Ezt olvasta már?

0

Bridges Pécs 2010 Világkonferencia

2010. július 24-28.

Július 24-28. között rendezi a Pécsi Kulturális Központ a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa program keretében a Bridges Világkonferenciát. A 70 országból, csaknem 200 tudós és művész részvételével zajló esemény számos érdekes programot kínál a nagyközönség számára is.

Európa Kulturális Fővárosában, Pécsett gyűlnek össze a tudományos gondolkodás és a művészet kapcsolatát kutató szakemberek július végén. A Bridges („hidak”) Világkonferencia kétszáz résztvevője csaknem harminc országból hozza magával felfedezéseit, művészeti alkotásait.

A „Matematikai összefüggések a művészetben, a zenében, a tudományban és a kultúrában” tematikájú találkozó az amerikai Bridges Organization éves seregszemléje, mely a Pécsi Kulturális Központ szervezésében 2007-ben útjára indított Pécs Ars GEometrica projekt folytatásaként vendégeskedik Magyarországon. A Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa program szellemiségéhez, a határok közötti átjárhatóság gondolatához kiválóan illeszkedő esemény célja a tudományközi és művészeti kapcsolódási lehetőségek, azaz „hidak” bemutatása, valamint a matematikai gondolkodás sokszínűségének, lehetőségeinek népszerűsítése, a nagyközönség számára is érdekes kulturális programok révén. Az esemény résztvevői a világ vezető egyetemeinek matematikusai, kutatók, tanárok, zenészek, szobrászok, táncosok és számítógépes szakemberek, akik nyitott konferencia-előadásokon ismertetik legfrissebb felfedezéseiket, projektjeiket.

A tanácskozás programjához kapcsolódva rendezvények sora szólítja meg a nagyközönséget. Hét kiállítás nyújt széleskörű kitekintést a matematikai gondolkodás és a képzőművészet összefüggéseire – geometrikus testek és mozaikok mellett találkozhat a szemlélő ekviveláris toroidokkal, poliuniverzum modulokkal, önfeszítő szerkezetekkel és kvázi-holográfiákkal is. A hétköznapi embernek érdemes e nehezen értelmezhető, titokzatos szakkifejezések mögé nézni, ahol kibontakoznak a matematikai rend és a művészi kreativitás szemnek tetsző és értelmet inspiráló alkotásai. A tárlatok közül kiemelkedik a Bridges Nagykiállítás, mely a világ minden tájáról érkező több mint hetven alkotó munkáit mutatja be. A „VilágPor” című tárlat Elvira Wersche holland képzőművész mozaikjaival várja az érdeklődőket, melyek a földkerekség különféle pontjain összegyűjtött színes homokból öltöttek formát. A Mobil MADI Múzeum „Poligon – Töredezett formák” címmel nyit Pécsett, Saxon-Szász János festményeinek tárlatából pedig az eltérő léptékű alakzatok világa rajzolódik ki. A Nemzetközi Origami Fesztivál programjához csatlakozva a Bridges az origami geometria és a japán fametszetek felé is kitekintést nyújt, a Pécsi Tudományegyetem és a Kaposvári Egyetem korábbi kurzusai nyomán pedig Slavik Jablan vezetésével nyílik kiállítás „Hogy tetszik a paleolitikus op-art?” címmel, a hallgatók közreműködésével.

Schaffer-SternString

A kiállítások mellett előadóművészeti programok szemléltetik a művészet és a tudomány közötti átjárhatóságot. Dr. Schaffer és Mr. Stern amerikai táncegyüttesének humorral fűszerezett produkciója „A négyszögek titkos élete” címmel ad választ a kérdésre: mi is a közös a matematikában és a táncban? A Bridges zenei esten pedig matematikai tematika által inspirált kompozíciók hangzanak fel, fiatal szerzők és pécsi kötődésű muzsikusok tolmácsolásában.

Sor kerül ezenkívül művészeti-tudományos rövidfilmek nemzetközi seregszemléjére, s egyéb filmvetítésekre is, a Családi nap pedig óriáskirakóval, origami óriáshajtással, matematikai- művészeti vásárral, Rubik-kocka kirakó játékkal, zometool óriásépítéssel és nem utolsó sorban „ízletes matematikával", azaz a kürtőskalács és egyéb finomságok geometriájával várja a gyermekeket és szüleiket.

A helyszínekről és egyéb információkról a Bridges Pécs2010 honlapja nyújt tájékoztatást:

www.pecsikult.hu/bridges2010

Rendezők:

Pécsi Kulturális Központ – Pécs Ars GEometrica projekt

Bridges Organization (USA)

Megvalósul a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa program keretében.

 

A 70 országból, csaknem 200 tudós és művész részvételével zajló esemény számos érdekes programot kínál a nagyközönség számára is







0
0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Ukrajnával jöhet a kétsebességes Európa? Brüsszeli tervek szivárogtak ki

A Financial Times információi szerint az Európai Bizottság állítólag egy olyan dokumentumon kezdett dolgozni, amely a kétsebességes...

Először ültettek be felszívódó érhálót Magyarországon

Az egyetem szerint ez új mérföldkő az érszűkület kezelésében.

Rendőrségi furgon szorult be egy híd alá Szegeden

Meglepő közjáték zavarta meg a szegedi forgalmat: egy rendőrségi mikrobusz akadt el a Belvárosi híd alatti szakaszon, miután a...

Gyógyszeres kezelés alatt álló férfi tűnt el Leányfaluról – lehet, hogy Budapestre tartott

A rendőrség segítséget kér Sághi Sándor megtalálásához, aki leányfalui otthonából tűnt el, nem megfelelő öltözetben indult el,...

