt drámaian visszaesett jegybevételek indokolják.

Pécs önkormányzata változatlanul a város polgárai egészségének megőrzését tartja a legfontosabb célnak, ezért vezetjük be ugyanazon a napon az elsőajtós felszállást és a járatbővítést. Ezen felül továbbra is kiemelt figyelmet fordít a társaság a buszok folyamatos fertőtlenítésére, a korábban is biztosított védőeszközök mellett pedig gumikesztyűvel is ellátja a buszvezetőket.

Visszaáll az elsőajtós felszállás

2020. május 25-én, hétfőn hajnali 4 órától a Tüke Busz Zrt. járatain visszaáll az első ajtós felszállítási rend és lehetőség lesz újra menetjegyet vásárolni az autóbuszvezetőknél is. A járatokra felszállni az első ajtónál lehet, míg leszálláshoz a hátsó ajtókat kell igénybe venni.

A társaság az autóbuszvezetőket az utastértől korábban izoláló kordonszalagot eltávolítja, helyette a járványügyi szabályozásokkal összhangban az első üléssorokat zárja el, ezeken továbbra sem lehet majd utazni. Az utasokat arra kéri a társaság, hogy a felszállást és az esetleges jegyvásárlást követően a vezetőfülke közvetlen környezetében továbbra se tartózkodjanak.

Az autóbuszokon szájmaszk, kendő vagy sál viselése kötelező és ugyanúgy az utazási feltételek részét képezi, mint a megváltott, érvényesített menetjegy vagy bérlet.

Változik a menetrend

2020. május 25-én, hétfőtől az alábbiak szerint változik a pécsi helyi járatú autóbuszok menetrendje.

Hétköznap (munkanap)

4:00-tól 8:00-ig:

- A Malomvölgyi útról 6:59-kor és 7:19-kor újra indulnak a 107E járatok.

- Újhegyről 7:25-kor újra indul a 4Y járat Uránváros felé.

- A Főpályaudvarról 5:05 helyett 5:10-kor indul a 20-as járat a Baromfifeldolgozóig.

Az időszakra vonatkozóan a fel nem sorolt vonalak menetrendje nem változik.

8:00-tól 13:00 óráig:

Minden vonalon a 2020. március 26-át megelőző időszakban érvényes, tehát a megszokott nyári munkanapi menetrend lép újra életbe.

A fontosabb változások:

- 2 és 2A vonal: a járatok újra 10 perces követéssel indulnak.

- 4, 4Y, 104, 104A vonal: a járatok szintén 10 perces követési idővel indulnak. Az előzőeken túl a 65 év felettiek bevásárlási idősávjához igazodva a Hősök teréről 8.38-kor induló 4-es járaton csuklós autóbusz közlekedik. Uránváros irányából szintén a Vásárcsarnok kényelmesebb megközelítése érdekében a menetrend szerinti 8:45-kor és 8:55-kor induló 4-es, illetve 104-es járatokon felül 8:50-kor is indul 4-es járat a Vásárcsarnokig.

- 103-as vonal: Kertváros irányából a belvárosi bevásárló helyek megközelítése érdekében a 8:46-kor induló járat helyett 8:40-kor és 8:50-kor is indul járat.

- A délelőtti időszakban szintén visszaáll a normál munkanapi járatkövetés a 26, a 27, a 28, a 38 és a 40-es vonalakon. A 28-as és a 38-as járatok a 65 év felettiek bevásárlási idősávjához igazodva az eddigieknél több alkalommal érintik az András utcát.

- A Mecsekoldalon a 46 és 47-es, illetve a 32, 34Y és 35Y vonalakon is gyakrabban közlekednek a járatok. Utóbbi esetében a Misinatetőre a nyári menetrendnek megfelelően 60 percenként indulnak az autóbuszok.

- A délelőtti időszakban újra közlekednek a 42Y jelzésű autóbuszok.

- 55-ös és a 60A vonalon újra közlekednek az autóbuszok délelőtt is.

13:00-tól 17:00 óráig:

A 31-es vonalon délután újra indulnak az autóbuszok.

17:00-tól hajnali 4:00 óráig:

- A Főpályaudvarról 17:05-kor és 18.05-kor is indul 35Y járat a Misinatetőre (visszaindulás 17:40 és 18:40). A 34Y indulási ideje a Főpályaudvarról 17:35-re módosul (visszaindulás a Dömörkaputól 18:08).

- A 60A vonalon újra közlekednek a járatok a március 26-a előtti menetrend szerint.

- 17:05-től 18.45-ig a 2-es (2A) vonalon 10 percenként indulnak autóbuszok Uránvárosból.

- A Főpályaudvarról 22:30-kor újra közlekedik a 13-as járat.

- 4-es vonal: Az Uránvárosból 18:35-kor induló járat Árpádtetőig közlekedik. Árpádtetőről 19:16-kor indul vissza.

