Budapest Pride - Az Emmi is elítélte a bántalmazást
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) megdöbbenéssel értesült arról, hogy Derdák Tibort, Orsós Jánost és társukat szombaton a Budapest Pride felvonulás után ismeretlenek bántalmaztak - írta a tárca társadalmi felzárkózásért felelős államtitkársága az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében.
Hangsúlyozzák, hogy minden olyan esetet mélységesen elítélnek, amikor egy demonstráció résztvevőit bántalmazzák, függetlenül attól, hogy a megmozdulással egyetértenek-e vagy sem. A közleményt azzal zárják, bíznak benne, hogy a rendőrség mindent megtesz a tettesek kézre kerítéséért.
A Szabad Emberek Magyarországért (SZEMA) szombat délután azt közölte az MTI-vel, hogy három tagjukra támadt egy körülbelül 30 fős csoport a Nyugati pályaudvarnál a Budapest Pride felvonulást követően.
A SZEMA közleménye szerint a szervezet három tagját "30 rasszista, egyenruhás neonáci" megtámadta, akik "cigány buzik!" felkiáltással elkezdték verni a három férfit. Hozzátették, hogy "a rendőrség ugyan gyorsan közbeavatkozott, de utána csak az áldozatok adatait vette fel, és a rasszista bűnözőket hagyta elmenni."
A sajtóhírek szerint Derdák Tibort, a sajókazai Dr. Ámbedkár Iskola igazgatóját, Orsós Jánost a Dzsaj Bhím közösség vezetőjét és egy harmadik társukat támadták meg. Derdák Tibor több helyen is arról nyilatkozott, hogy a támadást követően egyikük látleletet vetetett fel.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság vasárnap délután kiadott közleménye szerint a BRFK adatgyűjtést folytat annak megállapítására, hogy szombat délután hat órát követően elkövettek-e közösség elleni erőszakot három, a Budapest Pride felvonulásról távozó férfi ellen.
A szövegben azt írják: a három férfi egybehangzóan azt közölte a Szent István körúton a rendezvény biztosításában résztvevő rendőrökkel, hogy támadóik nincsenek a helyszínen, róluk személyleírást adni nem tudnak, orvosi ellátásra nem tartanak igényt.
hírek innen, onnan
Tóth Alex egymaga jobb értékelést kapott, mint a bajnoki címre hajtó Arsenal teljes csapata
A londoni győzelem után karnyújtásnyira került az európai kupaindulás a Bournemouth számára.
Száz férfival kényszerítette együttlétre a feleségét
Pénzért szexuális együttlétre kényszerítette több mint száz férfival kiszolgáltatott helyzetű feleségét Svédországban egy 62 éves...
Elegük van a németeknek a kancellárból, ennyire még nem voltak elégedetlenek a kormánnyal
Saját hívei sincsenek megelégedve az ország vezetésével.
Szia, uram! Külföldi beavatkozás érdekel?
Miközben a Fidesz azt harsogta, hogy Ukrajna az Európai Unióval karöltve meg akarja buktatni az Orbán-kormányt, gyaníthatóan az oroszok...
Az utolsó pillanatban történt valami a tőzsdén, pattanásig feszült a hangulat a választás előtt
Hatalmas fordulat a forintnál a választás előtt.
Szép, hogy rajtunk múlik, de mi a helyzet választási csalással?
Magyar Péter árulta el néhány hete, hogy a Tisza Párt alternatív szavazatösszesítést végez, aminek az eredményével a nyilvánosság...
Így hat az influenza elleni védőoltás azok szervezetére, akik hajlamosak a szív- és érrendszeri betegségekre
Az influenza elleni védőoltás nemcsak a fertőzés megelőzésében játszik szerepet, hanem jelentősen csökkentheti a szívroham és a stroke...
Érvényes a szavazat, ha túllóg az iksz a körön? Sokan rosszul tudják
Indul a választás Magyarországon! Több kommentelő is feltette a kérdést, hogy mi történik, ha az iksz nem marad bent a körben, hanem...
3 vármegye veszélyben a fagy miatt, végre érkeznek a záporok és zivatarok - Időjárás-előrejelzés
Eláruljuk, hogy hol várható eső ma, a választás napján, aztán jön a felmelegedés.
Elővették a trianoni béketárgyalások térképeit, elkerülhetetlen, ami most ezekkel történik
Évszázados térképritkaságokat mentenek meg az utókor számára a Szegedi Tudományegyetemen.
Meglepő fordulatot vett a magyar aranyak ügye
A Hild téren felavatták a 104. születésnapja előtt tavaly elhunyt ötszörös olimpiai bajnok Keleti Ágnes szobrát. A helyszín nem...
Mindenki menjen el szavazni
A részvétel fontos dolog, ma pedig minden jel szerint rekordot fog dönteni. Az legyen világos, hogy a Magyarországra jellemző bornírt,...
Sport
Scottie Pippen felesége kikészült, 23 éven át mindennap négyszer kellett szeretkeznie a kosarassal
Nem volt egyetlen szabadnapja sem a hölgynek.
Sokkolták az ETO kézilabdázóit Győrben, döbbenetes jelenet az utolsó pillanatban
Videón a nem mindennapi dráma: egész pályás győztes gól született a magyar bajnokságban.
