Ezt olvasta már?

0

Csaknem ötven százalékkal nőtt a Dachser magyarországi leányvállalatának adózott eredménye

A tavalyelőttihez képest közel ötven százalékkal magasabb adózott eredményt ért el 2020-ban a német Dachser magyarországi leányvállalata - közölték a vállalat vezetői a társaság tavalyi eredményeiről szóló szerdai online sajtótájékoztatón.

A túlnyomórészt exportra értékesítő Liegl & Dachser Szállítmányozási és Logisztikai Kft. 2020-ban közel 280 főt alkalmazva 22,6 milliárd forintos nettó árbevétel mellett 2,34 milliárd forintos adózott eredményt ért el. Egy évvel korábban 22,5 milliárd forintos nettó árbevétele és 1,6 milliárd forintos nyeresége volt. A logisztikai szolgáltató 2020-as pénzügyi eredményeiről szóló szerdai online sajtótájékoztatón Roman Stolicny, a magyarországi Liegl & Dachser, valamint a Dachser Slovakia vezérigazgatója kiemelte, hogy a járvány ellenére zárt sikeres évet a vállalat, magyarországi és globálisa szinten is. Kiemelte: a Dachser ipari anyagok, nyersanyagok, élelmiszeripari - hűtött termékek - szállításával foglalkozik világszerte földön, vízen és levegőben, a vállalatcsoport árbevétele - 2019-hez hasonlóan - 2020-ban is meghaladta az 5,6 milliárd eurót. Mint mondta, abban bíznak, hogy 2021-ben mintegy tíz százalékos lehet a vállalat bővülése Magyarországon és a világban is. A Dachser világszerte 44 országban van jelen és 30 800 munkavállalót foglalkoztat mintegy négyszáz telephelyen.







0
0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

„Nincs bennem jó érzés" – Szoboszlai őszintén vallott az újabb fájó Liverpool-baki után

A Liverpoolnak megint nem sikerült egymást követő két meccsen begyűjteni a három pontot. De mi az oka?

Csak Szoboszlai és Wirtz tudott életet lehelni a harmatgyenge Liverpoolba

A holland sztárjátékos lett a Liverpool bűnbakja.

Durva pénzeket akaszt le a rendszerszintű csalásból maga a Meta is?

Erre mutat egy nagy köteg dokumentum, ami a Reuters birtokába került.

Gajdos László: Engem 2006 óta az összes párt kapacitált, hogy vállaljak valamilyen szerepet

A Nyíregyházi Állatpark igazgatója politikai csatatérre lépett, ahol a Fidesz azonnal támadta. Válaszul Magyar Péter nemcsak megvédte, de...

Kokain a tehénszállító hajón: döbbenetes módszerrel jut el drog Európába

Drogkartellek betegség sújtotta tehenek szállító hajókat használnak kokain csempészetére Európába, mivel a borzalmas fedélzeti...

A női kézi-vb legdögösebb lányai

Javában zajlik a női kézi-vb, a magyar csapat pedig hibátlan mérleggel, maximális pontszámmal jutott tovább a középdöntőbe, ahol a...

Közel volt a tragédia: magasra csaptak a lángok a TV2 sztárjának lakásában

Az énekesnőnél a karácsonyi hangulat majdnem tragédiába torkollott, de szerencsére a gyors reakció megmentette a helyzetet.

Így kaphatsz pénzvisszatérítést az OTP-nél vásárlás után.

Pénzvisszatérítést ad az OTP, ha a bankkártyával így vásárol – csak be kell állítani, máris működik.

Készül a végső ultimátum Putyin barátjának: luxusban élheti le életét, ha azonnal elmenekül, vagy megindulnak a bombázók

Az Egyesült Államok vezetői arról tárgyalnak, hogy megengedik Nicolas Madurónak, Venezuela elnökének, hogy luxuskörülmények közt élje...

Műfenyő vagy vágott fenyő? – Környezetvédelmi szempontú összefoglaló

Karácsony közeledtével a karácsonyfa kiválasztása minden évben visszatérő kérdés, és egyre több család számára válik fontossá,...

0

Sport

„Jelentős anyagi kárt okozott" – az Újpest jogi eljárást indít André Duarte ellen

A labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest hivatalos oldalán közölte, hogy André Duarte jogellenesen bontotta fel munkaszerződését, így a klub megindította a szükséges jogi eljárásokat.

Ezért tiltották el Kós Hubertet az Európa-bajnokságtól, klasszisunk nagyon hiányzik

Bob Bowman nem engedte haza olimpiai bajnokunkat az Eb-re, helyette mást talált ki neki.

Nagy volt az arcuk, mégis kulloghatnak haza a vb egyik esélyesei

Mivel Brazília után Norvégiától is vereséget szenvedett Svédország, már biztos, hogy nem juthatnak be a negyeddöntőbe.