Minden egyéni vállalkozót érint a NAV bejelentése

Megszűnik a jól bevált bejelentőfelület az egyéni vállalkozók számára, a NAV Ügyfélportálon január közepén indul a változás. Még...

Reszkess világ: ő az új diktátor, Észak-Korea új vezetője

Sokáig csak találgattak a személyéről, most viszont egyre több a baljós jel. Miszerint Észak-Koreában már nem Kim Dzsong Un, hanem a...

Új négycsillagos szálloda nyílt nem messze a Hagymatikum fürdőtől

Egy eddigi apartmanszálló bővítésével és átalakításával bővült a makói szálláskínálat. Ideális választás lehet azok számára,...

Gurulás közben felporszívózott egy konténert az Air India egyik gépének hajtóműve a delhi repülőtéren

A repülőgép fedélzetén 240 utas tartózkodott, senki nem sérült meg.

Junghausz Rajmund: Juhász Péter Pált „gyakorló s**gfejként” tartották számon a szakmában

Szerinte akkor is változás lesz a gyermekvédelem területén, ha a Fidesz nyeri a választást.

Lebuktatta őket a szag. Drog miatt tartóztatták le a családot

A szülők is részt vettek a bizniszben.

Elektromos autós támogatási program indul Németországban

A német kormány hárommilliárd eurós új támogatási programmal ösztönzi az elektromos autók vásárlását, amely várakozások szerint...

Az idény meglepetéscsapata nem bírt a hétszeres BEK/BL-győztessel – videó.

A házigazda korai góljára hárommal feleltek a vendégek.

0

Sport

Arbeloa szerint őt kell hibáztatni a Real Madrid vereségéért

Vezetőedzőként vereséggel debütált a Real Madrid kispadján, de nem fél a kudarctól Alvaro Arbeloa.

69 éve nem látott Eb-érmet nyert az orosz születésű páros Magyarországnak

Nagy Marianne és Nagy László 1957-es sikere óta nem történt ilyen.

Nem csalás, nem ámítás, Milák Kristófot látták úszni a Duna Arénában, és még köszönt is

Kétszeres olimpiai bajnokunk egyelőre 45 perceket „úszkál”, de még van három hónapja.

Elaltatta magát az FC Barcelona, a címvédő nyolcaddöntője őrült végjátékot hozott

A spanyol Király-kupa nyolcaddöntőjében a tűzzel játszottak a katalánok Santanderben.

Brutalitás az Eb-rangadón, mégis a Fradi-klasszis tettét vélte gyilkolásnak a kapitány + videó

A csodálatos győztes gól után megtört az Európa-bajnoki átok.

Hajnal Tamás elmondta, jelenleg mi a prioritás a Fradinál

Hajnal Tamás sportigazgató arról beszélt, hogy jelenleg mi a prioritás a Ferencvárosnál.

Történelmi tett kapujában a magyar válogatott, 12 év után újra jöhet a bravúr

A kontinenstornán 12 év után ismét sikerülhet az, amely eddig csak mindössze csak egyszer.

Bulvár

Megindultak a katonák Grönlandra

Több európai ország – köztük Franciaország, Németország, Svédország és Norvégia – katonái indultak Grönlandra a Dániához tartozó sziget biztonságának megerősítése céljából csütörtökön induló, Arct

Összeállnak a kormánypárt ellen, új pártot hív életre két ellenzéki tömörülés

A kormányban a politikai döntéshozatal egyre hangsúlyosabban a jobboldalra hajlott, ezért a centrizmust erősítené a két formáció a pártalapítással.

Brüsszel aggódik, Orbán számol: épp a választások előtt nyílhat meg az uniós pénzcsap

A Magyarországnak folyósítandó védelmi pénzekről vitázik pár nap múlva az Európai Parlament. Az uniós képviselők egy része attól tart, hogy a választások előtt érkező pénzt Orbán Viktor felhasználhatja a ka

Dulakodás a parlamentben, elkobzott földterületek – Mik is azok a Beneš-dekrétumok?

Több mint ezer hektárnyi földterület került állami kézbe 2019 óta Szlovákiában, miközben már csak a dekrétumok megkérdőjelezése is büntethető.

Újabb pénzosztásra készülnek Nagy Mártonék, íme, a kedvezményezettek

A kabinetnél valamiért úgy találták, hogy meg kell segíteni a vendéglátósok egy részét.

Tinédzserek brutálisan meggyilkoltak egy 49 éves férfit, aki rá akart hajtani egyikükre, egy 16 éves lányra

A bűnügy nagy vitát kavart az Egyesült Királyságban, a kommentelők több táborra szakadtak.

Szlovákiát csodálja az egész világ, megtették, amit a magyarok sosem tudtak

A Tátrában egy szokatlan téli látvány keltette fel a figyelmet, amelynek elkészítéséhez a magyarok még a közelébe se jutottak.

Lázár János: Magyar Péternek Dubajban van lakása; Tisza: Magyar Péternek nincs külföldi ingatlanja

Most már kölcsönösen vádolják egymást külföldi ingatlan birtoklásával.

48 évesen meghalt Freddie Mercury titkos lánya, akinek létezéséről csak tavaly szerzett tudomást a világ

Egy ritka daganatos betegséggel vívott hosszú küzdelem után hunyt el. Két kisfiút hagyott hátra, hamvait az Alpok felett szórták szét.

blogmorzsák

Előfizetéses csapdák: vajon neked is vannak felesleges kiadásaid?

Az előfizetéses rendszerek kényelmesek, mégis könnyen válhatnak láthatatlan pénznyelőkké.

Kivételesre sikerült a Cupra Formentor VZ5, a 280 kilométeres végsebesség csak a ráadás

Olyan bámulatos hangvilágot hoz létre a különleges kipufogórendszer, hogy mindenki megfordul utána.

0






0