Cigány újságírók képzése Pécsett
Kilenc hónap után, vizsgával zárult a roma újságírók képezése. A tizenöt cigány származású fiatal az ország különböző pontjáról érkezett. Azt mondják; az elmúlt majd egy évben, teljesen megváltozott a világképük. A friss újságírók közül öten, az egyik országos kereskedelmi csatornánál dolgozhatnak.
Azok pedig, akik nem kerülnek be az "ötösbe", nincs okuk panaszra és még aggódniuk sem kell az elhelyezkedés szempontjából, hiszen a kilenc hónap alatt - egy uniós pályázatnak köszönhetően - olyan képzésben részesültek, mely révén a szakma bárhol felfigyelhet rájuk. A márciusi sikeres vizsgák után, mindannyian rendelkeznek majd bizonyítvánnyal; Ők valóban Újságírók!
- Rájuk mindenhol szükség lehet, hiszen csak és kizárólag ők azok, akik valóban hitelesen tudják bemutatni környezetüket, ezáltal képesek lehetnek arra, hogy segítsék, előremozdítsák a cigányságot - mondja Füzes János, a hallgatók osztályfőnöke.
hírek innen, onnan
Mindenét eladta a Németországot kiejtő hős paraguayi kapus, hogy megmentse beteg kisfia életét
A német kapitány szerint vicc, ami történt, többen felháborodtak a meg nem adott gól miatt.
Így ünnepli 75-dik évfordulóját a brit Porsche
Ez ráadásul nem is akármilyen sötétzöld 911-es, hanem a most bemutott Earls Court 51 Edition. Mindössze 51 darab fog készülni belőle,...
Drámai bejelentések a Tisza kormánytól, Magyar Péter akcióban, Forsthoffer Ágnes lendületben
A Tisza kormány nagy bejelentéseket tett a költségvetésről és az alkotmányozási folyamatokról, folytatódik a rendkívüli...
Foci-vb: gyászosan leszerepelnek a friss eredmények szerint az európaiak
Már több nemzeti alakulat részvétele vált biztossá a nyolcaddöntőkben az idei foci világbajnokságon.
Ruff Bálint felel mostantól az MCC-ért
Magyar Péter kijelölte a felsőoktatási tevékenységet nem végző kekvák alapítói jogait gyakorló minisztereket.
Már Magyar Péter is próbálja megfegyelmezni a lakosságot – itt az üzenet
A helyzet rendkívüli, és most egy dologra különösen figyelni kell, az ivóvízre, mert a legkritikusabb helyzet jelenleg a vízellátásban...
A legrosszabbra készülnek a francia hatóságok a rendkívüli hőség miatt
Franciaországban a legmagasabb fokozaton tartják az egészségügyi vészhelyzeti tervet egy esetleges újabb hőhullám miatt.
Jelek, hogy a bőröd nem bírja a naptejet – Így védekezhetsz az UV-sugárzás ellen
A naptej a bőrápolási rutin egyik legfontosabb lépése, mégis előfordulhat, hogy kellemetlen tüneteket okoz. Mutatjuk, mi állhat a...
Nem kell hozzá klíma: ezzel az 5 egyszerű trükkel lehűtheted a lakást
A lakás hűtésének egyik legegyszerűbb módja, ha nappal kizárjuk a meleget, éjszaka pedig beengedjük a hűvösebb levegőt. Már az is...
Iszak Eszti és Gyurta Dani ritkán látott kislánya kétéves lett: Mirabella cuki szőkeség – fotó
Gyurta Dani és a felesége, Iszak Eszti 2024 februárjában jelentették be, hogy babát várnak, a kislányuk 2024 júniusi érkezése óta pedig...
Duna menti vízmű: csökkenés helyett tovább nőtt a vízfogyasztás
Nyomatékosan felhívta a víztakarékosságra a szolgáltatási területén működő önkormányzatok és a lakosság figyelmét a Duna Menti...
Megdőlt a tavaly nyári áramfogyasztási rekord, de az abszolút csúcs még nem
A hazai villamosenergia-hálózat terhelése ezen a nyáron eddig június 26-án, pénteken volt a legnagyobb, amellyel tavaly nyári...
Sport
Az olasz felnőttfilmes kiakasztott mindenkit, új kedvencet választott a foci-vb-n
Az olasz hölgyemény szó szerint bedobta mindenét a siker érdekében.
Korai volt még a szaké, drámai meccsen jutott tovább Brazilia a hősiesen harcoló japánok ellen
A legjobb 32 között csapott össze az eddig bravúrosan teljesítő Japán és az ötszörös világbajnok Brazilia.
Halálosan megfenyegették és bűnözőként kezelték a foci-vb-ről kieső kapitányt
Dél-Koreában óriási a népharag, miután a foci-válogatott leszerepelt a vb-n.