Szalah döntheti el Szoboszlai sorsát Liverpoolban

Mire megy a címvédő a Premier League idei meglepetéscsapatával?

Románia legyőzésével nagy lépést tett a vb-negyeddöntőbe jutás felé a magyar válogatott

Fantasztikusan kezdtek női kéziseink, majd a félidő derekán megtorpantak. A fordulás után szinte minden gólért küzdeni kellett.

Rákbeteg a legendás futballista, gyűjtés indult a méregdrága gyógykezelésre

300 000 euró, csaknem 120 millió forint a terápia ára.

A Győr legyőzte az újoncot, és már második az NB I-ben

Bepótolták a labdarúgó NB I (Fizz Liga) 5. fordulójának elhalasztott mérkőzését: az újonc Kazincbarcika Mezőkövesden fogadta a Győrt, a két csapat történelmének első élvonalbeli mérkőzését a vendég ETO 3

Ez volt a Slot-korszak vége? Az újonc is megtréfálta Szoboszlai Dominikékat

A válogatott csapatkapitánya négy lövéssel és két kulcspasszal jelentkzett, sikert ez sem ért.

A Liverpool legendája szerint hiba lenne Szalahot a kezdőcsapatba nevezni

Mint ismert, Mohamed Szalah nem került be a Liverpool kezdőcsapatába a West Ham United ellen 2–0-ra megnyert mérkőzésen. A klub legendája, Steve Nicol elismerően nyilatkozott Szoboszlai Dominikról, ellenben Mohamed Szal

A profi boksz fekete napja: megfosztották címétől a sportág egyedülálló csúcstartóját

A világ legjobb bunyósa elfelejtette befizetni a WBC szervezői licencdíját szeptemberi meccse után, ezért bűnhődött.

Szoboszlai kiszorította Szalah-t, óriási meglepetés a Liverpool kezdőjében

A West Ham ellen remeklő magyarok közül csak egy kezd a Sunderland ellen.

Tarthatatlan a helyzet Liverpoolban – Szalah még a télen eligazol?

A Vörösök egykori játékosait kiakasztotta a csapat Sunderland elleni teljesítménye.

Bulvár

Ezt mondják a külföldiek Orbán Viktorról, megfagy a vér az ereinkben, tényleg igazuk van?

A külföldiek olyan véleményt fogalmaztak meg Orbán Viktorról, hogy sokan szóhoz sem jutnak

Elmetszette lánya zaklatójának a nyakát egy édesapa a HÉV-megállóban, vádat emeltek ellene

A zaklatót szeméremsértéssel és garázdasággal vádolták meg.

Varga Barnabás távozik a Fraditól, megírták mennyit fog keresni az új klubjánál - Igaza van a szakértőnek?

A magyar válogatott és a Ferencváros sztárja a legjobban kereső focistánk lehet.

Rendszerhiba miatt elveszett a Németh Szilárd alapítványa ellen indított 534 milliós per tárgyalási anyaga

Az állami NISZ Zrt. videós rendszere csak 10 percet rögzített a több órás tárgyalásból.

Több mint 250 dolgozóját mérgezte meg a HR-igazgató, aki a mai napig HR-esként dolgozik és nem vonták felelősségre

A férfi mérgezett kávéval és teával kínálta áldozatait, majd visszaélt vele, hogy kiszolgáltatott helyzetbe kerültek a nők. A HR-igazgatót a lebukása után sem ítélték el jogerősen, és a mai napig a szakmában

Magyar Péter: Akkor itt a vége az Orbán-kormánynak, kiderült, hazudtak a Szőlő utcai rémről szóló jelentésükben

A Tisza Párt vezetője szerint a kormány cinikusan hazudott a magyarok szemébe. A politikus szerint menniük kell, miután kiderült, hogy kiskorú fiúkat is molesztálhattak az intézményben.

Véget ért az amerikai–orosz tárgyalás, Vlagyimir Putyin elutasítja a béketervet

Az orosz elnök kedden Steve Witkoff amerikai különmegbízottal tárgyalt.

A hálapénz helyett újabb „ügyeskedés" terjed az egészségügyben

„Az oligarchák még mindig ott vannak, tevékenykednek, és csatornázzák a betegutakat.”

Nem a liszt, a cukor vagy a só az: ez az összetevő igazi méreg a testnek

Miközben figyelünk arra, hogy kerüljük a fehér lisztet, a túlzásba vitt sózást vagy a cukros süteményeket, gyakran elfelejtjük: van egy jóval alattomosabb összetevő, amit szinte minden nap fogyasztunk — és ez az,

Kálloy Molnár Péter egy hónapig nem azt a kezelést kapta, amit kellett volna – mondta egy közeli barátja

Az Alma együttes vezetője szerint a színész februárban fordult orvoshoz, de csak később derült ki a súlyos betegsége. A család és a barátok végig bíztak a felépülésében, november második felében azonban össze

0






0