Ilyet még nem láttál: A kapus feldobta a labdát, majd agyonrúgta a Vasas csatárát - videó
Triplán rosszul járt a Vasas támadója.
Szoboszlai szavai rosszul öregedtek, Slot hátrasorolhatja őt, Kerkezt a kispadra rakhatja
A Liverpool a Bajnokok Ligája-helyek szempontjából kulcsmeccset játszik 18.30-tól a Fulham ellen.
Szoboszlai-gyűlölő molinó Liverpoolban: ennek semmi keresnivalója az Anfielden.
Megdöbbentő hangulatkeltés a magyar sztár ellen: „Többet keresel egy héten, mint sokunk évek alatt”.
Szoboszlai Dominik volt a motor, azt mondják, többet futott mint Mac Allister az egész szezonban
Most békében volt a közönséggel, ha siker van, nincs veszekedés.
Szürreális jelenetek után rúgta meg az év potyagólját a Fradi
Hátrányban volt a bajnok, de végül fordított a Groupama Arénában.
A kifütyült Real Madrid edzője dühében olyat mondott a VAR-ról, mint még senki
Kiakadt Álvaro Arbeloa, miután az egyre mélyülő gödörbe kerülő királyi gárda a Gironával sem bírt.
Áll a bál Szegeden: az elzavart klasszis komoly vádakkal állt elő a klub ellen
Szombaton jött a hír, hogy a kézilabdacsapat szerződést bontott Jim Gottfridssonnal.
Nehéz ennél látványosabban lezárni egy meccset: egészpályás győztes gól az utolsó pillanatokban
Elképesztő jelenetek voltak a magyar bajnokságban.
Három vereség után újra győzött a Liverpool, a Fulham ellen begyűjtötte a három pontot
Szoboszlai végig a pályán volt, Kerkez ezúttal nem kapott lehetőséget.
Dühöngött Robbie Keane, az ébresztőt kiáltó Fradi-szurkolóknál is nyersebb volt
A Ferencváros 3-1-re győzött a Diósgyőr ellen, az ír edző mégis kikelt magából a mérkőzés után.
Bulvár
Scottie Pippen felesége kikészült, 23 éven át mindennap négyszer kellett szeretkeznie a kosarassal
Nem volt egyetlen szabadnapja sem a hölgynek.
Hann Endre: a Tisza nyerheti a választást, közel nulla a valószínűsége annak, hogy jelentősen alulmérjük a Fideszt
A Medián ügyvezetője a Klubrádióban kifejtette, hogy a jelenlegi közvélemény-kutatási trendek alapján a Tisza Párt győzelme valószínű, minimális esélyt lát arra, hogy a kutatók jelentősen alulmérnék a Fidesz
Már csak idő kérdése az összeomlás? 300 kilométert csúszott északra a Golf-áramlat
A Golf-áramlat váratlanul 300 kilométert csúszott északi irányba, ez a szokatlan vándorlás az Atlanti-óceán teljes áramlási rendszerének küszöbön álló összeomlását jelezheti.
Olyat mondott a kínai elnök, amitől mindenki ledöbbent
Hszi Csin-ping meglepő találkozón beszélt egy ellenséges ország politikusával.
Erős Antónia üzenetét az egész országnak hallania kell.
A Glamour Talks with Illés Gabriella legújabb epizódjában Erős Antónia, az RTL híradójának műsorvezetője őszintén mesél életútjáról, pályájáról, anyaságról, a híradózás kulisszáiról és azokról a szem
Sokkolták az ETO kézilabdázóit Győrben, döbbenetes jelenet az utolsó pillanatban
Videón a nem mindennapi dráma: egész pályás győztes gól született a magyar bajnokságban.
Mutatjuk, melyik választókerületek billenése jelzi a Tisza áradását, és melyek az újbóli Fidesz-sikert
Sorra vesszük, hol dől el a vasárnapi választás.
Megdöbbentek a külföldiek Rendszerbontó Nagykoncerttől, felkerült az internetre a véleményük
A koncertnek komoly nemzetközi visszhangja volt az interneten.
Átengedte a bicikliseket, emiatt rommá törték az autóját Pomázon - videó
Ijedtségből, bizonytalanságból vagy egyszerű udvariasságból – megállt, és átengedte az áthajtani szándékozó kerékpárosokat egy autós. Önmagában ezzel még nem is lenne probléma. Csakhogy a jelenet közben egy
Kronen Zeitung: Magyar Péter egy korrupciótól megmérgezett országot venne át üres államkasszával
Jelzésértékű lesz Európa számára, hogy ki nyer vasárnap Magyarországon, mert az is elválik az urnáknál, hogy új irányba kanyarodik-e a kontinens. Ha ki is kap a Fidesz, nem lesz könnyű kipenderíteni a hatalomból
Magyar Péter még színpadra se lépett Debrecenben, de már megtelt az Egyetem tér
Mutatjuk a választás előtti utolsó nagy beszéd részleteit.
Próbálta védeni Orbán Viktort, nem engedték - Ezért szállt ki Majka a Heti Hetesből
Vasárnap többek között Majoros Péter azaz Majka főszereplésével indul újra az RTL legendás műsora, a Heti Hetes. A rapper és televíziós személyiség nem először vesz részt a korábban 1999 szeptemberétől 2016 d

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






