Chipkártyás parkolást vezet be Pécs

Perc alapú kártyás fizetés válthatja fel két-három év alatt a parkolóautomatákat Pécsen; a város november elsejétől veszi saját kezébe a rendszer üzemeltetését.

A pécsi közgyűlés csütörtöki ülésén elfogatott határozatában utasította a városüzemeltetési feladatokkal megbízott Biokom Kft. ügyvezetőjét, hogy dolgozza ki a pécsi parkolási rendszer működtetési feltételeit.

Az üzemeltető váltással a városvezetés az ügyfélbarát, minőségi szolgáltatás mellett a város zsúfoltságának csökkentését szeretné elérni. A színvonal javítását egyebek mellett a jelenlegi érmés parkolóautomaták leváltásával kívánja elérni az önkormányzat. A tervek szerint fokozatosan, két-három év alatt állnának át arra a magas frekvencián működő technológiára, amely képes a kártya, az azt leolvasó eszköz, valamint a mobiltelefonok közötti kommunikációra. A rendszer előnye, hogy perc alapú fizetést tesz lehetővé. Ilyen elven működik a fizetésre is alkalmas, már rendszerben lévő pécsi Tüke kártya, így elképzelhető, hogy ezt teszik alkalmassá a célra.

Az új rendszerrel szembeni elvárás a parkolási zónák felülvizsgálata is az Európa Kulturális Fővárosa projekt keretében megvalósult új intézmények miatt. Az alapvetően hulladékgazdálkodással foglalkozó önkormányzati tulajdonú Biokom Kft. november elsejétől veszi át parkoltatást, miután lejár a feladatot jelenleg ellátó Gámán Kft.-vel kötött tízéves szerződés. A városvezetés várakozásai szerint Pécs bevételei több százmillió forinttal nőnek a rendszer átvételével.

MTI







Javaslatok az új parkolási rendelet tervezetéhez.

Fizetőparkolás és behajtási korlátozás rendjének kialakítása, 2011. november 01. utáni időszakra.

Tisztességes Pécsi Parkolásért!

1./ A történelmi belváros forgalom csillapítása érdekében a behajtási korlátozást és fizetőparkoltatást önkormányzati cég vegye át.
A továbbiakban koncessziós szerződést a város és lakossága érdekeivel ellentétes módon ne lehessen egyetlen magáncéggel sem kötni.
2./ Javasoljuk a parkolási övezetek határainak felülvizsgálatát és a parkolási díjak csökkentését. Az eltúlzott büntetési tételek emberi mértékűvé tételét.
3./ A 2001-ben kötött, elhibázott, drága és igazságtalan önkormányzati rendelettel szemben az új parkolási rendelet ne adjon lehetőséget az autósokkal szembeni igazságtalan bírósági ügyekre illetve bírósági végrehajtókon keresztüli kényszerintézkedésekre.
4./ Hétvégi napokon /szombat és vasárnap/ az egész város területén legyen ingyenes a parkolás.
5./ A lakosság érdekeinek figyelembe vételével elkerülhetetlen a köz és egészségügyi intézmények környékén az ingyenes parkíroztatás bevezetése.
6./ Javasoljuk a település szélén a városba vezető utak mellett új parkolóhelyek kialakítását.
7./ Javasoljuk, hogy a belváros környékén a kereslet – kínálati aránytalanság megszüntetése érdekében új parkoló helyek kerüljenek kialakításra.
8./ A parkírozó helyek megváltására kötelezett vállalkozások a megváltás arányában kapjanak kedvezményes parkírozó helyet.
9./ Az új parkolási koncepció részeként javasoljuk az 1 órás ingyenes parkoltatás bevezetését.
10./ Javasoljuk a fizető parkoltatás időpontjának csökkentését 16 órára.
11./ Javasoljuk a kedvezményes lakossági bérlet bevezetését.
Erre minden olyan magánszemély legyen jogosult, aki a súlyadót Pécsre fizeti.

Az elmúlt időszakot a parkolási anomáliák jellemezték, - mely vitathatatlanul ellentétes volt a pécsiek és a város érdekeivel.
Ezért kérjük Pécs város vezetőit, hogy végre a városlakók érdekeinek figyelembe vételével kerüljön kialakításra az új parkíroztatási rendszer.




0


Ki nyeri meg az UEFA-bajnokok ligája döntőjét szombaton Münchenben?









0
0
0
0






0