Csaknem kétszázmilliós támogatás az új magyar filmeknek
Egyéni és családi portréfilmek, dokumentum- és ismeretterjesztő filmek készülhetnek, valamint egy sürgős helyszíni forgatás kezdődhet el összesen 187,8 millió forintból a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának e heti döntései alapján. - Pécsi Napilap -
A Magyar Média Mecenatúra program két filmes pályázatának aktuális fordulóit zárták le.
Az NMHH csütörtöki közleménye szerint összesen 114,1 millió forintot ítéltek meg tizenkilenc dokumentumfilm alkotóinak - köztük három határon túli pályázónak - az Ember Judit-pályázat idei második fordulójában. A Kollányi Ágoston ismeretterjesztő filmes pályázaton keresztül hét produkció jut összesen 73,2 millió forint támogatáshoz. Az Escher Károly-pályázaton félmillió forint támogatásban részesítette a médiatanács azt a különleges filmötletet, amely a zuglói zsinagóga október végén elégett kincsei emlékének szentelt tórabúcsúztató szertartást hivatott megörökíteni. Ilyen esemény 70 éve nem volt Magyarországon - jegyezték meg.
Az Ember Judit-pályázat keretében odaítélt támogatásoknak köszönhetően film készül a Syrius zenészéről, Orszáczky "Jackie" Miklósról, aki egyben a pikkolóbasszus szólóhangszer kifejlesztője is volt, Parászka Boróka erdélyi újságíróról, Kallós Zoltán néprajzkutatóról, az utolsó, ma is élő, második világháborúban harcoló magyar vadászpilótákról, Frankó Endréről és Szentiványi Jánosról, valamint Nádas Péter íróról és Juhász Ferenc költőről.
Kétrészes filmmel állítanak emléket Jakó Zsigmond kolozsvári történészprofesszornak, az erdélyi középkori és kora újkori művelődés- és gazdaságtörténet kutatójának. Próbajáték címmel pedig egy hátrányos helyzetű tehetséges roma sportolót, Oláh Szebasztiánt ismerhetik meg a nézők, aki egy hollandiai focitornán szeretne kitörni.
A családokról szóló alkotások között filmet forgatnak a Kurtág család három híres zenész, illetve videoművész képviselőjéről, a három Korda testvér népmesébe illő történetéről, valamint a székelyföldi Sütő családról, ahol mára a 15. generáció készíti a faragott vagy festett népi bútorokat és székelykapukat.
Szinte családként ismerik egymást az Osztálytalálkozó című film szereplői is, amelyben tizenegy, húsz évvel ezelőtt a Színművészeti Főiskolán diplomát szerzett színész portréja látható Anger Zsolttól Marozsán Erikán át Schell Juditig.
A médiatanács döntésének köszönhetően dokumentumfilm készül Szulejmán szigetvári sírjának felfedezéséről és a Vargyas-szoros területén kéthetes turnusokban működő "Visszavadító Táborban" élményeket szerző városi gyerekekről. Bemutatják a kárpátaljai Aknaszlatina település helyzetét, ahol a helyiek egy elhanyagolt sóbánya miatti sorozatos földbeomlásokkal küzdenek.
Támogatást kapott a Földessy Margit 30 éves múltra visszatekintő drámastúdiójáról, a Színjátékországról szóló film, és folytatódhat a Szomszédaink-sorozat, ezúttal a kárpátaljai magyarok mindennapjairól. Megörökítik még a zeneoktatás segítségével a speciális igényű gyerekek fejlesztését szolgáló Kokas-módszer működését, és további részleteket ismerhetnek meg a nézők az 1956-os forradalomról az akkori olasz nagykövet szemszögéből.
