Comenius munkásságát bemutató kiállítás nyílt Pécsen
Johannes Amos Comenius (1592-1670) cseh-morva pedagógus, író és teológus, a "nemzetek tanítója" munkásságát bemutató kiállítás nyílt szerdán a Pécsi Református Kollégium aulájában.
A megnyitó ünnepségen Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár az akkori történelmi eseményeket is felidézve arról beszélt, hogy a tudás minél szélesebb körökhöz való eljuttatása, "a kultúrához való hozzáférés a reformáció nagyon fontos emblémája lett".
A politikus szerint Comenius "forradalmi pedagógiai" munkássága arra hívja fel a figyelmet, hogy miért fontos az egész életen át tartó tanulás, az egymásra épülő tananyag, a szemléltetőeszközök használata és a gondolkodásra nevelés az oktatásban.
A cseh-morva pedagógus a Sárospataki Református Kollégiumban írta meg Orbis sensualium pictus (A látható világ képekben) című művét, a szemléltető oktatás úttörő kézikönyvét - emlékeztetett.
Egyúttal azt is hangsúlyozta, hogy "az amerikai kontinensről és a távol-keletről is látható közép-európai erőt képviselő" visegrádi országok a politikai, gazdasági együttműködésének a közös kultúra és identitás mellett olyan szellemi gyökerei vannak, mint Comenius.
A cseh-morva pedagógus munkásságát a cseh huszita mozgalomból eredeztette az eseményen Juraj Chmiel, a Cseh Köztársaság nagykövete, majd kiemelte: "Husz János és Johannes Amos Comenius, illetve az ő munkája és tevékenysége az igazság keresését és a tiszta kereszténységet szimbolizálja a cseh történelemben".
Kitért arra is, hogy Comenius nem csak a régi Cseh Királyságban élt és dolgozott. Életének egy részét Magyarországon, Svédországban, a Lengyel-Litván Unióban, Erdélyben és Angliában töltötte. Életének utolsó szakaszában, 1656-tól 1670-ig Hollandiában élt, ahol patrónusai Opera didactica Omnia címmel adták ki összegyűjtött pedagógiai munkáit - ismertette.
A november 4-ig látható kiállítás 13 illusztrált roll upon mutatja be Comenius munkásságát, kitérve a pedagógiáról, a tudásról, a műveltségről alkotott nézeteire, valamint személyes életútját és a korszak történelmi hátterét megjeleníti.
A megnyitó után Juraj Chmiel rendhagyó történelemórát tartott a kollégium diákjainak a V4-es országokról.
Comenius úttörője volt az általános, mindenkire kiterjedő népoktatás eszméjének, ő tette önálló tudományággá a nevelést. Meggyőződéssel hitte, hogy a társadalom jobbítható, ha megfelelő erkölcsi elvek mentén nevelik az ifjúságot. Pedagógiai elvei - tudatosság, szemléltetés, következetesség, rendszeresség, gondolkodásra nevelés -, a tananyag koncentrikus bővítésének elve, amely szerint az iskola minden fokán mindent kell tanítani, de fokozatosan bővülő terjedelemben, oktatásszervezési elképzelései (tanítási év, tanítási óra, osztályrendszer, életkorhoz igazított iskolatípus) a modern oktatási rendszer alapjává váltak.
hírek innen, onnan
Már telefonhívás alatt pénzt vehetnek fel a kártyáddal, ha nem figyelsz erre
Nyereményekkel és más pénzügyi juttatásokkal próbálják rávenni a csalók az ügyfeleket egy kártékony alkalmazás letöltésére, akik...
Hiába Trump gesztusa a szankciók felfüggesztéséről, Putyin nem tartja be az energetikai tűzszünetet
Tíz ukrajnai megye energetikai infrastruktúráját támadták az orosz erők éjjel és szombat reggel; a szakemberek már több mint félmillió...
Többé nem teszem a takarót a mosógépbe: ettől az egyszerű trükktől percek alatt kioldódik a felgyülemlett kosz
A nagy és nehéz takarók komoly gondot okozhatnak, ha itt az ideje, hogy megtisztítsuk őket. A mosógépbe sokszor alig férnek be és ha víz...
