Csak azért is Caflisch!
Beszélgetés Kremling Lászlóval
Pécs legrégebbi cukrászdája a Caflisch, amely a Király utca 32. számú ház földszintjén található. A ház 1869-től volt a Caflisch családé, de már 1789-től folyamatosan cukrászda működött benne. Az üzlet 1800-tól kávéház is egyben, s ezt a hagyományt szeretné folytatni az új bérlő, Kremling László is.
– Gyakran látni manapság, amint a Caflisch Cukrászda előtt üldögél és lelkesen magyaráz éppen valakinek a terveiről. Aki egyszer találkozott Önnel, az biztosan megjegyzi magának. Mindig ilyen volt a megjelenése, mentalitása?
– Engem nem foglalkoztat különösebben, hogy mit szólnak az emberek a hosszú hajamhoz, a kinézetemhez. Én így érzem jól magam, ilyen a stílusom. A lelkesedésem is a régi, és igyekszem mindenkire ráragasztani ezt a hangulatot. Lendület nélkül nem juthatunk előre, ha valamit meg szeretnénk valósítani, ahhoz kell a belső tűz. Annak csak örülök, ha ez kívülről is látszik rajtam, átsugárzik a szavaimon.
– Sokáig külföldön élt, ott is vendéglátással foglalkozott?
– 1972-ben mentem el Pécsről, a kalandvágy hajtott. Talán az is hozott vissza 2003-ban, miután a németországi életemet egy válás után magam mögött hagytam. Kint művészeti menedzserként dolgoztam, hatalmas képzőművészeti gyűjteményt sikerült összehoznom kortárs alkotók munkáiból ezekben az években.
– Nem szakadt el a művészettől itthon sem. A Caflisch-ban mindig van valamilyen kiállítás. Mi a célja ezzel?
– Szeretnék egyrészről megjelenési lehetőséget adni olyan művészeknek, akik valami miatt nem annyira ismertek, mint amennyire a tehetségük és szorgalmuk miatt megérdemelnék. Jelenleg például Bálint Ferenc grafikus és képzőművész kiállítása látható egy hónapon keresztül a Caflisch Kremling Kávéház és Galériában. Korábban Kusz Zsuzsanna selyemfestő és Kovács Ágota, drótművész munkáit tekinthette meg a nagyérdemű. Másrészt úgy gondolom, hogy ezekkel a kiállításokkal megteremthető egy olyan hangulat, amely a régi kávéházakra volt jellemző. Tudom, hogy az elmúlt korok életvitelét nem lehet visszahozni, de így egy szellemi műhelyt talán sikerül kialakítani olyanokból, akik valamiképp kötődnek a Caflisch-hoz.
– A művészeken túl a rászoruló gyerekeket is segíti, akiknek a szülei nem tudják megvásárolni a tanszereket. Pontosan mi ez a kezdeményezés?
– Ez a Tőlem Neked akció, amelyet már korábban is megszerveztem a városban. Most is a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Pécsi Csoportjának segítségével jutnak majd el a pécsiek által hozott tanszerek, tansegédeszközök a hátrányos helyzetű gyerekekhez. A gyűjtésbe bekapcsolódtak a Caflisch Kávéház körüli üzletek, vendéglátóhelységek: Benetton, Fregatt, Nappali, Roxy Kávéház, Textilia Bella, Kalapbolt, Semiramis Kávézó, továbbá Marschalkó Péter, fotóművész és a Király utca lakói. Várunk többek között ceruzákat, tollakat-tolltartókat, füzeteket, körzőket, ecseteket, festékeket, s mindent, amire egy iskolásnak szüksége lehet. A nehezebb sorsú családok segítésén túl célunk az is, hogy már fiatal korban kialakuljon a jövő polgáraiban az egymás iránti szolidaritás érzése.
– Az akció kapcsán összefogás alakult ki a Király utca lakói és az itt valamilyen üzletet üzemeltetők között. Úgy tudom, másban is próbálja közös fellépésre ösztönözni a szomszédokat. Miben érhetnének el közösen sikert?
– Ma Pécsett a Király utca közepe eléggé elfeledett területnek számít. A Széchenyi tér a turisták kedvelt célpontja és a Király utcán a Színház térig sétálnak el általában az emberek. Onnan tovább már sokkal kevesebben jönnek és a pécsiek sem gondolnak úgy erre az utcaszakaszra, mint ahol szórakozni lehetne. A város másik végében jött létre a Zsolnay Kulturális Negyed, ahová elvileg a történelmi belvárosból a Király utcán át vezetne az út. Csakhogy ezt az átmenő forgalmat itt nem érezzük. Ezen szeretnénk változtatni különböző programok segítségével, amelyeket közösen szervezünk meg és idecsábítjuk vele a helyieket és a városunkba látogatókat egyaránt. A „Caflisch-tól keletre” mozgalomtól azt várom, hogy felpezsdüljön itt az élet.
– Szeptember 1-jén, Pécs város napján nyit hivatalosan a Caflisch Kávézó. Azt hallottam, a nyitással a Kávézón kívül valami más is visszatér a városba, amit már sokan elveszettnek hittek. Mi lesz ez?
– Amióta a kávézóval foglalkozom, rengetegen kérdezték tőlem, hogy tudom-e, mi lett a régi, herendi kávéfőzővel, ami szinte a Caflisch védjegyévé vált. Az üzlet tulajdonosváltásának hírére megkeresett a gép tulajdonosa és felajánlotta megvételre a berendezést. Szerencsére sikerült vele megalkudnom, így nem kevés pénzért, de ismét a Caflisch-ba kerül a porcelán kávéfőző. Jelenleg még szétszerelt állapotban van és szakember dolgozik az üzemképessé alakításán, de nagyon bízom benne, hogy a nyitásra visszanyeri régi pompáját.