A Kollányi Ágoston-pályázaton keresztül hét produkció jutott támogatáshoz: nyolcrészes sorozat indul a magyar nemzeti parkok természetvédelmi őreinek munkájáról, bensőséges kapcsolatukról a természettel. Roska Tamás, a bionika Bolyai-díjas professzorának, valamint az idén 100 évesen elhunyt Czeisler Ferencnek, a cirkuszművészet XX. századi megújítójának portréit is megismerhetik majd a nézők. A Bringás Brigantik epizódjai Kolovratnik Krisztián és kiskamasz fia főszereplésével mutatnak majd be nyolc magyar felfedezésre váró túraútvonalat és a kerékpározás örömét. Film készül az evenki népcsoporthoz tartozó, Udigir nevű, utolsó nomád rénszarvastartó családról is, akik a Közép-Szibériát az átlagnál háromszor jobban sújtó felmelegedéssel küzdenek. Hiánypótló film forog majd a magyar hegedűtörténelemről, és feldolgozzák az Aranycsapat 1956 utáni széthullását is.
hírek innen, onnan
Csendháborítás bejelentése: ezt csináld, ha a szomszéd miatt már megint felébredt a gyerek
Ismerd meg a jogaidat, a házirend adta lehetőségeket és a rendőrségi bejelentés pontos menetét.
A FIFA elnöke sürgeti az orosz csapatok visszatérését a fociba
Gianni Infantino nem ért egyet azokkal, akik bojkottálnák a nyári vb-t Trump politikája miatt.
Rekord a Balatonnál, új kedvezmények is jönnek
A Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) hajóin és kompjain tavaly csaknem 2,4 millióan utaztak, ami az elmúlt 30 év egyik legjobb teljesítménye...
Élő adásban lepte meg új párja Harsányi Leventét
Február 14-én számos újdonsággal indul Magyarország egyetlen dalversenyének új évada: az A Dal házigazdái élő adásban mutatkoztak be...
Mindenkit átvertek a budapesti medvék – fotók
A népi hagyomány szerint e napon a téli álmából ébredő medve kijön a barlangjából, és ha napos időt talál, meglátja a saját...
Mit árul el a kapcsolatról, hogyan ülünk a kanapén? Szakértő elemzi a dinamikát
Gondolta volna, hogy az, ahogyan esténként a kanapén ül a kedvesével, az többet elárulhat a kapcsolatról, mint egy hosszú beszélgetés?...
Nem akármilyen találkozót rendezhetnek pénteken
Irán és az Egyesült Államok asztalhoz ülhet.
Nagy a baj? Bangó Margit állapotáról jött a rossz hír
Bangó Margit élet-halál harca: a Kossuth-díjas művésznő ismét kórházba került.
14 évig ingyen gyógyszer, 500 ezer felújított ház – Orbán Anita kiszámolta, hogy ennyi uniós pénztől esik el az ország a kormány miatt
A Tisza Párt frissen kinevezett külügyi vezetője szerint a vasúti káosz is megoldódhatna. A politikus egy Facebook-posztban ment neki a...
Fájt a tündéri kislány karja, szörnyű betegséget fedeztek fel nála
A szülők egyik legnagyobb rémálma vált valóra.
Trump megkapja, amit akar? Asztalhoz ül Irán és az Egyesült Államok
Jön a tárgyalás Irán ügylben.
Ezt kell tudni az Epstein‑botrányról: hat pontban idézzük fel a világ egyik legsúlyosabb szexuális visszaélés-sorozatát
Összegyűjtöttük a lassan negyedszázados botránykrónika legfőbb mozzanatait.
Sport
Hátborzongató, ami Varga Barnabással történt a gólja után, az AEK edzője undort érez + videó
Görögországban forrnak az indulatok az AEK–Olimpiakosz futballrangadó után. Marko Nikolics, az AEK trénere nagyon kiakadt.
Szoboszlai Dominik szeretne Liverpoolban maradni, de egyelőre nem kapott hosszabbítási ajánlatot
A Liverpool alapembere a jövőjéről beszélt.
Bizonytalanná vált Szoboszlai Dominik helyzete a Liverpoolnál
A játékos úgy fogalmazott, jelenleg már nem rajta múlik, megy vagy marad.
Varga Barnabás első görögországi gólja után igazi görög dráma lett a vége. + videó
A görög labdarúgó-bajnokság rangadóján az AEK Athén az Olimpiakosz csapatát fogadta, a végeredmény 1-1 lett.
Sallai Roland a Liverpoolban? A játékos maga reagált az elhíresült pletykára
A Galatasaray magyarja a jövőjét firtató kérdésre is válaszolt.
