Bűnelkövetők is takarítják a falfirkákat
A MÁV Csoport az idén már harmadik alkalommal hirdeti meg tisztítási akcióját a nyáron útjára indított „Tisztán robogjunk” elnevezésű kampány keretében.
Ezúttal a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér mellett található Ferihegy vasúti megállóhely gyalogos felüljáróját graffiti mentesítik december 2-án. Az akcióba bekapcsolódik a helyszín szempontjából érintett XVIII. kerületi önkormányzat, a Malév Zrt., a HungaroControl Zrt., a Közlekedésbiztonsági Szervezet munkatársai és az önkéntes vasutasok.
A mostani akció keretében a MÁV első alkalommal – a Budapest Főváros Kormányhivatala Igazságügyi Szolgálatával együttműködésben – a bűncselekményt elkövető, ezért egyéni személyiségfejlesztő programon részt vevő fiatalokat is bevon a kampányba, ezzel is segítve őket személyiségfejlődésük útján.
A falfirkák eltávolítása nehézséget okoz, hiszen a festékek vegyi összetétele miatt a művelet speciális tisztítószereket igényel. A nehezen takarítható, graffitivel elcsúfított valamint megrongált vonatok, utasforgalmi és vasútüzemi területek állapota, nemcsak az utasok komfortérzetét csökkenti, hanem sokakat távol is tart az utazástól. A kocsi- és az ingatlanok szennyezése jelentős presztízsveszteséget jelent a vasúttársaságoknak, míg az eltakarítás komoly anyagi és emberi erőforrásokat emészt fel.
MÁV

- Pécsi hivatásos tűzoltók sikere
- Tavaszi nagytakarítási akció Pécsett
- Vezetni biztonsággal - II. forduló
- Húsvéti ellenőrzések
- Idén is kedvezményes csatornarákötési lehetőség a DRV-nél
- Katasztrófavédelmi őrs alakult a Baranya megyei Véménden
- Kiugrott a vonatból egy utas
- Új, ingyenes turisztikai kártyával növelné vendégforgalmát Pécs
- Mégis lesz Mecsek Rali
- Eltolták a május elsejét - képgaléria
- A fiatalok felé nyit a bécsi turizmus
- Holokauszt Emlékmenet
- Az eddig beérkezett szja-bevallások közül minden negyedik hibás
- Vörös festékkel öntötték le Horthy Miklós vasárnap avatott szobrát
- 13 év börtön Szandi gyilkosának
- Mi történik ma Pécsett? – május 16.
- Volt államtitkár kerülhet a PMFC élére
- 82 gyógyszerrel akarta megölni csecsemőjét
- Változik a vonatok közlekedési rendje a szombati munkanap-áthelyezés miatt
- Elhunyt Angster József
- Nyílt levél a nevelőszülőkért
- Közös tereink – Uránváros
- Pályázati felhívás a Kultúrkert üzemeltetésére
- Előadás a szarvasgombáról
- Zárul, de folytatódik a Special Pécs projekt
- Elhunyt Páldi Ede
- Karbantartási munkák Pécs kisvízfolyásain
- Belváros, kedvellek! – Belváros, like!
- Fenntartható, zöld is - kék is…
- Pünkösdi zarándokvonatok 2008–2012.
- Gyorsjelentés az erdőtüzekről — az erdők védelmében






Ez a jó ötlet, nokedli! Közben meg még hideg vízzel kellene öket locsolni a gyorsabb munkavégzés serkentésére!