Fontos hírt tett közzé a Vatikán a tüdőrákkal kezelt Leó pápáról
Visszatérhetett a műtétje után a Vatikánba XIV. Leó pápa. A Szentatya a saját lábán sétált ki a kórházból.
Különvagyon öröklése: mit kap a túlélő házastárs és mi jár a gyermeknek?
A különvagyon öröklés szabályai szerint a házasság előtt szerzett vagy örökölt ingatlanból is részesülhet a túlélő házastárs,...
Fico: Szlovákia és Magyarország nem vesz részt az Ukrajna megsegítésére szánt uniós hitelprogramban
Magyar Péter csatlakozott a szlovák állásponthoz, mondta az uniós csúcs után Robert Fico.
NB I: Az ETO nyári szerzeménye kétszer is megtréfálta a szépítésig jutó Paksot - videó
Az ETO kihasználta a Vasas botlását és fellépett a második helyre a tabellán.
Többségbe kerültek a szeparatisták, az egykori világhatalom helyett az EU-csatlakozás a cél
Skóciában ma már többségben vannak a függetlenség hívei - mondta szombaton John Swinney skót miniszterelnök a Skót Nemzeti Párt (SNP)...
4 red flag nőkben, amit nőként azonnal meglátok
Sokat beszélünk arról, milyen red flagekre érdemes figyelni egy férfiban, ha párkapcsolatot keresünk. Arról viszont valahogy kevesebbet...
Elmúlt 60 éves? Erre az öt testrészre érdemes jobban odafigyelnie tisztálkodáskor
A mindennapi tisztálkodás során könnyen háttérbe szorulhat néhány apró terület, pedig idősebb korban ezek ápolása különösen fontos.
2,5 milliárd euróba kerültek a magyar gyerekek – vélte Bóka János
A gyermekvédelmi törvény módosításával hozta összefüggésbe az európai uniós pénzek Magyarországra hozatalát a Fidesz parlamenti...
Két biztonsági őr vigyázott Bóka Jánosra a DPK-táborban – fotó
Önkénnyel szemben címmel tartottak beszélgetést az első DPK táborban, melyen Bóka János exminiszter, a Fidesz jelenlegi frakcióvezetője...
Sport
Hansi Flick agyondicsérte: visszaveheti az FC Barcelona a három éve eladott játékosát
Megvan ehhez a szerződéses joguk is.
Váratlanul kitették a keretből új csapatánál a magyar légióst
A szakmai stáb döntése volt.
A Külügyminisztérium segítsége kellett hozzá? Kerkez Milos lekerült az Ukrajna ellenségei listáról, de édesapja továbbra is szerepel rajta
Fordulat történt a labdarúgó ügyében.
32 percig sem tartott Szoboszlai Dominik váratlan visszatérése
A magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitányát hamar le kellett cserélni a Brentford elleni bajnokin.
Akár Puskás-díjas is lehet a fantasztikus gól, amihez hasonlót ritkán látni
Nem igazán láttuk jönni, hogy egyszer az iraki bajnokságban történtekről írunk, de most eljött ez a pillanat.
Hatalmas balhét csapott a világbajnok – az FC Barcelonánál köthet ki
Tettek és következmények.
Hiába küzd a dobogóért, belső feszült-ségek miatt lemondott az NB I-es újonc edzője
Az azonban most még kérdéses, valóban lesz-e edzőváltás.
Szoboszlai Dominik visszatért a Liverpoolba, de nagyjából félóra után le kellett cserélni
A combhajlitó-sérüléssel bajlódó Szoboszlai félóra játék után elhagyta a pályát.
Ez a futball jövője? Klasszikus sárga lap helyett egy focimeccsen a játékvezető elektronikus sárga lapot mutatott fel
Az újítás a játékvezetők munkáját hivatott segíteni.
