Ezt olvasta már?

0

Clevelandi emberrablás - Az ügyészség halálbüntetést kér Castróra

Minősített emberöléssel is meg akarják vádolni a clevelandi Ariel Castrót, mert kegyetlenkedései miatt többször elvetélt legalább az egyik fiatal nő a három közül, akit házában csaknem egy évtizeden át fogva tartott és sorozatosan megerőszakolt - közölte csütörtökön Cuyahoga megye ügyészsége.

Ha a bíróság bizonyítottnak látja ezt a vádat, akkor a férfit halálra is ítélhetik.

A rendőrségi jelentés szerint az egyik nő, Michelle Knight legalább ötször vetélt el annak hatására, hogy Castro e célból éheztette és verte. Az 52 éves volt iskolabusz-vezető ellen eddig négyrendbeli emberrablás és három rendbeli nemi erőszak miatt indítottak eljárást.

"Az ohiói törvények halálbüntetést írnak elő azokkal a legelvetemültebb bűnözőkkel szemben, akik minősített emberölést követnek el" - jelentette ki csütörtöki sajtóértekezletén Timothy McGinthy megyei ügyész. A halálbüntetés abban az esetben is kiszabható egy tettesre, ha erőszakos cselekedettel előidézte egy nő vetélését - tette hozzá.

Brian Murphy helyettes megyei ügyész a vádlott csütörtöki bírósági meghallgatásán kijelentette: Castro háza e három nő és a gyermek börtöne volt.

Lauren Moore bírónő 8 millió dollárban (több mint 1,8 milliárd forintban) állapította meg Castro óvadékát. Ez 3 millióval több, mint amennyit az ügyészség kért. A férfinak az összeg 10 százalékát kellene letennie ahhoz, hogy szabadlábon védekezhessen. Castro november óta munkanélküli, de ezt az összeget még abban az esetben sem tudná kifizetni, ha megvolna buszvezetői állása.

A bíró egyúttal megtiltotta a gyanúsítottnak, hogy kapcsolatba lépjen áldozatainak családjával. Az alig ötperces kihallgatáson a vádlott nem szólalt meg; sem bűnösnek, sem ártatlannak nem vallotta magát.

Castrót vélt öngyilkossági hajlama miatt szigorú felügyelet alatt tartják. A férfi a rendőrség által megtalált, 2004-ben írt búcsúlevelében arra panaszkodott, hogy régen egy rokona molesztálta.

Az eddigi vallomásokból kiderült, hogy Castro a lányokat a következő módszerrel rabolta el egyenként 2002 és 2004 között, 14, 16, illetve 20 éves korukban: felajánlotta nekik, hogy elviszi őket az autóján.

Az az áldozat, Amada Berry, aki a fogságban, 2006-ban szült egy kislányt, a műveletet Knight segítségével egy felfújható műanyag gyerekmedencében végezte el, hogy könnyebb legyen összetakarítani utána. Azt, hogy ki a hatéves kislány apja, DNS-vizsgálattal fogják megállapítani.

Két nőt, a 27 éves Berryt és 22 éves Gina DeJesust kivizsgálás után már szerdán hazaengedték a kórházból, a 32 éves Knightot azonban, a jónak minősített állapot ellenére még csütörtökön is bent tartották. Nagyanyja, Deborah Knight szerint a nő súlyos halláskárosodást szenvedett, és a rendszeres ütlegelés miatt feltehetően plasztikai műtétet kell elvégezni az arcán.

Knight a szabadulása óta sem a nagyanyját, sem az anyját nem akarja látni, pedig a két szülő Floridából utazott el Clevelandbe, hogy meglátogassa. A nő csak két testvérének engedte meg, hogy felkeresse a kórházban.

Knighttól elrablása előtt nem sokkal a gyámhivatal elvette 3 éves kisfiát. Amikor Castro elrabolta, családtagjai nem keresték, mert azt gondolták, hogy világgá ment.

Ariel Castro hétfőn őrizetbe vett két fivérét, az 54 éves Pedrót és az 50 éves Onilt csütörtökön szabadon engedték, mert az áldozatok egyike sem tett rájuk terhelő vallomást.

 







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Szigorúbb feltételek lesznek az özvegyi nyugdíjaknál. Mit kell tudni?

2026. július 1-jétől jelentős változások lépnek életbe az özvegyi nyugdíjak szabályozásában.

Kiterítette a lapokat a neves asztrológus! Június második felében erre a 3 csillagjegyre vár nagyon sok pénz

A csillagok állása szerint június második fele többek számára is kedvező fordulatot hozhat a pénzügyekben, ám három csillagjegy...

Vasas: Magyar Kupa-győztes játékost igazoltak hiányposztra - hivatalos

Csóka Dániel személyében ballábas belső védővel bővült a Vasas kerete.

Kiadták a tavaszi jelentést: a megszokottnál melegebb és szárazabb volt a május Magyarországon

Az idei május a sokéves átlagnál melegebb, ugyanakkor szárazabb időjárást hozott Magyarországon. Bár áprilishoz képest több eső...