PNL
|
Ahol a Caflisch-ra rábukkanhatunk: http://www.facebook.com/#!/caflisch.pecs |
hírek innen, onnan
Magyar Péter: Az Orbán-rendszer egyik ékkövét a történelem szemétdombjára küldjük
A Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről és a gyűlöletkeltő plakátok betiltásáról is beszélt, mielőtt megkezdődik a vita a...
Módosított a kormány a védett üzemanyagár rendszerén
Megemelték keddtől a stratégiai készletből származó üzemanyagok beszerzési árait.
Nem akárki lett a közmédia miniszteri biztosa
Az RTL Magyarországtól érkezett a közmédia miniszteri biztosa.
A magyar nők 48 százaléka küzd menstruációs fájdalommal – mikor kell orvoshoz fordulni?
A menstruációs fájdalommal, rendszertelen ciklussal vagy hormonális panaszokkal élő nők jelentős része még ma is természetesnek tekinti...
Vádat emelt az ügyészség az Integritási Hatóság elnöke ellen
Bíró Ferencre szabadságvesztést és pénzbüntetést kértek.
A Pentagon célkeresztjében a kínai óriáscégek: feketelistára tették az Alibabát és a BYD-t is
Az amerikai védelmi minisztérium több ismert kínai nagyvállalatot is felvett a kínai hadsereggel együttműködő cégek listájára. Ez azt...
Ezt kell most tudnod a haszonbérleti szerződésekről.
Milyen jogszabályok érvényesek a haszonbérleti szerződésekre, ha időközben módosul a törvényi környezet? A cikk választ ad a...
Itt az évek óta nem látott fordulat a lakáspiacon, mégsem lehetünk nyugodtak
100 millió forint felett járnak a lakások.
Érdemes megjegyezni a nevét: ő az a magyar tudós, aki visszaadhatja a vakok látását
Roska Botond versenyt fut az idővel.
Európának még sokat kell várnia az Apple nagy újítására
Mutatjuk, miért nem kapja meg Európa az Apple nagy újítását.
Érkezik a szupergyors Starlink-internet a Wizz Air járataira
Ez a lépés a társaság közleménye szerint nemcsak a Wizz Air számára mérföldkő, hanem a megfizethető és mindig online utazási...
A Pentagon feketelistájára került többek között a BYD, és a NIO is
A Pentagon több nagy kínai céget – a BYD-t, a NIO-t, az Alibabát, és a Baidut – is felvett a katonai kapcsolatokkal gyanúsított...
Sport
El sem kezdődött a foci-vb, de már most az amerikaikon röhög mindenki
Az egyik főpróba nem sikerült jól, reméljük, a tornán már nem lesznek ehhez hasonló bakik.
Arne Slot kirúgása után visszatérne a Liverpool elzavart klasszisa
Új vezetőedző, új esély?
Előbb beszél Andoni Iraolával, utána dönt távozásáról a Liverpool klasszisa
Egy nagy visszatérés is benne van a pakliban.
Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata
Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.
Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?
A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.
Kellemetlen helyzetbe került Florentino Pérez, kikosarazta a Real Madridot a világsztár
A Bayern München kemény üzenetet küldött Michael Olisével kapcsolatban.
80 millió euróért kezdte árulni világsztárját az FC Barcelona
Bevételt akarnak generálni a katalánok.
Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool
Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.
Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát
New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.
Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni
Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog
Friss hírek az összeesett Eriksen állapotáról, szakértő szólalt meg a helyzetről
A főorvos professzor egy nagyon érdekes megállapítást tett a drámai dán-ukrán meccs után.
Bulvár
Foga és haja sincs már: Felismerhe-tetlenül él az utcán az egykor ünnepelt 43 éves bombázó
Felismerhetetlenné vált az egykor ünnepelt címlaplány, Loni Willison. A Baywatch sztárjának exneje ma Los Angeles utcáin él, a kukákból étkezik, és fogatlanul, kopaszon tolja maga előtt a holmiját.
Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány
Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás
Ez a halála előtti utolsó kép Petőfi Sándorról, teljesen máshogy nézett ki, mint ahogy látjuk a tankönyvekben
Petőfi Sándorról élete során több kép és festmény is készült, az utolsó 1849-ben, nem sokkal a halála előtt.
Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?
Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.
„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők
Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük
„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?
A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.
Húst vettek a magyarok Dániában – Óriási különbség van hozzánk képest ebben
Van egy furcsa szokás Dániában a boltokban, ami a magyarok számára meglepő lehet. Nálunk ez a húsvásárlás káoszt okozna.
Óriási dolgot húztak ki a Balatonból, ilyen kincs nincs több Magyarországon
Egyedülálló, amit a Balatonból kihúztak.
Itt van Magyar Péter kormányának első nagy dobása: hivatalosan is megállították a pazarlást
Kármán András azonnal megfogta a kiadásokat.
Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést
Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.
Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete
Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.
A MÁV-nál volt vezető Orbán egyik feketeruhása, hétfőn kirúgták
Szabó Gábor beszerzési igazgató volt, Győrben lökdöste Gulyás Balázst.
blogmorzsák
Légitársasági topvezetők tapsoltak, amikor kizsákmányolásról beszélt
Kemény beszéddel köszönt le Willie Walsh.
Nem kell egyből antibiotikumért nyúlni
Mit javasolnak a friss szakmai ajánlások?

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