Bognár: "Megkérdeztem a labdaszedőket, azt mondták, kicsit jobb volt a Fradi" - így látták az edzők
Így látták az edzők a vasárnapi NB I-es mérkőzéseket Diósgyőrben, Pakson és Zalaegerszegen. Értékelések.
Bosszúért kiált minden idők egyik legérthetetlenebb döntése
Egy tízéves átok megtörésével ismét felvirágzott a dinasztia, miközben egy másik esélye elszállt.
Görögtüzek, petárdák: Varga Barnabás befejelte első gólját az AEK Athén csapatában
Két percet kellett várni a csodálatos mozdulatra.
Undorítónak nevezték az izlandiak az Eb-bronzérmes horvát kézilabda-válogatottat
A negyedik helyen végzett skandináv csapat nem tudta elviselni az újabb vereséget.
Balhé a Real Madrid meccsén: a sportigazgató a bírókkal, Vinícius a szurkolókkal pörölt
Sérülés és füttykoncert árnyékolta be a vasárnapi mérkőzést.
Izrael sem jelentett akadályt, Eb-elődöntős a női pólóválogatott
A spanyol–holland mérkőzés után derül ki a magyarok ellenfele a legjobb négy között.
Szoboszlai Dominik drMáriás rajongója, vasárnap hazaugrott Liverpoolból megnézni a mester kiállítását.
Az semmi, de még dalt is komponáltak a Liverpool-szurkolók a magyar sztár tiszteletére.
Bulvár
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Pistorius szerint életbevágó a támogatásokra Ukrajnának.
Drámai hír jött Palik Lászlótól: óriási a baj
Sejteni lehetett, de...
Több városban is forrnak az indulatok, tízezrek tüntetnek Orbán Viktor szövetségesei ellen
A szervezők szerint csak a fővárosban 80-90 ezren vehetnek részt a demonstráción.
Molnár Áron hozta el a fordulatot fordulat Lázár János botrányában, most már Orbán Viktor is érintett
A színész nem kíméli a kormánypártot.
Hátborzongató, ami Varga Barnabással történt a gólja után, az AEK edzője undort érez + videó
Görögországban forrnak az indulatok az AEK–Olimpiakosz futballrangadó után. Marko Nikolics, az AEK trénere nagyon kiakadt.
Félpucéran ment a Grammyre az énekesnő, mindenkit lesokkolt
Nos ha valaki, akkor Chappell Roan egyáltalán nem bízta a véletlenre a szenzációkeltést a 2026-os Grammy-gálán.
El kell törölni a 13. és a 14. havi nyugdíjat – kemény kijelentések a Republikon Intézet rendezvényén
Egy szakértő szerint ha Magyar Péter meglépi, amit ígér, szobrot érdemel.
Gyanúsan sok a beteg az ünnepek körül – ezért változtat a kormány a táppénzen
Romániában nem fizetik többé a betegszabadság első napját, az erről szóló sürgősségi kormányrendelet február elsején lépett hatályba. A jogszabály értelmében a betegszabadság második és hatodik napja közö
Fontos nyomtatványt kap a napokban több millió magyar: ráfizethetsz, ha nem őrzöd meg
Semmiképp nem szabad kidobni ezt a dokumentumot!
Magyar Péter Orbán Viktornak: Hallom az ön által okozott Európa-rekorder infláció miatt idén már 50 ezer forint egy szavazat „ára”
A Tisza Párt elnöke kijelentette, nem bíztak meg senkit azzal, hogy menjenek Gyöngyösre, és nem is fizettek senkinek semmit.
Egy harmadik magyar párt megjelenése mindent áthúz, nem a Tiszán és a Fideszen múlik már a választás eredménye
A Fidesz és a Tisza mellett van egy másik tényező is.
Nézőpont Intézet: Magyar Péter hátránya behozhatatlan Orbán Viktorral szemben 70 nappal a választás előtt
A miniszterelnök támogatottsága különösen magas az idősebbek és a falvakban lakók körében a kormányközeli kutatóintézet szerint.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