Molnár Áron kíméletlenül nekiment Vidnyánszky Attilának: "Most jönnek a valós következmények a pusztító tetteidért"

Molnár Áron élesen és folyamatosan bírálja Vidnyánszky Attilát a 2026 tavaszán kirobbant Nemzeti Kulturális Alap (NKA)-botrány kapcsán....

Magyar Péter reagált Orbán kijelentéseire: „Úgy beszélt, mint az Mszmp főtitkára”

Magyar Péter reagált Orbán Viktor beszédére, amelyet a Fidesz tisztújító kongresszusán mondott.

Kitálalt az Nsync sztárja: Justin Timberlake szólókarrierje tönkretette életét

Kiderült: Justin Timberlake egyszerűen hátat fordított az Nsync-nek, döntése pedig egykori zenésztársát is nehéz helyzetbe sodorta. A...

Szoboszlai Dominik levette a pólóját, és az alatta lévő tetoválásra nem voltunk felkészülve

Szoboszlai Dominik és gyönyörű felesége, Buzsik Borka Olaszországba utaztak pihenni, ahonnan több mesébe illő fotóval is...

A paradicsom levele sárgul? Nem mindig a vízhiány áll a háttérben

A paradicsomlevél sárgulása gyakori jelenség, de nem feltétlenül a vízhiány okozza. Cikkünkben bemutatjuk a tápanyaghiány, a...

0

Sport

Újabb bejelentés a Ferencvárosnál, támadó írt alá

Reméli, hogy a történet még csak most kezdődik.

Kínosan kezdődött a foci-vb, máris magyarázkodhatnak a szervezők

Nem a futball, hanem az üres széksorok kerültek fókuszba a 2026-os világbajnokság nyitónapján.

Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?

Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.

A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt

Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.

Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői

Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.

Végre topcsapatok is bemutatkoznak, jön a vb eddigi legsűrűbb napja

Jön a világbajnokság eddigi legjobban várt napja.

Bulvár

Selyemzsinórt kap Semjén Zsolt?

Augusztus végén országos választmányt tart a KDNP, napirenden a tisztújítás elrendelése.

Sűrgős változás jön a nyugdíjrendszerben júliustól, sok magyar idősnek újra kell terveznie a kiadásokat

Szigorúbb és engedékenyebb pontok egyszerre érkeznek a hazai idősügyi nyugdíjellátásba.

Sokan azt hiszik, csak bőrhiba, pedig a rák egy agresszív fajtája: 4 dolog, amit azonnal ellenőrizz magadon

A meleg idő beköszöntével az UV-sugárzás is felerősödik, ami komoly veszélyt jelent a bőrünkre. Mutatjuk, miben más a fehér bőrrák, mint a melanóma, és hogyan ismerheted fel időben a tüneteit.

Nem az alkohol és a cukor a máj legnagyobb ellensége: ezt az 5 ételt a hepatológusok is csak ritkán eszik

A szakértők szerint több olyan népszerű, egészségesnek hitt étel és ital is létezik, amely rendszeres fogyasztás esetén meglepően nagy terhet róhat a májra.

Nem vicc: akár a szomszéd is feljelenthet, ha ezt a növényt ülteted a kertedbe

Sokan azt gondolják, hogy a saját kertjükben azt ültetnek, amit csak szeretnének. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb. Vannak olyan növények, amelyek komoly konfliktusokat okozhatnak a környéken, és akár hat

Újabb nagyon súlyos baleset történt – többen beszorultak, mentőhelikoptert is küldtek

Frontális karambol miatt lassúlt le a közlekedés a 23-as főúton péntek délután, miután két személyautó ütközött össze Ivád és Mátraterenye között. A baleset a főút 17-es és 18-as kilométere közötti szak

Nagy bejelentést tett Magyar Péter

Szerinte újabb nagy lépést tettek a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati, oktatási, kulturális és politikai jogainak garantálásáért.

A magyar énekes füzetben vezette, kikkel feküdt le: képeket is tartogatott a nőkről

Császár Előd az FLM megalakulásáig 32 hölgyet hódított meg, vélhetően ez a szám megsokszorozódott, miután befutott.

Vitézy nyilvánosságra hozta a Lázárék által titkolt iratokat a 451 milliárdos mohácsi hídról

A kormány oldalán tették közzé a mohácsi Duna-híd megvalósíthatósági és forgalmi tanulmányait. A dokumentumok szerint sem a 2x2 sávos híd, sem a csatlakozó utak bővítése nem volt szakmailag indokolt.

Vészjelzés: Putyin órákon belül készülhet valamire egy nukleáris töltetű, gyilkos fegyverrel

Az ukrán légierő péntek délutáni riasztása szerint magas a valószínűsége annak, hogy Oroszország a következő 24 órában beveti az egyik, ritka alkalmakkor használt, közepes hatótávolságú ballisztikus r ...

0






0