Ezt olvasta már?

0

Csaknem 850 gyermeknek tartanak tehetségfejlesztő foglalkozásokat a pécsi Zsolnay-negyedben

Élményórák a Zsolnay Kulturális Negyedben címmel a tanórák anyagát kiegészítő, azt élményszerűvé tevő ingyenes foglalkozássorozatot indított 850 iskolás gyermek számára a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. (ZSÖK) - hangzott el a kezdeményezést ismertető keddi sajtótájékoztatón.

Vincze Balázs, a ZSÖK ügyvezetője az élményórák egyik negyedbeli helyszínén elmondta: az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) 15 millió forintos pályázati keretéből a két év alatt mintegy 300 programot tartanak. A kezdeményezés célja az óvodás, általános- és középiskolás gyermekek tehetséggondozása és tehetségfejlesztése - tette hozzá az ügyvezető.

A ZSÖK hasonló kezdeményezéseire visszautalva Vincze Balázs kiemelte, hogy az elmúlt három évben "erősen fejlesztették" a családok számára kínált szolgáltatásaikat. A programok mellett az is fontos, hogy azok milyen környezetben valósulnak meg - hangsúlyozta, megjegyezve, hogy a Zsolnay Kulturális Negyed a baranyai megyeszékhelyen "ennek az egyik legideálisabb tere".

Az Élményórák program keretében a partnerintézményekbe járó 844 gyermek - közülük 268 hátrányos helyzetű fiatal - vesz részt az ismeretátadó, készségfejlesztő, a kultúra eszközeivel a tapasztalati tudás megszerzését elősegítő foglalkozásokon, amelyeknek a Zsolnay Kulturális Negyeden kívül a ZSÖK belvárosi helyszínei, valamint a partnerintézmények adnak helyet.

Petrik Bernadett, a projekt szakmai vezetője elmondta, hogy természettudományos, történelmi, valamint művészeti és művészettörténeti kompetenciákat is fejlesztenek az élményórák keretében. Lesznek planetáriumi előadások, fizikai kísérletek, kézműves és "varázsóra" foglalkozások, Pécs történetét bemutató programok, valamint tárlatvezetések és képzőművészeti témahetek.

Páva Zsolt (Fidesz-KDNP), Pécs polgármestere a kezdeményezést méltatva a többi között kiemelte, hogy a foglalkozás helyszínei, a Zsolnay-negyed és a Cella Septichora Látogatóközpont révén a gyerekek közelebb kerülhetnek a város múltjához, ami a baranyai megyeszékhelyhez való kötődésüket is erősítheti.

 







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Autóval hajtottak a tömegbe szombat este a Berlin Pride-on, legkevesebb egy ember meghalt, többen megsebesültek

Merénylet után a fehér furgon sofőrje kiszállt az autóból és gyalog kezdett el menekülni. 

A titok, amitől a leander virágai nem rohadnak be. Ennyire egyszerű.

Te is bosszankodsz, amikor a szépséges leander hosszan pompázó virágai a nyári záporok után hirtelen megbarnulnak vagy rothadni kezdenek?...

Medvetámadás áldozata lett egy magyar újságíró Tusnádfürdőn, a telefon mentette meg

Földes András saját beszámolója szerint futás közben került medvével szembe Tusnádfürdőn, és a telefonját dobta az állat felé....

Egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete

Egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal hűlt le a Balaton vize: míg július 18-án 26,6 fokot mértek, szombat reggel már csak 20,8 fokos volt a...

Volodimir Zelenszkij szerint a Putyin-rezsim még 30 ezer észak-koreai katonát akar bevetni az Ukrajna elleni háborúban

A Moszkva és Phenjan közötti kölcsönös védelmi megállapodás értelmében Kim-rezsim 2024-ben mintegy 14 ezer katonát küldött...

A nagy hőhullám előtt még megdőlt egy hidegrekord szombaton

Lénárddarócon csípősen indult a reggel.

Tóka Gábor: Parádésan jelentkezett be Orbán Viktor Tusványoson a végkimerült Thürmer Gyula szerepének átvételére

Tóka Gábor választási szakértő a Vox Populi Facebook-oldalon elemezte Orbán Viktor tusnádfürdői beszédét. „Orbán simán kihúzhatja...