Újra indulnak az éjszakai járatok az alábbiak szerint:

- 2-es vonal: Uránvárosból 23:30 és 0:00, Mecsekszabolcsból 23:30 és 0:00-kor indul. Az Árkádtól 0:35-kor indul Uránváros felé.

- 973-as vonal: Főpályaudvarról 23:20, 23:40 és 0:10, Malomvölgyi úttól 23:47 és 0:50-kor indul.

- 913, 932, 940 vonal: Főpályaudvarról 0:15-kor indulnak utazási igény esetén.

- 926: Uránvárosból 0:00, 0:30 és 0:45-kor indulnak utazási igény esetén.

Szombat (szabadnap)

Újra közlekednek az éjszakai járatok. Lásd fent.

- 4-es vonal: Az Uránvárosból 18:35-kor induló járat Árpádtetőig közlekedik. Árpádtetőről 19:16-kor indul vissza.

Vasárnap (munkaszüneti nap)

Újra közlekednek az éjszakai járatok. Lásd fent.

- 4-es vonal: Az Uránvárosból 18:35-kor induló járat Árpádtetőig közlekedik. Árpádtetőről 19:16-kor indul vissza.

- 103-as vonal: Kertvárosból 13:40-től 3-as járatok közlekednek hasonlóan, mint jelenleg szabadnapokon.

A részletes menetrendek és a menetrendfüzet a http://tukebusz.hu/ oldalon, valamint az egyes megállóhelyi tájékoztató táblákon érhetők el.

Újra nyit az ügyfélszolgálati iroda

2020. május 25-étől újra megnyitja a Millennium Üzletházban működő ügyfélszolgálati irodáját a Tüke Busz Zrt. A társaság felhívja utasai figyelmét, hogy az ügyfélszolgálati irodában biztonsági okokból egyidőben egy ügyfél tartózkodhat. A társaság azt kéri ügyfeleitől, hogy arcukat sállal, kendővel, vagy szájmaszkkal takarják el az ügyintézés ideje alatt.

A Tüke Busz Zrt. ugyanakkor továbbra is azt javasolja ügyfeleinek, hogy amennyiben erre lehetőségük van, ügyintézés céljából elsősorban telefonon vagy elektronikus úton keressék a Tüke Busz Zrt. ügyfélszolgálatát.

A társaság kéri azon utasait, akikkel szemben a járvány időszakában menetjegy és bérletellenőrzések során pótdíj került kiszabásra, de bérlet, vagy utazási igazolvány utólagos bemutatásával igazolni tudják utazási jogosultságukat, hogy 2020. június 5-éig fáradjanak be az Ügyfélszolgálati Irodába, ahol rendezni tudják a pótdíjukat.

Elérhetőség:

Tüke Busz Zrt. Ügyfélszolgálat

cím: 7621 Pécs, Rákóczi u. 60.

Nyitva tartás:

Hétfő-Szerda: 7.30-16.30

Csütörtök: 7.30-17.30

Péntek: 7.30-12.30

Szombat-Vasárnap: zárva

telefonszám: +36/72-510-992

e-mail: ugyfelszolgalat@tukebusz.hu

www.tukebusz.hu

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Leszólították Majkát az utcán, és habozás nélkül elárulta, minek köszönheti valójában a hatalmas vagyonát

A vakszerencse mítoszának lerombolása az utcán A hazai könnyűzenei és televíziós piac egyik legismertebb alakját,...

Önnek is hiányzik havi 266.000 Ft? Akkor ezt érdemes tudnia

Kevésbé borúlátók a magyarok, de még mindig szűkös a családi kassza. Egyre kevesebb magyar számít anyagi helyzete romlására, de...

Rómában tarthatják meg a jövő márciusi uniós csúcstalálkozót

Belgium hozzájárult ahhoz csütörtökön, hogy a jövő márciusra tervezett hivatalos uniós csúcstalálkozót Brüsszel helyett Rómában...

Magyarország is csatlakozott a hat blokkoló tagállam közé, éles vita bontakozott ki az EU-csúcson

Az uniós vezetők brüsszeli csúcstalálkozóján az energiaárak letörését célzó egyeztetés háromórás csatározássá alakult az...

EL/KL: Három légiósunk is 3-0-s sikernek örülhetett, az utolsó percekben állt a tabella élére a Juventus - eredmények

A Ferencváros leendő Európa Liga ellenfelei közül már csak a Juventus maradt 100%-os.

Borbély Balázs a Fradi győzelme után: Drámát csináltunk egy teljesen sima meccsből, ez elfogadhatatlan

Az edző nem aggódott amiatt, hogy az ifjú Radnóti Dániel ne állná meg a helyét a kapuban.

Kamilla titkos kapcsolata a kegyvesztett Andrással nagy bajt hozhat Károlyra: a királyné veszélyes játszmába kezdett

Újabb meglepő hírek láttak napvilágot a brit királyi családról: egy bennfentes szerint Kamilla királyné különös megfontolásból...