Itt a világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetése: Paraguay tizenegyespárbaj után búcsúztatta a németeket
Havertz góljától eltekintve nem tudott mit kezdeni ellenfelével a Nationalelf.
Nagyot húzott az átigazolási piacon a Ferencváros, alakul a keret
Magyar játékossal erősítettek.
Pályán a világ legjobb csatárai – Ezek a meccsek jönnek ma a foci-vb-n
Kylian Mbappé, Erling Haaland, Viktor Gyökeres és Alexander Isak is pályára lép ma a futball-vb-n.
Megkapja élete lehetőségét, topcsapatba igazol Nico Williams
Az Atlético Madrid 80 millió eurót fizetne a Bilbao játékosáért.
Halálos fenyegetés a vb-kiesés után: 160 rendőrrel védik a hazatérő kapitányt
Halálosan megfenyegették a lemondott dél-koreai kapitányt.
Megegyezett új csapatával Yan Diomande, foghatja a fejét a Liverpool
Öt évre írhat alá.
Haaland a Real Madridhoz igazolna, de ehhez két szupersztárnak mennie kell
175 millió euró lehet az ár.
Brazília a tűzzel játszott, de nem égett meg a foci-vb-n
Brazília jutott be másodikként a legjobb 16 közé.
Hivatalos: Eldőlt Lisztes Krisztián jövője a Fradinál!
Ifj. Lisztes Krisztián a következő szezonban is a Ferencvárosban futballozik.
Bulvár
Forsthoffer Ágnes eddig bírta Magyar Péter fegyelemsértéseit - "A tisztelet nem gyengeség"
Magyar Péter mellett főleg Pócs János kapta meg a magáét a házelnöktől.
Zivatarok érkeznek, négy vármegyére máris kiadták a viharriasztást - Időjárás-előrejelzés
Küszöbön a lehűlés, ma majdnem, holnap már biztosan megdől az országos melegrekord.
A rákos megbetegedések felét az életmód okozza - A legveszélyesebb tényezők
A diagnosztizált rosszindulatú daganatok mintegy 40 százalékáért felelősek olyan életmódbeli tényezők, melyek elkerülhetőek vagy megváltoztathatóak.
36 évig volt híres színésznő hazánkban: most szakácsként dolgozik egy ausztriai hotelben
Nádasi Erika először Németországban próbált szerencsét, végül azonban férjével együtt Ausztriában kötöttek ki.
Elhunyt a Tenkes kapitánya gyönyörű színésznője: híres lánya tudatta halálhírét
Vajda Márta Jászai-Mari díjas színésznő életének 83. évében hunyt el.
Tökéletes házasságban éltem, és alig vártam, hogy vége legyen
Sokáig azt hittem, velem van a baj, mert papíron mindenem megvolt. Mégis rettenetesen boldogtalan voltam, és évekig bűntudatban éltem emiatt.
Egyre nagyobb gondban a Paksi Atomerőmű, üzemi esemény történt
Túl meleg már a Duna, hamarosan korlátozások jöhetnek Magyarországon?
5 gyanús jel, hogy a szervezeted krónikus gyulladással küzd – Vedd észre időben.
A krónikus gyulladás lassan, alattomosan hat a szervezetünkre, és gyakran már csak akkor derül ki, amikor komoly problémákat okoz.
Váratlan bejelentés: mégsem Kína a legnagyobb ritkaföldfém-nagyhatalom?
Két jelentős gazdaság összefogásával megtörténhet a lehetetlen. Kína lecsúszhat a trónról, és többé nem lenne a ritkafémbányászat és -feldolgozás atyaúristene.
László Róbert: Magyar Péter nem véletlenül most kezdett a költségvetés állapotáról beszélni
László Róbert, a Political Capital választási szakértője szerint a Tisza gyors alkotmánymódosításai hordoznak politikai kockázatokat. A videós elemzés összefoglalója.
Orbán: Elindult a tiszás politikai leszámolás, Hajdu János minden hazáját szerető ember számára példakép
A volt miniszterelnök szerint a mostani magyar kormány az ukránok érdekében jár el.
Furcsa autó bukkant fel Helsinkiben, a sofőr magyarul káromkodva küldte el az újságírót, aki közel ment hozzá
A Xiaomi egy helyi lapnak megerősítette, hogy az ő megbízásukból járja az autó az utcákat, megígérték, hogy kivizsgálják az esetet.
blogmorzsák
A Mauser rendszerű ismétlőpuskák
A hadipuskák között legelterjedtebb típus a Mauser rendszerű ismétlőfegyver volt.
Mi legyen a strandtáskában?
Ne csak a naptejet dobd bele!

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