Erős inkább kihagyta a sajtótájékoztatót: "A kedves nézők nem látják azt, hogy..." - edzői értékelések
A mérkőzés után Pinezits Máté és Ferenczi István értékelte a látottakat. A vendégek asszisztens edzője elmondta, hogy Erős Gábor vezetőedző személyes okokra hivatkozva ezúttal inkább kihagyta a sajtótájékozt
Légiósok: Partvonalon kívülre került a nagy reményekkel igazolt magyar támadó külföldön
A Raków vezetőedzőjének türelme elfogyhatott Molnár Ádinnal szemben.
A Real Madrid átigazolási ötlete nem fog tetszeni a Barcelonának, a Rodri-ügyet bosszulná meg Florentino Pérez
Nagy csata van készülőben a két spanyol óriás között.
Bulvár
Több kutatás is arra jutott, hogy már jelen van Magyarországon számos idegenhonos faj, így a biológiai invázió nem jövőbeli probléma
Terjedésükben az emberi közlekedésnek, a kereskedelemnek és a mindennapi döntéseknek is szerepük lehet.
Kellemetlen, mégis igaz lehet: az idegen civilizációk szándékosan maradnak láthatatlanok, mert nem tartanak elég fejlettnek a kapcsolatfelvételre
Az állatkert-hipotézis szerint a fejlett idegen civilizációk tudatosan rejtőznek el előlünk, egyszerűen azért, mert emberiségként még nem értük el a kívánt fejlettségi szintet.
Saját ágyukban kapta rajta párját a szeretőjével a nő – ami ezután történt, arra nincsenek szavak.
Megdöbbentő jelenetek játszódtak le Lisszabon egyik csendes negyedében. Egy 28 éves, kábítószer-kereskedelemmel is gyanúsított férfit tartóztattak le, miután brutálisan helybenhagyta a saját barátnőjét. A dráma
Babakocsistul zuhant a tóba a kétéves kisgyermek, a nagymama is utána ugrott – Két kamasz fiú mentette meg őket
Két horgászó tinédzser mentett meg egy nagymamát és két kisunokáját, miután a babakocsi a mély vízbe gurult egy indianai tónál. Iskolai tudásuk segített.
64 évesen elvállaltam egy recepciós állást. Lesokkolt, hogy az első vendég tudta a leánykori nevemet…
Helena csak egy csendes recepciós állásra vágyott a nyugdíjas éveire. De arra álmában sem gondolt, hogy az első műszakjában utoléri a múlt, és egy vadidegen férfi rántja le a leplet élete legmélyebben eltemetett
Ne feledd, jövő vasárnap óraátállítás! Október 25-én erre kell tekerni az órát
Október 25-én, vasárnap hajnalban egy órával vissza kell állítani az órákat.
Hetekig küzdöttek az életéért: meghalt a Szomszédok és a Doktor Balaton sztárja
Súlyos betegség után elhunyt Kuna Károly, a Vörösmarty Színház társulatának meghatározó tagja. A színművészért szeptember végén még országos irányított véradást szerveztek a kollégái.
„Csak az ágyat foglalja” − olvasóink írták meg, mennyire megrázó, ami a kórházi belgyógyászatokon zajlik
Várólisták és összeomló ápolási rendszer.
Eljárást indíthatnak Forsthoffer Ágnes ellen
Nem tüntette fel egy vállalatban fennálló részesedését Forsthoffer Ágnes, ezért Hidvéghi Balázs fideszes országgyűlési képviselő eljárást kezdeményezett vele szemben.
Súlyos gyanú: Lebukott Orbán Viktor testvére
Megtorpant a döntéshozatal a ferihegyi reptérnél A Budapest Airport Zrt. még 2026 januárjában írta ki...
Súlyos krízis előtt áll az ország: milliónyi magyar ássa a saját sírját, és még a gatyájuk is rámegy
A magyarok több mint ötöde naponta dohányzik, a fiatal felnőttek körében pedig minden negyedik ember rendszeresen rágyújt.
Lemondott a fideszes képviselő, izgalmas politikai csata jön Budapest mellett
December 20-án időközi önkormányzati választást tartanak Dunakeszi 7. számú választókerületében, miután a körzetet 13 és fél évig képviselő kormánypárti Benkő Tamás lemondott mandátumáról. Bár a városv

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