Borbély a Plzen elleni EL-sikerről: "Egy sima meccsből csináltunk drámát a végére"

Borbély Balázs boldog a siker miatt, de nagyon bosszantotta a mérkőzés végén tapasztalt játéka a Fradinak.

Vége a szörnyű időszaknak: október közepe nagy változást hoz ennek a 4 kínai horoszkóp jegynek

Október 15-én véget érhetnek a nehéz napok a kínai horoszkóp négy jegye számára.

Felmentették a NAV egyik elnökhelyettesét

Felmentette Szalavics Mariannt, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) erőforrás-gazdálkodási elnökhelyettesét a NAV elnökének javaslatára...

Egyre kifinomultabb módszerekkel támadnak az online csalók, a védekezéshez folyamatosan tanulni kell

A bűnözők ma már egyre kevésbé a fizetési rendszerek gyenge pontjait keresik, sokkal inkább magukat az ügyfeleket próbálják...

Zöld csillagot azonosítottak a kutatók, mely elpusztult világok törmelékének köszönheti a színét

Egy friss kutatás szerint a fehér törpéknek nevezett csillagmaradványok világa sokkal színesebb, mint eddig sejtettük.

0

Sport

Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonában törtek rájuk a rablók

Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonukban törtek rájuk a maszkos rablók! Egyórányi rettegés után a BL-meccset is kihagyta.

Óriásit megy a Fradi Európában: A második meccsét is megnyerte az Európa-liga alapszakaszában

Két meccs és hat pont a Fradi mérlege eddig az Európa-liga-alapszakaszban.

A Liverpool edzője arról beszélt, hogy hétvégén Szoboszlai Dominik visszatérhet a pályára

Andoni Iraola nem mondott biztosat, de nyitva hagyja annak a lehetőségét, hogy Szoboszlai Dominik hétvégén pályára léphet.

Bulvár

Figyelem, holnap este tíz órától Magyarországon nem fogjuk tudni igénybe venni az Erste számos funkcióját

Az Erste Bank tervezett karbantartást végez, amely miatt október 16–17-én több banki szolgáltatás átmenetileg nem lesz elérhető.

Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak a Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is

Nemcsak a Demján Sándor Tőkeprogram jövője, de a jelene is bizonytalanná válhat.

Elszabadultak az indulatok a kormányban: Súlyos támadás után lemondott az energetikai államtitkár

Elszabadultak az indulatok a kormányban! Tárkányi Zsolt debreceni képviselő kíméletlenül betámadta Tótth Andrást, aki percekkel később lemondott az energetikai államtitkári tisztségéről.

Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó

A fiatal kerékpáros fékezés nélkül rohant egy autó hátuljába. Olyan súlyos nyaki sérülést szenvedett, hogy azonnal újra kellett éleszteni. A Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó bejegyz

Ítéletet mondtak a Tisza-szavazók, szerintük ez a legnagyobb baj a kormánnyal

Egy friss közvélemény-kutatás szerint Vitézy Dávid a kormány legnépszerűbb minisztere.

Hódít a "LAT" párkapcsolati forma, egyre több fiatal választja ezt az életmódot, nem véletlenül

A hagyományos párkapcsolati minták mellett egyre többféle életforma kap figyelmet, és van egy különösen érdekes megoldás is, amely sokak számára a boldog élet kulcsát jelentheti.

Azonnali bejelentés az USA-ból – kiadták a tűzparancsot, elemeire lőttek egy iráni kémhajót

Az amerikai erők rakétákkal semmisítettek meg egy iráni kémkedéssel gyanúsított vitorlást az Ománi-öbölben.

„Lapos feneke van…” – Hatalmas a felháborodás, mert döbbenetes titkok kerültek elő arról, hogy mit is tart nyilván az ügyfeleiről az Amazon

Hatalmas felháborodást váltott ki, hogy az Amazon meglepően részletes, olykor kifejezetten sértő megállapításokat tartalmazó adatlapokat készít vásárlóiról. A kereskedelmi óriás a vásárlási szokások alapján

Magyar Péter volt felesége is visszautasíthatatlan meghívót kapott a parlamentbe

Varga Juditot is beidézte a végrehajtási bizottság, öt másik volt igazságügyi miniszterrel együtt.

Döntött a kormány, eltörlik az érzékeny nyugdíjszabályt: rengeteg időst érhet meglepetés

Andy Burnham brit miniszterelnök nemrégiben döntött az állami nyugdíjak úgynevezett háromszoros garanciájának eltörléséről

Tovább süllyed a széthullott Orbán-rendszer – fontos bejelentés érkezett

A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága megállapította, hogy az Orbán-kormány jogsértően korlátozta a magyar pedagógusok sztrájkjogát – erről számolt be Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a k

0






0