0

Sport

Tényleg kipucolja keretét a Ferencváros, megvan a 11. távozó

Kubatov Gábor előre szólt, hogy ez lesz.

Nemrég a világ legjobb teniszezője volt, mára elvesztette 13 milliárd forintos vagyonát

Arantxa Sánchez Vicario neve egykor egyet jelentett a női tenisz elitjével. Grand Slam-címeket nyert, világelső volt, és öt olimpián képviselte hazáját, Spanyolországot. Az utóbbi években azonban már súlyos pénz

Rendkívüli beavatkozásra volt szükség a Hungaroringen

Több pilóta is panaszkodott, a szervezők gyorsan léptek.

Őrült hibák az Újpest első meccsén, nem jött be Dárdai jóslata - A magyar válogatott kapus a bűnbak

Szappanos Péter elképesztő hibát mutatott be első újpesti bajnokiján, ez a válogatottban nem fért volna bele.

Bulvár

„Ha nem fordulok vissza a telefonomért, most nem élek” – Hihetetlen véletlenek, amelyek megváltoztatták az életünket

Az élet néha különös véletlenekkel ajándékoz meg minket. Három történet következik, ahol az apró döntések szó szerint átírták valaki életét.

„Szép dolog ez, hogy fölvállaltad a homoszexualitásodat” – Majkának üzent Dopeman öccse a botrányos koncert után

Dopeman öccse szerint a rapper megtalálta a helyét az Lmbtq-világban. Kicsi Dope már azt is tudni véli, hogyan fogadja mindezt Majka felesége és két gyereke.

Az augusztusi hőkupola legforróbb pontja Magyarország lesz: izzó katlanná válik a Kárpát-medence

A jelenlegi előrejelzések szerint augusztus 3-án Közép-Európában Magyarországon lesz a legmelegebb. Ezen a napon 36–39 Celsius-fok közötti csúcsértékekre lehet számítani.

Rákaptak a rave-ekre a 40 pluszos nők, és egy kutatás szerint ezt nagyon jól teszik

Menj el abba a buliba, jót tesz a mentális egészségednek!

Súlyos árat fizethet az elképesztő átalakulásért Falusi Mariann: rámehet a karrierje a több mint 30 kilós fogyásra?

Lang Györgyi halála óta az énekesnő rengeteget dolgozik és utazik, közben pedig elképesztő formába hozta magát. Bár remekül érzi magát a bőrében, a szakemberek szerint egy váratlan veszély fenyegetheti a karrier

Magyar Péter és Varga Judit közös fotójával üzent Forsthoffer Ágnesnek Ókovács Szilveszter

A Magyar Állami Operaház főigazgatója azért bírálta a köztársasági elnök jogköreit gyakorló házelnököt, mert visszautasította az Anna-bál fővédnöki tisztségére szóló felkérést.

Kiskorúval folytatott szexuális kapcsolat miatt elítélt férfi van a tusványosi közönségben Szabó Tímea szerint

A férfit márciusban első fokon több év börtönre ítélte a sepsiszentgyörgyi bíróság.

Egy balatoni büfés szerint az még nem átverés, ha ezt hazudják a vendégnek

Lehet kicsit tréfásan venni, de elvileg ez megtévesztésnek számít bármelyik balatoni büféstől.

Átaludta a nő gyermeke születését – amikor felébredt, a kisbabája egy takarókupac alatt volt

Először senki sem vette észre, hogy a kisbaba már megszületett.

Most jelentette be a Tisza: Mádl Ferenc és Sólyom László egykori munkatársát jelöli a kormánypárt

A Tisza Párt dr. Sonnevend Pált, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanárát, korábbi dékánját jelöli alkotmánybírónak.

Juhász Hajnalka: A Bruti-féle támadás után három nap alatt közel tízezren letranszvesztitáztak

A KDNP országgyűlési képviselője elmondta, hogy folyamatosan érik személyeskedő támadások.

A Soros Sátán kormánya és a csülökre várakozó Bayer Zsolt – a 35. tusványosi szabadegyetem képeken

A 35. Tusványos nyári szabadegyetem nem csak Orbán Viktor nyilvános politizáláshoz való visszatéréséről szólt.

0






0